“A mi nagy napunk 2021. augusztus 14-én volt a debreceni Kerekerdő Rendezvényházban. Szerettünk volna városközelben maradni, mégis egy nyugodt és meseszép helyszínt kerestünk. A Daalarna ruhámba azonnal beleszerettem, amikor először felvettem. Rögtön úgy éreztem, megtaláltam A ruhát, és alig vártam, hogy az esküvőn is belebújhassak, na meg persze megmutassam a férjemnek.” – Ismerjétek meg Dóra és Laci nagy napjának történetét!
Hogyan ismerkedtetek meg a férjeddel?
2012 nyarán egy közös ismerősön keresztül lettünk bemutatva egymásnak egy kerti sütögetésen. Akkor még egyikőnk sem gondolta volna, hogy 9 évvel később örök hűséget fogadunk egymásnak szeretteink körében. 2014 nyarán azonban úgy alakult, hogy egyre több időt kezdtünk tölteni egymás társaságában, egyre jobban megismertük egymást és közelebb kerültünk, azonban az időzítés ekkor nem volt a legideálisabb, mert mindketten külföldre mentünk, messze kerülve egymástól. Végül 2018 január elején Laci randira hívott, és ekkor kezdődött minden.
Milyen volt a lánykérés?
Az eljegyzésre 2020. május 16-án került sor. Laci egyik délután azzal az ötlettel tért haza, hogy meglep és elmegyünk kirándulni. Nagyon boldoggá tett az ötlet, mert a világjárvány okozta változást és a bezártságot nehezen szoktam meg, minden nap otthonról dolgoztam, így alig vártam, hogy kimozduljunk kicsit. Annyira figyelmes és romantikus volt egész nap, én pedig az égvilágon semmit sem sejtettem, hogy mire készül. Nem tudtam hová megyünk, csak érkezés előtt fedte fel az úticélt.
Az egri várban történt a lánykérés, amikor felértünk a bástyához, Laci felidézte az elmúlt éveinket együtt, a közös emlékeinket és azt mondta mit szólnék, ha itt kezdődne életünk következő mérföldkövének első állomása. Zavaromban nem esett le rögtön mire gondol, viszont mikor rápillantottam, és megláttam, hogy fél térdre ereszkedett, kezében tartva a kis dobozkát, boldogan, azonnal IGEN-t mondtam.



Mi volt az esküvőtök koncepciója, milyen napot képzeltetek el magatoknak?
Szerettünk volna egy laza, vidám felejthetetlen napot, ahol a családunkkal és barátainkkal bulizunk egy nagyot és ünneplünk. A legfontosabb számunkra az volt, hogy a nagy izgalmak mellett mindketten megéljük a nagy napunkat és tudjuk igazán átadni magunkat a pillanatoknak. Ezt utólag úgy érzem, sikerült.
Letisztult, elegáns és romantikus esküvőt képzeltünk el, amelyben egyszerre jelen vannak hagyománykövető és modern pillanatok. Az időjárás miatt izgultunk egy kicsit, viszont aggodalomra nem volt okunk, mert gyönyörű meleg nyári napot fogtunk ki.
Mennyire voltak konkrét elképzeléseid, fix szolgáltatóid már jóval a nagy nap előtt?
Részben szerettem volna olyan szolgáltatókat találni, akiket személyesen ismerünk vagy közvetlen ismerős/barát által ajánlották nekünk. Flórát, a fotósunkat személyesen ismertem, dolgoztunk is együtt korábban, és imádtam az összes anyagát, anno úgy hívtam fel, hogy mikor van még nála elérhető szabad időpont a következő nyárra, mert ragaszkodtam hozzá. A szertartásvezetőnket, Borit is egy közös barátnőnk révén ismertem korábbról, és szerettem volna, ha a polgári szertartáson ő meséli el a történetünket. A legjobb választás volt!


