Ismerjétek meg a Daalarna FOLK kollekció lookbookjában látott lábbeliket, amelyek Attalai Zita zsenialitását dicsérik. Íme a megújult szegedi papucs, amely esküvőre (is) tökéletes viselet lehet.
Tradíció és megújulás
Amikor az új Daalarna FOLK kollekció először a tervekben, a varrógépek alatt, majd a kampányfotókban formát öntött, mindvégig szem előtt tartottuk a gondolatot, hogy a hagyomány olyan módon találkozzon a modernitással, amelyek képesek visszaidézni a magyar népviseletet, annak összetéveszthetetlen stílusjegyeit, sajátosságait. Közben azt is szerettük volna, ha mégis úgy válnak a mai öltözködési kultúra és esküvői viselet részeivé, hogy a jelenkor trendjeinek, kényelmi szempontjainak, színvilágának is megfeleljenek.
A tradíciók újragondolása – mint művészeti eszköz – mindig kihívás és egyben nagy felelősség is, amelyhez megfelelő szakértelemmel, tisztelettel és mélyreható kutatómunka birtokában lehet és kell hozzálátni. Nem volt ez másképp a FOLK kollekció születésekor sem: így kaptak teret a buggyos ujjak, kötények, rakott és húzott technikával készült háromnegyedes szoknyák, geometrikus- és virágmotívumok, csipkefodrok, gyöngy díszítések, amelyek egytől egyig ötvözik a korábbi évtizedek, évszázadok letűnni egyáltalán nem látszó jegyeit, miközben elmossák a határokat a régi és az új között.
A kollekció születésekor külön figyelem fordult arra, hogy mindezt autentikus környezetben és kiegészítőkkel jelenítsük meg, tanúbizonyságot adva annak is, hogy a különleges és páratlan dolgok sokszor épp a szemünk előtt helyezkednek el.
Ezért lett a fotózás helyszíne a szentendrei skanzen és a Hortobágy, illetve így került fókuszba Attalai Zita munkássága is, aki a kampányképeinken is látható népies motívumokat hordozó papucsokat álmodta meg.
Daalarna FOLK kollekció, Fotó: Papp Éva és Schneider Zoltán
Daalarna FOLK kollekció, Fotó: Papp Éva és Schneider Zoltán
Attalai Zita és a modern szegedi papucs
Zita nevét szinte az egész világon jegyzik, köszönhetően annak, hogy cipőkreációi kiléptek a hétköznapias komfortzónából, és művészeti alakot öltve számos ismert múzeumban helyet kaptak már. A térképen ezúttal viszont nem kell messzire tekintenünk: az iránytű Szeged felé mutatott, amely otthonát adja ezeknek a papucsoknak.
Az alapgondolat felkutatásához egészen 2015-ig kell visszanyúlnunk, ekkor fogalmazódott meg a tervezőben az a misszió, hogy egy újragondolt kultúrkincset is a munkássága részévé tegyen. Segítségül Sallay Tiborhoz fordult, aki egyike annak a kevés szakembernek, aki még készít hagyományos, varrott sarkú papucsot. A közös munka gyümölcse igazán 2017-re érett be, amikor a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázat sikere elhozta az áttörést. Egy év alatt 20 minta készült el, amelyek bár megőrizték a valahai patináns formavilágukat, mégis képesek voltak arra, hogy napjaink nagyvárosi környezetébe is beilleszthetőek legyenek.
A szegedi papucs története
A szegedi papucs eredetileg nem kétlábas lábbeli volt, ezért is szokás azzal az – egyébként joggal kétértelmű – kifejezéssel élni, hogy ennek a papucsnak nincs párja. Egy darab, piskóta alakú kaptafára készült, csak a viselés határozta meg, hogy melyikből válik utóbb majd jobb és bal pár. Eleinte csupán klasszikus bársonyborítással készültek, elődjeiket és „inspirációjukat” a török hagyományokban kell keresnünk. Magyarországon a papucs a XVI. században, a török hódoltság alatt terjedt el, és csak az 1879-es nagy árvíz után vált mindennapos viseletté, amikorra a korábban sáros utakra kőburkolat került, és az addig csizmát viselő nők a városiasodás és az akkori modern divat jegyében mutatósabb papucsokat kezdtek el hordani.
