Édesanya, az esküvőjére készülő menyasszony, energikus, természetes és végtelenül mosolygós nő. Csak néhány jelző, amiért kíváncsian ültem le Nyári Diával szemben, hogy az esküvőjére való készülődése – és éppen zajló ruhapróbája – közben a vőlegényével való megismerkedéséről, a lázas készülődésről, érzésekről, érzelmekről, családról, és a házasság szerepéről kérdezzem. A már jól megszokott témákra mégsem a szokásos köntösben érkezett a válasz.
Véletlenek kontra megírt sorsok, a sztereotípiák és klasszikus menetrendek ledöntése, a problémákra humorral adott reakció, az esküvők színterén megbújó bájos tapasztalatlanság – ez mind, ami elfért egy másfél órás kávézás idejében – és persze az elmúlt négy évben. Ez Nyári Dia, akivel röviddel az esküvője előtt beszélgettünk a vőlegényével való megismerkedésükről és az esküvői előkészületekről.
Mesélj kicsit a történetetekről, hogyan találtatok egymásra?
Nyári Dia: 2016 tavaszán találkoztunk először, de az még nem volt klasszikus ismerkedés. Akkoriban még egyedül laktam, és őszintén szólva szerettem is ezt a fajta szabadságot. Egy közös barátunk szülinapján találkoztunk először – előtte még soha, pedig ismertem azt a társaságot. Én már épp indultam volna haza, mikor Dani megérkezett. Nagyon szimpatikus volt, egyből megtetszett, még ércelődtem is vele. Ennek utólag a közösségi médiában próbáltam is hangot adni, megkerestem és ismerősnek jelöltem, de ebből sem lett randi. Később derült ki, hogy ő már az első találkozásunk óta arra gondolt, hogy mikor fogunk majd randizni, sőt, mikor lesz az esküvőnk és hány gyerekünk lesz. A fordulópont akkor érkezett el, amikor teljesen véletlenül egymásba botlottunk egy szórakozóhelyen, és találkozott a tekintetünk. Integettem neki, amire ő először azt hitte, hogy az a mögötte állónak szól; nem túl sok bizalmat vetett magába. Végül azt az estét teljes egészében együtt töltöttük, a következő héten pedig ezt már egy klasszikus értelemben vett randi követte. Innentől kezdve elválaszthatatlanok voltunk, nagyon hamar össze is költöztünk.
Érdekes, hogy többször hivatkozol a véletlenekre. Nem hiszel a sorsszerűségben, szerinted két ember egymásra találása tényleg csak a véletlenen múlik?
Hiszem, hogy van sors, és bár befolyásolhatják a cselekedeteink, valaki mégis vezet minket. Számtalan olyan pillanat volt, mikor haza akartam menni a városból, nem volt kedvem tovább menni bulizni, nem is éreztem túl jól magam; Dani pedig eredendően el sem akart már jönni munka után, olyan fáradt volt. Valami mégis egymáshoz kötött minket, pedig több ponton bukhatott volna el ez a történet. Abban sem vagyok biztos, hogy rávette volna magát, hogy írjon és elhívjon randizni.
Biztosan mély benyomást keltettél benne, ha már a házasságon és a gyerekeken törte a fejét az első találkozó után. Újdonságot nem mondanék azzal, hogy általában ez a nők fejében szólnak egy “Szia!” után a harangok.
Nagyon éreztem rajta, hogy benne lenne ebben. Ő a képernyőről már ismert engem, még a barátainak is mondogatta, hogy tetszik neki ez a lány. Talán nekem picit még ez – jó értelemben véve – ijesztő és szokatlan is volt, hiszen ahogy te is mondtad, inkább a nők azok, akik elsőként beleélik magukat egy kapcsolatba. A helyzet nálunk viszont úgy alakult, hogy ő egyből tudta, hogy én vagyok az igazi, viszont én még hadilábon álltam azzal, hogy újra párom legyen. Hozzászoktam ahhoz, hogy egyedülálló vagyok, és még abban sem voltam biztos, hogy szeretnék párkapcsolatban élni. Aztán ez persze hamar megfordult.
Akkor sok meglepetést már nem okozott a lánykérés?
Képzeld, az, ahogyan az egészet megtervezte, valóban óriási meglepetés volt. Kicsivel több, mint egy év után került sor rá. Nagyon ügyes volt, a közös életünk egyik fénypontja volt a lánykérés – őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy majd ennyire leleményes lesz. Nem azért, mert ne lenne rátermett, de én mindig mindent sejtek, minden utazásra én pakolok össze, és ha valami logisztikai elintéznivaló merül fel, sokszor a nők azok, akik hamarabb átlátnak a részleteken. Ezért számomra szinte egyértelmű volt, hogy majd a közös nyaralásunkon kéri meg a kezem, hiszen azon a nyáron a világ legromantikusabb helyén voltunk. Elutaztunk Rómába és Cinque Terrére, de akkor elmaradt, amire vártam. Következett az évfordulónk, de ott sem történt semmi.
