Ismerd meg a Ghraoui csokoládé történetét és különlegességeit!
Van egy hely az Andrássy úton, ahol összeér Budapest és Damaszkusz hangulata, ízvilága, történelme és atmoszférája. Az útlevelem ezúttal viszont sokkal inkább a keleti oldalra szólt, amely egyből megérintett, mihelyt a nagy üvegajtó kinyílt előttem. Az üzletbe lépve az édenkertre emlékeztető világ tárult elém: a falon gyümölcsligeteket, rózsabokrokat ábrázoló domborművek fogadtak, a mennyezetre pillantva pedig a részletgazdag, barackfákat illusztráló freskók, és az indaszerűen futó csillárok elhitették velem, hogy ez nem más, mint egy valóságos oázis – Budapest belvárosában.
A főszerep azonban mégsem az enteriőré, hanem a három óriási márványpulton sorakozó csokoládéké és gyümölcs különlegességeké, amelyek a hely igazi lelkét adják… és egyúttal melengetik a mi szívünket és lelkünket is.
A Ghraoui márka hosszú évekre visszamutató történetéről, hitvallásáról és finomságairól Cornejo-Garas Denissey-el, a budapesti üzlet Boutique Managerével beszélgettünk.
Az első lépések
„A márka történetét 1805-ig lehet visszavezetni, akkor jegyezték be az első, Ghraoui családhoz köthető céget, amelyet ma már az ötödik generáció visz tovább – vág bele Denissey. – A család üzleti tevékenységének eleinte a gyümölcsök feldolgozása és kereskedelme volt az alappillére, amelyért már akkoriban rengeteg díjat vihettek haza.”
Az üzlethelyiség döntő részét mára már valóban a csokoládé teszi ki, ugyanakkor a kandírozott gyümölcsök mellett sem lehetne szó nélkül elmenni, amelyek decensen várják az édes ízek kedvelőit. Elsőre a „külsőségük” ragad meg, de aztán sokkal inkább elveszek a részletekben. Deni elsőként az Autrefois Damas-t nyújtja felém, amely egyfajta családi örökséggel is felér. A pirított aleppoi pisztáciával töltött, kandírozott sárgabarack a nagymamámnál töltött nyarakat idézi fel bennem, és egyúttal egy lépéssel közelebb is hozza a forró hónapok ízét. Pedig zárójelben meg kell jegyeznem, eretneknek számítok egy olyan üzletben, amelynek fő profilja az édesség – nem erősítem a fanatikus édesszájúak táborát, noha az étcsokis finomságok előtt én is mélyen fejet hajtok.
Viszont ennek a sárgabarackos desszertnek inkább a friss gyümölcsössége érződik ki, és a kandírozás ellenére mégsem tolakodó a sokunk által jól ismert cukordózis, ami pillanatragasztóként működik az első kóstolónál.
A csokoládék árusítására egészen 1931-ig kellett várni, amelyet egy franciaországi út indított el. Ez nemcsak a részletgazdag technikákon, és a magas minőségben mutatkozik meg, hanem az édességek neveiben is, ami egyből Párizsig repít minket. „Egy francia csokoládémester tanította meg őket csokoládét készíteni – meséli Denissey. – Akkoriban a negyedik generáció feje, Sadek Ghraoui utazott ki Párizsba, akinek elsőre nagyon megtetszett ez az ízvilág, és fantáziát is látott az értékesítésében. Elhatározta, hogy az Öböl-régióval is megismerteti a csokoládét, így magával hozott egy francia mestert, aki megtanította, hogy hogyan kell azt magas minőségben elkészíteni. Eleinte azzal próbálták meggyőzni a közönséget, hogy Bécsből importált gravírozott fadobozokban kínáltak arany és ezüst ollókat, illetve levélbontókat, amely mellé – további ajándékként – csokoládét is helyeztek. A tárgyaknak persze magasabb volt az értéke, így a hangsúly azokra helyeződött, ugyanakkor a Ghraoui család biztos volt abban, hogy ha egyszer az emberek megkóstolják a csokoládéjukat, biztos lesz a siker. Ez utóbbi nem is maradt el. Végül az elismerés abban is formát öltött, hogy II. Erzsébet királynő a Ghraoui csokoládét is belistázta, mint a királyi család hivatalos beszállítóját. Mindezzel sikerült olyan hírnevet szerezni, amelyet egy belga vagy svájci cég is megirigyelhetett volna – elvégre gondolj csak bele, ez a két nemzetiség az, ami elsőre eszünkbe jut a csokoládék kapcsán; nem gondolnád, hogy egy damaszkuszi család is tud ilyen finomat – vagy akár jobbat – készíteni.”
A csokoládék útja Damaszkusztól Budapestig
A földgömbön sokkal nagyobb ívet kellene húzni Szíriától Magyarországig, mint amennyire valóban nagy a távolság a két ország között – legalábbis a Ghraoui család esetében. „Bassam Ghraoui-t számos üzleti kapcsolat fűzte már korábban is Magyarországhoz, sőt munkásságáért köztársasági érdemrendet is kapott Sólyom Lászlótól. Ahhoz, hogy Szíriát el kellett hagynia, természetesen társultak politikai okok is, a gyár és rengeteg üzlet megsemmisült a háború alatt. Az okok azonban ennél sokkal szerteágazóbbak. Bassam mindig azt mondta, hogy ha a magyaroknak mesél a sok nehézségről és a történetéről, hogy hogyan adott új életet a Ghraoui márkának, akkor találhatunk párhuzamot, mi is sokszor voltunk kitéve külső behatásoknak. 2017 szeptemberében viszont egy új fejezet kezdődhetett a márka életében, amely Budapestet is kiemelheti a csokoládé képzeletbeli térképén” – meséli Denissey.
