A Daalarna Atelier-ben találkozom Liptai Claudiával és férjével, Pataki Ádámmal, akik nagyon kedvesen most is egy nagy adag süteménnyel érkeznek hozzánk. Az elmúlt hetekben lévő ruhapróbák alatt az ínycsiklandó édességeken túl azonban másba is belekóstolhattunk. Alkalomról alkalomra figyeltem, ahogy az egyre izgatottabb család hangja megtölti a helyet, olyan volt, mintha egy olasz családi életbe csöppentem volna. Impulzív, érzelmes, kedves, jókedvű volt minden egyes ruhapróba – akárcsak az esküvőjük, amelyről Claudia és Ádám mesélt a Secret Stories-nak és sok-sok fotót is mutatunk nektek a nagy napról. Ilyen volt Pataki Ádám és Liptai Claudia esküvője!
Fel tudjátok idézni, hogy mi volt az első dolog, ami megfogott titeket a másikban?
Claudia: A keze. Pontosan emlékszem, hogy egy kocsiban ültünk, mentünk egy fagylaltversenyre, mikor láttam, hogy milyen gyönyörű, jól ápolt keze van. De ami a legfontosabb volt, különösen mikor az ember már nem 20 évesen házasodik, hogy egy olyan férfi lépett az életembe, aki önmagában is nagyon erős karakter, miközben elképesztően jó lélek.
Ádám: Ránk igaz, hogy az összeadódás elmélete működött. Amikor Claudia először beült mellém a kocsiba, akkor eldöntöttem, hogy jól kifaggatom, hogy miért akar ő cukrász lenni. A válasza kicsit sem az a sablonos, „szeretek otthon sütni és szeretem az édességeket” válasz volt.
Utána viszonylag rövid időn belül odakerült a cukrászdába gyakorlatra, és emlékszem, nagyon tartanom kellett magam, hogy ne mutassam, hogy mennyire megfogott a kisugárzása és a megjelenése.
Fontos volt számotokra, hogy házassággal is megpecsételjétek a közös életeteket?
Claudia: Már elég hamar éreztük azt, hogy össze akarjuk kötni az életünket. Jó valakihez hivatalosan is tartozni. Nem tudom, hogy ezt a papír, a gyűrű vagy maga az esemény teszi-e, de azt biztosan tudom, hogy most határozottan más a kapcsolatunk. Persze, a napok ugyanolyanok, de valami mégis más. Szerencsések vagyunk, hogy minden tökéletesen működik köztünk, nagyon ritkán vitatkozunk. Nekem nagyon rossz gyerekkorom volt, mindig rettegtem, ha megcsörrent a kulcs a zárban, mert féltem attól, hogy apám rossz állapotban jön haza. Ádám az első férfi, akinél viszont kifejezetten várom, hogy halljam a kulcs zörgését a zárban, mert tudom, hogy végre jön haza és újra együtt lehetünk. Nagyon szeretem a társaságát, a humorát, az élethez való hozzáállását.
Ádám: Már akkor biztos voltam benne, hogy megkérem Claudia kezét, mikor megtudtuk, hogy közös gyermekünk lesz. Akkorra már éreztem, hogy nem is kérdés, hogy összekössük-e az életünket.
Hogyan képzeltétek el az esküvőt? Volt valamilyen vezérelv a fejetekben, amihez szerettétek volna tartani magatokat?
Ádám: Az esküvőszervezés során felmerült, hogy csak a szűk családunk körében házasodjunk össze, de aztán ráébredtünk, hogy nem tehetjük meg ezt azokkal az emberekkel, akik szeretnek minket. Nem akartuk, hogy kimaradjanak a boldogságunkból. Ez volt az, ami végül meghatározta az egész napot. Azt hallottam, hogy egy jó esküvőhöz két dolog kell: egyfelől, hogy az ifjú pár szeresse egymást, másfelől pedig az, hogy ennek a násznép feltétlenül tudjon örülni. Ez a mi esküvőnkön mind jelen volt.
Claudia: Én mindig féltem az esküvőktől, mert nagyon maximalista vagyok, és ezzel kapcsolatban mindig volt rajtam egy nyomás, hogy mit kell még megcsinálni, mit kell elintézni. Ennek ellenére viszont egészen az esküvő napjának délelőttjéig kicsit sem izgultam, úgy gondoltam, hogy minden úgy lesz, ahogyan annak lennie kell.
Két ember szereti egymást, én hozzá szeretnék menni, ő el akar venni – végül is ez a legfontosabb.
