A Serenity Day-t megelőzően, 2025. május 6–7-én különleges vendégeket fogadtunk Budapesten és a Daalarna Gardenben: osztrák partnereinket és az ottani esküvői szakma néhány kiemelkedő képviselőjét láttuk vendégül két inspiráló, élményekkel teli napra a fővárosban és Szentendrén. A Wedding & Wonders – Budapest Edition esemény célja az volt, hogy olyan hasonlóan gondolkodó kreatív szakemberekkel találkozzunk, akikkel valódi párbeszédet folytathatunk az esküvői trendekről, inspirációt meríthetünk egymás munkájából, és együtt valami újat, korszerűt alkothatunk.
Az első nap a Daalarnát és a Daalarna Garden sokszínű világát mutattuk be – nemcsak a ruhákon és enteriőrön keresztül, hanem egy minden érzékszervre ható élmény formájában. A látvány, az illatok, az ételek és italok ízvilága, a zene, valamint az ezek által kiváltott érzelmek harmonikus egységben jelentek meg, hogy egy igazán különleges atmoszférát teremtsenek. A második napon vendégeink Budapest felfedezésére indultak, ahol nemcsak a város lenyűgöző hangulata, hanem a Daalarna Gardenhez való közelsége is fókuszba került.





A kulisszák mögött
A nap első állomása a Daalarna műhelye volt, ahol vendégeink bepillantást nyerhettek a márka szívébe. Megismerhették, hogyan készülnek a Daalarna ruhák, és testközelből figyelhették meg a tervezés és kivitelezés folyamatát. Ez az élmény lehetővé tette számukra, hogy átérezzék azt a precizitást, szakértelmet és szenvedélyt, amely minden egyes menyasszonyi ruha készítése mögött áll – és amely a márka lényegét adja.




Ízek, illatok, látvány és hangulat – egy többdimenziós utazás
A műhelylátogatás után vendégeink egy különleges gourmet-túrára indultak a varázslatos Daalarna Gardenben. A tematikusan tagolt kert minden pontja újabb élményt kínált: a gasztronómiai megállókhoz gondosan válogatott koktélok, ínyenc falatok és a helyszínekhez passzoló Daalarna ruhák társultak, mindegyik összehangolva a kert egy-egy jellegzetes részletével.
Ez a különleges koncepció lehetőséget adott arra, hogy bemutassuk nemzetközi partnereink számára is a Daalarna Garden sokszínűségét, amely tökéletesen alkalmazkodik bármilyen esküvői tematikához – legyen szó egy meghitt szertartásról a levendulásban, egy elegáns fogadásról a ház előtt, vagy akár egy extravagáns ceremóniáról a medencénél. Igazi négyévszakos helyszín: az év bármely időszakában ideális választás lehet, akár tavaszi virágzásban, nyári pompában, őszi aranyló fényekben vagy téli meghittségben álmodja meg valaki a nagy napját.

A helyszín tökéletes választás lehet mindazoknak, akik Toszkána vagy Provence hangulatát keresik – a Daalarna Garden ezt a varázst egyedülálló módon idézi meg Magyarországon, különleges, mégis elérhető élményt nyújtva a természet, a stílus és az elegancia harmóniájában.
A Daalarna Garden csapata pedig abban is segít, hogy az élmény még személyesebb és különlegesebb legyen – a helyszín kialakításától kezdve a gasztronómián át, a szálláslehetőségeken keresztül a programok színes palettájáig. Akár különleges kérések is megvalósíthatóak a Daalarna egyedi megoldásaival, mint például a menyasszony, a koszorúslányok és a vendégek ruháinak kialakítása, egyedileg, a helyszínhez és az esemény stílusához hangolva. Így nemcsak a látvány, de az egész atmoszféra egységessé és harmonikussá válik – ahogy az esemény során is minden a részletek tökéletes összhangjáról szólt.





A kert különböző pontjain felszolgált falatok és italok nemcsak ízvilágukban okoztak érzéki élményt, hanem a látványviláguk is meglepően különleges volt. Az illatok is kulcsszerepet kaptak: az eső utáni friss kertillat természetességét kiegészítették az olyan különleges jegyek, mint a verbéna, a rózsa vagy a japán Yuzu, amelyeket akár a koktélokra is permetezhettünk – egyedi, finom részlet, ami maradandó élményt nyújtott.
A zenei világot a kivételes DJ Bootsie szolgáltatta, gondosan válogatott zenéivel tökéletesen illeszkedve a Serenity kollekció hangulatához – finoman kísérve a nap eseményeit, miközben fokozta az atmoszféra bensőségességét és eleganciáját.









