Ha hozzáláttatok az esküvőtök megszervezésének, biztosan ti is tapasztaltátok már, hogy az örömteli részek mellett mennyi olyan kérdéssel szembesültök, aminek a megválaszolása nemcsak fejtörést, de egy-két kellemetlen pillanatot is okozhat számotokra.

Ilyenkor nemcsak az egymás közti összhangra van szükségetek, hanem fontos az is, hogy a vendégeitekkel és a szolgáltatóitokkal is egy hullámhosszon tudjatok működni, ez pedig sokszor nem is annyira könnyű, min amennyire első pillanatban annak mutatkozik. Ezért összegyűjtöttünk nektek néhány kérdést – remélve, hogy az azokra adott válaszok segítségetekre lehetnek majd, amikor igazán szükségetek lesz rá.

Fotó: Jágity Fanni

El kell hívnom az elvált szülőm valamelyikének új élettársát?

Ez mindig egy árnyalt téma, ahol a köré épülő mondatok mindig tartalmazzák azt a szót: „ha”. Kategorikusan elkülönülő választ nem lehet adni, mindig a szülő-gyermek kapcsolat kell, hogy az elsődleges legyen, és csak másodlagos a szülő-szülő kapcsolata. Természetesen az megint egy másik kérdést vet fel, hogy ez utóbbi mennyire lehet kihatással a házasulandó gyerekre. Ha úgy érzed, hogy a szüleid olyan kapcsolatot ápolnak egymással, ami magába foglalja azt is, hogy a másikuk kísérőjével szemben is elfogadóak, akkor természetesen semmi akadálya, hogy elhívd bármelyiküket. Ha viszont a szülők nem tudtak békében elválni, akkor ne hagyd, hogy ez a ti nagy napotokra is kihatással legyen – nem túl motiváló, főleg egy esküvőn. Sajnos sok szülő nehezen adja meg a kellő tiszteletet a gyermekei felé, és ha ők ezt megtehetik, akkor ti is dönthettek úgy, hogy szeretetben és békében élhessétek meg azt a napot.

Hogyan utasíthatom vissza azt, aki szeretne részt venni az esküvőnkön, mi viszont nem hívnánk meg?

Egy esküvő egy olyan esemény, amit szeretünk megosztani a családunkkal és a barátainkkal, mással viszont nem feltétlenül. Ne érezd magad kellemetlenül, ha valaki egyértelmű jelét adja annak, hogy szeretne részt venni az esküvődön, te viszont nem hívnád meg szívesen. Nyugodtan hivatkozhatsz arra, hogy a hely befogadóképessége csak korlátozott számú vendég fogadását teszi lehetővé, illetve érvelhetsz amellett is, hogy csak egy családias esküvőt terveztetek. Jó taktika az is, ha őszintén elmondod, hogy az anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt sajnos meg kellett húznotok a létszámot, de természetesen egy másik alkalommal örömmel fogadnátok őt egy közös vacsorára vagy borozásra.

Fotó: Rokolya Photography

Hogyan tudathatom a vendégemmel, hogy őt csak a szertartásra szeretném meghívni?

Mindenki ismerősi körében vannak olyan emberek, akiket kedvel annyira, hogy osztozzon vele az örömében, viszont nem érzi annyira bizalmasnak a kettejük között lévő kapcsolatot, hogy az egész esküvő napját együtt töltsék. Ilyenkor jó megoldás, ha csak a polgári vagy egyházi szertartásra invitáljátok meg ezeket a vendégeket. Készíts külön meghívókat, ami csak a szertartás helyére és idejére terjed ki, ebből mindenki érteni fogja majd az üzenetedet.

Plusz tipp: két szertartás esetén érdemes az egyházit előrébb venni, kiváltképp hogy a polgári ceremónia sokszor az esküvői vacsora helyszínén kap helyet. Onnan már valóban kellemetlen „hazaküldeni” a vendéget.

Hogyan mondhatom meg a másiknak, hogy szeretnék házassági szerződést kötni?

