Rengeteg izgalmas írás érkezett hozzánk Az én titkos történetem pályázatra. Ezúttal Dorottya titkos történetét olvashatjátok, aki egy vonatúton pillantotta meg a számára tökéletes férfit. 

  • Hogyan ismerkedtetek meg a pároddal és milyen volt a lánykérés?

Gyerekkorom óta hiszek a vonzás törvényében, ezért 4,5 évvel ezelőtt írtam egy listát, hogy milyen számomra a tökéletes férfi. Rá pár nappal később gondoltam egyet, hogy hazamegyek vidékre (pedig egyáltalán nem vagyok az a spontán típus, és csak nagyon ritkán megyek haza látogatóba). Nyilván lekéstem a vonatot. A következő járaton észrevettem egy nagyon helyes srácot. Szerencsére ő is kiszúrt engem és indulás után nem sokkal átült hozzám. Kiderült, hogy ő is lekéste az előző vonatot.

Az egész utat végigbeszélgettük, olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást, szerelem volt első látásra.

Azóta is együtt vagyunk, és olyan, mintha csak róla írtam volna azt a bizonyos listát. Idén tavasszal pedig Rómában megkérte a kezem. A második napon elvitt egy romantikus vacsorára, és a desszert után belekezdett a kis monológjába. Körülbelül a harmadik mondatnál esett, le, hogy most mi is történik és potyogtak a könnyeim a boldogságtól. Onnantól kezdve Róma nevezettességeire nem nagyon tudtam koncentrálni, nonstop csak a gyűrűmet nézegettem. 

  • Mitől vagy a leginkább izgatott, ha a közelgő esküvődre gondolsz?

Imádom az esküvőmet szervezni, az egész annyira izgalmas. Folyamatosan ötleteket gyűjtök, tervezgetek, hogy minden tökéletes legyen majd. Nagyon feltölt a szervezés, esküvő lázban égek, de egyértelműen azt a pillanatot várom a legjobban, amikor életem szerelmével először pillantjuk meg egymást a nagy napon.

  • Mi a legfontosabb teendő számodra az esküvővel kapcsolatban és miért?

A legfontosabb szerintem a tökéletes esküvői ruha megtalálása. Nagyon fontos, hogy tükrözze a személyiséged, gyönyörű legyél benne, és érezd a szívedben és a gyomrodban azt, hogy igen Ő az, igen, ő a Te ruhád. Lehet, hogy ez az első ruha felpróbálásánál sikerül, lehet csak a huszadiknál, de szerintem ez a legfontosabb feladat, hiszen a nagy napon a menyasszonyi ruha tesz téged igazi menyasszonnyá.

  • Milyen esküvőt álmodtatok meg magatoknak?

Nagy esküvőt tervezünk. Vidéki romantikus, vintage hangulatban. Barack, mályva arany és a fehér szín fog dominálni. Az óriási gyertyatartók, csillárok alapkellékei lesznek a díszítésnek. A templomi szertartás után a polgári az étterem kertjében lesz, amerikai székeken ülnek majd a vendégek, mi pedig boldogság kapu alatt mondjuk ki a törvény előtt is az igent. Fontosak számunkra a hagyományok, ezért biztosan vőfély lesz, és zenekar, mulatós zenével, éjféli töltött káposztával, hajnalig táncolással.

  • Szerinted van létjogosultsága a házasságnak a 21. században?

IGEN. Az esküvő két ember életében a legmeghatározóbb pillanat a legszebb nap, amikor Te+Én-ből Mi leszünk. A házasság egy sokkal magasabb dimenzióba helyezi a kapcsolatot, jelkép, hogy két ember tényleg tiszta szívből szereti egymást, összetartoznak, és együtt akarják leélni az életüket.

Olvass még több titkos történetet ide kattintva! Tanulságok, vicces történetek, megható pillanatok. A Secret Stories állandó rovata kíváncsi mindenki véleményére az esküvőkkel kapcsolatban. Akkor is, ha már túl vagy rajta, ha még csak szervezed, álmodozol róla vagy pusztán csak elmondanád a véleményedet. Lehetsz feleség, menyasszony, kislány, férj, vőlegény, nagymama, nagypapa, barátnő… Interjúalanyaink sem kivételek! Mindenkinek felteszünk 5 kérdést az esküvőről. Kövess minket a Facebook oldalunkon is!