Vannak mérföldkövek az életben, amelyek egyszerre személyesek és sorsfordítóak. Benes Anita számára az elmúlt huszonöt év két történetről szólt, amelyek szinte végig együtt íródtak: a Daalarna történetéről és lánya, Sára felnövéséről.
“Amikor megszületett a Daalarna, megszületett Sára is. Miközben a márka évről évre épült, kollekciók születtek, menyasszonyok ezrei találták meg álmaik ruháját, egy kislány is ott nőtt fel a műhely falai között. A próbák, a csipkék, a selymek és a divatbemutatók világa számára mindig is természetes közeg volt – szinte együtt lélegzett a Daalarnával.
Most azonban egy új fejezet kezdődik. Sára menyasszony lett.”
Ez az első alkalom a Daalarna történetében, hogy Benes Anita nemcsak tervezőként kíséri végig valaki esküvőjének minden pillanatát, hanem édesanyaként is megéli ezt a különleges időszakot. Egy olyan szerepben, amelyet hiába látott már ezerszer kívülről, belülről egészen más érzéseket hoz magával.
A következő hónapokban egy igazán személyes utazásra hívunk benneteket. Végigkísérjük az esküvőig vezető egy évet: az eljegyzés megható történetét, a közös tervezés pillanatait, a menyasszonyi ruha születését, a készülődés örömeit és dilemmáit, valamint mindazokat az érzelmeket, amelyek egy édesanya és egy lány életének egyik legfontosabb időszakát kísérik.
“Mert ezúttal nem csupán egy új Daalarna kollekció készül. Egy családi történet bontakozik ki előttünk – amelyben a tervezés, az alkotás és az együtt töltött idő és érzelmek külöleges módon fonódnak össze. És amelynek minden pillanata egy újabb lépés a nagy nap felé.”
Az esküvőig vezető személyes történet egyes fejezetei a Becoming a Bride címszó alatt érhetők el a SecretStories oldalán. Kövessétek végig Sára és Anita közös útját az eljegyzéstől az esküvő pillanatáig.

