A szerelem sokféleképpen kezdődhet: egy véletlen találkozás, egy hosszú barátság vagy éppen egy buszon látott, ismeretlen, mégis ismerős arc révén. Ebben a történetben egy Daalarna menyasszony meséli el, hogyan fonódtak össze az útjai párjával egy kisvárosból indulva, hogy aztán közös kalandokkal és élményekkel megtöltve erősítsék meg a szerelmüket, egészen az oltárig.
Hogyan ismerkedtetek meg?
2012 óta ismerjük egymást. Mindketten ugyanabból a vidéki kisvárosból származunk, a szüleink is ismerték egymást, mert a gimnáziumban egymás alatti-fölötti osztályokba jártak. Az én sztorim szerint, amikor Szolnokra jártam gimnáziumba, a buszon mindig láttam egy helyes fiút, aki hamarabb szállt le, mint én. Próbáltam felvenni a szemkontaktust, kideríteni, ki is ő, de nem volt könnyű dolgom. Aztán egyszer csak összeértek a szálak, elkezdtünk beszélgetni, megismerkedtünk, és egymás mellett maradtunk. Gyuri története annyiban tér el az enyémtől, hogy ő már kislánykorom óta emlékszik rám egy kézműves táborból…
Összességében rengeteg minden történt az elmúlt tizenkét évben. Nagyon sok mindent átéltünk együtt. Például egy félévet tanultunk Norvégiában, majd együtt költöztünk Budapestre. A munkánknak köszönhetően bejártuk a világ egy részét: ő Európát fedezte fel teljes egészében, én pedig Szingapúrba jutottam el.
Hálás vagyok, hogy egy olyan férjre leltem, mint Gyuri. Ő a cinkostársam, ha utazásról vagy spontán lakásfelújításról van szó, én pedig az ő cinkosa vagyok minden őrültségben és a lifelong learning világában.
Milyen volt a lánykérés?
A lánykérés varázslatos volt. Norvégia közel áll hozzánk, ugyanis 2015 őszén ott töltöttünk egy tanulmányi félévet, és megszerettük a miliőt. Amikor évekkel később lehetőségünk adódott rá, visszamentünk. Mindig is vágytam arra, hogy láthassam a sarki fényt, így 2023 őszén Tromsø lett az úti célunk, ahol az egyhetes szabadság alatt biztosan megcsodálhattuk ezt a jelenséget. Csodálatos időnk volt, igazi téli hangulat, amit itthon már rég nem tapasztaltunk.

A harmadik nap felmentünk a kilátóba, hátha onnan fentről láthatjuk a sarki fényt. Felkészültek voltunk: forró tea termoszban, réteges öltözködés és egy sarki fényt előrejelző applikáció. Délutántól estig a hegyen, a kilátónál voltunk. Gyuri, mivel már látott sarki fényt, tudta, mit kell keresni, és merre érdemes helyezkedni a hegyen. Tanácsára beljebb mentünk, ahol már nem volt külső fény és alig akadt ember. Ott álltunk meg, ő hátulról átölelt, és akkor láttam meg életemben először a sarki fényt. Leírhatatlanul varázslatos és hihetetlen érzés volt – örömkönnyek szöktek a szemembe. Ekkor szembefordult velem, megfogta mindkét kezem, szorosan magához ölelt, és azt mondta, hogy szeret. Majd levette a sapkáját – pedig hideg volt és fújt a szél –, mire én aggódva szóltam neki, hogy vegye vissza, nehogy megfázzon. Féltérdre ereszkedett, és miközben a sapkáját a kabátjába tette, előhúzta a gyűrűs dobozt, majd megkérdezte, hogy hozzámegyek-e feleségül. A válasz természetesen igen volt, miközben a könnyeimmel küszködtem.
Mi volt az esküvőtök koncepciója, milyen napot képzeltetek el magatoknak?
Talán ez volt a legnehezebb rész: megegyezni, hogy milyen legyen a nagy nap. A családunkban sok esküvőt láttunk és átéltünk. Vidékiként jól ismertük a klasszikus magyar esküvők hagyományait, a vőfélytől kezdve az esküvői játékokon át az éjféli töltött káposztáig. Én azonban azt szerettem volna, hogy ez a nap valóban a mi napunk legyen, ne mások elvárásai szerint alakuljon – hiszen úgysem lehet mindenkinek eleget tenni. Végül úgy döntöttünk, hogy szűk családi körben házasodunk össze, és húsz fős ünnepséget tartottunk. A döntés után gyorsan megszerveztem az esküvőt: januárban kértem időpontot, áprilisban pedig megtartottuk.



