„Nem is tudom, hogy létezhet-e nálam boldogabb menyasszony a világon! Annyira csodálatos esküvőnk volt a toszkán borvidéken, a semmi közepén, egy kis olasz villában, a legszűkebb barátokkal és családdal, hogy legszívesebben ezt az egy hetet, amit ott töltöttünk, becsomagolnám egy bőröndbe, és mindig, mindehová magammal vinném, hogy ez a csodás élmény mindig velem legyen” – írta nekünk gyönyörű Daalarna menyasszonyunk, Dóri, mi pedig azonnal kifaggattuk őt egy interjúban, hogy a lélegzetelállító képek mellett a különleges esküvő történetét is megismerhessétek. Íme Dóri és Oli nagy napja – avagy egy fergetegesen bohém esküvő Toszkánában!
Hogyan ismerkedtetek meg?
A megismerkedésünk egy szinte máig hihetetlen sztori. Lassan már 5 éve, hogy az egyik barátnőmmel Budapest belvárosában ültünk és fröccsözgettünk, mikor megjelent az asztalunknál egy srác azzal a szöveggel, hogy ő nem szeretne zavarni, de éppen valami ötlet megvalósításán dolgozik, és a véleményünket szeretné kikérni. Menet közben kiderült, hogy ez igazából tényleg a duma része volt, mert megtetszett neki a barátnőm, és ez volt az igazi oka annak, hogy leült mellénk. Nagyjából egy hét múlva szóba került, hogy csinálunk megint egy ilyen délutánt, de egy kicsit nagyobb társasággal és, hogy ezzel az alkalommal ő is hozna pár barátot. Ez volt az a nap, amikor először találkoztunk Olivérrel, és körülbelül 1 hét múlva már meg is volt az első randink. 🙂
Ő úgy emlékszik vissza az első találkozásunkra, hogy otthon Family Guy-t nézett, és semmi kedve sem volt kimozdulni, de végül ez volt élete egyik legjobb döntése.
Milyen volt a lánykérés?
A lánykérés tavaly áprilisban volt, Floridában. Évek óta tervezgettünk egy nagyobb utazást, és borzasztóan készültünk erre a két hétre. Persze nem is gondoltam, hogy Olivér kicsit jobban készül erre, mint én. 🙂 Nagyon nagy vágyam volt mindig, hogy delfineket láthassak ténylegesen, a saját élőhelyükön, nem pedig fogságban. Mivel pár napot Key Westen töltöttünk, megbeszéltük, hogy egyik este elmegyünk vitorlázni, hátha összejön az is, hogy delfineket lássunk a hajóról.
Olivérről egyébként azt kell tudni, hogy maximálisan kerüli a tömeg által kedvelt dolgokat, és mindig a különlegesebbet keresi mindenben. Úgyhogy én a szervezést rá is hagytam, mondtam, hogy nekem mindegy, melyik hajó lesz, csak lássak delfineket. Aztán büszkén mesélte egyik nap, hogy talált egy hajót, ami nagyon szuper, mert rajtunk kívül még maximum 2-3 pár lesz, és nem leszünk 50-en összezsúfolva. Én teljesen odáig voltam a gondolattól, és a két hetes nyalásunk alatt ez volt a legjobban várt program, pedig akkor még nem is sejtettem, hogy mi is fog történni.
Aznap, mikor elmentünk a kikötőbe, és a kapitány jelezte, hogy mennyire szerencsések vagyunk, mert mindenki lemondta a kirándulást, és csak mi leszünk a hajón, na ott kezdett kicsit gyanús lenni a dolog. Gondoltam magamban, hogy ki az, aki egy ilyen programot lemond, és nem akar delfineket látni?!? A kapitány és a felesége borzasztóan kedvesek voltak, a körülbelül 4 órás hajókázás alatt hoztak nekünk sört, bort, gyümölcsöket és folyamatosan a kedvünkben jártak minden aprósággal (ők persze be voltak avatva a dologba).
Aztán jött az első nagy csoda, amikor megláttam a delfineket úszni a hajó mellett – leírhatatlanul csodás érzés volt! Én már ott sírtam. 🙂 Majd kényelmesen leültünk a hajó orrába, néztük a naplementét és arról beszélgettünk, hogy mennyire tökéletes ez az egész, és hogy milyen szerencse, hogy más tényleg nem jött el a hajókázásra.
