A Dzsungel mélyén töltött két nap alatt megtapasztaltam, milyen érzés, amikor nincsenek mellettem a megszokott kis tárgyaim és még az alapszükségletek is hiányoznak. Nem tudtam hazaszólni a szüleimnek, nem hűsölhettem ebéd után a légkondis szobámban, és egy barlang túra után a hideg zuhany alatt kellett ugrálva és sikongatva zuhanyoznom.
Az Igaz mesék Thaiföldről című cikkembenkülön ki is emeltem, hogy a szállás kiválasztásakortartsuk szem előtt: WIFI, Air Condition, Private bathroom feliratokat. Egy nyaralás során sok váratlan szituáció érhet minket, amelyekre nem tudunk minden esetben felkészülni.
Aktív turistaként, igyekeztem minél színesebbé tenni a Thaiföldön töltött két hetemet, és nem csak a napozásra és az evésre koncentrálni. Korábban látott Instagram fotók alapján kiderítettem, hol érdemes egy izgalmas dzsungel túrán részt venni, ahol nem az odalátogatók miatt élnek csak a majmok, és minden természeteshelyet, amelyek még érintetlenek.
Surat Thani kis repülőterén béreltünk egy autót és máris a Ratchaprapha tórendszer felé vettük az irányt, amely egy hatalmas nemzeti park területén található. Mivel mi sem tudtuk pontosan,hova tartunk, így város megnevezés nélkül, egy koordinátával tudok segíteni, honnan érdemes elindulni.
A kikötőbe érve azt tapasztaltuk, hogy senki nem beszél angolul, csak a szokásos katalógus-számológép kombinációt használják. A még működő internetkapcsolatnak hála, telefonáltunk egyet-kettőt, és gyorsan megszerveztük a túrát. A Khao Sok Jungle Huts csapata segítségével indultunk útnak. )
Szeretném Nektek bemutatni Kui-t, aki a túravezetőnk volt a két nap során. Képzeljetek el egy alacsony, napbarnított, hosszabb fekete hajú férfit, aki mindig csak mosolyog, tizenöt év Dzsungel-járás utánszinte név szerint emlékszik az adott csoportok turistáira, és ami mégnagyon fontos, nem unja őket. Gyors bemutatkozás és pár fontosabb információ átadása után -úgy negyvenen-hajókba ültünk és elindultunk a vad természet felé.
Gyönyörű, égszínkék volt a tó vize, amin nagy sebességgel robogtunk egyre távolabb a civilizációtól. Házakat, autókat és nagyon embereket sem láttunk már, csak a felszínre törő hatalmas sziklák voltak a társaink. Több órán át hajókáztunk, míg nem elérkeztünk egy kisebb öbölbe, ahol a szárazföldhöz épphogy rögzített, de a vízen lebegő kis házak sora fogadott. A szobák a lehető legnagyobb egyszerűséggel voltak felszerelve: két matrac, vékony lepedők és mosdó.
A kora délelőtti indulásnak köszönhetően már nagyon éhesek voltunk.Isteni finom édes-savanyú ananászos csirke és rengeteg friss gyümölcs várt minket a nagy közösségi teraszon. Csobbantunk egy gyorsat a tó meleg vízében, majd Kui kiabálására rohantunk is a hajóhoz, ahol viccesen felhívta a figyelmünket arra, hogy bármilyen ruhában, sőt anélkül is nekivághatunk a természetnek, egyedül zártcipő legyen rajtunk.
Égig érő, vastag bambuszok, hosszú indák és a lábunk alatt tekergő kis patakok látványa fogadott bennünket. A magas páratartalom miatt nagyon jól esett, egy kis hideg víz, ami ugyan csak a lábunkon keresztül, de felfrissített mindenkit. A hosszú séta alatt Kui nagyon sok érdekességet mesélt nekünk és bátran kérdezhettünk, mindenre tudta a választ, egy-egy poénnal tűzdelve azokat.
Elérkeztünk a várva várt barlang bejáratához, ami egy Indiana Jones filmbe illő hatalmas, tátongó lyukhoz hasonlított. A nagyobb társaság hátránya, hogy mindig vannak olyan emberek, akik kicsit túllihegik a programotés felhívják magukra a figyelmet, mindenhonnan ugrálnak, beszélnek, és rettentően idegesítővé válnak. A csoport fekete báránya egy német turista volt, aki a barlang bejárata előtt, míg mindenki pihent, kificamította a bokáját, és eszméletlenül elkezdett szenvedni. Szerencsénkre volt a csapatban egy nővérke, aki készségesen befáslizta a lábát, fájdalmát pedig az én tigrisbalzsamommal enyhítette(amiből annyit hoztam haza, hogy évekig nem kell visszatérnem Thaiföldre).
