Hogy éppen mi fog inspirálni egy művészt az alkotásban, senki nem tudja megmondani előre, még maguk a művészek sem. Egyszerre csak jön egy érzés, egy kép, amely elindít egy gondolatot, majd a gondolatból tervek lesznek és végül elkészül a mű. Könyvek, zenék, ruhák, festmények születnek így, ettől lesz mondanivalójuk, egyediségük.

Tavaly ősszel még a Flower kollekció ruháit mutatta be, Benes Anita azonban már újabb rajzokat készített a következő Daalarna kampányhoz. A téma most összetettebb volt az előzőeknél, ugyanis nemcsak egy, hanem két kiindulópontból valósult meg az ötlet. Egyrészről a balett, mint táncművészet ragadta meg a tervezőt, azon belül is a balerinák, mint női példaképek, akik a színpadon kecsesek és légiesek, ám minden mozdulatuk mögött kemény munka, szorgalom és kitartás lakozik. Mindemellett a tütük és a dresszek, azaz a táncosnők jelmezei és fejdíszei is inspirálólag hatottak a menyasszonyi- és alkalmi ruhák tervezésénél.

(Werkfotó: Kondella Misi)

Ahhoz azonban, hogy egy kollekció életre keljen és bemutassa az utat, amelyen a tervező végighaladt, nem elég pusztán a ruhákat lefotózni. Egy olyan helyszínt választottunk, ahol a balett művészete több százéves hagyományra tekint vissza és ahol egy aktuális tündérmese díszletein keresztül bemutathattuk, milyen egy balerina felkészülése egy előadásra. A Magyar Állami Operaház Csipkerózsika című előadása minden szempontból tökéletesnek bizonyult a fotózáshoz. Modellünk a Magyar Nemzeti Balett magántáncosnője, Felméry Lili volt, aki a fotózáskor már javában készült a premierre.

A kampányfotózás

A fotózással egyidőben beleláthattunk Lili mindennapjaiba. Egy hétfői és egy vasárnapi napon került sor a kampányfotózásra. Lili hétfőn reggel nyolctól tíz óráig próbált egy kicsit a közelgő Csipkerózsika premierjére, majd kezdődött a készülődés már az Operaházon belül. A legalkalmasabb helyszín erre a balerinák öltözője volt. Mivel azon a héten az utolsó színpadi próbák zajlottak, a táncosnők öltözője telis-tele volt a darabban használt tütükkel, csillogó fejdíszekkel és persze spicc cipőkkel, amelyek közül néhány az ablakpárkányon hevert. A jelmezek és kiegészítők láttán a téma hamar a tündérmesére irányult, Lili pedig nem győzött válaszolni a felmerülő kérdésekre. Kiderült, hogy Lilinek különleges időszak a mostani. “Egy nagy szerepálmom válik valóra Auróra hercegnő eltáncolásával. Próbálom minden percét megélni a készülődésnek és majd az előadásoknak is. Szeretném, ha ennek a néhány hétnek az emléke örökké bennem élne.”

A smink és a frizura elkészítése közben megtudtuk, Lili a leengetett fürtöket szereti, mivel a próbákon mindig kontyba van fogva a haja. Éppen ezért kompromisszumos megoldás volt neki a terv, miszerint lesz olyan fotó, amelyen hullámos, leomló frizurája lesz és lesz olyan is, amikor lazán feltűzött, hajpánttal, virágokkal díszített kontya.

 

(Fotók: bal oldal Darab Dénes, jobb oldal Kondella Misi)

Ugyan a balerinák tökéletesen ismerik saját arcukat és az előadásokra magukat sminkelik, mindig van mit tanulni. Kiss Csilla sminkesünk természetes, könnyed sminket készített, a földszínek, a púderes árnyalatok inkább csak finoman kiemelték Lili arcának vonásait. A ruhák és a kiegészítők domináltak, nem beszélve a Csipkerózsika aranyszínű díszleteiről, így a sminknél már a visszafogott eleganciát szerettük volna megjeleníteni.

Abban biztosan voltam, hogy Lilinek tetszeni fognak a BALLET kollekció ruhái, azonban azt nem tudtam előre, vajon melyik darab nyeri majd el igazán a tetszését. Nemcsak a színpadon, de a mindennapokban is szereti a gyöngyöket, a selymet, a csipkét, de menyasszonyi ruhákról ezidáig még nem sokszor beszélgettünk. Azt éreztem, eleinte maga sem tud dönteni. A nagyszoknyás ruhák láttán azt mondta, ő mindig is sellőfazonú, modern menyasszonyi ruhát képzelt el magának, de később, amikor fel is próbálta a hercegnős darabokat a félmosoly az arcán és ahogyan végig simította az anyagot láthatóan elbizonytalanította.

