Meghitt, szeretetteljes, jó kedélyű, felhőtlen, grandiózus, de mégis családias. Talán ezekkel a jelzőkkel lehetne jellemezni Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté esküvőjét. A beszélgetésünk alatt szó esett érzésekről, érzelmekről, tapasztalatokról, bakikról, családról, nászútról, mindezt a kettejükre jellemző vicces és szarkasztikus köntösben. Ilyen volt Kiss Ramóna és Lékai Máté esküvője.
Megkívánja a helyzet, hogy egy némiképp banális kérdést szegezzek hozzátok elsőként. Friss házasokként mi az, amit a legnagyobb változásként éltetek meg a kapcsolatotokban az esküvő után?
Máté: Jó érzés, hogy a feleségemként mutathatom be másoknak Ramit. Mondjuk azért még kicsit noszogatnom kell, hogy úgy írja le a nevét, hogy Lékai-Kiss Ramóna – ez még gyakorlásra szorul nála. Számomra viszont nagyon fontos volt, hogy a nevemet viselje.
Rami: Azt tudtam, hogy szeretném megtartani a saját vezetéknevemet is, és a kötőjeles megoldás mindig is tetszett. Voltak próbálkozásaim, hogy a Kiss legyen elöl, de összességében nagyon jólesett, hogy Máté ennyire ragaszkodott az ő verziójához.
Mindketten a nyilvánosság előtt élitek a mindennapjaitokat, ezért nem okozhat akkora stresszt, hogy ki kell állnotok több tucat ember elé. Más volt azért ez a fajta szereplés, izgultatok?
Rami: Őszintén? Én zavarban voltam. Amikor szerepelek, akkor az esetek 98 százalékában számomra ismeretlen embereket szórakoztatok, most viszont a családom és a barátaim voltak körülöttem. Amikor fel-felnéztem, láttam, hogy mindenki mosolyog rám. Észrevettem rajtuk a szeretetet és persze a drukkolást, hogy ne essek el. Jó érzés volt, hogy ilyen emberek vesznek körül.
Rögtön kiragadnám a legemlékezetesebb pillanatokat az esküvőtökből, mielőtt még a részletekről mesélnétek. Korábban említetted Rami, hogy nem szeretnéd idejekorán beleélni magad ezekbe, vagy előre elképzelni őket. Végül hogyan élted meg a nagy napot?
Rami: Sikerült betartanom, hogy ott adjam át magam az érzésnek, és ne képzeljek el és tervezzek meg mindent előre. Ez annyira jól sikerült, hogy amikor apuval sétáltunk az oltárhoz, és megláttam Mátét Noéval a kezében, elkezdtem sírni. De nem úgy, mint amikor egy kedves könnycsepp legördül az arcodon, hanem úgy igazán, mikor nem tudod visszatartani és abbahagyni. Aztán picit összeszedtem magam, és mire odaértem hozzájuk és megpuszilgattam őket, már csak azt éreztem, hogy feltölt az az óriási boldogság, amit érzek. Ezt követően pedig inkább már viccbe ment át a szertartás, mert a fiunk gyakorlatilag úgy ült Máté ölében, mint egy kis Döbrögi uraság, és megállás nélkül játszott a virág kitűzővel – mi pedig végig röhögtünk rajta.
Szóval volt romantikus, sírós és önfeledt része az egésznek, de épp ettől volt tökéletes.
Mit gondoltok, miben volt másabb baba mellett az esküvő?
Rami: Általában az esetek többségében az a forgatókönyv, hogy egy kis járás után eljegyzitek egymást, majd jöhet az esküvő és utóbb a gyerekvállalás. Na ehhez képest nálunk volt egy kis járás, eljegyzés, majd gyerekvállalás és végül esküvő. Ugyan nincs összehasonlítási alapunk, de nekünk ez mégis így volt teljes. Noé az életünk része, így elképzelhetetlen lett volna számunka, hogy ne legyen ott az esküvőn. Egy pillanatig sem fordult meg aznap a fejemben, hogy maradnunk kellett volna a klasszikus sorrendnél.
Máté: Ugyan nem szokatlan, de nem is általános, hogy ekkora baba mellett házasodik az ember. Nekem mégis nagyon megható volt, hogy ott volt mellettem a fiam és a feleségem, így volt megismételhetetlen számomra az a pillanat.