Hogyan esett a választásod erre a különleges Daalarna esküvői ruhára? Milyen élményeid vannak a ruhapróbáról?
Nem is tudom, mikor szerettem bele a Daalarna ruhákba, de már az érettségim óta biztos voltam benne, hogy ha egyszer férjhez megyek, Daalarna ruhát fogok viselni. Bejelentkeztem egy ruhapróbára, ami varázslatos élmény volt! Ezúton is köszönöm a Daalarna csapatának, különösen Nikinek a kedvességét és segítségét.
Mivel imádom a Daalarna ruhákat, és egy letisztult, mégis légies fazont kerestem, nem volt könnyű a választás. Amikor belenéztem a tükörbe az esküvő napján, egy igazi hercegnő nézett vissza rám. Ki is mondtam:
“Bárcsak minden nap ilyen gyönyörű lehetnék!” Varázslatos érzés volt Daalarna ruhát viselni, és minden percét imádtam. A vendégeknek is elállt a lélegzete, amikor megláttak benne.



Melyek voltak az esküvő legemlékezetesebb és legszebb pillanatai?
Az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a készülődés után kiléptem a hotelszobából, és Gyuri meglátott. A first look pillanat leírhatatlan volt. Emellett hatalmas boldogságot éreztem, hiszen álmaim férfija hamarosan a férjem lesz.

A másik emlékezetes pillanat az volt, amikor átadtam Gyurinak az esküvői ajándékát. Megbeszéltük, hogy nem ajándékozzuk meg egymást, hiszen ez a nap nem erről szól, de én nem bírtam magammal. Tudja, hogy az ajándékozás az egyik szeretetnyelvem, így megleptem őt álmai órájával: egy automata, bőrszíjas Zeppelin karórával.
+1: Hogy érzed, változott-e valami azóta, hogy férj és feleség lettetek?
Őszintén szólva először furcsa volt megszokni a “férj” és “feleség” szóhasználatot, de közel egy év elteltével már természetesnek érzem. Talán a kötelék lett még erősebb, és fantasztikus érzés belegondolni, hogy férjem van. Tizenkét év alatt tökéletesen összecsiszolódtunk, és ezzel a házasságunkat is megerősítettük.















Fotók: Mészáros Máté Photography, Smink és haj: K30 Studio - Pesthy Nikolett, Cipő: Esküvőtündér - Kövesdi Krisztina, Virágok: Németh Attila Florist, Fülbevaló és nyaklánc: Nority Jewellery, Menyasszonyi ruha: Daalarna, Eljegyzési gyűrű: Ékszerpalota, Öltöny: Doyroce Budapest, Férfi cipő: Diegel, Esküvői helyszín: Víg Varjú, Torta: Dobay Cukrászda, Hotel: Buda Castle Hotel.
- Te is szeretnél szerepelni rovatunkban? Küldd el nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva.
- Egy díjmentes Daalarna ruhapróbára jelentkeznél? Infók itt.
- Még több esküvői beszámolót találsz ezen a linken.
- ,,A menyasszonyi ruhapróbát minden nőnek receptre írnám fel” – Alexandra és Ádám esküvői története
- Egy táskában rejtőző gyűrű és egy életre szóló fogadalom – Alida és Csanád nagy napja
- Atelier by Daalarna – A Daalarna új, exkluzív vonala, ha fényűző esküvői ruhára vágysz
- Újdonság 2025-ben: álmaid menyasszonyi ruhája mostantól egy kattintásra van!
- Az Eiffel-toronytól az esküvői oltárig – Barbara és Márk
- Ha még esküvő előtt állsz, de keresed a tökéletes szolgáltatókat, klikk ide.
- Kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!