Körülbelül két óra alatt elkészült az első frizura és smink. Ez idő alatt Évi és Zoli már végig járták a fotózás helyszínét, beállították a fényeket és készítettek néhány próbafelvételt. A színpadon az első felvonás díszlete állt, óarany és téglaszínű oszlopok és lépcsős elemek. A színpadon láttam meg először Lilit a ruhában a hozzá illő kiegészítőkkel. A fej- és hajpántok, valamint a virágos hajdíszek kihozták Lili bájos személyiségét, a ruhák azonban a nőiességét erősítették. Tetszett ez a kontraszt, mert felismertem benne a valódi énjét, nem volt benne semmi mesterkéltség, szerepjáték.

 

(werkfotók: Kondella Misi)

Izgatottabb és szétszórtabb volt, mint az előző években, amikor más fotózásokon dolgoztunk együtt. Hogy ki fogja hozni magából a maximumot és mindenki meglesz elégedve a végeredménnyel abban egy percig sem kételkedtem. Azonban ismertem már őt ahhoz, hogy tudjam, ha lenne választása, a balett teremben lenne és próbálna a Csipkerózsikára. Sok premiert átéltem már vele, de ilyen közel még soha nem voltam hozzá a felkészülési periódusban. Ez nemcsak a fotózásnak volt köszönhető, hanem az Így készül: A Csipkerózsika sorozatnak is. Most először láttam igazán, milyen kemény testi és lelki megpróbáltatásokon megy keresztül egy balerina ahhoz, hogy néhány előadás erejéig eltáncolhasson egy szerepet. A premier előtti utolsó hetekben már semmi másra nem tud koncentrálni sem a színházban, sem a privát életében, mint a darabra. Gondolatban a karakter bőrébe bújva él, ez Lilinél sokszor meg is mutatkozik, ahogyan a kezei sokszor lehetetlen pillanatokban is életre kelnek és próbálni kezdik a kecses mozdulatokat. Egy olyan darabnál, mint a Csipkerózsika, a hercegnő finomságán és törékenységén is van a hangsúlyt, illetve a felvonások közötti átalakuláson, ahogyan a kislányból Auróra felnőtt nővé éred. Egy ilyen folyamatot táncon keresztül bemutatni közel sem olyan egyszerű feladat, mint ahogyan a nézőtérről látszik. Nem véletlen, hogy Aurórát eltáncolni a balerinák szerepálma.

Talán nem értettem volna meg, Lili miért volt más a fotózáson és a következő napokban, mint amit megszoktam tőle, ha nem lettem volna része magam is a Csipkerózsikának.Azonban minden okkal történik, ahogyan mondani szoktam, a fotózáson szerintem még jól is jött, hogy Lili el volt varázsolva. Amikor ‘balettos’ mozdulatokat kértek tőle, mintha csak a darabra gyakorolt volna. A Csipkerózsika díszletei, a színpad csak segítették a koncentrálásban. Nehezen lehetett betelni a csodás környezet, a Daalarna ruhák és a balett látványával.

 

(Werkfotók:Kondella Misi)

Az első nap különleges pillanata volt, amikor Lili egy fényes, lila, színátmenetes Daalarna ruhát viselt, abban ült le a színpadon egy emelvényre, körülötte a lágyan szétterülő selyem. Mindannyiónkat elvarázsolt a látvány, próbáltuk megörökíteni a jelenetet telefonokon, videófelvételekben, majd egymásnak mutatva próbáltuk eldönteni, ki készítette a legjobb fotót. Egyértelműen Kondella Misi nyert,aki a Daalarna bemutatóin is mindig gyönyörű werkképeket fotóz.

Vasárnap egyetlen fotóért találkoztunk újra az Operaházban, ugyanis a díszletek közül már csak az általunk egyszerűen csipkefalnak becézett elem hiányzott, amely a történet szerint áthatolhatatlan rengeteg elnevezéssel bírt. Aznap volt a nagy premier, ahol Aliya Tanekpayeva táncolta Aurórát. A délutáni díszletszerelés alkalmával lehetőségünk volt néhány fotót készíteni még a színpadon. Azonban akkor már nemcsak mi, hanem a fénytechnikusok és a kivitelezők is jelen voltak, valamint Solymosi Tamás balettigazgató, aki az esti előadás előtt még konzultált a műhelyvezetőkkel. Nagyon hálásak voltunk azért, hogy még azokban a stresszesebbórákban is dolgozhattunk a kampányfotókon. A végeredmény a csapat profizmusán múlt. Most meghatározott időpontban kellett fotózni, valamint Lili is szerette volna megnézni Aliya-ékat, így legkésőbb délután négy órakor végezni kellett. Anita a csipkefalhoz egy hercegnős, anyagvirágokkal díszített ruhát választott, amelytől valóban egy misztikus mesére emlékeztetett az összkép. Az Operaház folyamatosan fogad látogatókat, turistákat a színházba, akik a nézőtérre beülve hallgathatják végig az idegenvezető történeteit a világhírű épületről. Az akkor érkező csoport biztosan nem számított ilyen látványra. Nehezen tudtak figyelni a vezetőjükre, inkább csak elmerültek a fotózás részleteiben.

