A Daalarna Atelierben várom Kiss Ramónát, aki ezúttal is úgy tér be hozzánk, mint aki most érkezett haza egy hónapos pihentető vakációról. A receptért fordulok hozzá, mert az én olvasatomban aki egyszerre nevel egy alig néhány hónapos babát, házat újít fel, esküvőt szervez és közben még dolgozik is, egészen biztosan nem így fest. A beszélgetésünkből kiderült, hogy a legnagyobb löketet talán épp az iménti teendők adják, és persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szerelem is csodákra képes, amiből újra és újra fel lehet töltődni. Kiss Ramóna még az esküvője előtt mesélt nekünk arról, hogy miként teltek a szervezéssel töltött hónapok, hogyan érzi magát a bőrében, és milyen tippjei és tanácsai vannak azoknak a menyasszonyoknak, akik most készülődnek erre a különleges napra.
Tulajdonképpen ma már másodjára találkozunk. Mikor reggel bekapcsoltam a tévét, legnagyobb meglepetésemre te köszöntél vissza a képernyőről; én pedig nagyon örültem, hogy ismét láthatunk téged műsorvezetőként. Vékony jég arról beszélni, hogy mikor ideális visszatérni a munkába a gyerekvállalás után, de biztosan bele lehet fáradni abba, hogy napi 24 órában tologatod a kisautót otthon.
Amióta édesanya vagyok, teljesen megváltoztak a prioritások a mindennapokban. A kisfiunk a legelső az életünkben; ha az egészségéről és boldogságáról van szó, nem számít semmi más, csak ő. Az a habitusomnál fogva várható volt, hogy hamarosan visszamegyek dolgozni, igaz, ezt függővé tettük attól is, hogy Noé milyen baba lesz. Ha láttuk volna, hogy kétóránként felébred, és csak az én közegemben érzi jól magát, akkor szóba sem jött volna, hogy újra munkába álljak. De mivel Noé egy ultra jófej csávó, aki nemcsak velünk kíméletes, de a családdal is jól elvan, ráadásul az apukája is abszolút tud helyettesíteni, arra a döntésre jutottunk, hogy ebben az évben is elvállalom az X-Faktort, valamint megoldjuk azt is, hogy hetente egyszer visszatérjek a Reggelibe. Az elején még a saját szüleimnek is sírva adtam át, mert annyira nehezen tudtam elválni tőle. A gyerek persze nem sírt, csak én borultam ki. Egyébként ha őszinte akarok lenni, iszonyatosan feltölt a munkában töltött néhány óra: kisminkelnek, megcsinálják a hajam, felöltöztetnek, majd olyan megújult energiával megyek haza, mintha elmentem volna egy kéthetes wellness táborba. Ilyenkor nem arról van szó, hogy az ember a gyereknevelésben fárad el, hanem sokkal inkább a monotonitásban.
Persze, minden nap tud újat adni a gyermeked, de ugyanakkor be is áll egy rendszer, és muszáj, hogy felnőtt emberekkel is tudj beszélgetni.
Korábban olvastam egy veled készült interjút, ahol arról nyilatkoztál, hogy „konzervatívabb” látásmódod van abban, ahogyan egy kapcsolat kibontakozik és építkezik. Tudod, a klasszikus menetrend, miszerint először a barátnője vagy, majd a jegyese, felesége, utána pedig a gyerekek anyukája. A sors végül átírta ezt, és csavart egyet az elképzeléseiden. Hogyan élted meg mindezt?