Hogyan, mennyi idő alatt szerveztétek meg az esküvőt?
Körülbelül egy év volt a szervezés, a lánykérés után júniusban rögtön elkezdtük a szervezést. A szolgáltatókat gyorsan, 2020 nyár végére megtaláltuk, utána viszont tartottunk egy nagyobb szünetet, amíg nem volt biztos, hogy lehet esküvőt tartani. Végül április környékén folytattuk a szervezést a dekorral, tortával, meghívóval és az egyéb kisebb dolgokkal. Bíztunk abban, hogy nyárra feloldják a lagzikat érintő korlátozásokat és nyugodtan meg tudjuk majd tartani. Hogy biztosra menjünk egy B időpontot is egyeztettünk a helyszínnel.
Hogyan találtátok meg az ideális helyszínt?
Mivel én debreceni vagyok, Laci pedig nyíregyházi, a két város környékén kerestünk helyszínt. Nem szerettük volna, hogy a vendégeknek sokat kelljen utazni. Körülbelül öt helyszínt néztünk meg személyesen, és azokból is a legelső lett a befutó. Szerettünk volna egy igényes helyszínt találni. Mindazok mellett, hogy a Kerekerdő Rendezvényház minden szempontunkat kielégítette, Feri és Tünde a helyszínen szívüket-lelküket beletették, hogy mindenben segítsék a napunkat.

Mi volt az álmotok a dekorra, a meghívókra és a grafikára vonatkozóan?
Dekorban is a letisztult, elegáns stílus dominált. A dekort a Room of the Dreamsnek köszönhetjük. Minden kívánságunkat teljesítették, például legelső beszélgetésünk során kérdeztem, hogy arany virágtartójuk van-e, viszont sajnos nem volt, de tetszett az alternatív verzió is. Az esküvő előtt egy nappal, amikor az utolsó apró részleteket egyeztettük, szóltak, hogy készültek egy meglepetéssel, viszont nem tudtam mi lehet az. Másnap, mikor beléptem a terembe láttam, hogy sikerült beszerezni az arany állványt, amit szerettünk volna. A meghívónkat Sipos Kármen készítette, Instagramon bukkantam a munkájára és végig online tartottuk a kapcsolatot a rendelés leadástól kezdve egészen az átvételig. Gyönyörűek lettek a meghívók. Mi csak a színvilágot határoztuk meg, a többit Kármenre bíztuk, és nagyon elégedettek voltunk a végeredménnyel.


Mi volt a catering koncepciója, milyen ételeket választottatok a vendégeknek?
A helyszín és a catering adott volt, próbavacsorán volt lehetőségünk megkóstolni a menüt. Több, mint 120 fő vendégünk volt, és szerettük volna, ha mindenki talál számára szimpatikus ételt, így bőségtálak voltak. Figyeltünk arra is, ha valakinek ételallergiája van vagy vegetáriánus / vegán étrendet követ, nekik is legyen opció. Mivel a két térségben, ahonnan jövünk, híres a töltött káposzta, így szabolcsi és debreceni változat is került azt asztalra.
Nemcsak a helyszín biztosított nekünk ízletes és sokféle süteményt, mi is vittünk pluszban több tálcával. Ezekből másnap még bőven jutott a morzsapartin. A tortánkat a Szőke Cukrászdából rendeltük, három emeletes volt kétféle ízvilágban: sós karamellás, illetve epres-mascarponés.
Hogyan esett a választásod erre a különleges Daalarna esküvői ruhára? Milyen élményeid vannak a ruhapróbákról?
Volt egy halvány elképzelésem, hogy körülbelül milyen ruhát szeretnék. A Daalarna szalon előtt két másik szalonban próbáltam ruhát, azonban sajnos egyik sem közelítette meg azt a stílust és vonalat, amilyet szerettem volna. Amikor beléptem a Daalarna szalonba, nagyon kedvesek voltak a lányok a próbálás közben, és az egyik ruha, amit próbáltam, nagyon megtetszett, igazából napokig csak a ruhára tudtam gondolni.
Míg az elkövetkező napokban gondolkodtam a ruhán, megláttam, hogy augusztusban – pár héttel a próba utána – kezdődik a jótékonysági vásár. Azonnal lecsaptam a legkorábbi elérhető időpontra. Egy barátnőm kísért el a vásárra, előtte megmutattam neki, hogy milyen ruhát szeretnék, és mikor odaértünk, célirányosan ilyet kerestünk. A WHISPER kollekcióból találtam meg A ruhát. Mikor megláttam és kiemeltem a sorból, hogy megnézzem közelebbről, már éreztem, hogy ez lesz A ruha. Alig vártam, hogy felpróbálhassam. Mikor felvettem, éreztem, hogy ez vagyok igazán én, úgy éreztem mindenhol passzol, és pontosan ez az A RUHA, amit kerestem. Végül nagyon boldogan távoztam a ruhával a vásárról. Utána pedig majd’ egy évig minden egyes nap nézegettem a gardóbban.