 

(Fotók:Papp Évi és Schneider Zoltán)

A fotózás végén megkérdeztem Lilitől, végül melyik ruha nőtt igazán a szívéhez. Kiderült, a csipkében nem tévedtem. “Régebben egyszerű, letisztult, alakot követő ruhát szerettem volna, de amióta megvolt a fotózás egyszerűen minden Daalarna ruhát imádtam viselni, ezért aztán most nem tudom milyet szeretnék. Hogy melyik volt a kedvencem? Aminek virágos csipke volt a háta, egyébként pedig messziről úgy néz ki, mitha csak a csipke lenne a bőrömön, pedig egy láthatatlan anyagra van hímezve. Az egy álomruha! “

 

(Felméry Lili kedvenc ruhája a fotózásról. Werkfotók: Kondella Misi)

A BALLET kollekció kampányfotói: Fotó: Papp Évi és Schneider Zoltán Modell: Felméry Lili(Magyar Nemzeti Balett) Frizura és smink: Kiss Csilla Kiegészítők: Rienne Creations Helyszín: Magyar Állami Operaház Díszlet: Csipkerózsika (Birmingham Royal Ballet)

 

A lookbook fotózás

A kampányfotózás után két héttel már Szikszai Johanna és Vári Virág áltak modellt Évi és Zoli stúdiójában. A lookbook fotózáson a BALLET kollekció minden ruháját befotóztuk, amely képek később a Daalarna-tól már megszokott éves katalógusban kapnak helyet. A BALLET-ról azonban tudni kell, hogy egy kisebbkollekcióról van szó, amely a FLOWER és a következőkampány közötti időszakra készült el. A lookbookban szereplő egyik modell, Virág életében is fontos szerepet játszik a balett.“Hat éves koromtól nyolc évig balettoztam. Egy alapfokú művészeti iskolába jártam, ahol a balett, a jazz balett és a néptánc mellett csellóztam is. Nagyon szerettem oda járni, jó alapot adott mind a mozgáshoz, mind a zenéhez. Szerintem minden lánynak ki kéne próbálnia a balettot, számos előnyös dolgot taníthat.”

BALLET kollekció

Virág 14 éves korában kezdett modellkedni. Az Elite Model Look magyarországi versenyén indult, ahol második helyezést ért el. Két évig hazai bemutatókon, fotózásokon dolgozott, majd öt hétre Milánóba utazott, ahol rengeteg tapasztalatot szerzett a divatról és a modellkedésről egyaránt. “Sajnos az iskola miatt nem tudtam aktívan folytatni ezt a sok utazással és elfoglaltsággal járó hivatást. Szerettem volna leérettségizni, nyelvvizsgázni, valamint úgy gondolom, nem is voltam még elég érett a professzionális modell élethez, ezért a tanulást választottam.” Azonban most, hogy Virág befejezte az iskolát, újra sokat utazik, divatbemutatókon és fotózásokon szerepel. Többek között a februári FLOWER bemutatónis láthatta őt a közönség a Millenárison.

Johannát -miközben Csilla sminkelte őt-főleg közelgő esküvőjéről kérdeztük. Mi már tudjuk, melyik ruhát választotta, de ez a nagy napig titok. Én kicsit féltettem őt, mi lesz, ha most megtetszik neki egy másik darab is már a BALLET kollekcióból, de ő határozottan azt felelte, a legjobb döntést hozta meg és ezen már nem változtat semmi.

 

A smink a lookbook fotókhoz feltűnőbb, extrább volt. A modellek szemhéját színes, fényes csillámdarabok díszítették. A csillám és a hajdíszek fényjátéka a ragyogó óarany háttérrel tökéletesen kiegészítették egymást. A fotózásra Anita kislánya, Sára is megérkezett, aki az elmúlt években minden Daalarna kampányban szerepelt modellként. A kislány megnevezés azonban egyre kevésbé helytálló, ugyanis az évek során ő is fiatal hölgy lett. Johanna, Virág és Sára már neveikben is hordozzák a bájt és a finomságot. A kecsesség és a könnyed elegancia mindhármójukban felfedezhetőek voltak, amely jegyek a BALLET kollekció ruháiban is megmutatkoznak a csipkés és virágos díszítéseken, a selyem finomságán és az átsejlő illúziótüllön keresztül.

 

Végignézve az elkészült fotókat egészen más hatást mutatnak a kampányképek és megint teljesen más élmény a katalógus. A ruhák saját környezetükben, a balett világában maguk is táncra perdültek, elevenek voltak, hagyták, hogy Lili megszemélyesítse őket, eggyé váltak azzal a közeggel, amelyből születtek. A stúdióban, a modelleken láthatóak lettek a részletek, a formák, a ruhák lettek a főszereplők. A végeredmény tündérmesébe illő.

Szöveg: Czank Lívia
A BALLET kollekció lookbook fotói: Fotó: Papp Évi és Schneider Zoltán Modell: Szikszai Johanna (Visage Model Management), Vári Virág (Attractive Model Agency) Frizura és smink: Kiss Csilla Kiegészítők: Rienne Creations