Mondhatni minden, ami beleillik a szabályosba, az valahol konzervatív, így valóban, én is kicsit ilyen módon közelítettem ehhez a témához. Szép dolognak tartom, ha a kapcsolatotok egy ilyen ívet tud leírni, de ez csak addig egészséges, amíg nem ragaszkodsz ehhez mindenáron. Amikor Máté az életem része lett, egyáltalán nem voltak bennünk kérdőjelek, az eljegyzés is viszonylag gyorsan, fél év után történt. Igazából már én is nagyon régóta szerettem volna babát, viszont hagytam, hogy sodródjak az eseményekkel, minden megy majd a maga ütemében. Máté ennek az ellenkezőjét érezte; kiszámolta, hogy a „sorrendet” tartva körülbelül mikorra lehetünk szülők, ő pedig szerette volna, ha ebben az érzésben mielőbb részesülhetünk. Én úgy gondolom, hogy ha megtalálod azt az embert, aki a gyermeked apukája lehet, akkor arra nem mondhatsz nemet. Ha így teszel, és inkább az esküvőt választod, akkor lehet, hogy nem vagy biztos a dolgodban. Nálunk nem volt kérdés, hogy dobjunk mindent és jöjjön a családalapítás először.
Na de ugorjunk vissza az időben: hogyan találtatok egymásra Mátéval, mi a ti történetetek?
Október 23-án volt egy szabadnapom, ezért apukám kitalálta, hogy a családdal menjünk el Szigligetre a Süllőfesztiválra. Rengetegen voltak, legalább 45-50 percet kellett várnunk, mire sorra kerültünk a halasnál. Mire végre rendelhettünk volna, megszólalt az eladó, Oszi bácsi, hogy itt van a mi Ramónánk. Apukám viccesen hozzátette, hogy eddig ő úgy tudta, az ő Ramónája vagyok. Majd a bácsi egyből reagált, hogy természetesen ez így is van, de mivel Veszprém megyei születésű vagyok, már jól ismernek. De ez nem volt elég, egyből megosztotta velem azt is, hogy van ám két fiú unokája. Ott álltam és azon gondolkodtam, hogy nem hiszem el, hogy még a halas is rám akarja tukmálni az unokáját; mintha a fejemre lenne írva, hogy szingli vagyok.
Nyilván kedves voltam, megköszöntem, és próbáltam udvariasságból érdeklődni róluk, mire mondta Oszi bácsi, hogy az egyikük neve Lékai Máté. Egy pillanatra akkor összemosolyogtunk a húgommal, mert pontosan tudtam, hogy ki ő.
Mindketten veszprémiek vagyunk, tisztában voltam vele, hogy a kézilabda csapatban játszik, sőt mi egy évvel azelőtt már találkoztunk is Mátéval. Kiderült, hogy eljött egy előadásomra, én pedig utóbb titokban rákerestem, mert láttam egy rendezvényen. De Oszi bácsi kerítői pályafutása itt megállt, kuncogtam egyet, majd a családdal leültünk megebédelni. Anyukám elkezdett nyaggatni, hogy posztoljunk arról, hogy itt vagyunk, és tegyünk ki egy fotót arról, hogy milyen süllőt eszünk. Öt perc kellett, és már ott volt az üzenet Mátétól, hogy azt a halat a nagypapája sütötte nekem. Másnap éjfélkor a Városligetben találkoztunk, ma pedig már van egy közös gyermekünk.
Néhány mondatoddal nagyon tudok azonosulni, nagymamám a legjobb vidéki Tinder, aki az érettségi tablóképemmel járja a faluja 10 kilométeres körzetét. De ezek szerint nem szabad minden lehetőséggel tiltakozólag szembe menni, van amikor működik a dolog. Hogyan követte mindezt később a lánykérés? Számítottál rá?
Valójában számítottam már rá, de azért meg tudott lepni. Tervben volt, hogy egy hónapra elutazunk Amerikába, ami előtt Máté nagyon érdekesen viselkedett, furcsa kérdéseket tett fel, és látszott rajta, hogy zavarban van. Fel is hívtam a legjobb barátnőmet, és elmeséltem neki, hogy szerintem meg fogja kérni a kezemet. Az utazásunkig egyetlen szabadnapom volt, amikorra Máté kitalálta, hogy utazzunk el Bécsbe kirándulni egyet. Akkor két nagyon intenzív munkahét volt mögöttem, ráadásul előző nap 16 órát dolgoztam – gyakorlatilag bármit kívántam volna, csak azt nem, hogy azon az egy napon kiránduljunk. Szó szót követett, ő persze kiakadt, hogy én vitázok vele emiatt, és rá nem is vagyok tekintettel. Végül engedtem neki, és elutaztunk. Egy dolog volt furcsa, hogy fél óránként hívott valaki a családból. Csörög a telefonom, anyukám az: „Elindultatok már haza?”, kérdezi. Mondom nem édesanya, még itt vagyunk Bécsben. Aztán hív a húgom öt perc múlva: „Na, jöttök már haza?”. Aztán persze utóbb kiderült, miért volt ez a nagy izgalom. Épp a Sacher előtt jöttünk el, amikor mondtam Máténak, hogy beszaladnék egy szelet süteményért. Megvettem, majd visszasétáltam hozzá.