Amikor a ruhapróbák során beszélgettünk, többször felmerült, hogy egy esküvő sokszor egy érzelmi hullámvasút. Vannak mélységek és magasságok, de igazán ettől lesz jó ez a nap. Nálatok is kijutott mindebből, de ami számomra a legelragadóbb volt, hogy nem féltetek megélni ezeket az érzéseket, amelyeket ráadásul fogadalmakba is szőttetek. Fontos volt számotokra, hogy ott, a szertartás részeként vallomást tegyetek a másiknak?
Ádám: Romantikus emberek vagyunk, akik szeretik meglepni a másikat. A kapcsolatunk is így indult, egymásnak küldözgettünk zeneszámokat, amelyeknek mindig volt valamilyen jelentősége. Azt viszont egyikünk sem tudta, hogy a másik milyen fogadalommal készül majd. Nem szerettünk volna sablonos ígéretet tenni a másik felé; ez sokkal inkább egy vallomás volt egymásnak arról, amit érzünk.
Végül Clau egy mesefilmből énekelt el egy dalt, én pedig azokból a zeneszámokból, dalszövegekből készítettem egy fogadalmat, amiket korábban küldözgettünk egymásnak.
Claudia: Számomra is nagyon fontos volt, hogy elmondjam Ádámnak, hogy mit érzek. Ráadásul nagyon kiléptem a komfortzónámból, mert nekem gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy ne énekeljek, mert borzalmasan hamis hangom van. Én viszont fogtam magam, és gondoltam, hogy mikor máskor énekelhetnék egyet, ha nem az esküvőnkön. Ádám fogadalma is nagyon meglepő és kicsit sem szokványos beszéd volt. Nagyon vicces volt, először rá sem jöttem, hogy ezek zeneszámok. Éreztem, hogy mintha már hallottam volna valahol, de csak a közepén tudatosult bennem, hogy ezek azok a dalok, amiket mi szeretünk, ráadásul mindegyiknek megvolt a maga jelentése. Pont úgy sikerült minden, ahogyan elképzeltük…
Miután mondtátok, hogy minden zeneszámnak megvan a maga jelentése, félve kérdezem meg, miért épp a Star Wars-t választottátok bevonuló zenének?
Ádám: Vissza kell, hogy térjek a legelső kérdésedre, hogy mi az, ami Claudiában megfogott. Már az elején, a fagylaltversenyről hazafelé tartva felmerült köztünk a Star Wars, és onnantól kezdve az egész kapcsolatunkban meghatározó maradt, beleértve az esküvőt is. Megjelent a zenében, a tortánál, de még a mandzsettagombomon is.
A szertartáson ugyan hivatalosan már férj és feleség voltatok, de mégis milyen érzés volt ott először megpillantani egymást? Mit éreztetek közvetlenül előtte?
Claudia: Nem sokkal a szertartás előtt még volt öt percem, mikor egyedül voltam. Akkor volt egy pillanat, amikor megálltam a tükör előtt a menyasszonyi ruhámban, és arra gondoltam, hogy erre vártam mióta, és alig várom, hogy találkozzak Ádámmal. Ráadásul az egész nagyon vicces volt, mert a hatalmas eső miatt nem tudtam akármerre menni a hosszú uszályos ruhában, ezért egy Ford Transit platóján vittek a szertartás helyszínére, amin úgy kapaszkodtam, mint a hatos villamoson. A helyszínen már várt a barátnőm édesapja, Kálmán papa. Rám nézett, és azt mondta: „Ja jó, jó lesz”. Imádom, de nem az az érzelmileg túlcsorduló ember.
Majd elérkezett a pillanat, elindult a zene, elvették az előttem lévő molinót, és megláttam Ádámot. Ő viszont akkor még nem nézett felém.
Ádám: Ez tudatos volt. Annyit láttam, hogy előtte a ceremóniamesterünk odaszaladt hozzád, és könnyes szemmel jött vissza. Innentől kezdve pontosan tudtam, hogy melyik pillanatban akarok megfordulni. Olyan volt az egész, mintha egy fotó lett volna, ahol a terem két oldalán a kép el van mosódva. Velem is ez volt, ahogy néztem felé.
Mi maradt számotokra a legemlékezetesebb pillanat az esküvőből?
Ádám: Amikor Claudia énekelt nekem, annyira váratlan volt tőle. Na és persze az, amikor először megpillantottam.
Claudia: Miután megvolt a csók, és megfogta a kezemet. Az a „hazaérkeztem” érzés volt ez.
A gyerekeitek is ott ünnepelhettek veletek ezen a napon, amitől még inkább bensőségesebb lett ez a nap. Hogyan éltétek meg mindezt?
