Valódi esküvőket bemutató sorozatunkban Kinga és Laci nagy napját mutatjuk be nektek, akik minden kötöttséget mellőzve egy bohém, vagány és felszabadult hangulatú esküvőn fogadták meg, hogy egy életen át kitartanak egymás mellett. Interjúnkra Kingát elkísérte Pakó Petra esküvőszervező és fotográfus is, aki nemcsak az esküvőről mesélt, hanem megosztott velünk néhány hasznos tippet is a szervezéssel kapcsolatban. Íme a bohém esküvő részletei!
Mesélj kicsit, hogyan ismertétek meg egymást?
Kinga: Igazából mi már gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Egy kisvárosban nőttünk fel, és 6-7 éves korunkban együtt kezdtünk el kajakozni járni. Már akkor megismerhettem a családját, sőt a húgával még jóban is lettünk. A kajak után viszont szétváltak az útjaink, és közel húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy randizzunk egymással. Mikor újra találkoztunk, Laci már kint élt Angliában, de egy kis időre hazalátogatott a Balaton Soundra, amin én is ott voltam. Vicces volt, odaköszönt, hogy „Szia Kinga, te vagy az?”
Milyen érzés volt ennyi idő után újra megpillantani egymást?
Kinga: Nagyon furcsa, nem is tudtam, hogy mi történt vele az elmúlt években. Sokáig a közösségi oldalakra sem regisztrált fel, bár szerencsém volt, hogy ezen épp azelőtt változtatott, mielőtt újra találkoztunk. Bejelöltük egymást Facebookon, és utóbb mondta, hogy a Soundon csak azért ismert meg, mert az a napszemüveg volt rajtam, ami a profilképemen is. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek; ő azóta egy másik országban él, én pedig nem is szerettem volna lemenni a fesztiválra sem. Aztán valahogy mégis így hozta a sors.
Hogyan zajlott a lánykérés?
Kinga: Szerveztünk egy norvégiai utazást, és az volt a terve, hogy majd ott, a sarki fények alatt kéri meg a kezem. Közben viszont annyian tudomást szereztek a lánykérésről, hogy attól félt, hogy ki fog derülni. Végül előrébb hozta a szülinapomra, de én addigra már szerveztem egy bulit, így jött a C terv. A szülinapom másnapján elvitt vacsorázni egy tetőkertbe, ahova foglalt egy asztalt. Kicsivel hamarabb odaértünk, és felajánlotta, hogy ne üljünk le, inkább sétáljunk egyet a kertben. Már akkor furcsa volt, tudtam, hogy valami nincs rendben.
Lánykérésre nem feltétlenül számítottam, azt éreztem, hogy most valami nagyon jó, vagy nagyon rossz dologra készül.
Eleve nem értettem, hogy miért akkora baj, ha hamarabb megkérdezzük, hogy nem szabadult-e fel egy asztal. Viszont mikor mondta, hogy „menjünk arra, ott kevesen vannak”, na akkor már ott tényleg sejtettem valamit. Nagyon aranyos volt, el is pityeredtünk egy picit.
Fontos volt nektek, hogy házassággal is megpecsételjétek a kapcsolatotokat? Vagány lánynak tűnsz, nem annak a típusnak, aki gyerekkora óta álmodozik egy hercegnős esküvőről.
Kinga: Őszintén? Nekem most még eszembe sem jutott volna. Bár tudom, hogy egész életemben vele akarok élni, de kérdeztem is Lacitól, hogy hogyan formálódott meg benne, hogy megkérje a kezem? Azt mondta, hogy mikor találkozott a gyerekkori barátjával, és látta a feleségével és a négy gyerekükkel, rájött, hogy mennyire szeretné, ha ezt velem is átélhetné.
Hogyan alakult a szervezés, mennyi időt szántatok rá?
Kinga: Körülbelül egy jó másfél év alatt szerveztük meg az esküvőt. A legelején egy dologban voltam biztos, hogy Petrát szeretném fotósnak felkérni, akiről egyébként utóbb kiderült, hogy esküvők szervezésével is foglalkozik. Kis tanakodás után abban is a segítségét kértem, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Sok dologgal nem voltam tisztában, hogy mire mennyi figyelmet kell fordítani, és mikre érdemes koncentrálni.
Mi okozta a legnagyobb fejtörést a szervezés alatt?