Mikor odaértem, magához ölelt, és annyit mondott, hogy ő még soha nem kért tőlem semmit, de most csak egy dolgot szeretne, hogy éljem le vele az életemet. Azután letérdelt és kinyitotta a gyűrűs dobozt.
Ilyenkor mindenki romantikus reakciót képzel el – én is –, de azt hiszem, hogy csak annyit tudtam kérdezni tőle, hogy egy most egy vicc? Innentől viszont nem emlékszünk semmire. Azt tudom, hogy letérdeltem hozzá és együtt sírtunk, és persze valószínűleg igent mondhattam, mert rám került a gyűrű. Mindezt végig nézték a cukrászdából, majd odajöttek hozzánk, és átadtak nekünk egy kis ajándékot, hogy még emlékezetesebb legyen ez a nap. Végül persze kiderült, hogy valóban Amerikában tervezte a lánykérést, de a barátnőm egyből felhívta, miután beszéltünk, hogy gondolja át újra, mert már sejtem, hogy mire készül.
Mikor elkezdtétek szervezni az esküvőt, fel sem merült, hogy még kismamaként állj az oltár elé?
Gyönyörűek a kismama menyasszonyok, nekem is rengeteg olyan barátnőm van, aki ebben az életszakaszában ment férjhez. Én viszont azt szerettem volna, ha úgy tudok – a szó legjobb értelmében vett – őrült családtagjaimmal, barátaimmal, szeretteimmel ünnepelni, hogy közben tombolunk, az asztalon táncolunk és egy óriási bulit csapunk. Az a kilenc hónap viszont szóljon a várandósságról, mind egészségügyileg, mind lelkileg. Szerettem volna minkét élménynek megadni a módját.
Mennyi időt szántatok az esküvőtök megszervezésére?
Mikor az eljegyzés után elutaztunk, sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan képzelnénk el az esküvőnket. Máté azt mondta, hogy ő szívesen összeházasodik úgy is, hogy sokan vagyunk, de úgy is, ha kevesen – ez legyen az én döntésem, ő társ minkettőben. Nekem viszont az volt az álmom, hogy ha már esküvőre kerül a sor, akkor legyen ott mindenki és bulizzunk egy hatalmasat együtt. Aztán mikor Máté elkezdett számolgatni, hogy a lánykérés nyarán az idő rövidsége miatt már nem tarthatnánk esküvőt, azaz legalább egy évet kellene várnunk a nagy napig, majd körülbelül egy újabb évet addig, hogy gyermekünk születhessen, az felülírt mindent. 2017 augusztusában ezért elkezdtünk próbálkozni, majd fél év volt, mire Noé úgy döntött, hogy az életünk része lesz. Utána pedig már nem sürgettünk semmit.
Szó volt arról, hogy ne legyen nagy esküvő, de végül arra jutottunk, hogy azt nem akarnánk elengedni, és így végül a dolgok zömét gyakorlatilag két hónap alatt szerveztük meg.
Nagyon tetszik egyébként, ahogyan Máté az esküvőhöz áll. Azért ez a nő privilégiuma – ha mondhatok ilyet –, ő a meghatározó személye az esküvőnek, számunkra bír minden nagyobb jelentőséggel. De úgy éreztem, hogy Máté is ugyanúgy kiveszi ebből a részét, és együtt emeljük fel ezt a napot olyan magaslatba, amelyen meg szeretnénk élni.
Könnyen egyetértettetek a szervezés alatt, vagy azért próbára tettek titeket a döntéshelyzetek?
