Nem kell feltétlenül messzire mennünk, hogy csodákat lássuk – hirdetjük legújabb FOLK kampányunkkal, amelyet a mesés Hortobágyon fotóztunk. Most gondoltunk egy merészet, és azt tanácsoljuk nektek: érdemes fontolóra venni a magyar Alföldet nászutas úti célként is. Hogy miért? Soroljuk!
„…Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven színével,
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadludak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben…”
– olvasható Petőfi Sándor Alföld című versében. Az akkor ott honoló vidéki nyugalom és az alföldi csendélet a 21. századra mit sem változott; megőrizte azt a sajátos látványát és hangulatát, amit a költő szavaival lefestett. Az idő mintha itt néhány száz éve megállt volna: ez a vidék távol esik a nagyvárosok zajától, nem hatottak rá a modern kor vívmányai. Mindent összegezve igazi kikapcsolódás, ha el szeretnétek vonulni a rohanó hétköznapokból, hogy kettesben, nem túl messze az otthonotoktól egy csodás, autentikus nászutat töltsetek el együtt a magyar vidéki romantikában.
Tudnivalók a Hortobágyról
Az UNESCO Világörökség része
Ha a magyar vidéket kellene vizuálisan ábrázolni, egészen biztosan szerepet kapnának rajta a Hortobágy jellegzetességei, amelyek 1999-ben az UNESCO Világörökségének címét is kiérdemelték. A listán jelenleg 1007 világörökségi helyszín található, amelyből csupán 83 sorolható a kultúrtáj kategóriába – azonban ezek közül is mindössze 7 területen játszott szerepet a pásztorkodás, a pásztorló állattartás a tájkép kialakításában. Ezt erősíti a Hortobágyi Nemzeti Park is, a címet pedig a „kiemelkedő egyetemes érték” megléte miatt érdemelte ki. Ez olyan egyedi, minden más helyszíntől különböző értéket takar, amelyet az egész emberiség örökségeként is fontos számontartani.
Földrajza, élővilága, éghajlata
A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja, amelynek múltja 1973-ra nyúlik vissza. A védett terület ezidő alatt elérte a 80 ezer hektárt – ez utóbbival Európa legnagyobb szikes pusztájává vált. A vidék átlagos tengerszint feletti magassága 92 méter, a legmagasabb pontja a 105 méteres Bürök-halom.
A napi hőingás az országos átlaghoz képest magasabb: a nappalok tikkasztó hőségét az éjszakák hűvös levegője váltja fel. Frissítő után viszont nem kell sokáig menni, a több mint tíz halastó mellett három jelentősebb vízfolyást találunk: az egyik a Hortobágy folyó, amelyen túl a Keleti- és a Nyugati-főcsatorna szállítja a Tisza vizét a nemzeti parkot érintve.
A Hortobágyat 350 madárfaj, együttesen több tízezer madár választotta otthonának. Köztük a leglátványosabb képet a híres daruvonulás adja, amely az őszi naplementék egyik legemlékezetesebb momentuma.
Programlehetőségek
A Hortobágy számos lehetőséget kínál, hogy minél jobban megismerjétek a természeti értékeit és a pásztorélet hagyományait, hiszen ez az egyedüli olyan hely Magyarországon, ahol egy természeti területen találhattok pusztát, kultúrát, tanösvényt, tavat, folyót, vadasparkot, madárrezervátumot és igazi hungarikumot – mind tájban, ételekben és népviseletben.
A megannyi programból, túrából és különlegességből néhány lehetőséget a figyelmetekbe ajánlunk, amelyekről bővebb információt a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján ismerhettek meg.
Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont
A hortobágyi látogatást a Hortobágy falu mellett látogatóközpontban érdemes kezdeni, ahol a vendégek információt kaphatnak a térség turisztikai programlehetőségeiről, rendezvényeiről, szállás- és vendéglátóhelyeiről. Az információs irodában lehetőség van nemzeti parki belépőkártya vásárlására, az ajándékboltban pedig kézműves termékek, ajándéktárgyak, könyvek, kiadványok kaphatóak.
Darvak világa – A vándorok nyomában kiállítás
A daru a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának címermadara. A kiállítás ezt a kivételes madárfajt, és további, öt kontinensen élő rokonait is igyekszik minél mélyrehatóbban bemutatni, miközben interaktív eszközökön túl lehetőséget biztosít játékos formában is a megismerésükre.