Kinga: Volt egy kis izgalom bennem az esküvő előtti utolsó két hónapban, legfőképp a család miatt. Jöttek az ötletek, hogy kiket kéne meghívnunk, hogyan kéne szerveznünk az esküvőt, de szerencsére tudtunk nemet mondani. Tudtam, hogy még ha össze is kell vesznem velük, ez a mi napunk, amit úgy fogunk alakítani, ahogyan azt mi szeretnénk.
Sokszor tesznek említést arról a menyasszonyok, hogy a szülők nem mindig tartják tiszteletben azt, hogy a párnak mire van szüksége. Ezt te is gyakran tapasztalod a szervezés során, Petra?
Petra: Ezért szoktuk mindig azzal kezdeni a beszélgetésünket, hogy ez nem az édesanya vagy a nagynéni esküvője. Tudjuk, hogy nagyon nehéz, és hogy mit vonhat maga, de valahogy ki kell tartani a saját kívánságok mellett, mert ha utóbb látja be az ember, hogy mit hogyan kellett volna csinálnia, azon már nem tud változtatni. Mindig azt mondom, hogy ha őket jó érzéssel tölti el az, hogy csak a barátaik és a szűk család vannak jelen, akkor tegyék meg, amit szeretnének. Nem kell veszekedni, kedvesen is el lehet mondani, hogy kérlek, tartsd tiszteletben a kérésem, ha pedig azt nem tudod, akkor ne fejtsd ki a véleményed. Persze előfordul, hogy valaki nem teheti ezt meg, mert nem tudja magát – akár anyagilag – teljesen függetleníteni a szülőktől.
Ahogyan azt érintettük is, olykor a legtöbb problémát a szülő-gyermek között a vendéglista okozza. Pedig közel sem mindegy, hogy az ember élete egyik legfontosabb napját kikkel tölti. A kötelező tiszteletkörök miatt ráadásul olyan sokszor lehet hallani, hogy szinte csak percek azok, amiket a pár kettesben tölthet.
Petra: Igen, ez még mindig gyakori probléma. Mi mindig hangsúlyozzuk, hogy ez a ti nagy napotok, és ennek a nap minden apró percében vissza kell köszönnie. Nem számít, hogy milyen – akár társadalmi, akár családi – elvárások vannak. Végig azt kell szem előtt tartani, hogy a párnak mi esik jól.
Kinga: Szerencsére nálunk ez nem volt jellemző. Egyszer körbementünk Lacival, de szinte végig együtt voltunk. Ebben a DJ is nagy segítségünkre volt, aki mindig behívott minket a tánctérre.
Izgultál valami miatt az esküvőd előtt, vagy nyugodtan telt a készülődés?
Kinga: Az időjárás miatt, pedig pont az az, amit az ember nem befolyásolhat. Annyira szerettem volna kint esküdni a dombtetők és völgyek között. Nem szerettem volna, ha ezt az egészet elmossa az időjárás. Ennek ellenére mikor készülődtünk, egyszer csak leömlött az eső.
Petra: Ott először láttam Kingán a kétségbeesést. Fogtam a kezét, és azt mondogattam neki, hogy el fog állni, és az eső után lesznek a legszebb fények.
Kinga: Ráadásul végül jót is tett az eső, mert picit lehűlt az idő, és nem volt senkinek melege.
A képekből kitűnik, hogy egy nagyon fesztelen, természetes esküvőtök volt. Mire építettétek a tematikát?
Kinga: Mindenképpen szerettük volna a ránk jellemző lazaságot összekötni az eleganciával. A zöld és a natúr színek egyfajta bohóságot vittek az egész dekorációba, ami – a helyszínnel kiegészülve – kicsit visszakölcsönözte azt a fesztiválhangulatot, amit mi megálmodtunk. Lényegében az egész tematikánk erre épült. Petra ebben is nagy segítségünkre volt, annyira megérezte, mit szeretnénk. A Lósi Major az első helyszín volt, amit mutatott, mire én azt válaszoltam, hogy rendben, ne is mutasson többet – ezt választjuk.
Ha három jelzőt kellene felsorakoztatnom, biztosan a laza, rendhagyó és karakteres szavak lennének azok, amivel leírnám az esküvőtöket. Látszik, hogy minden részetek abban a napban volt.
Kinga: Arra próbáltunk fókuszálni, hogy az egész nap olyan legyen, mint mi magunk. Minden kötöttséget elvetettünk, nem voltak kötelező napirendi pontok. Így választottunk például cateringet is, ami csak street foodból állt.
