Amikor az esküvőszervezőnktől először hallottam, hogy egész nap szolgáltatókat castingol egy párral, jól megmosolyogtam. Később miután jobban belegondoltam, beláttam, hogy az esküvői szolgáltatók kiválasztása valóban olyan mint egy válogatás, a casting director szigorú szerepét pedig a menyasszony és a vőlegény töltik be.

Internetes keresés, barátok ajánlása és az esküvőszervező tanácsai alapján minden szolgáltatói kategóriára összeállt egy 2-3 fős listánk azokról, akiket szívesen felkértünk volna. Az esküvőszervezőnk szerint ezen a ponton túl már csak a személyes találkozók tudnak segíteni abban, hogy kiválasszuk (számunkra) az igazit. Ez általában úgy néz ki, hogy egy-egy kávé társaságában leül a pár, a szolgáltató és ha van, az esküvőszervező. Az esetek nagy százalékban innentől már a szimpátia dönt és a közös kémia, kevésbé a szakmai különbségek.

Mivel nem sokat vagyunk otthon, én próbáltam ezeket a személyes találkozókat megúszni, meggyőződve arról, hogy a 21.században mindent le lehet bonyolítani online. Egyébként le lehet, csak kérdés, hogy érdemes-e. Szeptemberben úgy alakult, hogy otthon voltam pár hetet és így lebeszéltünk néhány találkozót. Ezek alapján rögtön meg tudtam hozni azokat a döntéseket, amiket az előző hetekben a honlapokat böngészve képtelen voltam. Sajnos a vőlegényem nem tudott ezeken részt venni, úgy biztos még érdekesebb lett volna. Ha tehetitek mindenképp együtt menjetek el ezekre a találkozókra. (Én pedig reméltem, hogy nem néznek bolondnak, hogy mindenhova egyedül vagy a barátnőimmel mentem, bizonygattam is, hogy létezik a vőlegény, az esküvőn ott lesz☺)

 
“Az esküvői szolgáltatók kiválasztása valóban olyan mint egy válogatás”

 

De kikre is lesz szükségünk pontosan? Mi mi alapján és kiket választottunk? Egy kis áttekintés az esküvői szolgáltatók témakörében:

Esküvői meghívók és kiegészítők

A meghívó az első dolog, amit a vendégek az esküvővel kapcsolatban látnak. Nekem fontos volt, hogy az esküvőnek meglegyen az egyedi arculata, és ez végig vonuljon az összes papír elemen. (Save the date, meghívó, ültető kártya, menü kártya, köszönetajándék, stb.) Valamint szerettem volna a kettőnk nevéből egy monogramot készíteni, amit rárakhatunk mindenre. Az esküvőszervező ajánlására találkoztam Gergővel, a Pimpernél meghívótól. Az első pillanattól értette, hogy mit szeretnék. Tervezett nekünk egy gyönyörű logót, a save the date-ünk és a meghívónk pedig csodaszép lett.

Még több tipp esküvői meghívó témában ide kattintva.

Ceremóniamester

Egy modern esküvő kihagyhatatlan eleme a ceremóniamester, aki a nap műsorvezetőjének mondható. Sok-sok programot, jópofa ötletet és játékot szeretnénk beilleszteni az esküvőnkbe, ezért fontos volt, hogy megtaláljuk a megfelelő embert, aki ezt zökkenőmentesen lebonyolítja. Több szimpatikus ceremóniamestert is találtunk, végül Szablya Ákos mellett döntöttünk, mert több barátomtól is nagyon jókat hallottam róla. Nyáron skypeoltunk egyet, ősszel pedig személyesen is egyeztettünk az elképzeléseinkről.

Fotós

Nálam ez volt a kritikus pont, mert a legnagyobb félelmem, hogy nem lesz elég kép az esküvőről vagy valamilyen fontos pillanat lemarad. Először külföldön néztem körbe, annyira jó fotóst viszont nem találtam, aki miatt megérte volna az utazást kifizetni, ráadásul az áraik is jóval az itthoniak fölött mozognak. Az esküvőszervezőnk végig magyar fotós választása mellett lobbizott, meggyőzőtt, hogy találkozzak Kondella Misivel. A képei is nagyon tetszettek, mellé pedig egy nagyon kedves és jófej srácot ismertem meg, nem volt kérdés, hogy ő a befutó. Ráadásul mindenképp 2 fotóst szerettem volna és ő mindig párban dolgozik a másodfotósával.