A szegedi papucsfajták legrégebbi változata a zöld pöttyös „törökpapucs” idejére nyúlik vissza, amit a XX. század első felében a „selyömpapucs” váltott fel, melyet a viselt ruha selyméből készítettek el. Ennek volt ünnepi párja a „pillangós papucs”, ami gyöngyökkel és flitterekkel díszített, bálba készült viselet volt.
A fejrészen található színes, kézzel készített virághímzések csak a későbbiekben jelentek meg – ekkorra datálható a jobb- és ballábas verzió elkészítése is. A hímzéseken a Szeged környéki virágok tükröződnek vissza: az imola, a tiszavirág, a pipacs, a nefelejcs, a búzakalász mind-mind a környék virágosmezejét testesíti meg a lábbeliken.
Daalarna FOLK kollekció, Fotó: Papp Éva és Schneider Zoltán 
Daalarna menyasszony, Szegedi papucs: a menyasszony sajátja – Sallay Tibor munkája, Fotó: Wertán Botond
A szegedi papucs napjainkban
Zita az újragondolt szegedi papucs megálmodásakor elhagyta a varrott sarkat, háromféle kaptasoron dolgozott, a hímzések elkészítésekor pedig az eredeti színvilág helyett finomabb, a cipő fejrészének bőrével többnyire azonos színeket használt. A minták megőrizték az eredeti szegedi motívumokat, de mára már új köntösben emlékeztetnek valahai elődjeikre. A hímzések mellett találkozhatunk a néhai gyöngyhímzést felidéző üveggyöngyökkel és pompomokkal is, ezzel is emlékezve a tehetősebb hölgyek hagyományaira. A papucsok bélése természetesen bőr, a készítésnél pedig nem használtak semmilyen vegyszert.
Adódik viszont a kérdés, hogyan illeszthető be mai friss, modern viseletbe, és milyen létjogosultsága lehet manapság egy hímzett papucsnak – kiváltképp egy esküvőn. Ha belegondolunk, és egy körutat teszünk a nagy divatházak kifutóin, hamar szemben találjuk magunkat a színes motívumokkal és összetéveszthetetlen formákkal; példaként gondolj csak a Gucci évek óta bestseller darabjaira, vagy akár Manolo Blahnik munkásságára, aki rendszerint merítkezik a tradicionális mintázatokból és formákból.
Papucs és esküvő
A papucsok ráadásul egyébként sem idegenek az esküvőktől: tudtad például, hogy valaha a vőlegény – a Szeged mellett fekvő – Tápén az eljegyzéskor a gyűrű mellé fehér, egyebekben pedig piros bársonyfejű, hímzett „jegypapucsot” adott ajándékba a menyasszonyának? Vagy hogy a hímzett, piros bársony papucs az 1980-as évekig hozzátartozott az újmenyecskék lakodalmi öltözékéhez? Persze a határvonalon nem könnyű egyensúlyozni, hogy a viselet ne legyen meghatározóan népies kötődésű – hacsak nem ez a cél –, ugyanakkor ne essen át a másik oldalra sem, így ne hódoljon túlzottan a letisztult, minimalista elvárásoknak.
A modern köntösben megalkotott, Attalai Zita nevével fémjelzett szegedi papucsok épp ebben a mezsgyében helyezkednek el: új stílust teremtenek, értéket hordoznak, megtestesítik a hagyományokat, jól kombinálhatóak, autentikusak, de mégis olyan külsőt kaptak, amely illeszkedik az egyediségre igényes nagyvárosi nő ruhatárába – akár az esküvőjén is. Ezt a gondolatot felkarolva utazott velünk néhány pár lábbeli a fotózás helyszínére, sőt a tengerentúlra is.
A cipők New Yorkban, az esküvőkiállításon sem maradtak elismerés nélkül: a modellek legalább annyira pátoszi magaslatokba emelték, ahogyan a partnerek, buyerek is – pillanatok alatt túlszárnyalta a kényelmetlen és merev tartású magas sarkúkat. Ámde íme a példa: a kényelmes és praktikus viselet is lehet ugyanolyan ikonikus és gyönyörű. Legyen ez üzenet a menyasszonyok számára is.
Ha szívesen olvasnátok még a szegedi papucs megújulásáról Attalai Zita és Sallay cipőmanufaktúra oldalain, ide kattintsatok.