Kell ahhoz bátorság, hogy félre tudd tenni a szokásokat, és azt tudd mondani, hogy az én esküvőm más lesz. Miért választottatok ilyen menüsort magatoknak?
Kinga: Hozta magával a koncepció. Szerettünk volna ebben is megjeleníteni a fesztiválhangulatot, ezért felrúgtuk a hagyományokat. Nagyon jó döntés volt; nemcsak mi imádtuk, hanem a vendégeink is.
Mi volt a helyzet a tortával? Gondolom ott sem a hagyományos ízekre esett a választásotok.
Három tortából álló kollekciónk volt, két ízzel. Kókusz-passiógyümölcs, illetve málna-matcha-fehércsoki. Irtó finomak voltak, és brutál jól passzoltak a dekorációhoz.
Mindez után meglepődnék, ha a szertartásotok is egy klasszikus, anyakönyvvezető által vezetett szertartás lett volna.
Kinga: Szerettük volna, hogy rólunk szóljon a szertartás, ne csak kimondottan arról, hogy az esküvő mennyire szép dolog. Inkább egy személyes töltetet adtunk hozzá – ezért egy szertartásvezetőre esett a választásunk. Ő külön interjúkat készített velünk, ráadásul még házi feladatot is kellett csinálnunk otthon. Ági ebből állította össze a szertartás szövegezését, ami gyönyörűen sikerült. Mindenki teljesen meghatódott.
Ha már szertartás: nehezen tudok elmenni amellett – az egyébként nagyon jó – kezdeményezés mellett, hogy egyre több pár kiálltja ki „offline”-nak az esküvőjét. Ti is megkértétek a vendégeiteket, hogy ne fotózzanak a szertartás alatt. Miért döntöttetek így?
Petra: Meséltem Kingáéknak arról, hogy milyen problémákat tud okozni, ha az emberek telefonnal vagy iPaddel a kezükben ülnek a sorok között. Arról nem is beszélve, hogy mennyire rosszul sülhet el, ha egyből posztolják is a képeket a közösségi oldalakra. Bár erre van egy jó tipp, amit szoktunk javasolni a pároknak: érdemes egy közös csoportot csinálni, és megkérni a vendégeket, hogy minden képet oda töltsenek fel, ne pedig az üzenőfalra. Ennek ellenére még mindig nagyon erős a megélés helyett megosztás tendencia.
Kinga: Nekem nagyon fontos volt, hogy a vendégek ne csak a képernyőn keresztül éljék át velünk azt a napot, hanem tapasztalják meg azokat a pillanatokat, amiknek mi is részesei vagyunk. A fotókat úgyis mindenki megkapja majd később. Szerintem sikerült is elérni a célunkat, senki sem vette elő a telefonját.
Könnyen áthidaltátok, hogy több nemzetiségből állt össze a násznép? Megőriztetek valamilyen hagyományt?
Kinga: A ceremóniamesterünk két nyelven vezette a napot, az szuper volt. Egyedül a szertartást tartottuk meg magyarnak, mert így megmaradt a varázsa, és nem tördeltük meg a fordításokkal. Viszont ott is adtunk egy-egy lefordított szöveget a külföldi vendégeinknek. Tradíciókat nem tettünk a nap részévé, egyedül a menyecsketáncra kerítettünk sort.
Petra: Ilyenkor is nagy segítség, ha van az esküvőn ceremóniamester. Gergő például nagyon jól el tudta magyarázni a menyecsketánc lényegét azoknak a külföldi vendégeknek is, akik most láttak ilyet először. A cél mindig az volt, hogy őket is bevonjuk az eseményekbe.
Ha visszagondolsz az esküvőre, mi az első dolog, ami eszedbe jut? Mi volt számodra a legkedvesebb emlék?
Kinga: Annyira szuper nap volt, hogy nagyon nehéz kiemelni egyetlen élményt. Talán az volt a legemlékezetesebb, mikor leültünk vacsorázni, egymásra néztünk, és egyszerre mondtuk, hogy mennyire imádjuk a másikat. Annyira boldog pillanat volt; egy szempár sem volt rajtunk akkor, olyan volt, mintha csak kettesben lettünk volna.
Tudnál mondani olyat is, amit ma már másképpen csinálnál, vagy amit tanulságként osztanál meg másokkal?
