Egy monacói tündérmese, amelynek Grace Kelly a főszereplője – nem a filmvásznon, hanem a valóságban. Grace mesebeli házasságkötését az „évszázad esküvőjeként” tartották számon a 20. században, amely Hollywood hercegnőjéből Monaco hercegnéjévé tette a gyönyörű színésznőt. III. Rainier herceggel kötött házassága méltón beírta magát a történelembe, nemcsak különleges kapcsolatuk, hanem az esküvőjük okán is.
Sokszor maga az élet írja a legszebb meséket. A valóság is bővelkedik ugyanis olyan történetekben, amelyek láttán felnőttként ismét hinni kezdünk a hercegről és a fehér lovakról szóló históriákban, és konstatáljuk, hogy a korral járó, a gyerekkori képzelőerőt elmosó racionalitás olykor cserben hagy minket. Pedig a mesebeli történetek gyakran a szemünk előtt zajlanak, ahogy történt ez Grace Kellyvel is.
Grace Kelly és III. Rainier találkozása
Grace Kelly 1955. április 5-én, Cannes-ban találkozott először III. Rainier monacói herceggel, amelynek nem minden részlete alakult idilli módon. A színésznőt felkérték, hogy legyen az amerikai delegáció vezetője a cannes-i filmfesztiválon, ennek kapcsán pedig az uralkodóval is találkoznia kellett. Aznap viszont Grace arra ébredt, hogy a francia elektromos társaság munkatársai sztrájkolnak, így az áramkimaradás miatt nemcsak ruháit nem tudta kivasalni a szobalány, de a frissen mosott haja is nedvesen maradt. A helyzetet Miss Gladys, az MGM marketingfelelőse mentette meg – készített egy művirág koszorút, ami eltakarta a színésznő zilált loknjait, és a bőröndben összegyűrődött kosztümje helyett egy virágos hosszú ruhát adtak rá, amiben saját bevallása szerint rémesen mutatott.
Az eljegyzés
Balra: A polgári esküvő, jobbra: Grace Kelly az eljegyzési gyűrűjét mutatja
Grace Kelly aggodalma fölösleges volt, szemmel láthatóan elvarázsolta Rainiert, akivel találkozásuk után hosszasan, egyre bizalmasabb és közvetlenebb hangvételben leveleztek, majd kapcsolatukat egy év után eljegyzéssel pecsételték meg. Kelly „A hattyú”-ban játszott filmbeli élete egyre inkább kezdett a valóságra emlékeztetni, és a kapcsolatukról való hallgatása ellenére így nyilatkozott a hercegről: „Minden megvan benne, amit szeretek. Nem akarok olyasvalakinek a felesége lenni, aki úgy érzi, eltörpül a sikereim mellett; nem bírnám ki, ha a vendéglőben a főpincér azt mondaná a férjemről, hogy ni, itt van Mr. Kelly”.
A vonzalmon túl egy 1918-as megállapodás is motiválta Rainiert, amely szerint, ha utód nélkül hal meg, az állam visszaszáll francia kézre – ez persze nem tartozott a legszebb szerelmi vallomások közé.
Rainier elsőként egy rubintokkal és gyémántokkal díszített Cartier eljegyzési gyűrűvel kedveskedett szerelmének, később azonban rájött, hogy egy másik, ugyancsak Cartier jegygyűrű sokkal inkább illik Grace-hez – utóbbit egy központi gyémánt mellett további két hosszúkás alakú ékkő is díszíti, az értékét pedig akkoriban 4,06 millió dollárra becsülték.
Az esküvő
Grace Kelly és Rainier esküvője olyannyira emlékezetes volt, hogy sokan egyenesen az „évszázad esküvőjeként” emlegetik. Ez volt az első olyan esemény, amelyet az amerikai és az európai csatornák is közvetítettek – óriási volt az érdeklődés mind a média, mind pedig a lakosság felől. Kelly 1956. április 12-én érkezett meg Monacóba – hat koszorúslányával, ötven barátjával és családtagjaival, a kutyájával és persze nyolcvan bőröndjével –, ahol jövendőbelije már a saját hajóján várta. A találkozás pillanatait számos forgatócsoport és fotós megörökítette, sőt két hét múlva már a mozikban is játszották az esküvőről és az azt övező napokról forgatott filmet. A polgári szertartásra április 18-án került sor a palota tróntermében, ahol a családtagok és a barátok vettek részt. Grace Kelly itt egy vajszínű csipkével díszített halvány rózsaszín taft ruhát viselt fehér kesztyűvel és Júlia-sapkával.
Az egyházi esküvőt másnap délelőtt tartották a Szent Miklós-katedrálisban, ahol 600 vendég gyűlt össze, a tévé képernyői előtt pedig 30 millióan követték az eseményeket. Ekkora érdeklődés mellett nem könnyű előidézni az esküvő meghittségét és romantikáját, Grace azonban akként nyilatkozott, hogy „Az, hogy ma itt vagytok velem, teljesen megváltoztatja a világot. Arra emlékeztet, hogy Rainier és én csupán két ember vagyunk, akik szeretik egymást és összeházasodnak. Ezen a héten néha nehéz erre gondolni. De ha ránézek valamelyik barátnőmre, akkor minden nagyon személyessé és valóságossá válik.”
Az esküvői ruha
Grace Kelly-nek nemcsak az esküvője, hanem az esküvői ruhája is beírta megát a történelembe. A ruha – amely hat hét alatt készült el, 36 varrónő keze alatt – 25 yard (~ 23 méter) selyemtaftból és még egy réteg ugyanennyi gros de longre selyemből, valamint háromszáz yard (~274 méter) antik Valenciennes-csipkéből készült. Selyemtüll fátylát csipkével szegélyezték, amely egy gyönggyel kivarrt Júlia-sapkáról hullt alá. A tervezői munkáért rengetegen szálltak versenybe, Grace Kelly végül – akárcsak a polgári szertartáson viselt ruha esetében –jelmeztervezőjének, Helen Rose munkájának szavazott bizalmat. A ruha az MGM ajándéka volt a színésznő számára, amely jókora értéket képviselt, ugyanis a tervezői munkát leszámítva is 7267 amerikai dollárt ért. A gyönyörű és részletgazdag menyasszonyi ruhát Kelly egy egyszerű, de mégis bájos hóvirág csokorral párosította.
A ruhát a 20. század legelegánsabb és legemlékezetesebb menyasszonyi ruhájaként tartják számon, amely azóta is múzsaként szolgál a menyasszonyok számára – köztük Kate Middletonnak is, aki egy hasonló ihletésű hosszú ujjú csipke ruhában vált Catherine cambridge-i hercegnévé.
Kattints ide és nézd meg minden idők 10 legszebb királyi esküvői ruháját!
Fotók: Pinterest, hellomagazine.com, beyondgracekelly.com,unofficialroyalty.com
Kattints ide még több valódi esküvői történetért! Lájkold a Secret Stories Facebook oldalát, hogy mostantól még több titkos történetről értesülj az esküvők világából!