Ezután a háttérben egyszer csak megszólalt az egyik kedvenc számunk: Bill Withers – Lovely day. Na, itt jött a második csoda, és a nagy kérdés – egyszerűen minden tökéletes volt!

Mi volt az esküvő koncepciója, milyen napot képzeltetek el magatoknak?
Semmiképpen sem szerettünk volna hagyományos esküvőt. Az volt a terv, hogy mindenki ténylegesen velünk együtt tudjon örülni, ünnepelni és olyan kötetlen legyen, amennyire csak lehet. Mivel külföldön élünk, és a családunk/barátaink egy része is külföldön van, ezért már az elején felmerült a kérdés, hogy biztosan Magyarországon szeretnénk-e tartani az esküvőt, annak ellenére, hogy mindketten magyarok vagyunk. Aztán hosszas beszélgetés után megbeszéltük, hogy próbáljunk meg valamilyen nagyon más koncepciót kialakítani.
Ez végül egy 5 napos olaszországi nyaralás lett, a közepét egy esküvővel megtűzve.
Hogyan találtátok meg az ideális helyszínt?
Talán ez volt minden közül a legnehezebb döntés, hiszen rengeteg múlik a helyszínen. Miután megbeszéltük, hogy akkor ez ténylegesen egy mininyaralás lesz mindenkinek, akkor azt is figyelembe kellett vennünk, hogy mindenki számára elérhető távolságban legyen a kiválasztott helyszín, és a környéken (vagy útközben) legyen látnivaló is. Ez azért volt nagyon fontos, mert a családnak és a barátoknak komoly áldozatot kellett hozniuk azért, hogy azt, amit mi megálmodtunk, véghez is tudjuk vinni. Ehhez viszont mindenkinek rengeteget kellett utaznia – voltak akik Magyarországról, Luxemburgból, Franciaországból, Ausztriából, Máltáról érkeztek, szóval nem volt egyszerű mindent összeszervezni. De végül ez is szuperül alakult, mert végül tényleg mindenki nyaralásként élte meg az ott töltött időt, és sokan elmentek a környéken a híresebb toszkán városokba kirándulni, mint például Siena, Firenze, Montepulciano, de voltak olyanok is, akik előtte vagy utána a tengerparton pihentek.
Szóval mindent összevetve leszűkítettük a kört a toszkán borvidékre és hetekig tartó Google-keresgélés és emailezés után találtunk 4-5 olyan helyszínt, ami minden kritériumnak megfelelt, és árban is elfogadható volt. Aztán a kapcsolattartókkal/tulajokkal egyeztettünk időpontot, és elutaztunk egy hétvégére, hogy élőben is megnézhessük ezeket a helyszíneket, hiszen a fotók nem mindig tükrözik a valóságot. Amikor közeledtünk a helyhez a toszkán lankákon, és megláttuk azokat a csodás cédrusokat az út mentén, már teljesen be voltunk zsongva, és alig vártuk, hogy ténylegesen megpillantsuk a csodás Podere Ferranesit. Mikor megérkeztünk, Johny aki az ottani kapcsolattartónk volt, egy pohár proseccóval várt bennünket.
Tökéletes volt a hangulat, a nyugalom, a látvány, a fények (éppen kezdett lemenni a nap is), szóval egyből éreztük, hogy megtaláltuk A HELYSZÍNT! Kívülről egy tipikus toszkán villa, belül pedig egy nagyon letisztult, modern, skandináv design várt bennünket. Pontosan az a style, amit imádunk!

Hogyan, mennyi idő alatt szerveztétek meg az esküvőt?
Mivel külföldön élünk, és egyáltalán nem voltunk jártasak az olasz esküvőkkel kapcsolatban, meg egyáltalán az ottani lehetőségekkel, ezért az elején elgondolkodtunk egy esküvőszervező segítségén. Aztán végül Olivér megkérdezte tőlem, hogy ugyan mi az a plusz, amit egy esküvőszervező meg tud szervezni, és mi pedig nem? Úgyhogy innentől kezdve egy év kemény szervezés vette kezdetét. Különböző Excel tábláink voltak a vendégek szállásairól, szobaleosztásokról, hogy kinek mi az igénye és preferenciája, a kellékekről akiket be kellett szereznünk, az italok mennyiségéről és még sorolhatnám.
