A Daalarna szalon munkatársa, Niki legújabb blogbejegyzésében az esküvőszervezést övező tabukról mesél, őszintén.
“Hogy álltok az esküvőszervezéssel?” – egyre többször kezdődnek ezzel a kérdéssel a baráti beszélgetések. “Nagyon jól” – felelem, egy fáradt mosollyal az arcomon és egy szúró érzéssel a mellkasomban. Ismerős valakinek ez a jelenség?
Persze amikor egy menyasszonyom meséli ugyanezt, megértően a szemébe nézek és megnyugtatom: nincs egyedül. Ugyanazt éli át, amit minden menyasszony. Viszont a saját bőrömön tapasztalni a szorongást… ijesztő érzés. Bevallom, arra számítottam, hogy én megúszom majd hasonló élmények nélkül az esküvőszervezést. Sajnos elfelejtettem a legalapvetőbbet: hogy hiába a sok éves tapasztalat és rutin, elsősorban mégiscsak ember vagyok – és csak másodsorban szakmabeli.
Menyasszörnyek nem léteznek
Mindannyian hajlamosak vagyunk úgy gondolni az eljegyzést követő hónapokra, mint életünk legfelhőtelenebb időszakára. Persze nem arról van szó, hogy a valóságban ennek az ellenkezője történik, hiszen tényleg egy elképesztően izgalmas és örömteli fejezete ez az életünknek. De arra valahogy mégsem számítunk, hogy egy esküvő szervezésének ugyanúgy megvannak a maga nehézségei, a csúcs- és mélypontjai, mint életünk bármely más szakaszának. Talán azért, mert kevesebb szó esik róla.
A negatív élményeket, amik egy-egy boldogabb témához kapcsolódnak, mint a párkapcsolatunk vagy az esküvőnk, még mindig ritkán merjük nyíltan vállalni, mert félünk, hogy esetleg félreértenek, elítélnek, megbélyegeznek minket. Pedig ezekkel a problémákkal a legtöbben megküzdünk és az erőnk pont az egységben lenne. Könnyebben vennénk az akadályokat, ha nem elítélnénk, hanem segítenénk egymást.
Az utóbbi időben sokat töprengtem rajta, hogy vajon miért érzem úgy, hogy az esküvőszervezéssel kapcsolatos nehézségeimről csak azokkal az ismerőseimmel tudok felszabadultan beszélgetni, akik szintén menyasszonyok (vagy azok voltak valamikor). Mintha ők lennének az egyetlenek, akik megértenének, akik beavatottak a titokba: hogy az esküvőszervezésnek bizony vannak árnyoldalai is.
Gondoljunk csak bele: hogyan képzelünk el egy menyasszonyt? Egy sugárzó, nevető, elérzékenyült nőt látunk magunk előtt – biztosan nem egy gondterhelt arcot. Talán ez az általános, idilli kép az oka, hogy ha valaki megkérdezi, hogy hogy állsz az esküvőszervezéssel, biztosan nem fogod bevallani, hogy éppen az idegösszeroppanás és a lemondás közötti icipici lécen egyensúlyozol, mert attól félsz, ha nem sikerül megfelelned a boldog menyasszony az ideáljának, akkor valamit biztosan te csinálsz rosszul. Nem vagy elég laza, nem vagy elég cool… és máris rád aggatják a bridezilla (menyasszörny) jelzőt. Pedig menyasszörnyek nem léteznek.
Van, akinek az okoz nehézséget, hogy túl sok véleményt és tanácsot kap a környezetétől; van, aki nem kap elég segítséget a szervezésben (vajon miért nem alakult ki hasonló jelző a vőlegényekkel kapcsolatban?). Van, aki nehezen viseli, hogy a szolgáltató nem érti vagy nem akarja valóra váltani az elképzeléseit. Van, aki belefárad, hány emberen kell keresztül vinnie a szándékát és van, akit sajnos a családja kényszerít bele kényelmetlen helyzetekbe.
A társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer és a tradíciók szentháromsága
Beszéljünk most ezekről a tabu élményekről őszintén. Van egy pontja az esküvőszervezésnek, amihez a legtöbb menyasszony előbb-utóbb elér. Ez a “Miért nem hagyjuk az egészet és utazunk el együtt ketten valahová?” pont. A szerencsések – gondoljuk – persze mindjárt az elején így döntenek. De mielőtt túlságosan irigyelnénk őket az esküvőszervezés embert próbáló időszakaiban, jó, ha tudjuk, hogy sajnos minden nehézségtől sokszor ez sem kíméli meg a párt. Az esküvő pont olyan, mint a gyereknevelés: ritkán születik egyetértés a témában és szinte mindenkinek megvan az elképzelése arról, hogy milyennek kellene lennie egy “igazi” esküvőnek. (De bárcsak ne osztaná meg velünk!)