Végül akkor tette fel a kérdést, amikor egyáltalán nem számítottam rá.
A barátnőmnek egy párizsi utat ajándékoztam a diplomaosztójára. A második napon az Eiffel-toronynál sétáltunk épp, mikor arról beszélgettünk, hogy mennyi lánykérésnek adhat otthont ez a hely. Ekkor pillantottam meg a torony lábánál Danit, és emlékszem, elsőre semmit sem értettem az egészből. Azt kérdeztem, hogyan került ide, hiszen úgy tudtam, hogy dolgozik. Ekkor eszméltem rá, hogy a barátnőm, Zsófi már nagyon messze áll tőlünk és videóz minket – itt kezdett gyanús lenni, hogy mire készül. A következő pillanatban már térden állt előttem, és azt mondta, hogy mikor már megismert, akkor tudta, hogy velem szeretné leélni az életét, és nagyon boldog lenne, ha igent mondanék. Dani azóta azon röhög, hogy mikor kinyitotta a dobozt, én egyből odanyúltam a gyűrűért, szinte meg sem vártam, hogy feltegye a kérdést. Nagyon szép emlék maradt ez a néhány perc.
Javíts ki, ha nem lenne igazam, de olykor mintha minimális szkeptikusságot éreznék a korábbi látásmódodban. Hittél abban, hogy létezik az igazi, vagy hirtelen találtad szemben magad ezzel az érzéssel?
Abban biztos voltam, hogy lesz férjem, és hogy klasszikus értékrendet szeretnék követni. Hittem abban is, hogy két ember élete végéig lehet hűséges a másikhoz, és jóban rosszban kitarthatnak egymás mellett. Szerintem egyébként mindezt befolyásolhatja akár az is, hogy ki milyen családban nő fel. Érdekes, hogy az én szüleim hosszú idő után épp most váltak el, pedig sosem gondoltam volna, hogy egyszer külön utakon járnak majd. Igazi mély problémájuk valójában sosem volt, egész egyszerűen csak elsiklottak egymás mellett, és arra a jó kapcsolatra, amiben nap mint nap voltak, nem vigyáztak igazán. Emiatt kicsit én is meginogtam, ijesztő volt, hogy 20-25 éves házasságok is mehetnek úgy tönkre, hogy igazából még nagy baj sincsen. Ez óva intett attól, hogy belekényelmesedjek egy kapcsolatba, illetve ráébresztett arra is, hogy nagyon kell figyelni arra, hogy fenntartsd a tüzet és az érdeklődést.
Ez a “megingás” a házasság intézményének irányában is szólt?
Kicsit sem, én hiszek ennek a varázsában. Van annak egy semmihez sem fogható ereje, ha azt mondod a másiknak, hogy férjem vagy feleségem.
Nálatok felülíródott a klasszikus sorrend, és csavartatok egyet a konzervatív elvárásokon, hiszen közel két éve született egy csodálatos kisfiatok. Máshova helyeződött számotokra a prioritás?
Értelemszerűen ha választanunk kellett volna aközött, hogy gyermekünk legyen-e az életben vagy esküvőnk, és csak az egyik valósulhat meg, kérdés nélkül a gyermekvállalás mellett döntöttünk volna – ez sokkal fontosabb volt számunkra. Nekem 2018-ban pont olyan ciklusban volt az életem, hogy ennek a vágyunknak teret adjunk – ezért is tolódott erre az évre az esküvő; habár már jegyesek voltunk, mikor Zétény fogant.
Így már cizelláltabb a szervezésre szánt időt feltérképezni, de összességében mennyi időt fognak át az előkészületek?
A helyszíneket már nagyon hamar elkezdtük nézni, ez egy sarkalatos pont volt nálunk: Dani egri, én győri, az ország két pontja között pedig gyakorlatilag Budapest volt a célszerű választás. Összességében egy évet szánunk a szervezésre, mi tudatosan ezt a kényelmes tempót szerettük volna szem előtt tartani. Volt olyan barátnőm, aki három hónap alatt hozta tető alá az esküvőt, de rá egyébként is jellemző az utolsó pillanatos mentalitás. Szóval emberfüggő, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a témához.
A helyszín mellett volt még olyan szolgáltató, aki főszerepet kapott? Mitől jó számotokra egy esküvő, kinek a személye hiánypótló számotokra?
Nekem a zene nagyon fontos. Egyfelől sok zenész és színész vendégünk lesz, akiknek kifejezett igénye van a jó zenére, másrészt hiszem, hogy akkor tudunk jó bulit szervezni, ha sokan állnak fel táncolni – ehhez pedig kell a muzikális alap. Ennek kapcsán kérdés volt számunkra, hogy DJ-t vagy zenekart válasszunk, de azt gondolom, hogy az élőzenének mindmáig megvan az a varázsa, hogy akkor is odavonzza az embereket a táncparkettre, ha egyébként nem is egy táncoslábú alkat.
