Születésnapi nyereményjátékunk eredményhirdetését követően most egy újabb titkos történetet osztunk meg veletek a kedvenc pályázataink közül. Olvasónk, Kinga egy gyönyörű írást küldött nekünk arról, hogy számára mit jelent az esküvő.
Elképzelem, ahogy aznap reggel felkelünk. Külön szobában, hisz így szokás. Aranysárga júliusi reggel van. A balatoni táj izzó hétharmincas fényei lassan kúsznak be a szobába, fénysplatettát festve a meszelt falra. Minden percét ki akarom élvezni a készülődésnek. Mint egy színházi előadás premierje, olyan lesz a nap. A sok munka, a sok érzelem, a várakozással teli izgalom csiklandozó érzése. Végre a felesége leszek.
Szeretem nézni, mikor lusta reggeleken mélyen alszik, szeretem, amikor nyáron, a strandon megint önfeledt gyerek lesz, szeretem, amikor néha túlságosan is mérnök, és szeretem, hogy szerethetem. De nem elég ez? Nem elég a tudat, hogy ez a szerelem viszonzott, hogy azt érzem, nem csak őt, hanem mellette önmagamat is megtaláltam?
Miért kell mégis annyira, hogy a számunkra legfontosabbak előtt elhangozzon az ígéret, „Igen, ő az, akivel le akarom élni az életem!”? Pont ezért! A biztonság érzése, a bátorság, hogy igen, kijelentem, hogy mától a mi kis egységünk új neve a család. A büszkeség, hogy a másikat úgy nevezhetem, hogy a férjem, vagy azt mondhatom rá, hogy a fele-ségem. A másik fel-em.
Nem a párom, hiszen párja a cipőnek van. Nem a barátom, mert azt 20 éves kor felett már komolytalan kimondani. A szeretőm? A szó népmesei értelmében. A társam? Nem, végre a férjem. A maga magasztos hangzásában, szimplán, de mindenek felett.
Nyüzsögni kezd a természet. A távolban a Balaton zajai, a békák, egy matuzsálemi korba lépő vonat fékezése. Szinte hallom, ahogy sisteregni kezd az olaj a lángososnál.
Készül a sminkem, készül a frizurám. Minden úgy halad, ahogy elterveztem. Ahogy elterveztük.
Gondolataim máshol járnak, pedig érezni akarom a pillanatot, magamba szívni, mint egy színes-szagos emlékkönyv lapjait, hogy emlékezetem kamrapolcán befőttes üvegbe zárhassam, majd évtizedekkel később újra elővehessem. Mit csinálhat most? Ő is annyira izgatott, mint én? Biztosan az. Izzad a tenyere, ha izgul, és össze-vissza beszél.
A ruhám ott lóg az ajtóra akasztva. Hónapok óta rejtegetem előle. Madeirás titok. Ma felvehetem. Mióta vágytam erre! Kár, hogy csak egy napig tart. De felvehetem máskor is otthon, amikor nem látja? Játszhatom azt, hogy megint ez a nap van? Vagy mostantól csak a szívem öltözhet minden nap hófehér csipkébe?
Zajokat hallok kintről. Ők azok. A barátai nevetését is felismerem. Csak nehogy előkerüljön az a pálinka. Ráér majd este.
Nemsokára kész vagyok, mindjárt találkozunk. Tegnap este óta nem láttam. Végtelennek tűnő órák sora telt el azóta. Mintha visszafelé folyna az idő. Vajon mit fog szólni? Sírni fog? Nem szokott sírni. Akarom, hogy könny szökjön a szemébe? Az enyémbe biztosan fog.
Anyukám a biztonság kedvéért már sír. Azt mondja, szép vagyok. Kivételesen én is annak érzem magam. Ez fura.
Kilépek az ajtón, és meglátom, ahogy a badacsonyi dombtetőn áll, szemben vele a szikrázó kék panoráma, majd megfordul.
Hirtelen hajnal van. A lábamat feltörte a cipő, szívemet átjárja a pezsgőszínű boldogság. Minden tökéletes volt. Minden tökéletes lesz. Hogy játszhat velünk így az idő? Hová lett a nap, amire oly régóta készültünk? Nem tudom, hogy képzeletbeli fotóalbumomba milyen emlékképeket fogok ragasztani, mert minden egy hatalmas színes gömbbé állt össze. Érzések, ízek, illatok kavalkádjává.
Hamarosan újabb titkos történeteket osztunk meg a kedvenceink közül, addig is ebben a rovatban találjátok az eddigieket! Kövessetek minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!