Pár hete egy munkatársammal, aki szintén menyasszony, mi is elértünk ehhez a ponthoz – majd szerencsére túl is jutottunk rajta. Mindketten más problémákkal küzdöttünk, de szinte egyszerre telítődtünk a társadalmi elvárásokkal, a megfelelési kényszerünkkel és a tradíciók kötelezettségével. Amikor megpróbálnak ránk erőltetni valamit, amit nem szeretnénk, szinte azonnali reakciónk a helyzetből való menekülés. Minden évben van néhány menyasszonyunk, aki ezt az utat választja és időközben lefújja a lakodalmat, hogy a nászútnak szánt úton házasodjanak össze külföldön. És bár sokan kacérkodunk ezzel a lépéssel, az esküvőszervezés egy pontján, mi végül maradtunk az eredeti elképzelésnél.
Kinek az esküvője?
Itt is érvényes az az általános igazság, amire a ruhaválasztásnál is kitértem: nem tudunk mindenkinek megfelelni – és nem is kell. Két ember kívánságának kell aznap teljesülnie: a menyasszonynak és a vőlegénynek.
Ha vannak tradíciók, amik számotokra nem bírnak értékkel, jelentéssel, nyugodtan hagyjátok ki őket. Ha nem vagytok vallásosak, ne tartsátok templomban az esküvőt. Ha kis esküvőt szeretnétek, nem kell időközben megemelnetek a létszámot és helyszínt változtatnotok. Ha a szokásostól eltérőre vágytok ételekben, italokban, helyszínben, bármiben… ez a ti esküvőtök, titeket kell, hogy tükrözzön. Akiket meghívtok, biztosan azért lesznek ott, mert támogatnak és szeretnek titeket és el fogják fogadni a döntéseiteket. (Ezeket a sorokat igyekszem majd én is újra és újra elolvasni, ha esetleg rám törne a kétely a jövőben).
Múlt héten találkoztunk egy barátunkkal és a fáradt mosolyomat és a szúró érzést a mellkasomban aznap este végre felváltotta a nyugalom és a nevetés. Ahogy Tomi rákérdezett az esküvőnkre és meséltük neki, min megyünk éppen keresztül, elkezdett sztorizni, hogy az egyik legjobb esküvőn is hallott sértő kommenteket és innentől nem volt megállás… szinte versengve soroltuk egymásnak azokat a hozzászólásokat, amiket korábban hallottunk az esküvőkön és a nevetés, mint mindig, feloldotta a szorongást…
Nem volt rántott hús és töltött káposzta… dehát majd otthon eszel, most egyszer kibírod. Kibírom, de éhes maradok… Na én bizony Marikám, jobb levest főzök otthon… Azért az ő helyében biztos nem ezt a ruhát választottam volna… Az hagyján, menyecskéje se lesz. Ja, itt lesz az esküvő? Ez most komoly? Te, ez nem is igazi esküvő… nincs is dekoráció. Most mi történik? Tényleg nem lesz csokordobás? Bizony a DJ nem zenekar…. Azért igazán meghívhattátok volna őket is, tudod, hogy mennyire várták… mindegy, hogy nem beszéltek évek óta fiam, hát családtag. Jó, jó, szép volt. Jó, oké, különleges volt. De azért annyi mindenbe bele tudnék kötni…
Jövő hónapban újra jelentkezem az esküvőszervezés további részleteivel.
Vigyázzatok magatokra addig is!
Szeretettel,
Niki
A blogról A Daalarna szalon munkatársa, Niki 2022 decemberében férjhez megy, és 2022 januárjától havonta jelentkező, My Secret Wedding Diary elnevezésű blogjában mesél a Secret Stories olvasóinak az esküvőszervezésről és álomruhája kiválasztásának folyamatáról. A korábbi blogbejegyzéseket ide kattintva találjátok.
Az esküvői napló május 26-án folytatódik. Addig is, ha inspiráció után kutattok, nézzetek körül Valódi esküvők és Esküvőszervezés rovatainkban is! Ha időpontot szeretnétek kérni a Daalarna szalonba egy ingyenes ruhapróbára, akkor ide kattintva tudtok jelentkezni.