Mit szóltak a ruhához a vendégek és a férjed?
Csupa pozitív visszajelzést kaptam a vendégektől, mindenki megdicsérte, hogy milyen szép és letisztult. Bár visszafogott mégis nagyon elegáns.
Nagyon bíztam benne, hogy a férjemnek is legalább úgy tetszik, mint nekem. A first looknál, amikor meglátott és végignézett rajtam, éreztem, hogy szuper választás volt.
Mesélsz kicsit a többi részletről is a megjelenéseddel kapcsolatban?
A mindennapokban is a visszafogott, „kevesebb néha több” elvet követem. Szinte sosem hordok kontyot, és bár a nagy meleg miatt praktikus lett volna feltűzni a hosszú hajam, nem szerettem volna emiatt feszengeni, ezért a laza loknik mellett döntöttem.
A sminkem is pontosan olyan lett, amilyet szerettem volna, világos, pezsgő színű, természetes és csillogós, de „ütős”. Szerettem volna, ha üde és friss hatást kelt a sminkem, de azért mégis legyen ünnepi.
Kiegészítőim nem voltak, egy egyszerű kis fehér gyöngy fülbevalót viseltem.

Milyen volt a zene?
Retró szólt minden mennyiségben, néhány mai slágerrel vegyítve. A buli hangulatáról a Polip zenekar gondoskodott, a legjobb választás volt őket felkérni. Akár másnap délig tudtunk volna rájuk táncolni. Hajnalban DJ-re váltottunk, és a reggeli órákban ért véget a buli.
Készültünk nyitótánccal, ami óriási örömünkre nagy sikert aratott, izgultunk miatta, hogyan sikerül. Nagyjából egy hónapig jártunk táncórákra, de a szoros időbeosztásunk miatt csak a reggeli órákban tudtuk megoldani, hogy próbára járjunk. Alapvetően egyikőnk sem egy koránkelő személy, eleinte fájdalmas is volt reggel 7 órára járni, de ehhez hamar hozzászoktunk, arról nem beszélve, hogy óriási élmény volt és minden percet megért. Már csak azért is, mert mi nagyon jót szórakoztunk a próbák és az otthoni gyakorlások alatt.
Ha 5 szóval kellene jellemezned, milyen volt az esküvőtök?
Családias, meghitt, örömteli, emlékezetes, vidám.

