Ezúttal a népszerű lakberendező és Instagram influencer, Pataki Lili és szerelme nagy napjának részleteit és különleges, egyedi tervezésű Daalarna esküvői ruhájának történetét osztjuk meg veletek exkluzív interjúnkban. Fogadjátok szeretettel!
Hogyan ismerkedtetek meg?
Több fiú osztálytársam is volt, és nagyon jóban voltam velük, nekik volt az egyik barátjuk a párom, így igazából általuk ismertem meg. Mindketten külföldre mentünk továbbtanulni, ő Hollandiába, én pedig Skóciába. Miután mindketten hazajöttünk, egyre többet voltunk egymás társaságában, és időközben kialakult kettőnk között a szerelem.
Mennyi ideig jártatok, mielőtt megkérte a kezed?
Pont a második évfordulónkon lett volna a lánykérés, de egy nappal előbb volt végül. Covid ideje alatt történt, abban az időszakban, amikor a vendégháznak újra megnyitottak, és mi éppen úton voltunk Noszvajra. Mikor leértünk és hívtuk a vendégházat, hogy megérkeztünk, akkor derült ki számunkra, hogy ismét bezártak egy nappal az érkezésünk előtt. Kiküldtek erről egy e-mailt, csak sajnos én nem kaptam meg.
Akkor ez felülírta a terveiteket. Hogyan zajlott pontosan a lánykérés?
Szakadt az eső, és mivel nem értük el a vendégházat, mondta a párom, hogy sétáljunk egyet. Nekem nem volt hozzá kedvem az eső miatt, végül mégis beleegyeztem, és egy kis hídhoz érve megkérte a kezemet. A gyermekkorom erősen Noszvajhoz köt, így ez nekem tökéletes lánykérés volt. Nagyapám nyaralója Bogácson volt, így hétvégente rengeteget jártunk arrafelé.
Térjünk rá a nagy napra. Mesélj kicsit arról, hogy hogyan zajlott a készülődés?
Anyukámnak az volt az ötlete, hogy már az esküvő előtti napon menjünk le Tatára, az esküvő helyszínére, így a családom és a közeli barátaink társaságában töltöttem azt az estét. Nem kellett másnap utaznunk, így nyugodtabban telt a reggeli készülődés.
Mikor az esküvő napján felkeltünk, akkor még eltudtunk menni reggelizni, aztán megjöttek a virágosaink, az Ágas-bogas Virágműhely, akiknek a gyönyörű virágdekorációt köszönhetjük.
Utána én már a szobában vártam a sminkest, a fodrászt, meg a koszorúslányaimat, amíg anyukám és Réka, az esküvőszervezőnk felügyelte az előkészületeket. Én nagyon nyugodt voltam, a koszorúslányaim azonban izgultak, mert Budapestről jöttek, ahol hatalmas vihar volt aznap reggel. Tatán, az esküvőnk helyszínén viszont reggelre már derült volt az ég.
A sminked és a frizurád milyen volt, hogyan álmodtad meg?
A sminkemet és a hajamat Sophia Richie ihlette, nagyon egyszerű és letisztult megjelenést szerettem volna. A párom nem szereti, ha sminkelek, a hétköznapokban sem nagyon szoktam, így a natúr árnyalatok mellett döntöttem. A hajamat erősebben összefogtuk, és egy nagyon szép, romantikus stílusú kontyot készített nekem Petra, a fodrászom.
Általában a fátylat a konty fölé szokták tenni, azonban ritkán van kontyban a hajam, és szerettem volna, hogy látszódjon, ezért a fátylat rendhagyó módon alá tettük, ami nagyon jól mutatott.
Ha már a fátyol szóba került, akkor térjünk is rá magára a ruhára. Úgy tudom, hogy egy egyedi tervezésű menyasszonyi ruhát kértél Benes Anitától.
Mindenképpen nagyon letisztult ruhát álmodtam meg magamnak, nem szeretek túl sokat mutatni magamból, úgyhogy szerettem volna valamennyire elrejtőzni. Próbáltam több testhezálló fazont is, de nem állt jól nekem egyáltalán, úgy éreztem, hogy nem vagyok önmagam bennük. Végül egy A-vonalú ruhát választottam. Ami nagyon fontos volt számomra, hogy az uszályom és a fátylam nagyon hosszú legyen.
És milyen hosszúak voltak?
Az uszályom kettő és fél méter volt, a fátylam pedig körülbelül négy és fél méter. Azt hozzáteszem, hogy Anita az elején szólt, hogy ez nem a legkényelmesebb ruhák közé tartozik, igy választanom kellett, hogy nagyon szép szeretnék lenni aznap, vagy fő szempont a kényelem is, de inkább az elsőt választottam.
Mesélj egy kicsit a ruhád kiválasztásáról és a próbákról.
