Sztarenki Dóra színésznő éppen akkor találkozott a szerelmével, amikor elhatározta, hogy most nem a magánéletére fog koncentrálni. Zolival közel két év után, idén májusban jegyezték el egymást. Amilyen természetesen és magától értetődően alakult a románcuk, olyan könnyedséggel szervezték meg néhány hónap alatt az esküvőt is, amelyre 2022 szeptemberében kerül sor. A nagy találkozásról, a ruhaválasztásról és a házasság értékéről beszélgettünk Dórával a Daalarna szalonban.
Egy korábbi interjúban azt mesélted, hogy életed egyik legszebb napja az első randevú volt a vőlegényeddel. Hogyan találtatok egymásra?
Zolival osztálytársak voltunk általános iskolában, és ott két hétig jártunk is. Aztán elsodort minket egymástól az élet, és több mint egy évtizedig nem találkoztunk. Később, hat-hét évvel ezelőtt a pesti éjszakában összetalálkoztunk, majd néhány évre rá kiderült, hogy mindössze két utcányira lakunk egymástól. Gyakran összefutottunk, és olykor váltottunk is pár szót, aztán elhívott, hogy sétáljunk egyet a lezárt rakparton. Én éppen túl voltam egy csúnya szakításon és pár brutálisan rossz randevún, ezért eldöntöttem, hogy nem akarok párkapcsolatot, inkább minden másra szeretnék koncentrálni az életemben.
Színészként sokszor megtapasztaltam, hogy a munkám egyfajta kuriózumként van kezelve, gyakran viselkedtek velem úgy, mintha valami különleges fajhoz tartoznék. Pedig szerintem semmivel nem érdekesebb a munkám, mint egy építésznek, jogásznak vagy bárkinek. Minden szakmának megvan a maga egyedisége. Szóval mindig menekültem az olyan helyzetekből, ahol azt éreztem, hogy csak a kulisszatitkok érdeklik a másikat, és nem tudunk bármi másról beszélgetni. Zolival pedig erről szó sem volt.
Tehát nem akartál párkapcsolatot, mégis belementél. Mi volt az, ami megváltoztatta a hozzáállásodat?
Az első randevúnk tizenegy órán át tartott. Sok mindenben hasonlítunk, bármiről órákig el tudunk beszélgetni a mai napig. Eleinte még tartottam egy kicsit attól, hogy valami komoly dologba belemenjek, de annyira természetesen zajlott köztünk minden, olyan jó volt egymás társaságában lenni, hogy hamar egyértelművé vált: ez valami más, mint a korábbi kapcsolataim.
Miben volt ez más, mint a korábbi tapasztalásaid ezen a téren?
Zolival nem voltak felesleges körök, játszmák, a lényegi dolgok magától értetődőek voltak közöttünk, és ha nézeteltérésünk akadt, azt viszonylag gyorsan tisztáztuk. Most először tapasztaltam meg, amit korábban olyan nyálasnak gondoltam: amikor igazán szeretnek, akkor tényleg szabadabbnak érzed magad, mint egyedül. Korábban azt gondoltam, hogy ezek üres lózungok, nagyszabású mondatok, nem hittem, hogy a valóságban is létezik ilyen szerelem. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül a világban, hogy van egy párom, akivel tudok hosszú távra tervezni.
Mikor jöttél rá, hogy ez az a bizonyos nagy szerelem?
Nagyon hamar azt éreztem, hogy ez most tényleg más. Tudom, ez is lózung. Egy hónapja voltunk együtt, amikor elmentünk négy napra nyaralni, és utána otthon ücsörögtem a kanapén, és azon gondolkodtam, hogy hűha, lehet nagy bajban vagyok. Akkor ott írtam Zolinak egy hosszú levelet, amit kicsit viccből akkor terveztem odaadni, ha egyszer esetleg úgy alakulna, hogy összeházasodunk. Lehet, hogy itt van az ideje, hogy előkeressem ezt a levelet.
Hogyan történt a lánykérés?
Athénban nyaraltunk, és egyik este kicsit furcsán kezdett viselkedni. Nem sejtettem semmit egyébként, csak nem értettem, mit csinál. Azt mondta, sörözni akar, aztán rendelt két pohár pezsgőt. Utána, ahelyett, hogy hazamentünk volna, mert egész nap lejártuk a lábunkat, felajánlotta, hogy menjünk el sétálni. Végül az Akropolisz lábánál leültünk egy nagy sziklára, de rengeteg fiatal volt ott körülöttünk, hiába volt gyönyörű a helyszín, nem volt meghitt a hangulat. Aztán elindultunk hazafelé, és egy üres utcasarkon zenészekbe botlottunk, akik elkezdtek görög balladákat játszani gitáron. Ekkor Zoli megcsókolt, és megkérdezte, hogy hozzámennék-e. Egyszerűen nem fogtam fel a kérdést, háromszor is fel kellett tennie, mire komolyan vettem, és mire előhalászta a gyűrűt. Persze, elsírtam magam a meghatódottságtól, és aztán jött a teljes eufória.
