“Tavaly októberben kerítettünk sort a nagy napunkra. Mindig is őszi esküvőt képzeltem el, számomra az év legszebb időszaka az igazi vénasszonyok nyara. Az égiek ezt igazán nagy becsben tarthatták, varázslatos napsütés volt aznap, színes falevelekkel, enyhe szellővel. Hihetetlenül gyorsan eltelt az egész nap, azt hiszem, a nyitótáncnál veszett el az időérzékem. Csak úgy pörögtek az események, vacsora, buli, torta, menyasszonyrablás, játék, buli hajnalig és már vége is lett…Bármikor újraélném” – írta nekünk gyönyörű Daalarna menyasszonyunk, Angéla, akinek meghitt, őszi esküvőjéről olvashattok most a Secret Stories Valódi esküvők rovatában.
Hogyan ismerkedtetek meg?
A mi történetünk nagyjából 18 évvel ezelőtt kezdődött… most kicsit megdöbbenve gondolok bele, milyen régóta ismerjük már egymást. Évekig együtt dolgoztunk, és ez idő alatt nagyon jó barátok lettünk, mégsem vettük észre egymást, míg nem jött el az ideje. Körülbelül tíz év közös munka után külön váltak útjaink, Zoli külföldre ment dolgozni. A búcsúzás volt a legnehezebb egy baráttól, aki az életem része, és aki talán már többet is jelentett nekem ennél. Utólag kiderült, hogy ő is pontosan ezt érezte. Nem volt olyan nap, hogy ne beszéltünk volna telefonon az öt hónap alatt, és egyik alkalommal megkérdezte, ha végre hazajön, elmennék-e vele egy randira?
Milyen volt a lánykérés?
Hihetetlenül meglepődtem, egyszerűen abban a hitben éltem, hogy a szerelmem nem egy házasodós típus, és ezt el is fogadtam. A szülinapomon, augusztus végén, Cornwallban töltöttünk egy hétvégét. Egy egész napos kirándulásról, teljesen elázva értünk haza a szállodai szobába, csodáltuk a háborgó tengert az ablakból, és egyszer csak letérdelt a kutyusunk mellé, és megkérte a kezem.
Mi volt az esküvő koncepciója, milyen napot képzeltetek el magatoknak?
Mindenképp ősszel szerettük volna tartani az esküvőnket, abban is biztosak voltunk, hogy gyönyörű időnk lesz. Egyáltalán nem gondoltuk túl az egész szervezést, lazább esküvőt képzeltünk el, ami egyszerű, de nagyszerű.
Hogyan találtátok meg az ideális helyszínt?
Azt hiszem, ez volt a legkönnyebb. Inkább neten keresgéltünk, mivel külföldön élünk. Nézegettük a fotókat a lehetséges helyszínekről, és egyszerre mondtuk ki a férjemmel, hogy “nekem ez tetszik legjobban”. A Pikant Pajta volt az első, amit meg is néztünk, és szinte azonnal le is foglaltuk. Több szempontból is ideális volt, a hatalmas udvar tökéletes helyszínéül szolgált a kültéri ceremóniának, az idősebb rokonainknak sem okozott gondot az utazás, mivel fél órányi autózásra volt nagyjából mindenkinek.
Hogyan, mennyi idő alatt szerveztétek meg az esküvőt?
Miután a dátum és a helyszín meglett, már szinte ment minden magától, könnyen megtaláltuk a szolgáltatóinkat, bújtam a Pinterestet és a menyasszonyi csoportokat ötletek után kutatva. Bő egy év alatt szerveztük le az egészet, mindenkivel online tartottuk a kapcsolatot.
Mi volt az álmotok a dekorra, a meghívókra és a grafikára vonatkozóan?
Szerettük volna, ha a dekorációban visszaköszön a ősz, miért is a kedvencünk ez a gyönyörű évszak. Az asztalokon helyet kaptak őszi termések, dió, vadgesztenye, szőlő, pampafű és persze ami számomra elmaradhatatlan: a dísztök. Ezek igazán passzoltak a pajta hangulatához.
A meghívókat magam terveztem, itt is jellemző az évszak hangulata. Fontos volt számunkra, hogy mindenkinek személyesen adjuk át a meghívót, mivel akadt olyan családtag, akivel valamelyikünk nem találkozott még, ezért külön haza is utaztunk. Ezzel szerettük volna személyesebbé tenni.
Mi volt a catering koncepciója, milyen ételeket választottatok a vendégeknek?
A szertartás után nem csak mi koccintottunk az anyakönyvvezetővel, ahogy ez általában szokás, hanem az összes vendég rögtön kapott egy pohár pezsgőt, mindenki átlépett a mi “boldogságunk” kapuján és koccintott velünk.
A vacsoránál ragaszkodtunk a hagyományos menüsorhoz: újházi tyúkhúslevest, rántott és sült húsokat szolgáltak fel – nem szerettünk volna semmi rendhagyót hozzátenni. Ezek után éjfélkor elmaradhatatlan volt a töltött káposzta és a marhapörkölt.
És a sütemények + menyasszonyi torta?