Divat, természet, inspiráció
A program részeként vendégeink egy különleges prezentáció keretében ismerkedhettek meg a Daalarna legújabb kollekciójával – nem egy hagyományos divatbemutató formájában, hanem egy sokkal kötetlenebb, személyesebb élményként. A modellek szabadon mozogtak, vagy épp megpihentek a Daalarna Garden különböző pontjain, így a vendégek természetes közegben, testközelből csodálhatták meg a ruhák finom részleteit, kézműves kidolgozását és anyaghasználatát. Ez a közvetlenebb bemutatási forma lehetővé tette, hogy a kollekció karaktere mélyebben átélhetővé váljon, inspirációként szolgálva a jövőbeli esküvők megtervezéséhez is.







A napot egy különleges vacsora zárta, amelyet az Experience by Terra csapata álmodott meg és készített el. Itt is fontos szerepet kapott az előremutató ízharmónia és a látványos tálalás – olyan párosítások születtek, amelyek új megvillágításba helyezték a gasztronómiát. Az ételek esztétikája, textúrái és ízei tökéletesen illeszkedtek a nap koncepciójához, és méltó lezárását jelentették ennek a különleges élménynek.
A vacsoraasztal dekorációját a Viola Violetta Florals készítette, aki egyedi virág- és zöldségkompozíciókkal díszítette a tereket. A virágokat és a friss terményeket különleges módon ötvöző asztaldíszek tökéletesen tükrözték az este természetközeli, kifinomult hangulatát, és stílusos keretet adtak az élménynek.







Interjú Mario séffel – Az Experience by Terra különleges vacsorája a Daalarna Gardenben
A vacsora megalkotója, Mario séf, betekintést engedett a menü mögötti inspirációkba és különleges részletekbe:
Mi inspirálta a menü összeállítását?
Az inspirációm a vegetáriánus és vegán életmód globális térnyeréséből fakadt, valamint abból a felismerésből, hogy a vendégek gyakran nem jutnak igazán kifinomult, kreatívan megalkotott fogásokhoz. Szerettem volna olyan ételeket alkotni, amelyek nemcsak megfelelnek a speciális étrendi elvárásoknak, hanem ünneplik is a zöldségek sokszínűségét és szépségét.
Milyen alapelvek mentén állt össze a menü?
A menü a szezonális, egészségtudatos konyhára épült, célunk az volt, hogy minden egyes alapanyag legjobb tulajdonságát emeljük ki. A természet ritmusát követve olyan fogásokat hoztunk létre, amelyek egyszerre táplálóak és gazdag ízvilágúak.
Milyen különleges alapanyagokat használtatok?
A tavasz bőkezűségének köszönhetően fantasztikus hozzávalókkal dolgozhattunk: fehér eper, zöld és fehér spárga, friss zöldborsó, kucsmagomba és vadbrokkoli is helyet kapott az ételekben. Ezeket olyan prémium összetevőkkel párosítottuk, mint a szarvasgomba és a saját készítésű mártásaink, hogy valóban emlékezetes és meglepő élményt nyújtsunk.
Hány fogásból állt az esemény menüje?
A menü négy fogásból állt, összesen kilenc különböző ételt szolgáltunk fel a vacsora során. Minden egyes fogás gondosan összeállított, átgondolt ív mentén haladt, mint egy ízekben elmesélt történet.
Melyik fogás volt szerinted a legkülönlegesebb?
Két fogás különösen közel áll a szívemhez: az egyik a fehér eperből készült mini tartlett, amelyet bivalymozzarellával és paradicsomvízzel tálaltunk, a másik pedig a főétel: karamellizált karfiol, füstölt tofus kucsmagombával töltve, vadbrokkoli, és a házi készítésű teriyaki szószunk. Ezek az ételek egyszerre voltak elegánsak, újszerűek és gazdagok umami-élményben – valóban különlegesek (Az umami-íz természetes módon megtalálható olyan élelmiszerekben, amelyekben magas a glutaminsav tartalma, illetve bizonyos nukleotidok szintje. Ezek az anyagok fokozzák az ízek mélységét, és gazdag, „húsos”, telt ízélményt adnak, akár hús nélkül is – szerk.)
Milyen visszajelzéseket kaptatok?
A kizárólag növényi alapú menü ellenére (vagy épp ezért) a visszajelzések kiemelkedően pozitívak voltak. A vendégek meglepődtek, milyen látványos és ízgazdag tud lenni egy növényi alapú élmény. Többen kiemelték, hogy a menü teljesen új megvilágításba helyezte számukra a vegetáriánus gasztronómiát – bebizonyítva, hogy a zöldségek is lehetnek legalább annyira izgalmasak és élvezetesek, mint a klasszikus ételek.