Manapság teljesen elfogadott, hogy a felek szerződést kötnek házasság előtt, ebben semmi rendhagyó nincs, amiért kellemetlennek kellene érezned. Nyugodtan érvelhetsz azzal, hogy bár nagyon szereted őt, és egész életedben vele szeretnél lenni, de tudjátok azt is, hogy bármi megtörténhet, ami esetleg egy nap éket vethet közétek. Ezt egyébként is nehéz lehet érzelmileg átvészelni, és ne kelljen akkor arra is figyelnetek, hogy a jogi procedúrátokat is a vállatokon cipeljétek. Sokszor ezekre jobb még az elején ügyelni, hogy később a saját magatok dolgát könnyítsétek meg.

Sam Hugh Photography

Hogyan kérhetem meg a vendégeket, hogy pénzt kérünk nászajándékként?

Az a jó, ha mindig „nevet” adtok a pénznek, legyen szó egy közös nászútról, vagy az új házatok alapjáról. Kiváló alkalom erre a meghívó átadása, különösen ha a meghívottad rákérdez, hogy minek örülnétek. Mondjátok, hogy számotokra a legnagyobb ajándék, ha veletek együtt ünnepelnek, de ha mindenképpen meglepnének titeket, akkor megköszönitek, ha hozzájárulnak valamilyen közös tervetekhez.

Nem tetszik a próbasminkem vagy a -hajam. Fizetnem kell egy új alkalomért?

Klasszikus „attól függ” válasz. Ha a sminkes vagy fodrász nem tett eleged a kérésednek, és a saját terveit valósította meg rajtad, nyugodtan kiemelheted, hogy bár szimpatikus a kreativitása, de te nem ilyen munkát vártál volna el tőle, ezért szeretnéd, ha megismételnétek ezt az alkalmat. A smink és haj szavak előtt nem azért szerepel a „próba” szó, hogy a szolgáltatód próbálgassa az ötleteit. Ez a nap rólad szól. Ellenben ha útközben rájössz, hogy egy teljesen más típusú megjelenés állna jól neked, és te magad gondolod újra a korábbi instrukcióidat, akkor már illik neked gondoskodnod ennek az anyagi vonzatairól.

A barátom/barátnőm esküvői szolgálatóként dolgozik, és felajánlotta a segítségét, nekem viszont nem tetszik a munkája. Hogyan utasíthatom el?

Köszönd meg a kedvességét és bátorítsd, de hivatkozz arra, hogy szeretnéd, ha ezen a napon ő is ünnepelne veled, és nem kellene a munkára koncentrálnia, mert akkor nem tudja kivenni a részét igazán a jóból.

Fotó: Török-Bognár Reni

A barátom/barátnőm esküvői szolgáltatóként dolgozik, és szívesen felkérnénk, hogy közreműködjön a mi esküvőnkön is. Illik megkérdezni, hogy biztosít-e számunkra kedvezményt?

Valószínűleg ő is kedveskedni fog nektek, így lehetőleg ne rohanjátok le egyből ezzel a kérdéssel.

A szolgáltatóm az esküvő előtt mondta le a megbízást. Mit tehetünk?

Mínusz első lépés: mindig kössetek írásban szerződést, amelyben kitértek erre az eshetőségre, mégpedig abban a formában, hogy kötbérhez kötitek az esetleges lemondásokat. Ha a felkért szolgáltatód az utolsó pillanatban mondja vissza a felkérést – (meg)érthető indok nélkül –, akkor ne is sajnáljátok, valószínűleg nem ő lett volna az esküvőtök során sem a legmegbízhatóbb ember. A korai lefoglalások ellenére mindig vannak szabad szolgáltatók; telefonáljatok körbe, és kérjetek segítséget a többi, már megbízott emberetektől. Ők rengeteg más szakmabelit ismernek, és biztosan tudnak ajánlani számotokra valakit.

Az esküvői költségek döntő részét a vőlegényem/menyasszonyom és a családja fizeti, nekem azonban több ellenvetésem van a terveikkel szemben.

