Hálás, fiatalos, romantikus, laza, elegáns, hagyománybontó – ezekkel a szavakkal jellemezte gyönyörű menyasszonyunk, Evelin életük nagy napját, aki egy különleges, királylányos Daalarna ruhát választott magának 2021 júniusában megtartott esküvőjükre. Következzen most Evelin és Feri nagy napjának története!
Hogyan ismerkedtetek meg?
Tíz éve lesz már. 2011 telén gondoltam, hogy el kellene kezdenem valamit sportolni, és elmentem egy crossfit edzésre. Ahogy beléptem, ott pillantottuk meg egymást, és bár közhely, de tényleg mintha egy pillanatra a levegő is megállt volna. Nem kellett sokat gondolkodnom, hamar váltottam egy bérletet az edzőterembe, mert Feri tartotta az edzéseket. Innentől pedig a többi már történelem.
Milyen volt a lánykérés?
Már nyolcadik éve voltunk együtt, és bár soha nem hoztam szóba, de természeten már nagyon vártam, mikor teszi fel a nagy kérdést. Születésnapomra rendelt a kedvenc cukrászunktól tortát, és mikor hazaért vele, mondta, hogy nézzem meg, mert van benne egy szülinapi üdvözlő is a cukrászdától. Csak másnap akartam megnézni, mikor a tényleges szülinapom volt de nagyon erősködött, így kinyitottam a tortadobozt, és repülőjegyek voltak benne még aznap délutánra. Azt hittem, hogy ez valami tréfa, de tényleg kellett egy kis idő, mire meggyőzőtt, hogy ez komoly, és akkor vált világossá, hogy miért kaptam meg a hosszú hétvégét kérés nélkül a munkahelyemen: a párom elkért a főnökömtől is.
A nagy izgalmak után a szülinapomat este már Dubajban ünnepeltük. A nagy kérdésre pedig másnap került sor a Burj Khalifa tetején. Nagyon szép emlék ez számomra, mert mindig én szoktam az utazásainkat megszervezni, de ezt én sem szervezhettem volna meg jobban. Csodálatos pár nap volt, amibe a férjem szívét-lelkét beletette, hogy felejthetetlen emlék legyen.
Mi volt az esküvőtök koncepciója, milyen napot képzeltetek el magatoknak?
Egy fiatalos, bulis esküvőt szerettünk volna, ami tényleg rólunk szól és minden olyan amit mi szeretünk. A hagyományokhoz egyáltalán nem ragaszkodtunk, és nem is hagytuk, hogy bárki beleszóljon, mit és hogyan is kellene csinálni.
Hogyan, mennyi idő alatt szerveztétek meg az esküvőt? A koronavírus miatti lezárások/korlátozások mennyire nehezítették meg számotokra az esküvőszervezést?
A lánykérés után egyből belevetettem magam az esküvőszervezés csodáiba. Bár őszintén szólva, fejben már évek óta kész terveim voltak, csak élesíteni kellett őket. Eredetileg 2020. június 20-ra terveztük a Nagy Napot, 15 hónappal előtte sikerült is a kiszemelt szolgáltatókat szerződtetni, így viszonylag hamar, már egy évvel a nap előtt szinte megvolt minden.
Viszonylag hamar lemondtunk a júniusi esküvőnkről, úgy éreztük, ha meg is lehetne tartani esetleg, ez most nem a legaktuálisabb időszak lenne, hogy úgy ünnepeljünk, ahogy elképzeltük. A szűk családdal aznap a polgári esküvőnket megtartottuk, hogy mégiscsak maradjon valami abból a napból amire úgy készültünk. A templomi esküvőt és a bulit először őszre szerettük volna halasztani, de miután már sikerült mindent átszervezni, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy ez ősszel sem lesz lehetséges. Ekkor már nem kerestünk új dátumot a bizonytalanban, abban maradtunk a szolgáltatókkal, ha már biztosak lesznek a körülmények, egyeztetünk, vállalva a kockázatot, hogy nem biztos, hogy még szabadok lesznek. Miután már hónapok óta korlátozásokban éltünk, szinte elengedtük már az egészet, mert elképzelhetetlennek tartottuk, hogy még ennyi embert a közeljövőben összeengedhetünk aggodalmak nélkül.
Ekkor május elején bejelentették, hogy várhatóan júniustól szabad esküvőket tartani, és én izgatottan telefonáltam körbe mindenki szolgáltatónkat, hogy mennyi esélyünk van még a nyáron nekünk is megtartani az esküvőnket. Hatalmas szerencsénkre sikerült közös időpontot találni, ráadásul egy szombati napot, és arra a hétvégére, amikor tavaly lett volt, így a menyecsketánccal éjfélkor már az első házassági évfordulónkat is ünnepeltük.