Mivel a helyszín önmagában csak egy szállás volt, és nem fogadtunk külön catering szolgáltatót, akik az italt is hozták volna magukkal, így az összes bort, pezsgőt, koktélalapot egy éven keresztül gyűjtöttük össze, az Excel tábla alapján, amivel kiszámoltuk, hogy körülbelül ki miből mennyit fog fogyasztani. Talán ezt volt az egyik legnehezebb felmérni, de végül sikerült.
Nagyon összhangban volt az egész szervezésünk, és mindegyikünk mindig abból vette ki a részét kicsit jobban, amihez jobban ért. Én voltam az, aki inkább felkereste és tartotta a kapcsolatot a szolgáltatókkal, Oli pedig a kivitelezéssel, logisztikai dolgokkal foglalkozott. Az első pár hónapunk úgy telt, hogy esténként a teraszunkon átbeszéltük, hogy akkor ki hogy haladt a szervezéssel, és ráhangolódva Olaszországra, egy pohár Aperol spritz mellett meg is hoztuk mindig a döntésünket. 🙂

Mi volt az álmotok a dekorra, a meghívókra és a grafikára vonatkozóan?
Rendkívül kreatív emberek vagyunk Olivérrel, és szeretünk is magunk tervezni dolgokat, úgyhogy az elején úgy döntöttünk, hogy meghívót és a menükártyát magunk tervezzük meg. Egyszerű, minimál stílusú lett mindkettő. 🙂
Dekor: Fontos lenne kiemelnem, hogy egy éve, amikor az esküvőt elkezdtük szervezni, nem gondoltuk volna, hogy nem csak egy csodás egy hetes toszkán esküvő élményével fogunk gazdagodni, hanem igaz barátokra is találunk. Johi és Andris (Chetres) olyan kedves és végtelenül őszinte emberek, akikből nagyon ritka és kevés van a világon. Azért a csodáért és mérhetetlen sok segítségért, amit tőlük kaptunk, örökre hálásak leszünk nekik és azt kívánom, hogy bárcsak minden menyasszonynak ilyen dekorosai lennének, mint ők voltak nekünk! Minden nagyon egyszerű, letisztult és minimál stílusú volt, pontosan ahogy elképzeltük.
Az utolsó napokban dőlt csak el, hogy a vacsora helyszíne a villa bejárata előtt legyen, és egyetlen hosszú asztalon, ültetés nélkül lesznek a vendégek.

Az asztaldekoráció csodálatos volt – középen egy hosszú mohás ágyba voltak élő virágok ültetve és emiatt tényleg olyan érzésünk volt, mintha a természetben lennénk. Egyszerűen imádtuk! Johiékkal annyira egy hullámhosszon voltunk és olyan bizalom alakult ki közöttünk, hogy semmin sem kellett aggódnunk. Hétfőn reggel, amikor már mindenki úton volt Olaszország felé, ők akkor rohantak a virágpiacra beszerezni mindent, ami kellett az egy hét alatt (ők is velünk voltak hétfőtől péntekig, így ki tudták pihenni a hosszú utat és rá tudtak készülni a munkára).
Vicces volt a bevonulás is, mert Johi volt az, aki a dekorálást abbahagyva mindent eldobott a kezéből, és ott állt mellettünk, jelezve, amikor minden készen állt, és megkezdődhetett a bevonulás. Nem volt egyszerű a dolog, mivel nem volt ceremóniamesterünk. Nem is tudom, hogy ezt hogy oldottuk volna meg Johi nélkül. Az utolsó hetekben derült ki az is például, hogy nincs a helyszínen fehér terítő – pár nap múlva már kaptam is a fotót tőlük, hogy Johi és Andris otthon varrják a terítőnket. 🙂 Egyszerűen, mindenben számíthattunk rájuk és ezt soha nem fogjuk elfelejteni nekik!
Mi volt a catering koncepciója, milyen ételeket választottatok a vendégeknek?