Nagyon szeretjük a másikat, de néha egy másodperc alatt ki tudnánk nyírni egymást, mert épp zajlik nálunk egy házfelújítás, van egy négyhónapos gyerekünk és még esküvőt is szevezünk. Viccelek, alapvetően gördülékenyen zajlanak a dolgok, de tény, hogy voltak olyan eldöntendő kérdések, amikben nem feltétlenül értettünk egyet. Viszont ezeket is megoldottuk; ismerem Máté ízlését, ő pedig bízik az enyémben, és tudta, hogy meg fogjuk találni a közös nevezőt. A legjobb ilyenkor ezeket a dolgokat időlegesen félretenni, és teljesen másik teendőbe vágni a fejszét, mert előbb-utóbb úgyis lesz olyan kompromisszum, ami mindkét félnek jó. Szerencsém van azzal, hogy Máté nem akad le a részletkérdéseknél, mindegy neki, hogy valami pasztell, pezsgő vagy rózsaszín árnyalat. Azt hiszem, számára a legfontosabb az volt, hogy mindenképpen legyen sajttal, sonkával töltött husi.
Ha priorizálni kellene, mely szolgáltatók voltak fontosak számotokra?
Leginkább talán a ruha. Benes Anitát már több, mint egy éve elkaptam, hogy nem tudom, hogy mikor hozzuk össze az esküvőt, de abban a pillanatban keresni fogom. 2017-ben – az eljegyzésünk évében – debütáló Daalarna kollekció épp az a hangulat volt, ami kibillentett a korábbi gondolatokból, és a könnyed, romantikus, letisztult stílus felé sodort. Ez a hangulat egészen máig végigkísért, és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Daalarna ruhát választok-e a nagy napra. Sokszor voltam már a szalonban, de amikor úgy lépsz be ide, hogy azt a bizonyos ruhát elvidd, az szenzációs érzés.
Rengeteg ruhát felpróbáltam, nagyon jól működtünk együtt Anitával – ezt pedig már csak az az érzés tudta túlszárnyalni, amikor megtalálod A ruhát.
Hogyan született meg az elhatározásotok arra vonatkozóan, hogy az egészet titokban szeretnétek tartani? Tudod, főképp abban az évtizedben, amikor annyira függünk a közösségi médiától, hogy még a reggelinket is megosztanánk, nemhogy az esküvőnket. Nem hiányzik az az érzés, hogy mindenkinek elújságold, hogy milyen boldog vagy?
Legszívesebben világgá kürtölném, de azzal azt érném el, hogy nem csak a családom és a szeretteim lennének ott, ez viszont számunkra szent és sérthetetlen. Amikor az ember boldog, azt legszívesebben mindenkinek elújságolnád, mi viszont kimaradunk abból, hogy ezt az érzést megoszthassuk mással is. Természetesen nem éljük ezt meg tragikusan, bár épp az imént gondolkodtam azon, hogy mennyire posztolnék most a ruhapróbáról, miközben tudom, hogy nem lehet. Utólag persze majd bepótoljuk mindezt, mert nagyon sokan vannak, akik szeretnek minket, és örömmel fogadják azt, hogy ha megosztjuk velük az életünk pillanatait.
Mit vársz a legjobban az esküvőd napjában?
Két pillanatot: egyfelől, hogy az édesapám az oltárhoz kísérjen, másfelől hogy meglássam a kisfiamat Mátéval, akik ott fognak rám várni. Nagyon hálás vagyok, hogy mindez megadatik ezen a napon. Már attól elérzékenyülök, ha rágondolok; de megpróbáltam elhatározni magamban, hogy ne éljem bele előre magam a pillanatokba, nem akarom elképzelni őket, csak zuhanni akarok a boldogságba.
Az előbbit megfordítva: mi az, amitől viszont tartasz?