Ha a kérdés anyagi vonzatát egy kis időre mellőzzük, és távolabbról nézzük a képet, az első és egyetlen fontos dolog, hogy ez a kettőtök esküvője, nem csak az egyik félé. Ha ezt a másik nem veszi figyelembe, és csak a saját elképzeléseit akarja megvalósítani a pénzre hivatkozva, akkor talán nem is ő a te embered. Mindazonáltal mégsem lehet elmenni amellett, hogy aki a lehetőségeket megteremti, illik annak is a látásmódját figyelembe venni, és megtisztelni azzal, hogy ő is szerepet kap a szervezésben. Ha nagyon szembe mennek az ötleteitek, mindig próbálj kompromisszumot találni! Ha például a szülők világra szóló esküvőt szerveznének több száz meghívottal, te pedig családias hangulatot szeretnél, akkor keress olyan helyszínt, ami két egymásba nyíló teremből áll, így ketté tudod osztani a vendégeket. Ha te a letisztultabb vonalat kedveled, ők pedig a harsányabbat, találjatok egy olyan kis szeletet a szervezésben, ahol ezt ki tudják élni.

Fotó: Let’s Frolic Together

Illik borravalót adni a szolgáltatóknak?

Alapvetően igen, bár a százalékos jutalék érthetően mindig arányaiban jóval meg tudja dobni a költségeket. Ha egy-egy ember tevékenységével meg vagy elégedve, akkor honoráld számára a munkáját – sokakat például akár már az esküvő előtt lehet motiválni azzal, ha te is kiemelten kezeled az esküvőtökhöz való hozzáállását. Ha viszont nem szeretnétek még erre külön pénzt áldozni, az is nagyon szép gesztus, ha egy üveg borral, vagy más figyelmességgel köszönöd meg az esküvőn tanúsított kedvességét és precizitását.

Megmondhatom a szolgáltatónak, hogy nem megfelelő ruházatban érkezett az esküvőre és öltözzön át?

Nem is kérdés. Képzelj csak el egy tökéletes dekorációban, hibátlan helyszínen egy rikító színben pompázó felszolgálót vagy zenekart. A sötét színek, vagy a fehér ing mindig ideális választás számukra, és egyúttal minimum elvárás is, amihez illik alkalmazkodniuk.

Biztosítanom kell vacsorát a szolgáltatóimnak is?

Igen. Ők egész nap a te esküvődön dolgoznak, és nem lesz idejük arra, hogy ételt biztosítsanak maguknak, sőt sokszor lehetőségük sincs erre a helyszín fekvése miatt. Ez egy olyan gesztus, amire mindenképpen áldoznotok kell; meglátod, a szolgáltatóid is nagyon hálásak lesznek majd érte.

Fotó: Lauren Love

Nekünk kell gondoskodni a vendégek szállásáról, ha messzebb helyre tervezzük az esküvőt?

Ideális esetben igen, ugyanakkor nem elvárás. Ha a költségkeretetekbe belefér a szállás biztosítása, természetesen az a legjobb, de ha nem, akkor sincs világvége. Ez a nap nem arról kell, hogy szóljon, hogy elviszed nyaralni az ismerősöket, hanem arról, hogy ti megünneplitek az egyik legfontosabb napot az életetekben. Ha ezt az ország végén kívánjátok megtenni, az is szívetek joga. Ha azonban külföldre szeretnétek utazni, ott már – a magas költségekre tekintettel – inkább illik gondoskodni a vonatkozó útiköltségekről.

Tipp: Ha nem ti fizetitek a szállást, vagy azt csak a közeli hozzátartozóknak állnátok, akkor is gondoskodjatok arról, hogy legyen elegendő szálláshely a környéken, amelyekhez adjatok is ismertető a vendégeknek. Ilyenkor a legjobb, ha egy esküvőszervező, vagy egy segítő keze alatt fut a szervezés, mert plusz logisztikai tényezőt is jelent majd a vendégek oda-vissza utaztatása.

Nincs lehetőségünk sok alkoholt az italcsomag részévé tenni. Mit tegyünk?