Egy letisztult, nőies mikádóruha volt a menyasszonyi ruhám, amit a karjain lévő hatalmas, masnis megoldás tett egyedivé. A ruha alapja a TIMELESS kollekció mesés TML 684 modellje volt. Mindenképpen szerettem volna, hogy Anita belevigye a ruhámba a védjegyeit, ezért is jött az ötlet, hogy ne csak egy sima buggyos ujjat kapjon a menyasszonyi ruhám, hanem a masni irányába vigyük el a tervezést. A próbák során szó volt arról is, hogy milyen lenne, ha fűző nélkül készülne el, de fűzővel sokkal jobban tartott a felsőrész és az ujjak is. Szerintem sokakat elriaszt ez a megoldás, pedig egyáltalán nem volt kényelmetlen.
Ami még fontos szempont volt a ruhával kapcsolatban, hogy tudjak benne táncolni.
A tervezés során jelezték nekem, hogy mindenképpen szükséges a menyasszonyi ruha alá egy kristálytüll alsószoknya, ami szép esést ad majd neki, ugyanakkor ettől a ruha nehezebbé válik. Nem vagyunk túl jó táncosok a férjemmel, ezért aggódtam, hogy ez nagyon megnehezíti a közös táncot, ezt jeleztem is a próbák során. Megoldásként a menyasszonyi ruhám kapott egy levehető kristálytüll alsószoknyát, amit az esti táncnál már nem viseltem. Nagyon praktikus megoldás volt.
Az álomruhám különlegessége még az volt, hogy fel volt sliccelve a szoknyája, így amikor léptem, akkor az egyik lábam sejtelmesen látszódott. Ettől még nőiesebbé vált az összhatás. Esküvői cipőnek Jimmy Choo Aveline modelljét választottam, aminek a bal lábamál elől van egy nagy masnija, a jobb oldalon pedig hátul. Szerettem volna, hogy ez a masni is érvényesüljön, ezért bal oldalon kértem a ruha sliccelését.
Milyen volt a visszajelzés a menyasszonyi ruháddal kapcsolatban?
A lányok azt mondták, hogy “olyan Lilis”, nem tudtak volna mást elképzelni. A fiúknak is nagyon tetszett, rengetegen megdicsérték, ami számomra furcsa volt, mert nem egy átlagos stílusú ruháról volt szó, de tényleg nagyon sok bókot kaptam. Még az anyakönyvvezető is írt nekünk egy levelet az esküvő után, amiben megemlítette, hogy milyen gyönyörű volt a ruhám.
És a férjed mit szólt, mikor meglátott benne?
Ő nem egy szókimondó típus, de azt mondta, hogy nagyon csinos vagyok. Szerintem számított rá, hogy ilyen stílusú lesz, mert a legtöbb ruhámnak van valamilyen különleges részlete, mint például a buggyos ujj, valamint a fehér színt nagyon szeretem, nyáron szinte csak fehérben járok.
Volt átöltözős ruhád?
Kettő is volt, de annyira élveztem az esküvőt, hogy végül csak a menyecskeruhába öltöztem át. Nem szeretem magamon a piros színt, úgyhogy egy pink habosbabos ruhára esett a választásom. Azért különleges számomra ez a ruha, mert a testvérem kint él Ausztráliában, egy ottani tervező készítette, és onnan is hoztuk el.
Mekkora volt a násznép?
Összesen 120-an voltunk, plusz a gyerekek. Jó visszajelzés volt a barátok részéről, hogy egy nagyon fiatalos esküvő volt. Arra nagyon figyeltünk, hogy azokat hívjuk meg, akik a legközelebb állnak hozzánk. A mi családunk elég kicsi, a férjem részéről sem túl nagy, úgyhogy főleg a barátaink voltak ott. Pont olyan volt, amilyet szerettünk volna.
Voltak hagyományos elemei az esküvőnek?
Nekem nagyon fontos volt, hogy se apukám, se a vőlegényem ne lássa a ruhát az esküvő előtt. Anyukám vitte haza aznap, amikor elkészült, és az én gyerekszobámban lett felakasztva, ahova senki sem mehetett be. A férjem a besétálásnál, apukám pedig a bevonulás előtt látott először. A másik hagyományos elem a menyasszonytánc volt, ezt mindenképpen szerettük volna.
Dekoráció és hangulat terén mi volt az elképzelésetek?
Édesanyámmal mindketten lakberendezők vagyunk, így jól láttuk, hogy mik a helynek a tulajdonságai, és mi az, amivel szebbé lehet tenni. Sokat nem változtattunk a helyszínen: lecseréltük a székeket, ami hatalmas pluszt adott hozzá az egész helyszínhez, valamint a Jo Malone illatosította az esküvőnket, a gyertyákból pedig tudtunk adni a vendégeknek, így amikor meggyújtják, újra felidézhetik a kedvenc pillanataikat az esküvőnkről. Az egész dekoráció teljesen letisztult volt, ami tükrözte a stílusomat.
A zöld és a fehér dominált, egy kis bézzsel és arannyal.
Melyik volt a kedvenc pillanatod, ha most visszaemlékszel az esküvőre?