Claudia: Nagyon jó volt, hogy osztozhattak velünk ebben a boldogságban. Nagyon fontos volt, hogy a lányok koszorúslányok legyenek, számukra is egy különleges élmény és érzés volt ez a nap. Pankának nem apukája Ádám, Ádám két kislányának én nem vagyok az anyukája, de mindannyian látták, hogy az az ember mennyire szereti az anyukámat vagy az apukámat. Én mindig azt szoktam mondani, hogy a szeretet sohasem osztódik, hanem mindig sokszorozódik. A gyerekek, köztük a mi kis Marcink is, biztosan érzik, hogy mi szeretjük egymást.
Ádám: Egy apának elmondhatatlanul jó érzés a lányokat így látni. Felváltva könnyeztek velük együtt; valóban a szeretet az, ami őket is megérintette ezen a napon.
Említetted, hogy minden olyan volt, mint ahogy elképzeltétek…délután háromtól. Előtte volt egy nagy vihar, amiről azt nyilatkoztad korábban, hogy felmerült benned, hogy így nem lehet esküvőt tartani. Az imént mondtad, hogy épp a maximalizmusod miatt tartottál az esküvőktől. Hogyan tudja ezt félretenni az ember egy ilyen helyzetben?
Claudia: Amikor reggel felkeltem, már dörgés és villámlás volt, és ez egyre csak rosszabb lett. Ott álltam, – és persze biztos van egy drámai véna bennem –, de azt mondtam, hogy nekem senki ne mondja, hogy ebből délután esküvő lesz. Ráadásul mikor visszamentem a házba, óriási reccsenés volt, majd elment az egész rendszer. Mit gondolhat ilyenkor a menyasszony, mikor nincs használható helyszín és belénk csap a villám, mi jöhet még?! Aztán pontosan tudtam, hogy mi az a pont, amikor ezt a pánikot el kell engednem. Vicces viszont, hogy ekkor jött a következő sokk, mikor megláttam a sírástól beödémásodott szememet a tükörben. Nem volt olyan maszk, amit akkor ne tettem volna az arcomra, gondoltam mindegy, ennél most már csak jobb lehet.
Aztán valahogy beletörődtem, amiben nagyon sokat segített Ádám is. Olyan szeretet volt felém az emberekben, hogy el is szégyelltem magam, hogy én mindeközben itt sírdogálok. Később, mikor mentem végig a sorok között, éreztem, hogy mindenki boldog, és fölöslegesen aggódtam korábban a részleteken.
Utóbb mindenki azt mondta, hogy mennyire vicces, kedves, szeretetteljes, sírós, elgondolkodtató esküvő volt, amiben megvolt minden, ami kellett. Mégis egy pillanat volt az egész.
Tudjátok, mi a jó ebben az egészben? Nagyon sokan arra számítanak, hogy egy esküvő csak akkor lehet jó, ha minden tökéletes. Itt a bizonyíték, hogy ez nem feltétlenül igaz. Másfelől milyen érdekes, hogy pont az esküvőtök napján volt lehetőségetek megtapasztalni azt, hogy nem biztos, hogy mindenre úgy reagál a másik, ahogy mi azt elvárjuk. Vagy nem egyformán kezeljük a feszültséget. Mindkettőtöknek megvan a maga identitása, mégis látszik, hogy milyen jól ki tudjátok egészíteni egymást. Talán erről kell, hogy szóljon a házasság is.
Ádám: Én tudtam, hogy nem lesz baj, és ezt mondtam Claudiának is. Végül volt valami, amivel át tudtam billenteni a kritikus ponton, de ez már kettőnk között marad.
Claudia: A büszkeség egy nagyon rossz tanácsadó. Szerintem nagyon fontos egy kapcsolatban, hogy soha ne azon gondolkozz, hogy miért neki lett igaza. Az igazsághoz nagyon sok út vezet. Ehhez meg kell érni, és sok mindent meg kell tapasztalni, hogy rájöjjünk.
Említetted, hogy aznap délelőttig semmi nem adott okot az izgalomra, nem izgultál semmin. Az időjáráson túl azonban volt valami, ami azért kibillentett a nyugalmadból, Claudia?
Claudia: Talán a menyasszonyi ruha. A Daalarna szalonban többször felpróbáltam, mentem benne három lépést, de az teljesen más, mint kint a réten. Tudtam, hogy azért nem úgy megy majd, hogy azt mondom: „Gyerekek, ezt még egyszer felvesszük, mert ez a vonulás nem volt olyan jó”. Persze kis bakik így is voltak, például a fátylat rosszul tűztük fel, és én végig azon gondolkodtam, hogy most már nem kezdhetem el húzogatni. Egyrészt kaptam egy nyolc kilós csokrot, azt tartottam az egyik kezemmel, a másik kezemmel meg Kálmán papát, aki nagyon aranyosan akart vezetni engem, de inkább én irányítottam őt.