Kilenclyukú híd
Ez a híd a Hortobágy jelképe és egyúttal Magyarország leghosszabb kőhídja, amely az azonos nevű folyó fölött ível át a maga 167,3 méteres hosszában, kilenc boltívre támaszkodva. Az itt áthaladó út fontos kereskedelmi és marhahajtó út volt évszázadokon keresztül Debrecen és Pest-Buda között. A korábbiakban bevett fahíd túlzottan kitett volt az időjárási viszonyoknak és árvizeknek, fenntartása mindig nagy terhet rótt Debrecen városára. Ezért döntöttek végül 1827-ben egy kőhíd megépítése mellett, amely Povolny Ferenc tervei alapján 1833-ra épült fel.
Mátai Ménes
A Mátai Ménes európai viszonylatban is különleges helyet foglal el a lótenyésztő hagyományok területén; napjainkban nemzetközi hírű lótenyésztő-, rendezvény- és turisztikai központ. Ismertségét a hortobágyi csikós hagyományok és a nóniusz lófajta teremtette meg. Szervezett programjai közül legnépszerűbb a puszta természeti értékeit, pásztorhagyományait, csikósait és a tájra jellemző őshonos állatokat bemutató pusztai fogatozás.
Hortobágyi Vasaspark
A vadaspark az ősi puszta világát mutatja be, lakóit pedig olyan állatok adják, akiket a civilizáció térhódítása szorított ki erről a vidékről. Így találkozhattok vadlovakkal, farkasokkal, pelinkánnal, keselyűvel, illetve olyan állatokkal is, akik ma már jellemzően csak védett területeken élnek, például vadmacskával, rókával, nagy kócsaggal, szürke gémmel, daruval. A vadaspark célja, hogy ezeket a fajokat olyan környezetben prezentálja, amely hűen tükrözi a Hortobágy egykori (élő)világát. A malomházi bemutatóterületen jelen van az összes tájképi együttes: ligeterdők, mocsarak és persze a puszta, amelyekhez párosulnak a kétéltűek és hüllők életét bemutató terráriumok.
A nagyvadak testközelből való megtekintésére extra szafari program is lehetőséget teremt – a túra során terepjáróval közelíthetőek meg a vadlovak és őstulkok.
Hortobágy-halastavi Kisvasút
A hortobágyi halastavak Közép-Európa egyik legnagyobb halastórendszerét alkotják, amelyek tógazdasági hasznosítás mellett változatos és gazdag élővilággal is szolgálnak. A 2000 hektáros központi tóegység a Hortobágyi Nemzeti Park megalakulása óta védett; különösen értékes az itt fészkelő és átvonuló madárvilág. Az elmúlt 40 évben itt közel 300 madárfajt figyeltek meg a térségben. A kisvasúttal kellemes utazás keretében fedezhető fel ez az egyedülálló táj és annak élővilága.
Hortobágyi Csillagoségbolt-park
A háborítatlan éjszakai környezet a nemzeti park egyik varázsa, amelynek védelmére jött létre 2011-ben hazánk második csillagoségbolt-parkja, ahol szakember vezetésével ismerhetitek meg a csillagos ég látnivalóit.
Hortobágyi Csárda
Évszázadok óta a híd lábánál működik a legendás Nagyhortobágyi Csárda, amelyet 1699-ben létesítettek. A vendégfogadó épületének klasszicista stílusa 1781-től őrzi a kor jegyeit, ma pedig csárdaként, bio alapanyagokból készült ételekkel várja a vendégeit. Az épületben az étterem mellett a csárda történetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit bemutató multimédiás kiállítást is megcsodálhatjátok, miközben felpróbálhatjátok lehetőségetek adódik a korabeli viselet felpróbálására is.
Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény
Másfél kilométeres pallóút visz végig gyékényesek, nádasok, ártéri erdők, vízi növénytársulások mentén, ahol alkalmatok nyílik a Tisza-tó élővilágának megismerésére. Az út mentén madárfigyelő betekintők, képes információs táblák segítenek, hogy minél jobban betekinthessetek a tó vadvilágába. A romantikus vidék remek horgász-, csónakázó-, fürdőzőhellyé vált, emellett lehetőségetek van különböző vízisportok kipróbálására is.