Nem sok időnk maradt, nem egészen egy hónap maradt mindent újra leszervezi, mert közben sok minden megváltozott bennünk, és már csak szűkebb körben egy jó bulit szerettünk volna tartani a hozzánk legközelebb állókkal, mindenféle elvárás és megfelelés nélkül. Így elsőként a létszámot csökkentettük, és az eredeti 130 fős násznépet 90-re faragtuk, csak a legközelebb álló rokonokat és barátokat hívtuk meg. Ennek a döntésnek nagyon örülünk, mert sajnos így sem volt alkalom mindenkivel beszélgetni vagy táncolni, és csak olyanok vettek körül minket, akiket nagyon kedvelünk.
Hogyan találtátok meg az ideális helyszínt?
Mindenképpen természetközeli helyszínt szerettünk volna, és bár rengeteg gyönyörű helyszín van Magyarországon, 99 százaléka a vendégeinknek ugyanarról a településről származik, így nem szerettünk volna senkit sem messzire utaztatni.
Mi volt az álmotok a dekorra, a meghívókra és a grafikára vonatkozóan?
A meghívót helyszínhez és az évszakhoz illően szerettük volna választani, így az első dátumunkhoz egy pasztell virágos meghívó készült, ami sajnos végül nem került kiosztásra, csak a családban. Aztán az idő rövidsége miatt már csak online küldtünk ki a meghívókat, de az eredeti grafikával.
Dekorációban rengetegetet változtattunk az eredeti elképzeléseinkhez képest, és bár jó ideig a Pinteresten inspirálódtunk, végül a harmadik nekifutásnál már szinte teljesen a dekorosra bíztuk, aki csodálatos, természetközeli dekorációt készített nekünk.
Szerettem volna, ha valami saját készítésű is készült volna, de sajnos ilyenekben nem vagyok túlságosan ügyes, a barátnők segítségével viszont a köszöntőtáblákat és az ültetőkártyákat is DIY készítettük.
Mi volt a catering koncepciója, milyen ételeket választottatok a vendégeknek? És a sütemények + menyasszonyi torta?
Ezt a részt teljesen a férjem vette ki a szervezésből. Neki nagyon fontos volt, hogy az ételek és az italok minőségiek legyen. Nem meglepő, hiszen férfi. 🙂
Sok esküvőn és partin voltunk már, ami megerősített mindkettőnket, hogy ez tényleg egy fontos része az alkalomnak. Van egy kedvenc éttermünk a városban, ahova sokat járunk barátokkal vacsorázni. Az átszervezéskor választott helyszínre mi választhattunk cateringet, így nem is volt kérdés, hogy megkérdezzük őket, mert nem szerettünk volna tipikus lakodalmas menüsort, hanem valami mást, amire nem feltétlenül számítana az ember egy esküvőn.
Így különleges fogásokból válogathattunk a megszokott rántott szeletek helyett, amit azóta is sokan emlegetnek. Fantasztikus volt!
A desszertből sem szerettünk volna lakodalmas kínálatot, így szintén a kedvencünkhöz, Lengyel Józsihoz fordultunk, akitől évek óta minden eseményre rendelünk, tudtuk, hogy nem érhet csalódás. Csodálatos candy bárt építettek fel nekünk, finomabbnál finomabb desszertekkel.
A torta ceremónia pedig az egyik legszebb emlékem az esküvőnkről, olyan gyönyörű volt ahogy a tűzijátékkal megpillantottuk a kreációt, amit egyébként teljesen a cukrász fantáziájára bíztunk, és abban a pillanatban láttuk meg mi is csak, hogy mivel készült.
Hogyan esett a választásod erre a különleges Daalarna esküvői ruhára? Milyen élményeid vannak a ruhapróbákról?
Már nagyon régóta figyelemmel kísértem a kollekciókat, és álmodoztam róluk, hogy majd egyszer ilyen ruhában szeretnék férjhez menni. A lánykérés után már menyasszonyként álmodoztam tovább, és rengeteg ruhát választottam ki kép alapján, hogy melyikeket szeretném felpróbálni. Az első próbán a szalon egyik munkatársa, Kata segítségével kicsit szükítettük a kört és minden stílusból próbáltam valamit.
Az első ruha, amit felpróbáltam, eredetileg nem is volt a kívánságlistámon, ott szúrtam ki, mert a barackos színével kicsit “kilógott” a többi közül. Ahogy megláttam magam benne, egyből éreztem „az érzést”.
A férjem szettje is a hagyományostól eltérő lett, nem szerettem volna neki klasszikus fekete öltönyt az én barackos ruhámhoz, így egy világosra esett a választás, ami szuperül állt neki, és teljes összhangban volt a ruhámmal.
Mivel vidéki lány vagyok, a ruhapróbák mindig budapesti csajos programként is szolgáltak, amit nagyon vártunk. Nagyon nagy élmény volt, ahogy hónapokig készült rám a ruhám, és a próbák napján mindig esküvőlázban éghettem, teljesen ki is kapcsolt a rohanó hétköznapokból.