Milyen emlékeid vannak a nagy napról?
Reggel 10 órára mentem fodrászhoz. Izgalmas volt belegondolni, hogy néhány órán belül kezdődik a lagzink. Ezután egymást követték az események, a koszorúslányokkal és az örömanyákkal együtt készült a sminkünk egy belvárosi panzióban, ahová a szállóvendégek is érkeztek. Vidáman, jó hangulatban telt a készülődés, közben zajlott a fotózás a készülődésről. Ez volt az első alkalom, hogy anyával közös profi képek születtek rólunk, óriási élmény volt együtt, mindkettőnk számára.
Mikor megérkeztünk a helyszínre és megláttam a dekort bent és kint is, teljesen elállt a szavam. Sokkal-sokkal szebb volt élőben, mint azt képzeltem. De hogy semmi ne legyen zökkenőmentes, annyit ugrattuk egymást azzal, hogy csak a gyűrűt otthon ne hagyjuk, hogy majdnem hihetetlen volt szembesülni azzal, hogy a gyűrűket sehol nem találjuk. Éppen vendégvárás előtt voltunk 15-20 perccel, amikor a gyűrűket kezdtük volna bekészíteni, viszont sehol nem leltük őket. Villámként csapott belénk, hogy a panzióban felejtettük, amikor a készülődést fotóztuk. Gyors telefonok, SOS problémamegoldás, és a gyűrűk szerencsére éppen időben megérkeztek.
Olyan hihetetlen gyorsasággal telt a nap, mikor először megláttam az időt, már este 11 óra volt. Ekkor azt éreztem, hogy bárcsak megint reggel lenne és újrakezdhetnénk a napot, vagy inkább ne is érjen véget ez a végtelen öröm és boldogság, ami aznap körülvett minket.

Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok és legszebb élmények?
Minden pillanatot imádtam, attól a ponttól, hogy megláttam a vendégeket odáig, hogy az utolsó szám is véget ért reggel.
Számomra a két legkedvencebb emlék a kikérés és a polgári szertartás volt. A kikérés könnyed hangulatú, vicces volt, a vendégek és mi is már az elején feloldódtunk. A szülőköszöntő nagyon megható volt, nem volt sem túl sok, sem túl kevés, pont nekünk ideális volt. Ekkor mindenki kicsit elérzékenyült.
A polgári szertartásra nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, szinte kivétel nélkül az volt a legkedvesebb pillanat a nap folyamán. Igazán rólunk szólt, humoros volt és személyes. Csodaszép volt.
Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál az esküvő előtt?
Leginkább az időjárás miatt izgultam, bár tudtam, hogy azt igazából nem tudom befolyásolni. Egészen a kezdésig, a kikérés pillanatáig pedig mindenen is izgultam, viszont ez megszűnt, amint kiléptem a kikéréskor a vendégek elé.

Volt rossz emléked vagy olyan részlet, amit megváltoztatnál utólag?
Rossz emlékem nincs, tényleg minden felejthetetlen és úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A csillagszórózás kimaradt, be volt készítve menyasszonytánc utánra, hogy mikor visszajövünk, átszaladunk a csillagszóró alagút alatt. Viszont a táncparketten olyan jó volt a hangulat mire visszaértünk, hogy azt nem szerettük volna ezzel megszakítani. Nem ragaszkodtunk hozzá, hogy mindenáron szeretnénk.
Sikerült elutaznotok nászútra, vagy még várat magára?
A nászút egyelőre még várat magára, jövő nyáron szeretnénk menni, több lehetőség is szóba jött már. Belföldön elmentünk néhány napra pihenni.


































Ruha: Daalarna, Fotó: Fülöp Flóra (Flóra Fülöp Photography), Helyszín: Kerekerdő Rendezvényház, Dekor, virágok: Room of the Dreams, Szertartásvezető: Májer-Kálmán Borbála - Csipetnyi boldogság, Ceremóniamester: Szakács Zoltán, Smink: Kate Klapka, Haj: TomZone – Simon Tamás, Gyűrűk: Ecsedi ékszer , Cipő: ANIS, Meghívó: Sipos Kármen - Nothing But Pure Design, Vőlegény öltöny: D-Trend Fashion, Torta: Szőke Cukrászda
Te is szeretnél szerepelni rovatunkban? Küldd be nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva. Még több esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!