Gulácsi-Szakács Emese (Natural Wedding Decor) ezúttal egy beton és kaktusz tematikájú esküvő dekorációjáról mesél a Secret Stories olvasóinak. 

Dóri és Viktor esküvője két téma köré csoportosult: beton és kaktusz. Imádtam. Dóriék szuper bevállalósak voltak, azonnal igent mondtak, amikor előadtam nekik az ötletemet. Viktor is építész, ezért a beton kattanásunk már az egyetem óta közös, Dóri pedig minden menő dologban benne van.

Saját készítésű beton ajándékokat, asztaldíszeket és gyűrűtartót készítettünk. Napokon keresztül betonoztunk mindenféle méretű és formájú tejfölös, joghurtos és pudingos dobozokat. A köszönőajándékok ezekbe a kis edényekbe ültetett kaktusz volt.

Az asztaldísz is ezekből készült, illetve a limonádé és desszertbár beton zsalukövekkel volt kiemelve.

 

Az esküvő egyébként már két éve volt, akkor még itthon a betonos dolgok igencsak gyerekcipőben jártak. Nagyon élveztem, hogy ők bevállalták, bíztak bennem. Ez az esküvő is nagyban a vendégek szórakoztatásáról szólt, nem voltak üresjáratok: a fotózás alatt piknikjátékok voltak a réten, pecséteket lehetett gyűjteni, és akinek összegyűlt négy, kapott egy kitűzőt.

Mindig jó érzés visszagondolni erre az esküvőre. Imádtam a beton-kaktusz-pink-sárga világot és a kis táblákat is, amiket ikerkislányok vittek a menyasszony és vőlegény előtt..

Érdekes, de azóta sem tudtam a kaktuszra rábeszélni senkit sem a párok közül.. 🙂

Fotók: Rokolya Photography, Helyszín: Bolyki Pincészet, Torta: Bébicsirke

Ha még több izgalmas dekort szeretnétek látni, akkor kövessétek Emesét és férjét, Norbit a Natural Wedding Decor Facebook oldalán is vagy nézzétek meg a weboldalukat. Ha pedig valódi esküvői beszámolókat nézegetnél Daalarna ruhás menyasszonyokkal, akkor kattints ide!