Benes Anita személyes élménye a vacsoráról
„Az este folyamán tudatosan törekedtünk arra, hogy minden érzékszervünkre hasson az élmény – az ízekre, az illatokra, a látványra, a hangulatra, sőt, még a tapintásra is. Számomra azonban a legmeglepőbb és legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor az este végén döbbentem rá: az egész vacsora húsmentes volt.
Nem vagyok vegetáriánus vagy vegán – bár viszonylag kevés húst fogyasztok, nem szoktam kifejezetten húsmentes menüt kérni, különösen nem egy fine dining eseményen, ahol általában megjelennek a tenger gyümölcsei vagy valamilyen vörös hús. Itt viszont a fogások annyira kreatívak, ízletesek és komplexek voltak, hogy egyszerűen eszembe sem jutott, hogy hiányozna a hús. Nem az volt a benyomásom, hogy valami nincs jelen, hanem épp ellenkezőleg: úgy éreztem, minden ott van, amire egy ilyen vacsorán vágyhatok. Ez óriási élmény volt számomra, és külön öröm, hogy újra együtt dolgozhattunk ezzel a fantasztikus csapattal.”
Több mint vacsora
Az Experience by Terra csapata nem csupán egy négyfogásos menüsort alkotott meg, hanem egy minden részletében gondosan megtervezett gasztronómiai élményt, amelyben az ízek, az illatok, a látvány és a személyes figyelmességek is szerepet kaptak.
Az étkezés különleges hangulatát már a megérkezéskor megalapozták: minden vendég egy meleg, levendula-esszenciával illatosított kéztörlőt kapott, amely nemcsak frissítő, hanem megnyugtató kezdése is volt a vacsorának.
A kenyérszerviz során a vendégek tízféle különleges pékáru közül választhattak, melyeket frissen szeleteltek számukra – mindezt kiegészítette az est egyik legkreatívabb eleme: a vajgyertya. Ez egy valódi, lánggal égő gyertya formájában érkező vaj volt, amelyet olvadás után friss kenyérbe mártogatva lehetett elfogyasztani – látványos és ízletes megoldás egy hétköznapi elem újraértelmezésére.
A menükártyák sem a szokásos módon jelentek meg: minden egyes fogás előtt egy kalligráfus élőben írta meg a menüt egyedi papírlapokra, kreatívan tálalva. Volt, amelyik virágkompozícióba rejtve jelent meg, máskor aranyozott kaparós felület alól bukkant elő a következő fogás leírása – meglepetéssel és játékossággal fűszerezve a gasztronómiai élményt.



A további különlegességek – mint a saját olívaolaj bemutató QR-kóddal és ehető papírral, a borpárosítás profi sommelier-től, vagy a fine dining étkészletek – szintén hozzájárultak az est magas színvonalához.
A legmeghatóbb elem talán mégis a vacsora során készült személyes portré volt: egy festőművész titokban fényképet készített minden vendégről, és az este folyamán egy színes, félalakos festményt alkotott róluk, amelyet az este végén, kézzel zárt, márkázott borítékban kaptak meg – egy örök emlék a Wedding & Wonders napjáról.
A kétnapos esemény során nem csupán a Daalarna világába pillanthattak be vendégeink, hanem a főváros és környéke varázsát is felfedezték. Fontos szempont volt, hogy bemutassuk: a Daalarna Garden ideális esküvői helyszínként milyen közel van Budapesthez – így akár egy nagy, városi szertartás a Mátyás-templomnál, akár egy hangulatos fogadás a Daalarna Gardenben könnyedén kombinálható egy hétvégi városnézéssel vagy családi programmal, a két helyszín hajóval is gyorsan és kényelmesen összeköthető.
A Wedding & Wonders esemény egészen különleges volt, amelyben a részletek és az érzékszervi élmények álltak a középpontban. Köszönjük azoknak, akik részesei voltak ennek a felejthetetlen két napnak!




















Fotók: Eszter Anna Wedding Photography, Boldog Attila Photography, Hegyháti Réka Photography