Újabb titkos történet a Daalarna műhelyéből: ezúttal az új Paradise kollekció születésébe pillanthatnak be a Secret Stories olvasói. Az első részben Benes Anita mesél a ruhapróbákkulisszatitkairól, következő írásunkból pedig Brigit, a Daalarna állandó fittingmodelljét ismerhetitek meg.
Fotók: Kondella Misi
Miért van szükség fittingre/ruhapróbára egy kollekció megszületésekor?
Egy új kollekció születésekor először papírra készülnek a vázlatok. Sok minden megszületik a fejemben, amit aztán leskiccelek. A kolléganőim már elég jól ismerik az arányrendszeremet, néhány vázlatos vonalból is tudják, hogy mire gondoltam. Ugyanakkor előfordul, hogy nem mindig ugyanazt látom viszont a lepróbált darabokon, ami a fejemben megszületett. A ruhapróbán már egy fél centis eltérés is számít, sokat játszom az arányok tökéletesítésével.
Mi történik a ruhapróbán?
A ruhapróbán a szabásvonalakat állítom be pontosan, hogy mindent olyannak lássak, ahogy a fejemben elképzeltem. Arra már rájöttem, hogy sosem jó, ha erőltetek egy gondolatot, de amikor elkészül a modell és akkor sem vagyok elégedett vele, azt nagyon nehéz elengedni. Csoda persze nem történik soha: ami az elején nem tetszik, az általában már később sem fog. Erről szól a ruhapróba, hogy tökéletesen szabott modellek készüljenek. Egyébként nem a drága alapanyagokkal szoktunk ilyenkor kísérletezni: van egy speciális makettező anyag, amin beállítjuk az arányokat, leellenőrizzük a szabásmintát és csak utána kezdjük el kiszabni az eredeti alapanyagokból a ruhát. Ezután élesben már tökéletesen kell állnia a modellen.
Még ennyi év után is érhet meglepetés, ha anyagokról van szó?
Hajaj, de még mennyire…Minden anyag másképp viselkedik, ezért szinte mindig a nulláról kezdek, ráadásul nincs az a ruha, amit nem lehet még tökéletesebbre varrni. Folyamatosan keresem az új alapanyagokat, nézem, hogy a varrás minősége szép legyen és folyton elégedetlenkedem. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy ruha tökéletesen legyen megvarrva, enélkül a kreatív ötletek öncélúakká válnak. Azt látom, hogy a nagy divatházakat is ez különbözteti meg egy kezdő kortárs tervezőtől: a világ legegyszerűbb pólója is olyan gyönyörűen van megvarrva náluk, hogy ennek hatására elhiszem, hogy hihetetlen ötlet, energia van mögötte. A tökéletesség tehát nagyon fontos, ha ruhákról van szó. Annak idején a művészettörténet tanárom is sokat hangoztatta, hogy templomok építésénél olyan részletekre is kiemelten ügyeltek, amit senki sem vett észre, mert azt tartották, hogy attól még a Jóisten szeme mindent lát. Ez a mondat gyakran eszembe jut munka közben. 🙂
A kereskedelmi, eladhatósági szempontok gyakran gyengítik a ruhák esztétikai élményét, újszerűségét. Mennyire kell kompromisszumot kötnöd?
Tervezőként közelebb áll hozzám egy mélyebb dekoltázs vagy egy olyan bélés, ami szabadon engedi látszani a testet, átsejlik a bőr, de tudomásul kell vennem, hogy senki nem akar félmeztelenül férjhez menni, úgyhogy bármennyire is szép rajzolatú egy csipke béleletlenül, muszáj kibélelnem. Tehát nagyon is figyelembe kell vennem a kereskedelmi szempontokat: hiába mutat egy sejtelmesebb csipke szebben a kifutón és a fotókon, fontos átültetnem ezeket a gyakorlatba. Az tény, hogy a szélsőségek és a túlzások viszont jobban ki tudják fejezni egy fotón a hangulatot és az újszerűséget. Úgyhogy tulajdonképpen mindig van egy mintakollekciónk, amit aztán a hétköznapokra finomítunk, szolidabbá tesszük és több alkathoz is elfogadhatóbbá, megfelelőbbé varázsolunk.
Ez tehát azt is jelenti, hogy a valódi menyasszonyok nagy része nem az imidzskampány ruháit választja az esküvőjére?
Az új kollekciókban mindig megpróbálok létrehozni egy olyan vonalat, ami az új hangsúlyokat mutatja be. Néha egyébként úgy érzem, azzal, hogy ha folyton visszafognám magam az eladhatóság miatt, elveszíteném a kollekcióm erősségét, lendületét, erejét, újszerűségét. Az életben a szélsőségek vonzzák az embert, ugyanakkor mégsem mindenki nyitott rá. Tehát megcsodálnak egy újszerű szabást, mintát vagy anyagot, de a tapasztalataim szerint körülbelül másfél év kell, mire általánosan elfogadják és el tudják képzelni saját magukon is.
Következő írásunkból, amelyet ide kattintva találtok, Brigit, a Daalarna állandó fittingmodelljét ismerhetitek meg. Ide kattintva nézhetitek meg az új Paradise kollekciót.
Fotók: Kondella Misi
Kattints ide valódi esküvői történetekért! Lájkold a Secret Stories Facebook oldalát, hogy mostantól még több titkos történetről értesülj az esküvők világából!