Számodra fontos volt, hogy így kérjék meg a kezedet? Mennyire vagy konvencionális a házasság kérdését illetően?
A szüleim hatéves koromban elváltak, úgyhogy talán pont emiatt volt számomra mégis fontos dolog a házasság. Tudom, hogy egy kapcsolat tökéletesen tud működni enélkül is, nem ez tart össze valójában két embert, nekem valamiért mégis fontos volt. Erről már a kapcsolatunk elején beszélgettünk is, szerencsére ő is hasonlóan gondolkodott. Ahhoz, hogy valakivel igazán hosszú távra tudjak tervezni, közös lakást venni, gyereket vállalni – ami lássuk be, összeköt egy életre – nekem fontos volt, hogy legyen egy kimondott elköteleződés egymás felé. És egy kicsit bevallom, arra is vágytam, hogy a lánykérés romantikus, meglepetésszerű legyen.
A ruhát és a szertartást illetően mennyire akartál tradicionális maradni?
Semennyire! Az első ötletem egy virágos, zöld vagy pezsgőszínű ruha volt. Nagyon ritkán hordok fehéret, feketét és szürkét. Szeretem a színeket, ezért menyasszonyként is színesben képzeltem el magam. Ugyanakkor azt láttam Zolin, hogy nem tetszik neki az ötlet, ő fehérben szeretett volna látni, így végül a hagyományos színvilág mellett döntöttem. Szerintem az esküvőnkön elsősorban a párunknak szeretnénk tetszeni, ezért fontos volt a véleménye. A ruhámat persze nem látta, azt majd csak az esküvőn, de azt már tudja, hogy törtfehér színe lesz.
Az ő öltönyét együtt választjuk ki: a fenntarthatóság jegyében azt tartjuk szem előtt, hogy később is tudja majd hordani. Az én váltóruhám is egy olyan darab, amit máskor is fogok tudni viselni. Abban biztos voltam, hogy ne egy hagyományos, piros menyecskeruha legyen.
Ami a szertartást illeti, csak egy polgári esküvő lesz, mivel nem igazán vagyunk vallásosak, nem akartunk csak a hagyományőrzés kedvéért templomba menni.
A menyasszonyi ruhádat miért pont a Daalarnából választottad?
Korábban is többször kaptam innen estélyi ruhát egy-egy rendezvényre, és megszoktam, hogy rövid idő alatt találok olyan darabot, ami nagyon szép és jól is áll. Egyszer egy fekete Daalarna estélyit viseltem, ami fazonra nagyon hasonlított egy menyasszonyi ruhához. Akkor még nem is ismertük egymást Zolival, de már szöget ütött a fejembe, hogy ha egyszer lesz esküvőm, akkor biztosan innen választok ruhát magamnak.
A szalonba már úgy mentem, hogy az interneten kinéztem pár darabot, és volt egy koncepcióm azt illetően, hogy mi tetszik. A mostanában nagyon népszerű sellő fazonú ruhát nem akartam, annál egy kicsit egyszerűbbre, letisztultabbra vágytam. Az első próbán persze elbizonytalanodtam, mert a sellő fazonok is jól álltak, de a szalonban a lányok azt tanácsolták, hogy menjek haza, nézegessem meg a fotókat, aludjak a döntésre egyet. Így végül azt a ruhát választottam, amelyik legelőször megtetszett. A legfontosabb az volt, hogy akár egész este tudjam viselni, ne feszengjek benne, tudjak rendesen mozogni, ülni, táncolni.
Mivel egyedül érkeztem a próbákra, így csak nagyon kevesen látták a ruhámat, és azt is csak fényképről, így szinte mindenkinek meglepetés lesz majd a nagy napon.
A vendégek számára lesz dresszkód?
Nem. Azt szeretném, ha mindenki abban jönne, amiben jól érzi magát. Ugyancsak a fenntarthatóság és költséghatékonyság érdekében nem akartam, hogy új ruhát kelljen vásárolniuk a vendégeknek. Frusztrációt sem szerettem volna okozni például színkorlátozással. A lényeg, hogy jöjjenek el, ünnepeljenek velünk és szórakozzanak jól.
Zoli húga és nővére, illetve az én két húgom lesznek a koszorúslányok, de csak szimbolikus jelleggel, nem lesz semmilyen külön feladatuk, ezért nekik is szabadon volt hagyva miben jönnek. A tesóim végül maguk vettek ugyanolyan ruhát, csak ekkor kérdeztem meg Zoli testvéreit, hogy ők is szeretnék-e így. Szóval végül két-két ugyanolyan darabot fognak viselni, hasonló színárnyalatban.