Párokba verődve, kaptunk egy erősebb fejlámpát, és egy pislákoló, eldobható elemlámpát, majd hosszú kígyózó sorban elindultunk a mélységbe. Pedáns és kíváncsi természetemhez híven, szorosan Kui mögött haladtam, hogy mindent első kézből láthassak és hallhassak, na meg persze biztonságban tudjam magam. Nagyon szép látvány volt, ahogy a koromsötét barlangban csak a kis lámpáink fénye világított miközben csendben sétáltunk a patak medrében. Egy tágabb téren megállva bevártunk mindenkit, hiszen voltak hatvan és hat évesek is a társaságban, majd Kui utasítására a mennyezetre tekintettünk. Ahogy felpillantottam, nagy meglepetésként ért, hogy tulajdonképpen több száz denevér társaságában vagyunk. Bántani nem bántottak, de azért magam elé képzeltem, ahogy belegabalyodnak a hajamba, és csak ollóval lehet majd őket eltávolítani.
Az út felénél Kui viccesen megkérdezte, hogy ugye mindenki tud úszni? Mikor máskor, épp időben. Nevettünk egy nagyot és sétáltunk tovább, egy nagyobb hasadékon átkúszva, nem is számítva arra, hogy túravezetőnk egyszer csak elmerül a jéghideg vízben. Rajtunk volt a sor, követnünk kellett, így nagy sikítások közepette mindenki vette az akadályt. Hol bokáig ért a víz, hol épp a nyakunkat csapdosta. Elképesztő élmény volt,egy percig sem éreztem magam veszélyben, teljesen átadtam magam a természetnek, és egy fajta küzdés lett úrra rajtam, hogy meg tudom csinálni.
Vacsora előtt lehetőségünk volt egy rövid pihenőre, majd egy éjszakai safari túrán, a holdfényben hallgathattuk az éjjeli dzsungel neszét, és csodálhattuk a csillagokat.
Arra számítottam, hogy hatalmas tivornya veszi majd kezdetét a sok fiatal miatt, és hajnalig mulatunk majd, de az eseménydús nap után mindenki bezuhant az ágyba. Másnap reggel, ismét egy hajnali safarira indultunk, ahol a napfelkelte mellett megcsodálhattuk, ahogyan a természet is ébredezik. Kakaduk, gibbonok, kis makimajmok ugráltak fáról fára, élvezvén, hogy fotózzuk őket, míg alattuk a vadmalacok túrták a földet.
Összepakoltuk a kis hátizsákjainkat, és elhagytuk a nyugalom „szigetét”, hogy a nap hátralevő részében még túrázhassunk egyet. Szerencsére ezen sem volt kötelező részt venni, szabad programként úszkálhattunk, hatalmas kötélről ugrálhattunk a tóba, vagy elsajátíthattuk, hogyan kell gyorsan, de szépen ananászt tisztítani. Engem ez utóbbi nagyon lenyűgözött, közelegy óráig követtem a fiatal srácok kezét, ahogy előkészítik az ebédünket.
Ezekben az apró kis kikötőkben, a turistákon kívül csak túravezetők és hajókormányzók voltak, akik a thaiföldi mentalitáshoz méltán kedvesek, segítőkészek és mosolygósak. Egy percig sem éreztem, hogy elegük lenne abból, hogy sorra érkeznek a kíváncsi kirándulók és mindent százszor újra el kell magyarázniuk.
Bátran ajánlom az ehhez hasonló túrákat annak, aki egy kicsit kilépne a komfortzónájábólés átadná magát a természetnek. Indulás után, pár óra elteltével, már hozzá sem nyúltam a telefonomhoz, hogy térerőt csiszoljak, vagy meleg vízben moshassam meg a hajam, amibe végül egy denevér sem akadt bele. Klisének tünhet, de ez a két napkicsit elgondolkodtatott, hogy melyek azok az emberi vagy tárgyi értékek, amelyek igazán fontosak számomra.