Azt már a korábbi beszélgetésünk során is éreztem rajtad Rami, hogy nagyon lazán álltál az esküvőhöz, és nem feszengtél az apróságok miatt. Meg tudtátok őrizni ezt a higgadtságot, vagy a szervezés végére azért dolgozott bennetek a tökéletességre való törekvés?
Máté: Szerintem már a legelején tudtuk, hogy nekünk nem lesz tökéletes esküvőnk, mert a mi életünkben semmi sem úgy alakul, ahogyan eltervezzük. Semmi sem készül el időben, sehova sem érünk oda a megbeszéltek szerint. Adódtak persze most is apró problémák, és nyilván van szebb esküvő és nagyobb buli, de ugyanakkor szerintem egy nagyon jó hangulatú napunk volt.
Rami: Én azt érzem, hogy úgy volt jó, ahogyan volt. Tőlem szokatlan módon nem stresszeltem túl és nagyon lazán kezeltem, pedig egyébként az életem minden területét túlagyalom, túlizgulom, túlmaximalizálom. Valahogy az esküvőnél viszont – ami az egyik legfontosabb dolog egy nő életében – nem ez volt.
Mire tudnád visszavezetni azt, hogy nem kapott központi szerepet nálatok az esküvőszervezés? A nők többségének ez még eljegyzés hiányában is a prioritási listán szerepel. 🙂
Rami: Mikor Noé megszületett, megváltozott a fontossági sorrend, és már máshogyan alakult az ehhez való hozzáállásom. Egy nap már nem szólhatott arról, hogy milyen legyen a szalvéta széle, vagy milyen uralkodó színek legyenek a dekorációban. Ugyan szinte minden napra jutott egy jó kis program, amikor az esküvővel lehetett foglalkozni, de a részletekben nem tudtam elveszni, hiszen rohantam haza Noéhoz, és onnantól kezdve ő volt a fő attrakció aznapra. Már csak azért sem bánom, hogy így alakult, mert maximalistaként hajlamos vagyok arra, hogy ha valami nem úgy alakul, mint ahogyan én elterveztem, akkor befeszülök rajta. Ez pedig nem túl szerencsés, amikor az esküvődre készülsz.
Most viszont csak hagytam, hogy életemben először – és lehet utoljára – csak sodródjak az árral és ne stresszeljek rá a dolgokra.
Nálunk az esküvőszervezőnk volt az, aki mindig a helyzet magaslatán állt, nemcsak az esküvő napján, hanem végig az elmúlt hónapokban. Néha szerintem volt is benne egy kis aggodalom, hogy számára fontosabb az esküvőnk, mint nekünk.
Az utolsó pár hétben viszont már én is kezdtem egyre jobban belevetni magam, és rájöttünk, hogy van bennem menyasszony vér, nincs minden veszve.
Ha most visszagondoltok a nagy napra, melyik az a képkocka, ami elsőként az eszetekbe jut?
Rami: Amikor megpillantottam Mátét a kisfiunkkal.
Máté: Nekem is ugyanez, amikor a kis Noéval vártunk rád. De mondjuk a töltött káposzta is nagyon jó volt éjfélkor. 🙂
Az azért érthető módon vetekszik a first lookkal. 🙂
Máté: Muszáj megjegyeznem, hogy azért, mert életem legjobb töltött káposztája volt.
Rami: Mindkettőnknek nagyon fontos volt a vacsora, mert imádunk enni, úgyhogy ez központi szerepet kapott nálunk. De ezt látjuk most már Noén is: ha nincs étel és éhes, akkor a legveszélyesebb…csak úgy, mint mi.
Ha már felmerült a vacsora, nem mehetünk el szó nélkül mellette. Egy támpontot tudok a korábbi beszélgetésünkből: nincs esküvő cordon bleu nélkül.
Máté: Legyen hús, ez volt a lényeg. Én gyakorlatilag bármilyet megeszek, csak legyen. A kóstolásra én időszűke miatt nem jutottam el, de így is nagyon ízletes volt minden, mindenki talált magának olyat, amit szeret.
Rami: Én viszont voltam a kóstoláson és nagyon élveztem. Ha valamit megismételhetnék, akkor az ez lenne. A menüsort próbáltuk úgy alakítani, hogy alapvetően a hagyományos vonalat képviseljük. A húslevest – a menyasszonynak csigatésztával, a vőlegénynek cérnametélttel – és a vegetáriánusoknak a brokkolikrémlevest felszolgálták, a fő fogásokat pedig svédasztalról lehetett összeválogatni.
