Állandó szerzőnk, Gruber Andi dekoratőr ismét egy lenyűgöző esküvői dekoráció képeit és történetét hozta el a Secret Stories olvasóinak. Andi elmondása szerint Nóri és Andris vagány, bohém, terrakotta és méz színekben pompázó esküvője ukulelével és makramé dekorelemekkel a 2021-es év egyik igazi nagy szerelemprojektje volt számukra.
Így kezdődött minden
Nóriék még 2020 őszén kerestek meg, és bár a konkrét ötletek, az apró részletek még mind-mind kitalálásra, kidolgozásra vártak, azt már a legelső levelük megírásakor tudták, hogy egy laza, kerti parti hangulatú esküvőt szeretnének Etyeken, „puha, chillezős, plédleterítős” spotokkal, meleg fényekkel. Az első találkozásunkra a Covid miatt az online térben került sor, és én már akkor tudtam, hogy a 2021-es évünk nem múlhat el Nóri és Andris esküvője nélkül. Teljesen beléjük szerettem, és egyébként is, minden porcikám remegett már egy igazi, ízig-vérig bohém esküvőért.
Nóriékkal az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk, egy igazi kreatív lavina indult el hármunk között.
Bennük, bennem is rengeteg ötlet volt, és nagyon izgalmas volt ezeket kibontani, megformálni, egységes koncepcióvá alakítani. Azt már a kezdetektől éreztük mindannyian, hogy valamit kezdenünk kellene azzal, hogy mindketten pszichológusok/pszichiáterek, és végeredményben a szerelmüket is ennek köszönhetik.

Az esküvői dekor elemei
Egy ilyen meghatározó közös pont nagyon különleges karaktert tud adni egy esküvőnek, és számos izgalmas geg kitalálására ad lehetőséget. Nóri és Andris esetében ilyen volt például az otthonos mini nappaliként berendezett pszicho sarok, ahol egy kényelmes kanapén elnyúlva bárki kiönthette a lelkét egy éppen arra vetődő önkéntes lélekbúvárnak.
Vagy például maga az ülésrend, ahol számok helyett jungi archetípusok jelölték az egyes asztaltársaságokat. Így volt, aki a Lázadók, az Alkotók vagy épp a Felfedezők asztalánál foglalt helyet. De ilyenek voltak a vacsoraasztalokon az asztaldísz részeként elhelyezett régi, megsárgult lapú könyvek és az alkimista zug is, ami valójában egy lelazulós ivósarok volt, Andris kedvenc italaival és ukuleléjével, két fotellel, a jó öreg antik hajóládánkkal és néhány patinás szépségű régi réz csetresszel.
Személyes részletek
Hogy még több személyes részlet legyen az esküvőn, a Rókusfalvy Birtok különböző pontjain kis „Fun Facts” kártyákat helyeztünk el, amiken vicces vagy érdekes tények voltak olvashatók az ifjú párról. A kis kártyák lelőhelyeit, valamint a pszicho sarok, az alkimista zug, a bárpult, a tánctér, a vacsora és az esküvői szertartás helyszínét egy fatáblára festett sematikus „kincskereső” térképen vázoltuk fel.

Egy minden részletében bohém esküvő
Az egész esküvőt átjáró bohém életérzést szerettük volna a szertartás helyszínén is visszaidézni. Több ötletet is gyűjtöttem inspirációként, Nóriék végül a makramés boldogságkaput választották, amivel bevallom, szintén régi álmom valósult meg. A monumentális méretű szőttest egyedi tervezésünk alapján Kovács Mónika makraméművész valósította meg nekünk.
A végeredmény szebb lett, mint amiről álmodni mertünk.

A virágdekoráció titkai
A virágdekoráció végleges színvilága viszonylag későn alakult ki, ma már végignézve a végeredményen nehéz elhinni, hogy a legelső megbeszélés idején még egy greenery stílusba hajló koncepcióval indultunk el, sok-sok zölddel és kevés fehér virággal.
Aztán ahogy a hónapok során kezdtek kikristályosodni a konkrét ötletek és néhány kulcs elem – mint például a párnákkal teledobált rattan kanapé, az antik szőnyeg, a százéves hajóláda vagy a makramés boldogságkapu – szép lassan kezdett bennem kirajzolódni egy a zöld-fehérnél sokkal melegebb, gazdagabb színvilág.
A terrakotta különböző mélységű, drámai tónusai, az okkeres, mustáros, mézsárga árnyalatok játéka, a földszínek természetessége jelent meg lelki szemeim előtt.
Kicsit félve prezentáltam elképzelésemet Nóriék felé, mert bár mindig nyitottak voltak az ötleteimre, de színben nagyon távol jártunk már attól, amiben eredendően a legelején gondolkoztak, ráadásul az ehhez a színvilághoz passzoló száraznövények sem voltak ez eredeti koncepciónk részei. Nóri és Andris szerencsére ezt is, mint minden ötletemet, kitörő lelkesedéssel és végtelen bizalommal fogadta.

A megfelelő árnyalatú virágok megtalálását, összekombinálását alapos kutatómunka előzte meg. A virágkompozíciókban végül különleges mézsárga, karamell és fakó púderszínű rózsákat kombináltunk rézvirággal, játékosan táncoló ördögszemmel, korbácsvirággal, szárított pálmalevelekkel és egyéb izgalmas, natúr és terrakotta színekben játszó szárított növényi textúrákkal.
Az asztaldíszek mellett minden vendég tányérját egy-egy mini szárazvirág kompozíció színesítette, amit haza is vihettek emlékül az esküvőről. A vacsoraasztalokon kívül buja virágdekorációt kapott tánctér középpontjában elhelyezkedő kandalló és természetesen a boldogságkapu, az alkimista zug és a pszicho sarok is virágdíszbe lett öltöztetve.
Örökre hálás leszek Nórinak és Andrisnak, hogy ránk bízták közös életük legfontosabb napját, és mindezt megvalósíthattuk számukra.
Helyszín: Rókusfalvy Birtok, Etyek, Fotó: Wondeer Wedding, Vargha Miklós Photography, Menyasszonyi ruha: Daalarna, Makramé: Mmacrame – Kovács Mónika, Réz kiegészítők, arany polc: Dress The Day Wedding Hire, Térkép: Kalligrafie by Fanni Zovath, Grafika, dekoráció, virágok, lounge bútorok: Gruber Andi Wedding Decor
Ha még több izgalmas dekort szeretnél látni, akkor irány az Esküvői dekor menüpontunk. Ha pedig valódi esküvői beszámolókat nézegetnél, akkor kattints ide! Kövess minket az Instagramon és a Pinteresten is!