Bemutatkozás
Dunai Mihály (Misi) vagyok, avagy más néven: The Wedding MC. Egy arc, egy hang, egy jelenség. Valaki, aki a nagy nap során mindvégig mellettetek van, és egy kézben tartja az eseményeket, kedvesen irányítja és informálja a vendégeket, az esküvő összetett gépezetének fogaskerekeit pedig mozgásban tartja, és valódi karmesterként, a nap történetének ritmusát adja. Mindezt úgy, hogy a nap nem róla szól, ő “csak” ott van és a fényt a párra terelve segíti a pillanatok létrejöttét.
Magyarul vagy angolul egyaránt kiemelkedően választékosan, érthetően és kedvesen kommunikálok.
Munkámat a teljes hazai esküvő-szakma több száz szakmai képviselője eddig két alkalommal is “Hungarian Wedding Award – Az Együttműködés Díja” jelöltségével jutalmazta, bekerülhettem a három legtöbb jelölést kapott hazai ceremóniamester közé.
Igazi szakterületem és komfortzónám a nemzetközi esküvők, a teljesen külföldi vagy a külföldön élő hazai párok esküvőjének házigazda szerepe, egyre többször akár a hivatali kötöttségekről mentes szimbolikus szertartás celebrálásával együtt, angol nyelven vagy akár magyarul is. Természetesen a stílusos hazai párok esküvőin is nagy szeretettel és lelkesedéssel dolgozom.
A legfontosabb (valódi, névvel és arccal írt) visszajelzéseket rólam és munkámról Facebook oldalam “Reviews” menüjében találhatjátok. Weboldalamon angol és magyar nyelven is olvashattok rólam, és örömmel állok rendelkezésre Skype/Viber/Facetime megbeszélésre, hogy ti is megismerhessétek az embert, aki a szavak mögött van.
Szívesen utazom, ha külföldi esküvőt terveztek, szolgáltatásaim elérhetők a világ bármely pontján.