Kétségtelen, hogy a 2020-as esküvőszezon nem várt kihívások elé állította az idei párokat. Most induló cikksorozatunk középpontjában az újratervezés áll: esküvői szolgáltatókat kérdeztünk arról, hogy milyen megoldási javaslataik, bátorító üzeneteik vannak azok számára, akiknek 2020-ra van kitűzve az esküvőjük. Elsőként Benes Anita, a Daalarna tervezője válaszolt, ezúttal pedig Landesz Katalin esküvőszervező osztja meg gondolatait a Secret Stories olvasóival:
“A jelenlegi helyzet mindannyiunkat új kihívások elé állított, de úgy gondolom, hogy nekünk, szervezőknek és esküvői szolgáltatóknak elsődleges feladatunk az esküvőjükre készülő párok megnyugtatása, segítése, támogatása, számukra új lehetőségek és B-tervek felállítása, hogy ugyanolyan boldogan készülhessenek életük legszebb napjára, mint eddig tették.
Az általunk szervezett esküvők – jelenleg úgy érezzük -, biztonságban vannak. Időben elkezdtük a B-tervek, vészforgatókönyvek felállítását, a veszélyeztetett időpontban lévő esküvőink elhalasztásra kerültek későbbi, főként őszi dátumokra. Senki nem mondta le az esküvőjét, hiszen össze szeretnének házasodni, mi pedig ugyanúgy segítjük ebben őket, mint eddig.
Az őszi, téli esküvők szervezése pedig zavartalanul folyik tovább online formában. A home office bevezetésével sokan több időhöz jutottunk, a házasulandó párok a munka mellett több figyelmet, energiát tudnak fordítani esküvőjük szervezésére, és egyúttal pozitív tervekkel, célokkal foglalkoznak a kényszerpihenő alatt.
Büszke vagyok a párjainkra és kollégáinkra, esküvői szolgáltató partnereinkre, hogy felelős gondolkodással, mások és saját maguk biztonságát és egészségét tartva szem előtt elsősorban, felelősségteljes döntéseket hoztak, az első perctől kompromisszum-készek voltak, és nem a kiskapukat keresték.
Az esküvő egy csodás ünnep, a szerelem ünnepe, mely két ember összetartozásáról, annak kinyilatkoztatásáról szól. Nem függ dátumtól, évszaktól, hétvégétől vagy hétköznaptól, időjárástól és helyszíntől. Házaséletetek akkor is boldog lehet, ha egy májusi napsütéses szombat helyett egy hófehérbe öltözött decemberi kedden ünneplitek meg az elindulását.
Fontosabb, hogy szeretteitek, családotok, barátaitok körében kerülhessen sor az ünneplésre, hogy a mosolyotokat ne árnyékolja be semmi, hogy az ölelések őszinték és félelem nélküliek legyenek.
A párjaim mellett mindig fontosnak tartottam kollégáim, partnereim jólétét, elégedettségét, megfelelő munkakörülményeinek biztosítását, hiszen az együttműködő szolgáltatói csapat minden jól sikerült esküvő alapja. Az utóbbi napokban felértékelődött az a – sokat ismételt – mondatom, hogy mi emberekkel és nem cégekkel dolgozunk együtt. Fontos ez nekünk és fontos párjainknak is, hiszen mindannyian kölcsönösen elsősorban emberségből vizsgázunk most, egymást kell, hogy támogassuk és oda kell figyelnünk a másik oldalon állók problémáira is.
A magas hőmérséklet, a hőség sem szabhat gátat a jó hangulatnak, de még elnyerhetjük a nap fáradt, meleg sugarait és bátran gondolkodhatunk szabadtéri programokban is. A menyasszony ruhája is különlegesebb lehet hosszú ujjal, egy kiegészítő boleróval vagy akár egy kis szőrmekeppel az esti programokhoz, naplementés fotókhoz. Ételekben, desszertekben és dekorációban pedig az őszi gyümölcsök, zöldségek és színek, hangulatok arzenálját vonultathatjuk fel a már kissé elcsépelt púder- és rózsaszínű esküvők helyett. És még kedvenc rokonaink, barátaink sem maradnak le nyaralásuk miatt a nagy napról!
A téli esküvő pedig maga a varázslat különlegességével, egyediségével és bevállalósságával. Ha szerencsénk van és elnyerjük a havazást is, mint természet adta lehető legromantikusabb dekorációt, az már az álmok netovábbja. De ha nem is érkezik meg a hófehér dekoráció az esküvő napjára, a zúzmarás fák és bokrok is csodaszépek lehetnek a fotókon.
A dekorációhoz a tél, az ünnepek közelsége rengeteg témát ad, melyek legalább annyira passzolnak az esküvőkhöz, mint a nyári romantika színvilága. Természetesen télen sem kell mellőzni a szabadtéri programokat, egy forralt boros, sült gesztenyés, hamuban sült pogácsás welcome fogadás a teraszon meleg takarókkal, hőgombákkal, csodás dekorációval, majd egy rövid, de romantikus szertartás ugyanitt hófehér vagy akár az ünnepekhez passzoló jégkék, esetleg piros karácsonyos dekorral maga a csoda lehet. Érdemes olyan helyszínt választani, ahol kandalló is rendelkezésre áll, és az itt ropogó tűz mellett vacsorázni, majd eltáncolni a nyitótáncot romantikusabb álom bármely tavaszi esküvőnél.
Rám idén télen éppen karácsony előtt vár egy ilyen csodaesküvő, melynek már most imádom minden részletét, hangulatát.”
Ha inspirálódnál az esküvődre, nézz körül a Pinterest és az Instagram oldalainkon is!
- Különleges nászajándék ötletek, amiket a friss házasok soha nem fognak elfelejteni
- Millie Bobby Brown és Jake Bongiovi férj és feleség
- Olaszországi romantika Daalarna menyasszonyi ruhában – Anita és Vincenzo esküvője
- Dress code az esküvőn – jó ötlet vagy sem?
- Ilyen volt Cinthya Dictator különleges, Las Vegas-i esküvője – Exkluzív interjú