Hatásvadász lenne azzal a fordulattal élni, hogy a Közel-Kelet még nem volt ilyen közeli a belvárosban, én mégis megteszem. A távolság és a kulturális különbség ellenére sikerült egy sajátos keleti hangulatot varázsolni az Andrássy útra: az enteriőrben megjelennek a Ghouta oázis gyümölcsei, a damaszkuszi rózsa, a barackligetet ábrázoló freskók a mennyezeten, a finom díszes fém térelválasztók – kissé olyan, mintha egy palota kellős közepébe cseppentünk volna. Ez a világ ötvöződik a századfordulós budapesti kávéházak légkörével, amelyek együttesen tökéletes fúziót alkotnak a múlt és a jelen, az elegancia és szabadság, valamint a két, alapvetően teljesen különböző világ között.
A belső tér kialakítása a francia építész és designer, Bruno Moinard nevéhez fűződik, aki többek között a Cartier üzletek, valamint luxushotelek és -éttermek enteriőrjéért is felel.
A márka fő hívószavai
Manapság már nem elegendő, hogy egy márka magas minőségű terméket kínál, kiváló alapanyagokból. Tökéletességek versengenek egymással, amelyből tudni kell kimagasodni – így válhat belőle egyedülálló, elsőrangú és kicsit rendhagyó kínálat a piacon.
Miközben Denissey-vel beszélgettem, ezt a pluszt kutattam. Az egyik maradandó élmény számomra a csokoládék irányában tanúsított gondosságuk volt; az, hogy az egész cég egy családként működik, miközben az évszázadok óta jól bevált receptúrákat adja tovább egymásnak mester és mester, az nincs leírva sehol. Nem akarják újragondolni – legyen az manapság bármennyire divatos –, nem hívószó a trend, és megvan a hagyomány nagybetűs értéke.
Denissey-től megtudom azt is, hogy a kiszolgálás, mint szolgáltatás is elsődleges helyet foglal el a prioritási listán. Ha egy luxusterméket vásárolunk, nem feltétlenül azért tesszük, mert egy adott márkajelzés szerepel rajta. Hogy kissé naturálisabban fogalmazzak, természetesen az áruval együtt annak nevét is megvásárolja az ember, de mégsem ez kell, hogy ennek az esszenciája legyen. Sokkal inkább a szolgáltatás, kiszolgálás vagy életérzés az, amelyet egy ilyen termék nyújthat számunkra. „A Ghraoui-nál épp egy ilyen élmény szerzése a cél. Minden vendégünkkel külön foglalkozik valaki, vásárlás előtt pedig meg lehet kóstolni a csokikat, hogy melyik a legkedvesebb, legízletesebb számukra. Fontos ez a fajta személyes törődés” – teszi hozzá Denissey.
A csokikóstolás és kiszolgálás élményét pedig tapasztalatból jómagam is megerősíthetem, olyan lehetett az arcom egy óra alatt, mint a gyerekeknek, mikor megérkezik a nagymama télapója.
Nem a fentiek voltak azonban azok, amik a legváratlanabb meglepetést okozták számomra – a több, mint 200 éves múlt már engedett következtetni a megbízhatóságra. Sokkal különösebb volt az, hogy mekkora figyelmet szentelnek arra, hogy te csak egy dologra figyelhess. Üzletpolitika vagy figyelmesség – esetleg mindkettő –, de az első pillanattól feltűnt, hogy nincs zene az üzletben. Eleinte azt gondoltam, talán túl korán, nyitás előtt léptem be az ajtón, de aztán megértettem a koncepciót, amit Denissey magyarázott el nekem: „Azt szerettük volna, hogy a vendégeink csak az ízekre, és persze a látványra tudjanak fókuszálni. Elsőre talán furcsán hat, hiszen gondolj csak bele, nem tudsz olyan helyre menni, ahol ne szólna valamilyen dal. Egy idő után viszont belefeledkezel a csendbe, és csak az átélt élményre tudsz figyelni – nem pedig arra, hogy de jó az épp szóló Ricky Martin szám.”
Magyar kollekció – csokoládék, amelyeknek lelke van
Az előbbiekben már nem mehettünk el a márka hazai kötődése mellett, azonban nem ejtettünk szót arról, hogy hogyan vált még szorosabbá a kötelék. „Bassam szeretett volna egy Magyarországnak dedikált kollekciót alkotni, ezzel is tisztelegve azelőtt, hogy a Ghraoui itt kaphatott új életre és erőre. Létrehozott egy magyar kollekciót, amelynek olyan különlegességeket tett a részévé, amelyek mind egy kis történetet mesélnek el – megtestesítve számos emlékezetes pillanatot, vagy megemlékezve a magyar történelem fontos alakjairól. Az egyik ilyen édesség a Coeur de Budapest, azaz Budapest szíve, amely már egyúttal az új, damaszkuszi rózsát megformáló logót viseli magán. Csakugyan jelképes a Couronne de Saint Étienne – a Szent István koronáját megformázó csokoládé –, amely tejcsokiba mártott mogyorót és pralinét takar, vagy a kézzel festett Jardin de Sissi, illetve a magyar lófajtáról elnevezett Le Nonius, amelyben folyékony karamell bújik meg az étcsokoládé borítása mögött” – meséli Denissey, miközben ízelítőket mutat a kollekcióból, és a történetükről mesél.
Az üzletben töltött egy óra olyan volt, mintha egy kis utazás lett volna – mint időben, mint pedig térben. Ha szívesen osztoznátok ebben az élményben, vagy boldogan csemegéznétek a legkülönfélébb kínálatból, akkor vegyétek az irányt az Andrássy út 31. felé, és feledkezzetek bele a kelet és a nyugat édes találkozásába ti is! Még több információ a weboldalon, ide kattintva.
