Te is azok közé tartozol, akik úgy gondolják, egy pénteki esküvő sokkal problémásabb és kevésbé szokványos, mint a jól bevált szombati házasságkötés? Hogy megpróbáljuk eloszlatni a félelmeidet, Vágvölgyi Andrea esküvőszervezőt hívtuk segítségül, aki 3 nyomós érvet hoz arra, hogy miért a péntek az új szombat az esküvők világában.

 

1. Nagyobb eséllyel lesz szabad az álomhelyszín és a többi esküvői szolgáltató

„Én nagyon szeretem a pénteki esküvőket. Külföldön egyébként teljesen bevett dolog a pénteki esküvő, ott valamiért kevésbé ragaszkodnak a szombati hagyományhoz. Az esküvőszervezők egyik fő tanácsa a menyasszonyoknak általában az, hogy minél korábban kezdjék el a szervezést, mert annál nagyobb a választási lehetőség. Persze vannak esetek (pl. egy karácsonyi lánykérést követően), amikor ez nem tud teljes mértékben megvalósulni.

Amikor felkérnek a párok arra, hogy szervezzem meg a nagy napjukat, az első nehézség emiatt sok esetben abból adódik, hogy a kinézett álomhelyszín már foglalt az év szinte összes szombatján.

Esetleg az is előfordulhat, hogy a fotósnak, akihez ragaszkodnak, tele van a naptára. Ilyenkor szoktam azt javasolni a pároknak, hogy próbáljanak megbarátkozni a pénteki esküvő gondolatával, ami csak elsőre tűnik félelmetesnek. A legnépszerűbb helyeken és a legjobb szolgáltatóknál még ilyenkor is előfordulhat ütközés, de korántsem olyan nagy százalékban, mint a szombati esküvőknél. Egy keddi vagy szerdai esküvőnél pedig szinte garantált, hogy a legtöbb időpontban szabadok lesznek a kinézett álomszolgáltatók. Főleg, ha többekhez is ragaszkodnak egyszerre.”

 

2. Akár olcsóbb is lehet egy pénteki esküvő

„Korábban szinte mindenhol létezett pénteki kedvezmény. Bár a népszerű szolgáltatóknál ez mára megszűnőben van, azért nagyon sok helyszín ad kedvezményes árat egy pénteki esküvő esetén. Egy nem pénteki és nem szombati, hanem a hét másik napján tartott esküvő viszont szinte biztos, hogy olcsóbban megvalósítható. Főleg, ha a szigorúan vett májustól október közepéig tartó esküvőszezonon kívül gondolkodunk.”

 

3. Előttetek az egész hétvége

„Pszichésen nagyon sokat jelenthet az ellazulásban, ha a násznép nem azt érzi, hogy másnap már vasárnap és egy napja marad kipihennie magát a hétfői munkanapig. Egy pénteki esküvő azért is ideális, mert még előttetek van utána az egész hétvége. Szombaton akár egy szűkebb körű, kötetlenebb „morzsapartival” is le lehet zárni az ünneplést.

Vissza lehet nézni a rokonok által készített fotókat és meg lehet beszélni az előző nap történéseit. Így vasárnap már mindenki száz százalékosan a pihenésre koncentrálhat.

Sokan azért nem szeretnének pénteki esküvőt, mert félnek attól, hogy a násznép fele nem fog ráérni vagy szabadnapot kell kivennie az esküvő miatt. A tapasztalataim szerint ez sem szokott problémát okozni, ha időben (6-8 hónappal az esemény előtt, akár emailben) kiküldi a pár a „Save the date” értesítőket. Még ha délután 4-5 körül kezdődik is a szertartás, akkor is csak maximum fél nap szabadságot jelent egy pénteki esküvő. Ez pedig az esetek túlnyomó részében senkinek sem szokott gondot okozni abban, hogy a párral együtt örüljön életük nagy napján.”

Vágvölgyi Andrea esküvőszervező, a Dream Wedding tulajdonosa, Fotók: Jaksa Tímea

Sikerült megbarátkoznod a pénteki esküvő gondolatával? Olvass tőlünk még több esküvői tippet ide kattintva!