Kinga: Mindent ugyanígy csinálnék, ebben biztos vagyok. A tanácsom pedig az, hogy mindenképp ragaszkodjanak az álmaikhoz, és semmiképp se engedjenek belőle.
Látom, hogy elég nagy területen fedi tetoválás a bőröd. Ez közrejátszott a ruhaválasztásodban?
Kinga: A tetoválásaimat nem szoktam mutogatni, bár nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá, mamáék pedig úgyis megszokták már. A ruhában a minta volt az, ami megfogott, nagyon szeretem a sejtelmes anyagokat. Felpróbáltam előtte három fazont, amik ugyan jól álltak, de nem éreztem azt, hogy igazán olyanok, amilyeneket elképzeltem. Aztán jött ez a ruha, majd a wow érzés. Laci is imádta, azt mondta, hogy csodálatos volt rajtam, és az öltönyéhez is nagyon jól illett.
Laci öltönye mellett én sem tudtam volna szó nélkül elmenni. Igazi bevállalós darab, nagyon passzolt hozzá!
Kinga: Laci olyan öltönyt szeretett volna, amiben nem veszik el mellettem. Mindez jogos, ha szürkében vagy kékben jön, abban más is tud lenni. Elég vagány srác, innen jött az alapötlet, hogy keressünk bordó öltönyt. Legalább hármat megvettünk, megrendeltünk, mire ezt az egyet megtaláltuk.
A fotósorozatotokban nemcsak Magyarországon készült fényképek kaptak helyet. Mesélsz kicsit erről is? Külön napra szerveztetek kreatív fotózást?
Kinga: Abban biztos voltam, hogy nem aznapra tervezzük a kreatív fotózást, mert nem szerettem volna vele az időt húzni. Azt a napot inkább a barátainkkal töltöttük volna, és nem akartuk az egyébként is kevés időből még 1-2 órát kiszakítani.
Petra: Ha a forgatókönyv tökéletes is, mindig van egy kis csúszás, ami sokszor a kreatív fotózás kárára megy. De ha ez nem is történne meg, akkor is összehasonlíthatatlan, hogy kijelölünk egy napot, amikor bárhova elmehetünk, és megadhatjuk a fotózás módját.
Kinga: Igaz, nálunk így is feje tetejére álltak a dolgok. Az esküvő után lementünk a Balatonra néhány külföldi vendégünkkel. Nem szerettük volna, hogy 1-2 nap miatt ennyit utazzanak, ezért szerveztünk még nekik egy kis közös utazást. Egyik nap lementünk a Balatonra fürödni, a kedves párom pedig ugrott egy fejest az alacsony vízben. Végül a kórházban kötöttünk ki, így eltoltuk a kreatívot. Miután Laci felépült, Petráékat kihívtuk magunkhoz Angliába, és arra jutottunk, hogy akár egyúttal sort keríthetünk a fotózásra is. Az volt a terv, hogy bemegyünk Londonba, majd a napot a tengerparton zárjuk. Azzal viszont nem számoltunk, hogy mekkora dugó lesz aznap, ráadásul október lévén a nap is hamarabb bukik le. Végül úgy voltunk vele, hogy ahol meg tudunk állni a belvárosban, ott letesszük az autót, fotózunk, majd irány a tenger.
Petra: Vicces volt, mert pont az a kapkodás, amit szerettünk volna elkerülni, az nem jött össze. A tengerparton futva mentünk fel a hegyre, hogy a napot az égen érjük, de összességében egy tökéletes pillanatot sikerült elcsípnünk. Egy igazi varázslat volt, nem is tudtam abbahagyni a fotózást.
Kinga: Sokszor voltam már ott, de ilyen naplementét még sosem láttunk. Mintha csak ránk várt volna.
Szolgáltatók:
Ruha: Daalarna
Fotók: Petra Pako Photography
Szervezés: Wedding Project Budapest
Catering: Tütü Gasztró Busz
Torta: Egy Csipet Torta
Helyszín: Lósi Major
Dekor: Art Flora Virág
Grafika: 725 Paper Shop (régebben Blue Bird Design)
Ceremóniamester: Szűcs Gergely
Szertartásvezető: Sipos Ágnes
DJ: Tóth Ádám
Smink: Szlami Zita
Haj: Kornél Hairbert
Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon még több inspirációért! Nézd meg a Daalarna legújabb esküvői kollekciójának kampányfotóit ide kattintva.