Az egyik ilyen pillanat az, amikor apukámmal bevonultam az egyik kedvenc számomra, a Yoke Lore Beige című dalára.
A másik nagyon jó része az esküvőnek az volt, amikor leültünk vacsorázni, és az egyik barátunk szólt, hogy azonnal menjek ki az udvarra, ahol két férfi éppen egy fehér lovat sétáltatott. Mondták, hogy nyugodtan szálljak fel rá úgy, hogy nem is tudom, hogy hányszor ültem lovon életemben, őszintén szólva félek tőlük. Felültem rá, és mentem vele egy kört, ami nagyon jó élmény volt. Sokan azt hitték, hogy az esküvő része, pedig nem volt az.
Ami még nagy öröm volt, hogy a férjem unokahúga volt a kis koszorúslányunk, és ő hozta nekünk a gyűrűket. Nagyon cuki volt a kis ruhájában, ahogy ott állt és meg volt szeppenve. Örök emlék marad.
Rengeteg gyönyörű pillanatunk volt még, de amit mindenképpen kiemelnék, hogy a tortavágás után volt menyasszonyrablás, és mielőtt visszamentem volna a vendégekhez, bekötötték a szememet és csak úgy engedtek vissza. Az egyik legjobb barátnőm, Hegyi Dóri, művésznevén OHNODY énekes, és apukám, aki nagyon jól zongorázik, meglepetésként előadtak nekem egy dalt. Gyönyörű és megható volt, ez is egy örökre szóló emlék marad.
Volt rendhagyó része az esküvőnek?
Talán az számított rendhagyónak, hogy nagyon felszabadultak voltunk a férjemmel. Nem azt éreztük, hogy nekünk most meg kellene felelnünk bizonyos elvárásoknak, hanem benne voltunk mi is a násznépben. Szerencsések voltunk, mert sikerült teljes mértékben megélni a pillanatot. Sok párt láttam, akik annyira feszültek voltak, hogy nem tudtak igazán jelen lenni a saját esküvőjükön. Örülök, hogy nálunk ez nem így volt.
Merre voltatok nászúton?
Az esküvő után elmentünk néhány napra Horvátországba, januárban pedig szeretnénk egy hosszabb kikapcsolódást tartani. Ez a pár nap igazából azért kellett, hogy kipihenjük az esküvő fáradalmait, és segített feldolgozni azt a rengeteg élményt, ami a nagy napon megtörtént velünk. Minden annyira jól sikerült, hogy még most is folyamatosan kapunk pozitív visszajelzéseket az esküvővel kapcsolatban, hihetetlenül jó érzés.
Nekem nehéz volt feldolgozni, hogy rengeteg ideig szerveztük az esküvőt, aztán olyan hamar eltelt, mintha csak néhány pillanat lett volna.
Milyen érzés friss feleségként válaszolni ezekre a kérdésekre?
Nagyon jó, bár még sokszor azt mondom, hogy ő a vőlegényem, nem pedig azt, hogy a férjem. Igazából sok minden a megszólításon kívül nem változott, mi már öt éve együtt vagyunk. Összesen két évet vártunk az esküvőre, igy megtudtuk élni a jegyességet, és szerintem egy jó döntés volt, mert nem kellett rohanni a szervezéssel, hanem tényleg tudtam, hogy mit szeretnék, hogyan szeretném, és volt rá idő, hogy megvalósítsam.
Ennek a különleges menyasszonyi ruhának mi lesz sorsa?
Szerintem ez pont egy olyan ruha, ami bármelyik korszakban, bármikor megállja a helyét, egy örök klasszikus. Nagyon reménykedem benne, hogy lesz egy kislányunk, és rajta viszontláthatom egyszer, ha nem is ebben a formában, kicsit átalakítva, az ő ízlésére szabva.
Helyszín: Pálmaház, Tata, Szervező: Sipos Réka- Wedding for you, Virág: Ágas- Bogas Virágműhely, Gyűrűk: Grisea Jewellry, Férj smoking: Stan Ahuja, Székek kint és bent is: Amerikaiszek.hu, Sminkes: Kutasi Mariann, Fodrász: Huszka Petra, Dekor: PureStyle Design, Zenekar: Wedding Project Band, Zongorista: Fűzy Gábor, Ceremóniamester: Nádasi Krisztián, Fotósok: Gerencsér Gréta, Ammonite Stories, Desszertek, torta: Sütimi, Desszertes kocsik: Sweetcarts Budapest, Videós csapat: Closer Wedding studio, Boldogságkapu: Bucekfabrication, Fények, dobogó: Wellwed DJ, Szertartásvezető: Herczog Alexandra
- Te is szeretnél szerepelni rovatunkban? Küldd el nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva.
- Egy díjmentes Daalarna ruhapróbára jelentkeznél? Infók itt.
- Még több esküvői beszámolót találsz ezen a linken.
- Ha még esküvő előtt állsz, de keresed a tökéletes szolgáltatókat, klikk ide.
- Kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!