Említetted, hogy nem lesz templomi esküvő. Hogyan zajlik majd a szertartás?
Mindenképpen a természetben képzeltem el, ezért szabadtéren fogunk összeesküdni, és édesapám, illetve nevelőapukám fog majd az anyakönyvvezető elé kísérni. A nevelőapukámat hatéves korom óta ismerem, ezért olyan, mintha két apukám lenne. Ezen kívül egyébként igyekeztünk a lehető leglazábbra szervezni az esküvőt, nem akartunk sok kötött programot. A ceremóniamester az unokatestvérem, Előd Álmos lesz, de őt is megkértük, hogy ne nagyon szervezzen játékokat, feladatokat, csak annyit szeretnénk, hogy mindenki érezze jól magát, egyen, igyon, táncoljon. Egyébként csak a szűk rokoni és baráti kört hívtuk meg.
A helyszínt mi alapján választottátok ki?
Úgy voltunk vele, hogy ha találunk jó helyszínt, akkor idén megtartjuk az esküvőt, ha nem, akkor majd csak jövőre. Nekem annyi volt fontos, hogy szabadtéren legyünk a ceremónia idejére, és hogy Budapestről is könnyen megközelíthető legyen. A nagymamám már nagyon idős, szerettem volna, ha ő is kényelmesen oda tudna jutni.
Nem volt stresszes pár hónap alatt megszervezni az eseményt?
Abszolút nem, én szeretem az ilyesmit. A külföldi utazásainkat is mindig én szoktam szervezni. Én felkutatom a lehetőségeket, leszűkítettem az igazán jókra, és aztán Zolinak megmutatom, majd együtt döntünk. Az esküvő helyszínével is így volt, amikor ötre leszűkítettem a listát, akkor megmutattam neki, és végül együtt választottuk ki az etyeki Plus 52 Event&Gastro Hallt. Itt nemcsak a környezet gyönyörű – egy hatalmas fenyőfa a kertben, borostyánnal befuttatott, fedett terasz – hanem a cateringet is intézik, így az sem igényelt külön szervezést. Svédasztalos vacsora lesz főleg grillételekből, lassú tűzőn és faszénen sült húsokból. A tortát – amiből lesz mentes verzió is – Csomor Csenge, a Sütike cukrászműhely tulajdonosa készíti.
A helyszín pedig tényleg olyan gyönyörű, hogy szinte még díszíteni is alig kell. Azért végül szükség volt valakire, aki megcsinálja az esküvői dekorációt, mert arra menet közben rájöttem, hogy egyedül nem olyan egyszerű. Ő Mosonyi Vera, a Floresse tulajdonosa, akinek személyében nem csak egy fantasztikus dekoratőrt, hanem remélem, egy új barátot is szereztem. A csokromat is ő köti majd. Remélem minden olyan jól fog alakulni, amilyen könnyen ment a szervezés.
A zenével kapcsolatban milyen elképzelésetek volt?
Hosszas tanakodás után, végül egy DJ-t választottunk, akit ajánlottak nekünk, fontos, hogy majd mi is részt vegyünk a játszott dalok kiválasztása során. Hangulatos, jazzes dallamokat szeretnénk hallani. A bevonulózeném még nincs meg, de a közös táncunkhoz már kiválasztottuk. Arra is csak ketten készülünk egyébként, magunk tanultuk meg otthon a koreográfiát. Az egyetlen apró probléma, hogy a hely csak hajnali 2-ig van nyitva, viszont mivel délután fél 4-kor kezdődik a szertartás, reméljük, hogy addigra már mindenki jól kiszórakozza magát.
Milyen gyűrűket fogtok viselni?
Az eljegyzési gyűrűmet Zoli választotta ki, és bár a méret egy picit nagy, tökéletesen eltalálta az ízlésemet: egy nagyon letisztult, mégis gyönyörű darab. A karikagyűrűvel kapcsolatban viszont felmerült egy kis dilemma: azok ugyanis általában együtt vásárolhatók meg, én viszont vékonyat szerettem volna, mert az illik a többi gyűrűmhöz. Zoli ujján viszont furcsán mutatott volna egy olyan darab, így végül egyedi gyűrűket csináltatunk Darányi Piroska Anna, a Piroskanna dizájnere segítségével.
Olvasd el ezeket is:
- Jennifer Lopez három esküvői ruhája a Daalarna tervezőjének szemével
- „Az a szeretet, ami körülvett minket, leírhatatlan” – Ilyen volt Axente Vanessa esküvője
- Másodszor is IGEN – Íme Dobó Ági és Kis Csaba esküvői képei
- Kövess minket az Instagramon és a Pinteresten is!
- Exkluzív: Ilyen volt Dallos Bogi esküvői ruhája
- Puskás-Dallos Bogi: “Az esküvőnk egy olyan kötelék, ami örökre összeköt minket”