Végül a ruha csodálatos volt, mindig úgy állt rajtam, ahogyan én arra vágytam.
Az esküvőtök helyszínének a sarlóspusztai Club Hotelt választottátok. Mi miatt döntöttetek mellette?
Claudia: Az egész helynek van egy szelleme. A nyugalom, az öröm, a jókedv, a biztonság járja át ezt a helyszínt, így mikor ide megérkezem, minden probléma vagy gond mögém kerül. Azt szerettem volna, hogy aki ide vendégként eljön, az ugyanezt érezze. Azt egyébként minden párnak ajánlom, hogy semmiképpen se a lakhelye vagy élettere közelébe szervezze az esküvőt, mert akkor nem tud kilépni a hétköznapi, megszokott életéből.
A vendégeknek is sokkal kényelmesebb, le tudnak pakolni egy szobába, nyugodtan el tudnak készülődni. Mindez sokkal inkább közösségivé teszi az egészet.
Van még olyan tanácsod, amely szerinted praktikus lehet a jövőbeli menyasszonyoknak, pároknak?
Claudia: Vannak olyan dolgok, amiket mindenképpen érdemes megfogadni. Az egyik, hogy válassz olyan ruhát, amiben jól érzed magad és elemel a mindennapoktól. Nem szabad belepréselni magad valamibe, ami nem te vagy. Másfelől, ami hasznos a szervezés során, hogy vedd le a válladról a terheket, és próbáld meg kiszámítani és kizárni azokat a kellemetlen helyzeteket, amelyek létrejöhetnek egy esküvőn. Ami pedig még fontos, hogy ne hezitálj sokat. Ha van egy megérzésed, merj arra hagyatkozni. Ötleteljetek sokat, de legyetek határozottak.
A képekből és a beszélgetésünkből is kitűnik, hogy mennyire törekedtetek arra, hogy a személyiségetek és egyéniségetek minden apró részletben megjelenjen. Legyen szó a zenéről, a ruháról – de akár a gyűrűről is, amelyet egyedileg készíttettetek. Miért volt fontos volt számotokra, hogy a karikagyűrűnek adjatok egyfajta „többletjelentést”?
Claudia: Az esküvő minden részlete fontos, de az nap elmúlik, és az emlékét leginkább csak a képek őrzik meg. A gyűrű viszont mindig ott csillog majd az ujjamon és emlékeztet erre a csodás napra – ezért különlegesnek és a személyiségünket tükrözőnek kell lennie. A Bojti Ékszerház által készített gyűrűm csillogó, mégis finoman elegáns; pont olyan lett, mint amilyennek megálmodtam.
Ádám: A gyűrű kiválasztásánál fontos volt számomra, hogy egyszerű, és visszafogott legyen, de mégis különleges. Azt gondolom, hogy tökéletes választás volt ez a modell.
Végezetül engedjétek meg, hogy egy olyan mondatot emeljek ide zárásként, amit még korábban említettél Claudia. Azt mondtad, hogy jóban ismerszik meg az, hogy ki az igaz barát, nem a rosszban. Hogy ki az, aki mindig tud neked örülni, még akkor is, ha ő nem ebben az érzelmi állapotban van. Ezt a mai napig nagyon az emlékeimbe véstem. De gondolom ti is érezhettétek ezt az esküvőtök napján.
Claudia: Azt éreztem, hogy mindenki annyira boldog attól, hogy mi boldogok vagyunk. Mindenki beszélgetett, még azok is, akik soha életükben nem találkoztak. Mindegy volt, hogy valaki milyen beosztásban van, fiatal vagy idős. Ez a nap bennem maradt örökre, és erre nagyon sokszor fogok támaszkodni.
Íme a csodás fotók Liptai Claudia és Pataki Ádám esküvőjéről! Ebben a cikkünkben pedig Liptai Claudia Daalarna esküvői ruhájával kapcsolatban is megosztunk néhány kulisszatitkot.
Ilyen volt Pataki Ádám és Liptai Claudia esküvője – Fotók: Kondella Misi Photography. A cikkben található fotók engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása tilos, engedélykérés az info@tmc.org.hu email címen. Az interjú szövegéből idézetek felhasználhatók abban az esetben, ha a cikk tartalmazza a Secret Stories cikkére történő szöveges ÉS hiperlink hivatkozást.
A Secret Stories a Daalarna esküvői magazinja. Lájkold a Secret Stories Facebook oldalát, hogy mostantól még több titkos történetről értesülj az esküvők és a Daalarna világából! Tetszett Liptai Claudia esküvője? Valódi esküvők rovatunkban még több esküvői beszámolót találtok.