Volt sajttal, sonkával töltött husi, kacsacomb párolt káposztával, fogas Orly-módra, marhapörkölt, paradicsomos gnocchi és persze a köretek.
A desszert rendhagyó volt, mert tudni kell rólunk, hogy sem az esküvőn felszolgált desszertekért, sem az esküvői tortákért nem rajongunk – még a miénkből sem ettünk egy szeletet sem. Ezért úgy döntöttünk, hogy olyan édességet választunk, amit mindenki szeret, úgyhogy palacsinta volt házi sárgabaracklekvárral és kakaóval, valamint házi meggyes és almás rétes. A négyszintes tortát illetően pedig nagyon minimál stílust kértünk: hófehér volt, amin egy kevés színes festék kapott helyet.
Meséljetek kicsit a helyszínről! Hogyan találtatok rá?
Máté: Eredetileg úgy terveztük, hogy Szigligeten lesz az esküvőnk. Én ott nőttem fel, nagypapám is ott él 50 éve, ráadásul effektíve van is köze ahhoz, ahogyan mi összejöttünk (lásd korábbi interjúnkat – a szerk.). Már ott tartottunk, hogy megvolt a helyszínünk, de nem alakult minden úgy, ahogyan szerettük volna. Ekkor már annyira késésben voltunk, hogy nem volt sok opciónk; nyilván más nem márciusban kezd el helyszíneket keresgélni a júniusi esküvőjére. Végül az esküvőszervezőnk, Lippai Ildikó (MaxClub) a Római parton ajánlott egy helyszínt, amivel mindketten maximálisan meg voltunk elégedve.
Rami: Az a neve, hogy aHely, szóval mi ezt már sorsszerű jelnek is vettük. Ráadásul minden feltételünknek megfelelt: romantikus, letisztult és vízparti.
Hogy sikerült a buli? Jól szórakoztatok?
Rami: Ez egy külön kérdés volt bennünk is, hogy vajon meddig fogjuk bírni.
Máté: Én próbálkoztam volna azzal, hogy nem lehetne-e az a nászajándék, hogy két napot aludhatunk.
Rami: Ennek ellenére mi zártuk a bulit hajnali 5-kor. Sőt, Máté még többet is táncolt, mint én, ami azért nagy szó és meglepő volt számomra. Óriási öröm volt, hogy ilyen felszabadultnak és boldognak láthattam.
Ezek szerint akkor nemcsak ti, hanem a 150 fős vendégsereg is elkapta a ritmust. Könnyen megbirkóztatok ezzel a létszámmal?
Rami: Igyekeztünk mindenkivel beszélni, és megköszönni, hogy eljöttek. Én úgy gondolom, hogy minden adott volt ahhoz, hogy egy hatalmasat bulizzunk: a vacsora finom volt, szép volt a helyszín és a dekoráció, illetve páratlan volt a zene.
Visszatekintve hogyan látjátok, jutott elegendő időtök egymásra aznap? Furcsán hangzik, de nagy vendégszám esetén utólag sokszor felmerül, hogy könnyen elsodródik egymás mellől a pár.
Máté: Voltak időszakok, amikor kettészakadtunk, de azért szerintem sokat együtt voltunk; nem volt az, hogy félórákra-órákra nem találkoztunk. De ha nem így lett volna, azt biztosan jelezte volna nekem a főnökasszony.
Hogyan érezted magad Rami a menyasszonyi ruhádban? Máté, neked hogyan tetszett?
Máté: Rami nagyon félt, hogy tetszeni fog-e nekem.
Rami: Iszonyatosan izgultam; talán ettől tartottam a legjobban. Bíztam benne, hogy azt fogom látni az arcán, hogy „úristen, de gyönyörű vagy”.
Máté: Ez így is volt, nagyon tetszett a ruha, csodaszép volt benne Ramóna. Aranyos volt, amíg bejött, legalább hatszázszor kérdezte meg, hogy tetszik-e nekem.
Rami: Amikor Benes Anita a ruhámat tervezte, elmondtam neki, hogy egy romantikus, letisztult, spagettipántos, egyszerű kis ruhát szeretnék, és semmiképp sem választanék egy tipikus esküvői ruhát. Aztán persze az esküvő előtt egy nappal egy ilyen ruhával léptem ki a szalonból.
Na és mi a helyzet a többi külsőséggel, a sminkkel és a frizuráddal? Igaz, női esküvői sminkről félig-meddig okafogyott beszélni, úgyis a felét lesírjuk, mire a lényeghez érünk.