Filmes

Annyira jó esküvői filmesek vannak, órákig el tudtam böngészni a videóikat ebédszünetekben (na jó és néha-néha munka közben is, amikor a főnököm szabin volt☺). Legalább 4-5 szolgáltató között vaciláltunk. Ami segített, hogy a vőlegényem mondta, bár nagyon jópofák az olyan esküvői trailerek, amelyek egy művészfilmre hasonlítanak, de ő évek múlva inkább olyat nézne vissza szívesen, ami nagyjából kronólógiai sorrendben követi az eseményeket és minden fontos momentum megjelenik benne. Ez alapján a La Memoire-t választottunk, akik nagyon szép és vidám videókat csinálnak.

Még több tipp esküvői fotó és film témában ide kattintva.

DJ / zenekar

Nálunk csak DJ lesz, nem találtunk olyan zenekart, aki megtetszett volna és nem is igazán ragaszkodtunk hozzá, hogy legyen. Dawe-t mindenki egyöntetűleg ajánlotta, aki járatos az esküvői szakmában. Ráadásul gondoskodik a teljes világítás- és hangtechnikáról is.

Dekoratőr

Persze az esküvői dekoros Pinterest board-omban pillanatok alatt összegyűlt több száz kép, de kérdés volt, hogy ki tudná ezeket megvalósítani. Több jelölt közül azért esett a választásunk Mónira (Fleur&Ballon), mert miután ragaszkodott hozzá, hogy leutazzunk együtt a helyszínre, egy csodálatos tervet rakott össze, pont olyat amilyet megálmodtam.

Még több tipp dekoráció témában ide kattintva.

Szertartásvezető, lelkész

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy nem lesz templomi esküvőnk. Így viszont szeretnénk, ha a polgári szertartás egy kicsit különlegesebb lenne. Simai Mariann szertartásvezetőt kértük fel, hogy vezényelje le a ceremóniát.

Catering / Esküvői torta, sütemények

Ez az egyik legnehezebb része az esküvői készülődésnek…finomabbnál finomabb ételeket, sütiket és tortákat kóstolni.☺ Vacsorára először egy különleges menüt szerettünk volna, ami a kedvenc konyháink ételeiből állt volna össze (magyar, mexikói, olasz és görög). Sajnos azonban annyira drága lett volna ezt megvalósítani, hogy erről lemondtunk. A helyszín Toszkán stílusára ráerősítve egy olaszos, mediterrán vacsora menü lesz, a külföldiek kedvéért egy-egy finom magyar fogást belecsempészve. A tortát Lengyel Józsitól rendeltük meg, miután meglátogattuk a cukrászdáját Győrben. Hihetetlen kedves ember ő is, a sütik pedig isteniek.

Még több tipp catering témában ide kattintva.

 

Talán ezek azok az esküvői szolgáltatók, akikre mindenképp szükségetek lehet, de persze a lista korántsem teljes. A tervezett helyszín és program függvényében gondolni lehet sátor bérlésre, bútor bérlésre, esküvői járműre, vendégek szállására és transzferére vagy akár gyerek felügyeletre is. Ezenkívűl persze a fodrász és a sminkes is fontos kérdés, a tánc oktatás vagy a koszorúslányok ruhái.

Amennyiben még az esküvőtök előtt álltok, tanácsként csak annyit tudok mondani, hogy bár érdemes az ismerősök tanácsait meghallgatni, végül azt válasszátok, aki nektek tökéletes, mert ahány pár, igény, ízlés és esküvő, annyira különbözik az, hogy ki a legjobb nektek. Kezdjétek el minél hamarabb velük felvenni a kapcsolatot, mert nagyon frusztráló tud lenni, ha már foglaltak a dátumotokra.

Lead kép: itt, Háttérkép: itt,

Te tudod már, mely esküvői szolgáltatók lesznek ott a nagy napon? Még több tipp a témában ide kattintva.