Öröm számunkra, hogy a Daalarna ruhák egyre többször köszönnek vissza neves televíziós műsorokban, díjátadó gálákon, a hollywoodi vörös szőnyegen, a közösségi média felületein vagy akár a mozivásznon. Mindez persze összehasonlíthatatlan azzal az érzéssel, amikor valaki élete legfontosabb napjára választ tőlünk ruhát, ugyanakkor megtisztelő, hogy mennyi színtéren kelhet még életre egy-egy alkotás. Évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a Daalarna bemutatókat, a nézők között pedig ezúttal is számos ismerős, visszatérő arcot (hazai sztárok & influenszerek) láthattunk a magyar közéletből és művészvilágból.
Idén ráadásul készültünk egy kis újdonsággal: a Daalarna hat hírességet kért fel, hogy az este folyamán a REBELLE kollekció hangulatához illően Benes Anita kreációiban ünnepeljék az új kollekció debütálását. Sztárjainkhoz egy mini interjú formájában ugyanazt a kérdést szegeztük: hogyan tetszett számukra a Daalarna show, és melyek voltak a kedvenceik a kifutón. Íme a válaszok!
Rubint Réka és Lara
“Az a fantasztikus, hogy amint a kifutón megjelentek a ruhák, minden néző találhatott olyat, amely hozzá közel állt. Ezt a gyönyörű fekete csipkeruhát kifejezetten erre az alkalomra készítette számomra Anita, nagy megtiszteltetés volt viselni az este folyamán. A fekete örök divat, Anita pedig megmutatta, hogy mennyi formájában lehet azt megjeleníteni, legyen szó bármilyen különleges alkalomról. Minden ruha gyönyörű volt.”
Liptai Claudia
“Mi szerintem Rubint Rékával már bérletesek vagyunk a Daalarnában. Annyira különleges, hogy idén ekkora szerephez jutottak a színes és fekete ruhák – mindezt csak Anita meri és tudja ilyen minőségben kivitelezni. Muszáj megjegyeznem, hogy az utolsó körben kiérkező ruhák olyanok voltak, mintha Erzsébet korába cseppentünk volna, csak a nehéz brokátok helyett szinte repülő, légies anyagok köszöntek vissza. Anita csodálatosat alkotott ezúttal is, és örültem, hogy ezúttal a show végén egy picit előrébb jött a színpadon, mint szokott; így legalább öt másodperccel tovább volt jelen, hogy ünnepelhessük őt.”
Kattints ide Liptai Claudia Daalarna esküvői ruhájáért!
Tóth Gabi
“Egy pillanatra mikor beléptem, megijedtem, hogy nem öltöztem-e túl az estét, de aztán hamar észrevettem, hogy mennyi csodálatos hölgy van itt. Anitában egyszerre van meg a finomság és a vagány vonal, és elismerésre méltó, hogy milyen bátran és merészen meri mindkét oldalt bemutatni, miközben egyiket sem akarja elnyomni magában. Rengetegszer tapasztaltam, hogy túl soknak találták a tetoválásokat rajtam, vagy túl dominánsnak érezték a rövid hajamat és az erős sminkemet, de Anita épp ellenkező véleményen volt ezzel kapcsolatban, és nem akarta elfedni ezeket a tulajdonságaimat. Csodálatosan éreztem magam a bemutatón, köszönöm még egyszer, és gratulálok Anitának!”
Kovács Dóri, a Chloe from the Woods bloggere
“Bevallom őszintén, hogy nekem ez most óriási extázis volt, és nemcsak azért, mert kaptam egy teljesen személyre szabott gyönyörű fekete Daalarna ruhát (nézd meg ide kattintva), ami csodálatosra sikerült. Na de a show! Ez volt életem első Daalarna bemutatója, az elmúlt években valamiért nem jutottam el rá, úgyhogy ez számomra tényleg egy maradandó élmény volt. Elég sok divatbemutatón voltam már, de ekkora és ilyen erős dinamikájú show-n még sohasem vettem részt. Voltak pillanatok – például a csillámló ruháknál – ahol szinte sokkos állapotba kerültem, hogy ezeket nekem muszáj felpróbálnom valamikor. Elképesztően sikerült a kollekció, és mivel én is Daalarna menyasszony leszek a nyár végén, ebből a szemszögből is kifejezetten érdekes és aktuális volt, úgyhogy imádtam minden percét.”
Olvassátok el ide kattintva esküvő előtti interjúnkat Kovács Dórival és vőlegényével, Tokár Tomival!
Robotgirl Réka
“Igazság szerint én a hétköznapokban nagyon sportos vagyok, de amikor van egy ilyen rendezvény, előbújik belőlem az a kis hercegnő, aki mindig is bennem volt kiskorom óta. Sokszor volt olyan, hogy a húgommal felkaptunk különböző textilanyagokat, és körbejártuk az udvart „uszályos ruhákban” – érdekes, hogy ez az emlék ma mennyire előjött a gondolataimban. A bemutató tele volt olyan darabokkal, amit én is szívesen viselnék, a fekete Daalarna ruhám pedig előcsalogatta belőlem az igazi lázadó énemet. A ruhák képeken is fantasztikusan mutattak, de így a valóságban, élőben és közelről még fantasztikusabb volt az egész kollekció. Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem, szuper élmény volt számomra!”
Iszak Eszti
“A szavunk is elállt, annyira mesés volt. Az egészre a légiesség, finomság és tisztaság volt jellemző, optikailag jó illatú volt az egész show. Nekem több kedvenc darabom is volt, nagyon nehéz lenne egyet kiemelni. Talán a legcsodásabb az utolsó ruha volt a maga csillogásával és energiáival, a másik pedig az a ruha volt a legkülönlegesebb számomra, amit már Marokkóban, a Szaharában volt is alkalmam viselni egy fotózáson Festyvel.”
Festy, a Festy in Style bloggere
“Mind a kollekció, mind a show nagyon magas szintű volt. Sok divatbemutatón vettem már részt az itthoni és a nemzetközi fashion week keretein belül, a Daalarna show pedig ugyanúgy megállná a helyét akár a párizsi houte couture divathéten is. Nagyon nehéz lenne egyetlen darabot kiemelni, de többek közt legjobban a saját Daalarna ruhám felé húzna a szívem, amelyben nagyon jól éreztem magam. Nemcsak nagyon elegáns, de ugyanannyira kényelmes is; gyönyörű lett, teljesen tükrözi az én stílusomat. A ruhához a Rienne márkától választottam fülbevalót, ami még különlegesebbé varázsolta az összhatást. Imádom Adri munkáját is, nagyon tehetséges tervezőnek tartom.”
Nézd meg az összes ruhát a Daalarna 2019-es kifutójáról ide kattintva!