Rami: Miközben készítették a hajamat, sminkeltek és a ruhámat állítgatták, azon gondolkodtam, hogy gyakorlatilag 17 éves korom óta ezek a mindennapjaim a munkában. De ez az érzés most valahogy mégis más. Izgultam. Ez most egy másik smink, egy másik haj. Amikor végre felöltöztettek és előre hajtották rajtam a fátylat, az volt az a pont, ahol mindenki sírt a szobában. Olyan szép pillanat volt.
Máté: Hát a fiús brigádnál nem sírt senki… még Noé sem. 🙂
Ki tudnátok emelni egy olyan dolgot, ami tanulságos volt számotokra a szervezés idejéből vagy az esküvő napjából?
Máté: Ha egy jó tanácsot megfogad valaki, akkor az az, hogy a szervezés mellett ne fogjon bele egy másik, hasonlóan nagy dologba. Főképp akkor nehéz, ha mindent magadnak kell szervezni, és nincs semmilyen segítséged. Nekünk szerencsére volt szervezőnk, aki szinte mindent levett a vállunkról – mondom ezt úgy, hogy én nem hiszek ezekben a dolgokban. De utólag be kellett látnom, hogy nemcsak divat, hanem valóban óriási segítség.
Rami: Kis túlzással nekünk nem lett volna esküvőnk, ha ő nincs. A legjobb példa erre a fogadalmunk. Nyilván szerettünk volna írni, de folyton halogattuk, mire ő segítségképpen küldött át kérdéseket, hogy csak azokat válaszoljuk meg, és küldjük vissza. Persze ez sem történt meg. Végül személyesen jött oda hozzánk, begépelte a válaszainkat, és ő beszélte meg a szertartásvezetőnkkel a szöveget.
A szertartásvezető személyéből kiindulva: ezek szerint külön már megtartottátok a polgári szertartást a nagy nap előtt?
Rami: Igen, az esküvőnk előtt egy héttel Veszprém mellett egy kis településen összeházasodtunk a testvéreink társaságában. Ott nem húztunk gyűrűt sem, csak kimondtuk az igeneket. Majd június 22-én, a bulin voltam az „igazi” ruhámban – az is lesz az évfordulója az esküvőnkek. Ott pedig életünk első közös fröccsét készítettük el; Máté öntötte a vizet, én pedig a bort.
Vicces volt, mert Máté beleivott két kortyot, én meg lehúztam az egészet. Viszont épp a minap mondtam neki, hogy életem legjobb fröccse volt, annyira jólesett.
Milyen okból kifolyólag hoztátok előre a hivatalos szertartást?
Máté: Mivel lényegében márciusban kezdtük el szervezni az esküvőt, már nem volt szabad időpontja az anyakönyvvezetőnek, ezért szertartásvezető mellett döntöttünk.
Rami: De ezen sem akadtunk fenn, mert én valahogy még élvezem is a helyzetet, hogy három esküvőnk lesz.
Három esküvő?!
Rami: Lesz ősszel egy templomi is. Máténak még gyerekkorában volt egy elképzelése, hogy Szigliget tetején, egy pici kápolnában mondja ki az igent, ahonnan be lehet látni az egész Balatont. Itt csak a szűk család ünnepel majd velünk. Mindenesetre én bedobtam Máténak, hogy legyen három házassági évfordulónk, de azt mondta, hogy felejtsem el, örüljek, ha egy dátumot megjegyez.
Milyen terveitek vannak a nászútra vonatkozóan? Érvényesül Máté vágya, és két hétig alszotok otthon, vagy van valamilyen úticél?
Rami: Hármasban mentünk nászútra Noé babával. Horváthország lett az úticél, ott is az egyik legközelebbi tengerparti rész, hogy ne kelljen sokat utazni a kisfiunkkal. Egyébként két éve, amikor még csak tervezgettük, akkor a cél Alaszka volt, ahonnan Hawaii-ra utaztunk volna át, végül New Yorkon vagy Párizson keresztül jöttünk volna haza. Szóval ez az álomnászút, de nem tudom, hogy valaha lesz-e olyan, hogy két hétre itthon hagyjuk Noét.
Majd talán 18 év múlva.
Máté: Majd elküldjük egy kézilabdatáborba. 🙂
Kattintsatok ide interjúnk első részéért, amely még az esküvő előtt készült. Ebben Kiss Ramóna azt is elmeséli, hogyan ismerkedtek meg Lékai Mátéval.