Milyen stílust álmodtatok meg a nagy napra?
Rusztikus stílust, sok zöld növénnyel – köztük borostyánnal és rezgő virágokkal. Nagyon szeretnénk, ha ez a zöld szín majd Dani öltönyében is megjelenne, és valószínűleg hasonló színvilágot választunk majd Zétinek is.
Nem növelném a stresszfaktort néhány hónappal az esküvő előtt, de van, ami miatt már most nagyon izgulsz?
Képzeld, én két alkalmat leszámítva még sosem voltam esküvőn. Ennélfogva egy csomó szokással és hagyománnyal nem is vagyok tisztában. Kicsit óckodom a rossz időtől is, mert olyan természetközeli helyszínt választottunk, ami teljesen kiszolgáltatott az időjárásnak. Alapvetően én minden nehézséget humorral próbálok megoldani, így ha mégis ebbe a problémába futnánk, majd egy jót mosolygunk rajta.
Megfordítva az előző kérdést, mi az, amit a legjobban vársz?
Őszintén? Az egész napot. Olyan pillanat talán még nem is volt az életemben, hogy ennyi barátom és rokonom együtt ünnepeljen.
Dani is részt vett a szervezésben?
Természetesen, ő is segít abban, amihez ért, vagy amihez neki van kapcsolata. Például a meghívónkat ő tervezte, és ő is fogja nyomtatni. De ő segít a projektorral kapcsolatos teendőkben is. Lesz majd Zétény szülinapjára egy kis videó, amit Dani vág meg, illetve a vendégeket is arra kértük, hogy ha szeretnének nekünk köszöntőt mondani, azt bátran vegyék fel otthon videóra, nyugodt környezetben, ha nem szeretnének 80 ember előtt szerepelni. Sőt, szeretnénk is őket megkérni, hogy meséljenek el nekünk egy vicces történetet, ami hozzánk, a közös élményeinkhez kötődik.
Jót mosolyogtam magamban, mikor mondtad, hogy bárki zavarban lenne 80 ember előtt – tekintve, hogy a násznép döntő része előadóművész. Más terep számotokra ilyen módon szerepelni?
Igen, ha mások előtt szerepelek a színházban, az egyáltalán nem zavar már. De ha tudom, hogy anyukám és apukám is néz, már sokkal inkább elönt az izgalom. Az esküvőn is csak azok az emberek vesznek majd körül, akiket ismerek és szeretek – ez pedig óriási izgatottsággal tölt el.
Mesélj kicsit a ruhaválasztásról! Hogyan találtad meg az álomruhádat?
Még 2015-ben a Danival való megismerkedésünk előtt lementettem egy ruhát – ez vissza is köszön majd a mostani választásomban. Érdekes volt, hogy ennek kapcsán Anita meg is jegyezte, hogy – dacára a trendek váltakozásának – nagyon sok olyan menyasszony van, akinek a gyerekkorában, vagy fiatalabb éveiben megálmodott ruhája lesz végül a felnőttkori választása is.
Mindennek az volt az üzenete számomra, hogy egészen kiskoromtól kezdve egy esküvő központú lány voltam: már akkor is nézegettem a ruhákat, mikor még szóba sem jött az esküvő, vagy ha beültem fodrászhoz, simán fellapoztam egy esküvői magazint, függetlenül attól, hogy párom sem volt. A Daalarna ruhák ráadásul évek óta nagyon közel álltak hozzám, nem is volt kérdés, hogy ha egyszer esküvőre kerül a sor, csak Anita készítheti el a menyasszonyi ruhámat. Nekem egyébként végig az volt az érzésem, hogy olyasmi fazont választok, amit Kiss Rami is, de Anita tanácsára végül egy sellő fazon mellett tettem le a voksomat.
Milyen érzés volt, mikor végre nem csak külső szemlélőként, magazinokból nézted ezeket a ruhákat, hanem fel is próbálhattad őket?
Hihetetlenül izgalmas és emlékezetes. Korábban is imádtam idejönni és nézegetni a ruhákat, de most, hogy valami kifejezetten nekem készül, az még csodálatosabb érzés.
Vár még rátok valamilyen elintéznivaló az esküvőig?
Még meg kell találnunk Dani ruháját, a cipőmet, és le kell foglalnunk a zenekart. De ezek már kevésbé okoznak fejtörést, mint a korábbi teendők.
Van olyan történés az elmúlt időszakban, ami számotokra különösen tanulságos volt?
Csupán az, hogy valóban érdemes időben elkezdeni a szervezést, és nem az utolsó pillanatra hagyni mindent.
Kövess minket az Instagramon , ahol további esküvői inspirációt találsz. A Daalarna legújabb esküvői kollekcióját itt tekintheted meg.