Volt egy kis kálváriánk az árvízzel, ami sokkolt. Minden más „nagy” dologtól viszont nem tartok. Persze, ha félelmekről kellene beszélni, akkor nem örülnék, ha leszakadna az ég, és mivel a Duna-parton lesz az esküvő, nem lenne baj, ha nem lenne rajtunk 477 szúnyogcsípés, illetve az is hasznos dolog lenne, ha nem öntené el a Duna a helyszínt. De a ruhám már megvan, az ételeket megkóstoltam, a zenekar jó lesz, a dekoráció gyönyörű – igazából már minden sínen van.
Ez az árvíz nem hangzik túl jól – lehet, hogy inkább hajón kellett volna esküdnötök. 🙂
Nekem nem okozna problémát, mert motorcsónakkal érkezem majd. A helyszínünk közvetlenül a Duna-parton található, amihez tartozik egy kis kikötő is. Onnan vezet majd be az apukám.
Milyen tematikát álmodtatok meg a nagy napra?
A dekorációnk romantikus stílusra épül majd, de alapvetően minimál hangulata lesz a díszítésnek. Zöld és fehér színekkel dolgozunk, barna fa asztalok és székek lesznek, pasztell színű virágokat választottunk, az egésznek pedig egy hófehér sátor ad otthont, amiből fentről füzérek lógnak majd le.
Amikor elképzelted magad menyasszonyként, milyennek láttad magad? Egyeznek a mostani terveid a korábbi álmokkal?
Ezzel mindig problémám volt, mert egész életemben álmodoztam arról, hogy milyen esküvőt képzelnék el, de a ruha mindig egy homályfolt volt. Mindig azt mondtam, hogy aznap szeretnék 10-12 ruhát váltogatni. Nagyon tetszett a „Hamupipőke fazon” szűk derékkal és nagy szoknyával, a sellő ruha, az elöl rövid, hátul hosszú stílus, a csupa díszített – és még fokozhatnám. Aztán persze nem választhatsz, csak egyet. Most érzem magam a legletisztultabbnak és legmagabiztosabbnak az életemben, a ruhám pedig tükrözni fogja az ehhez társuló eleganciát és egyszerűséget, miközben mégis kicsit dekoltált, szexi, finom és könnyed esésű lesz. A hátamat pedig mindenképpen szabadon szerettem volna hagyni, tudom, hogy Máténak nagyon tetszenek az ilyen stílusú ruhák.
Mire tudnád visszavezetni ezt a magabiztosságot? Ha belegondolok, a legtöbb nő szülés után épp azzal küzd, hogy úgy érzi magát, mint akit fél évre előzetesbe zártak. Tudod, a plusz kilók és a „nincs idő magamra” egyveleg, amikor még a hajmosás is felér egy wellnessszel.
Annyira közhely lenne azt mondani, hogy azért, mert szültem egy gyereket, de ez a valóság. Ma már nem bánom, hogy idáig kellett várnom erre, és örülök, hogy ennyi idősen éltem meg az anyaságot. Sőt, korábban nagyon hebrencs természet voltam, most viszont olyan értéket és biztonságot tudok adni a gyermekemnek – mind lelkileg, mind anyagilag –, amiről mindig is álmodoztam. Így lett teljes az életem.
Ha most visszanézel, mi volt a legtanulságosabb az elmúlt időszakból? Mit tanácsolnál más menyasszonyoknak?
Lehet, hogy nem a legjobb tanács, de talán azt, hogy ne szervezzék túl sokáig az esküvőt, mert mire eljutnak addig a pillanatig, már eltűnik a varázsa. Ez kicsit számomra olyan, mint a hosszú jegyesség – tisztelet persze a kivételnek. Egy kapcsolatnak is építkeznie kell, picit ilyen a szervezés folyamata is. Tudom, hogy az esküvőszervezők most kinyírnának, mert legtöbb esetben igenis szükség van egy évre, főként, ha népszerű szolgáltatókat szemeltél ki. De ha laza esküvőtök lesz, ahol nincsnek megkötések, engedjétek el az ezzel járó stresszelést. Döntsetek hamar, ne húzzátok sokáig!
Kattintsatok ide interjúnk második részéért, amelyet az esküvő után készítettünk Kiss Ramónával és Lékai Mátéval az élményeikről.