A ruhát sajnos végül úgy hoztam el, hogy még nem volt meg az új időpontunk. Akkor kicsit szomorú is voltam, hogy itt ez a csoda a kezemben, és fogalmam sincs mikor vehetem fel… De úgy váltunk el a varrodában, hogy még találkozunk egy igazításra, ha meglesz az időpont, végül azonban nem is kellett alakítani a ruhán, fél év várakozás után is tökéletesen passzolt.
Mit szóltak a ruhához a vendégek és a férjed?
A férjemet majd’ tíz év alatt sem láttam sírni, de mikor az első pillantásnál megfordult és meglátott, könnybe lábadt a szeme, annyira elérzékenyült.
Nagyon sok bókot zsebeltem be a ruhával, mindenkinek nagyon tetszett, de a kedvencem, amit sokszor hallottam aznap, hogy olyan vagyok benne mint egy igazi menyasszony, és én is pont így éreztem magam.
Mesélsz kicsit a többi részletről is a megjelenéseddel kapcsolatban?
A frizurámat a fodrászom készítette, akihez már tizenegy éve járok, így próbát se tartottunk, mindketten tudtuk, hogy nem lesz rá szükség.
Sminkben először kicsit erősebbet szerettem volna, mert a hétköznapokban is sminkelek. Itt már jól jött a próba, mert kiderült, hogy jobban áll, ha a lágyabb vonalaknál maradunk.
Cipőből valami különleges darabot szerettem volna, amit eltehetek emlékbe. Egy teljesen köves darabot választottam a Badgley Mischkától, és bár a kő sajnos nem igazán volt látható, de a Hamupipőke-érzést abszolút meghozta. 🙂
Milyen volt a zene? Meddig tartott a parti?
Nem szerettünk volna mulatós zenét, de mindenképpen élő zenekar volt az álmunk, szerintünk annak van igazi bulihangulata. Sikerült egy nagyon jó zenekart választatunk, kilenc fővel szolgáltatták a talpalávalót a vendégeknek, és fergeteges hangulatot varázsoltak.
A nyitótáncunkra is ők énekeltek, nagyon szép volt, aki nem látta, csak hallotta őket, azt hitte, hogy felvételről szólt. A táncunkat az eredeti elképzelés szerint már nem bonyolítottuk túl koreográfiával, hanem csak szívből táncoltunk, és nagyon jól sikerült. Egy örök klasszikusra táncoltunk, a „Can’t Take My Eyes Off You”-ra.
Ha 5 szóval kellene jellemezned, milyen volt az esküvőtök?
Hálás, fiatalos, romantikus, laza, elegáns, hagyománybontó.
Milyen emlékeid vannak a nagy napról?
Nagyon hálás vagyok, hogy azok után, hogy ilyen nehezen jött össze és ilyen rövid idő alatt szerveztük meg szinte újra, jól sikerült. Már a lemondás szélén álltunk, mikor felcsillant újra a remény, és nagyon örülök, hogy végül megtartottuk, ez tényleg egy csodaszép nap az ember életében.
Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál az esküvő előtt?
Hogy a férjem idő előtt megérzi az alkoholt a kötelező koccintásokból, mert nem annyira bírja. 🙂
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok és legszebb élmények?
- A pillanat, amikor először megpillantottuk egymást és elérzékenyültünk.
- Hogy a férjem álma is megvalósult, és egy oldtimer Porsche volt az esküvői autónk – ahogy a férjem vezeti és csörögnek a konzervdobozok –, na meg mikor kiléptem és először megláttam a ránk váró autót.
- A templomi szertartáson a nagymamám és a templomi kórus éneklése.
- Nyitótánc után az első tánc édesapámmal.
- A csillagszóró kapun áthaladva a tortaceremóniára.
Volt rossz emléked vagy olyan részlet, amit megváltoztatnál utólag?
Az időt… annyit aggódtam, hogy túlaggódtam és 38 fokos hőség volt aznap. Persze inkább ez, mint az eső, de nagyon forró nap volt, emiatt kicsit később indult be a buli, mert még naplemente után is meleg volt, és mindenki inkább a szomját oltotta.
Sikerült elutaznotok nászútra, vagy még várat magára?
Nagyon sok tervünk volt a nászúttal kapcsolatosan, de a lehetőségek most korlátozottak. Mindenképpen el szerettünk volna valahova utazni pihenni egyet, így egy régóta vágyott európai úticélt néztünk ki, és Capri szigetére vettük az esküvő után az irányt. Csodálatos volt!
Fotó - Bártfay Dávid, Helyszín - UGO Birtok , Catering - MÁS BBQ, Cukrász - Torta és Karamell Lengyel József, Ceremóniamester - Kovalszki Péter, Zenekar – Partyssimo, Dekor - Kreatív Virág Bene Emília, Menyasszonyi ruha: Daalarna
Te is szeretnél szerepelni rovatunkban? Küldd be nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva. Még több esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!