“Csodálatos érzés olyan munkát kiadni a kezemből, ami valakiknek sok-sok év múlva is boldogságot fog okozni” – meséli Varga Zorán, aki most 10+1 esküvői fotót választott ki a kedvencei közül a Secret Stories felkérésére. 

1.

A zenész pár nagyon felszabadult, bohém esküvőjének egy igazán rájuk jellemző pillanata. Mindent úgy terveztek, ahogy nekik tetszett és nem szokványos ceremóniát és fotózást választottak. A kép az esztergomi Duna-parton készült, ahol évekkel ezelőtt egymásba szerettek. Most felszabadultan ünnepelhették boldogságukat szeretteikkel. (Ezt a Daalarna ruhás esküvőt ezen a linken teljes egészébében is megnézheted – a szerk.)

2.

Esős, ködös novemberi héten volt az esküvő, de szerencsénkre a fotózás idejére gyönyörű napsütésben lett részünk. Szeretem azt az instrukciót adni fotózás során, hogy csak egymásra figyeljenek, ne rám, és szerintem ez tökéletesen sikerült Bálintéknak. 🙂

3.

Kora őszi napon, igazán szerencsénk volt az időjárással. Szinte nyárias hőség tombolt, de már közeledtek a komoly, őszi felhők. Ezért is lett a kedvencem ez a kép a sorozatból, mert szeretem az eget és a felhőket belevonni a munkámba. Mintha a búzatábla sárga színe tükröződne a felhőkön is. Néha magukra hagytam a párt, és csak messziről kaptam el legkedvesebb pillanataikat.

4.

A naplemente fényeiben szeretek igazán fotózni. Ilyenkor a legszebbek a fények, mintha ősz volna, de nyári hangulattal. Tökéletes idő fogadott minket Bölcskén, ahol ez a kép készült. A rengeteg gyönyörű fotó közül ez lett a kedvencem, mert olyan, mintha egy fantasy film forgatási helyszínén lenne a pár. Nagyon magával ragadó volt itt a szertartás és a fotózás is.

5.

Pár perccel a ceremónia kezdése előtt készült kép, amikor már csak a menyasszony és én maradtunk a gyönyörű, ablakon beszűrődő fénnyel teli szobában. Várta a dugóban elakadt édesanyját, hogy a ceremónia előtt még beszélhessenek. Halkan azt suttogta, hogy „Anyukám nélkül nem tudok férjhez menni…”

6.

Szeretem ezt a képet a helyszín-fény-hangulat miatt.. Közel áll hozzám a posztapokaliptikus világ és nagyon izgalmas kihívás volt esküvői fotózás helyszínéül felhasználni. A kép hangulata mégis valami újnak a kezdetét jelenti számomra.

“Majdnem tíz éve kért fel egy ismerősöm, akinek megtetszettek a képeim, hogy fotóznám-e az esküvőjüket. Akkor még teljesen új volt nekem ez a világ, mert elsősorban művészi képeket készítettem. Évről évre egyre többen kértek fel, és mindenki ajánlás alapján, ami nagyon pozitív visszajelzés volt. Pár éve azon kaptam magam, hogy tavasztól ősz végéig szinte teljesen be vagyok táblázva esküvőkkel. Élvezem ezt a munkát, változatos, vidám, és nagyon hálás. Jó érzés részt venni a legörömtelibb pillanatokban, kihívás minden helyzetben, különböző emberekkel és helyszíneken valami különlegeset alkotni. ” – Varga Zorán

7.

Kedvenc helyszíneim egyike a Turai-kastély, ahova be kellett lopóznunk, mert épp filmforgatás volt. A falak textúrája miatt olyan, mintha egy festmény szereplői lennének.

8.

Szeretem a kontrasztos megoldásokat fekete-fehérben, az ifjú pár pedig külön értékelte, hogy árnyékba húzódtunk az Esterházy-kastély kertjében, Fertődön.

9.

Egyik legnagyobb kedvencem, hisz évek óta ismerem a párt és jó barátaim. A boldogító igen kimondása után az egész násznép hangos ovációban tört ki.

10.

„Hány koszorúslány kell ahhoz, hogy egy menyasszony felöltözzön?” 😀

10+1.

Fotók: Varga Zorán (weboldal)

Egyik kedvenc “templomból kivonulós” képem. A hagyományos rizs helyett a konfetti is jól működik az ilyen pillanatokban.

Tetszettek Varga Zorán kedvenc esküvői képei? Ide kattintva találod a sorozat korábbi részeit.