Mióta külföldön élünk, sokkal jobban értékeljük a magyar tradíciókat, süteményeknél is erre törekedtünk. Faluhelyen, Vértessomlón (a férjem családja innen származik) Cili néni készítette az összes süteményt, a vendégeink odáig voltak érte, a “lagzis barack” különösen nagy sikert aratott. Egy háromszintes tortánk volt sós karamell, ropogós diós vanília és csokoládé gyümölcsbombával ízekben. Ezen kívül két isteni finom meglepetés kísérőtorta epres álom és dupla csokis ízekben.
Hogyan esett a választásod erre a különleges Daalarna esküvői ruhára? Milyen élményeid vannak a ruhapróbákról?
2008-ban jártam először a Daalarna szalonban, egy barátnőmet kísértem el. Akkor és ott eldöntöttem, ha egyszer férjez megyek, biztosan Daalarna ruhát fogok viselni. Amikor eljött a ruhaválasztás ideje, nem is volt kérdés, hogy honnan lesz a menyasszonyi ruhám. Mivel őszi esküvőnk volt, nagyon tetszettek a hosszú ujjú ruhák. Több modellt is felpróbáltam, ennek különösen tetszett a dekoltázsa elöl és a hátán is. A csoda ruhámat a LOVESTORY kollekcióban találtam meg, a LVS 350-es modellt választottam puhatüll szoknyával, a felsőrészt pedig külön bodyként kértem, így talán lesz még alkalmam felvenni.
A varrodai próbák nagyon jó hangulatban teltek. Anyukám kísért el minden alkalommal, ez afféle csajos program is volt nekünk, imádtam az érzést, amikor mentünk a Daalarnába. Nagyon-nagyon kedves mindenki, maximális odafigyelés, profizmus jellemzi az egész csapatot.
Mit szóltak a ruhához a vendégek és a férjed?
Mindenki odáig volt ruhámért, rengeteg dicséretet kaptam, hogy mennyire illik hozzám.
Mesélsz kicsit a többi részletről is a megjelenéseddel kapcsolatban?
A sminkemre jellemző színek a rose gold és blush voltak, a hétköznapokban is ezeket a színeket szeretem. A hajamat lazán feltűztük, egy kisebb gyöngyből készült hajdísz volt benne, gyönyörű volt a ruha hátulja, ezt meg is akartam mutatni. A hosszú fátylat nem igazán éreztem hozzám illőnek, így egy kis birdcage-re esett a választásom. Ékszert nem viselek a hétköznapokban sem, szerintem a ruhám a különlegessége miatt nem is kívánt semmi ilyesmit. Egy szép fülbevalóm azért volt, illetve a szertartásra felvettem a nagymamám karkötőjét, így kicsit mintha ő is ott lett volna velünk.
Milyen emlékeid vannak a nagy napról?
Varázslatos őszi napsütés volt, mintha még az égiek is mellettünk által volna. Az esküvőnk vidám és nyugodt hangulatban zajlott.
Milyen volt a zene? Meddig tartott a parti?
Az este folyamán a zenét DJ-re bíztuk. Mivel sokrétű volt a társaság, azt gondoltuk, így mindenkinek a kedvére tehetünk, és milyen jól is tettük… A ’90-es évek slágereitől napjainkig terjedt a paletta, de még sramli zenére is volt igény. A bevonulózenénk a Trónok harca egyik betétdala volt, a szertartás alatt pedig Lady Gaga „Always Remember Us This Way” című dala szólt. Friss házasokként „A legnagyobb showman” főcímdalára vonultunk be a terembe a vendégeink közé.
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
A first look, amikor Zoli meglátott a gyönyörű ruhámban, illetve amikor anyukám kísért a vőlegényem felé, és potyogtak a könnyei. Na és persze az első tánc.
Mi volt a legszebb élményed?
Hosszú évek után együtt volt az egész családunk, és mindezt a mi tiszteletünkre, hogy együtt ünnepeljünk, osztozzanak a örömünkben. Szerintem ez igazán nagy dolog.
Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál az esküvő előtt?
Azért izgultam csak, hogy mindenki jól érezze magát.
Volt rossz emléked vagy olyan részlet, amit megváltoztatnál utólag?
Utolsó héten úgy döntöttem, hogy nem otthon fogok készülődni, hanem a helyszínen. Ezt az egyet megváltoztatnám, mivel egy idegen helyen nem biztos , hogy az ember úgy el tudja engedni magát, és rá tud hangolódni a nagy napra.
Hova utaztatok nászútra?
Nászutat nem terveztünk ebben az évben, de az öcsém és a menyasszonya megleptek minket egy wellness utazással, így pár napot Bükfürdőn tölthettünk el az esküvő után.
Helyszín és catering – Ferencmajor, Pikant Pajta, Fotók - Walla Ádám – Kivonatok, Ruha: Daalarna, Anyakönyvvezető - Dr. Menyhárt-Szili Renáta, Zene - Hangbérlet , Dj Bróda Balázs, Torta – Pankatorta - Márton Zsanett, Haj - Kovács Zsuzsanna Hairstylist, Smink - Dobos Dorina, Öltöny: ClassIK Öltönyház, Fotógép – SelfieMe, Decor - Pink and Frappé
Te is szeretnél szerepelni Valódi esküvők rovatunkban? Küldd be nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva. Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!