Ha a bevitel- és felszolgálás díja nem magas, akkor nézzetek utána, hogy költséghatékonyabb-e az, ha ti magatoknak gondoskodtok az alkoholról. Egyebekben ne érezzétek magatokat kellemetlenül, ha nem folyik az ital az esküvő alatt, nem feltétlenül az a jókedv mércéje. Sőt.

Készüljetek borral, sörrel és pálinkával egyfajta „alapcsomagként”, azzal már a vendégek döntő százalékát lefeditek.

Fotó: Rokolya Photography

Vegetáriánusok vagyunk, de a vendégeink nem azok. Mit szolgáljunk fel?

Ugyan ez a ti napotok, de mégsem célszerű, ha a saját elveiteket és ízléseteket megpróbáljátok a vendégekre is ráerőltetni. A legcélszerűbb, ha kétféle – vegetáriánus és hagyományos – menüsorral készültök, de ha erre nincs lehetőségetek, készíttessetek olyan fogásokat, amelyek olyanok, mint bármely ünnepi étel, csupán hús nélkül. Ne kísérletezzetek viszont alternatív megoldásokkal, mint például tofu vagy szejtán, sokan kételkedően állnak ezekhez az alapanyagokhoz.

A vőlegényem szeretne inkább a jövőre félretenni, én viszont szívesebben költenék magasabb összeget az esküvőre. Mi lehet a kompromisszum?

Kommunikáció – itt is ez a kulcs. Ha nem tudsz lemondani néhány dologról, és életed a #highlife, akkor is vedd figyelembe a másik kívánságait. Válaszd ki, hogy számodra mik a prioritások, arra áldozzatok többet, egyebekben viszont próbáljátok meg az esküvő többi költségét alacsonyabb szinten megtartani.

Meghatározhatjuk a vendégeinknek, hogy ne készítsenek fotót a szertartás alatt?

Igen. Nagyon bosszantó, mikor a fotós azért nem tud megfelelő szögből képet készíteni, mert útját állják az iPad-ek és iPhone-ok. A generációnk nagy problémája, hogy nem tudunk ott lenni a jelenben, mert kizökkentjük magunkat a pillanatokból, csak azért, hogy dokumentáljunk magunknak valamit, amit sokszor vissza sem nézünk a későbbiekben. Nyugodtan megkérheted a vendégeidet, hogy a szertartás alatt ne készítsenek fényképeket rólatok, sőt kikötheted számukra azt is, hogy ne posztoljanak a közösségi médiára képeket, kiváltképp anélkül, hogy ahhoz a jóváhagyásotokat kérnék.

Rokolya Photography

Megkérhetjük a meghívottainkat, hogy az esküvőre ne hozzák el a gyerekeiket?

Abszolút. Egy kisgyerek tündéri dolog, és a szülők szeme fénye, de sokszor ők még nem értik mi történik körülöttük, és nem tudják úgy kontrollálni az érzelmeiket, mint ahogyan azt a házasulandó pár szeretné. Különösen a szertartás alatt tud kellemetlen pillanatokat szülni mindez, ezért teljesen érthető, ha arra kéritek a vendégeiteket, hogy tartsák tiszteletben ezt a kéréseteket.

Tipp: Ha a meghívottaitok nem túl együttműködőek, mindenképp kérd animátor segítségét az esküvő idejére!

Nagyon rosszul sikerültek az esküvői fotóink. Mit tehetünk?

Elsőként ne ess kétségbe! Biztosan vannak használható képeitek, amelyek jó emléket ébresztenek bennetek, és ne feledkezzetek meg arról sem, hogy az esküvő nem attól lesz különleges, hogy néhány „instagram-kompatibilis” kép készül rólatok. Jó megoldás viszont, ha kiválasztotok egy külön napot – és egy másik fotóst –, és megismétlitek a kreatív fotózást.

Ha tovább szeretnél inspirálódni, nézegess ezen a linken valódi esküvői beszámolókat és kövess minket az Instagramon is exkluzív kulisszatitkokért!