Johny Thielens, a helyi kapcsolattartónk és felesége, Rita készítette a vacsorát. Igazi helyi olaszos menünk volt éjféli pizzával. Mindenki imádta!

És a sütemények + menyasszonyi torta?
A sütiket és a tortákat egy helyi cukrászdából rendeltük mindenféle kóstolás nélkül. Nem volt kifejezetten nagy menyasszonyi tortánk, hanem több kisebb tortát rendeltünk, hogy mindenki biztosan megtalálhassa azt az ízt, amit keres. Szóval nem volt hagyományos tortavágás sem.
A nagymamám sütött még az előző napokban sajtos pogácsát és hókiflit is, hogy ne csak édes sütemény legyen, és ez akkora sikert aratott, hogy aztán mindenki nagy kedvence lett mama házi pogácsája! Ennél jobb süti nem is lehetett volna!
Hogyan esett a választásod erre a különleges Daalarna esküvői ruhára? Milyen élményeid vannak a ruhapróbákról?
Azt az első perctől kezdve tudtam, hogy Daalarna ruhában szeretnék férjhez menni, efelől kétségem sem volt. Még javában tartott a floridai utazásunk, amikor megírtam az első emailt, és kértem időpontot ruhapróbára. Minden nagyon egyszerűen ment, egy óra próbálgatás után anyukámmal ki is választottuk a tökéletes ruhát. Mindenki mindig nagyon rugalmasan állt hozzánk, és ez nagyon fontos is volt, hiszen külföldről kellett egyeztetni, ha éppen valamit módosítani szerettem volna a ruhán. Nagyon sokat jelentett Mariann, a varrodavezető kedvessége és hozzáértése, hogy bármilyen kérdéssel vagy kéréssel fordultam hozzá, mindig mindent nagyon egyszerűen megoldott nekem. És a végeredmény tényleg olyan lett, amilyet megálmodtam. 🙂

Mit szóltak a ruhához a vendégek és a férjed?
Olivér ténylegesen akkor látott meg először, mikor apukám bekísért a szertartásra, és emiatt ez a pillanat nagyon őszintére sikerült. Mikor megláttam Olivér arcát, akkor éreztem, hogy mindketten a sírással küszködünk, és a vendégeken is láttam a teljes meghatódottságot. Aztán utána sorra jött oda hozzám mindenki, és mondogatták, hogy mennyire csodás a ruhám és mennyire passzol az egész kinézetünk a helyszínhez.
Imádtam minden részét, de talán azt élveztem a legjobban, ahogy a szoknya csak úgy úszott utánam, és az egész olyan habkönnyű volt. 🙂
Mesélsz a többi részletről is a megjelenéseddel kapcsolatban?
A hétköznapokban is az egyszerűbb megjelenést preferálom, így a esküvőn sem szerettem volna, ha ez másképp lesz. A cipőmet Vágó Réka készítette, akinek elmeséltem, hogy sajnos magas sarkúban kissé ügyetlen vagyok, bármennyire is tetszik másokon, a saját esküvőmön nem érezhetem magam kényelmetlenül. Úgyhogy közösen meghoztuk a döntést, és egy lapos, egyszerű szandált választottunk a ruhához.
A sminkemet unokatestvérem felesége, Gyenei-Kovács Anna készítette, akinek a munkáját nagyon köszönöm, nem is kívánhattam volna ennél szebb és egyszerűbb sminket a nagy napomra! Külön örültem neki, hogy az utolsó órákban is egy olyan ember kezei között voltam, aki ismer és folyamatosan próbálta oldani az idegességemet, ami talán akkor tetőzött a legjobban. A hajam is egyszerű volt, laza hullámokkal és egy fonással, ami azt a virágkoszorút tartotta, amit Johi és Andris készített nekem.
Ha 5 szóval kellene jellemezned, milyen volt az esküvőtök?
Bohém, laza, családias, Aperol Spritz, TOXANA – ez azért fontos, mert a hét végére ez lett az egész esküvő szlogenje. 🙂
Milyen emlékeid vannak a nagy napról?
Életünk legszebb és legemlékezetesebb egy hete volt, még a sok kihívás ellenére is. Az, hogy a családunk és a közeli barátaink ilyen hosszú ideig együtt tudtak lenni, kikapcsolódni és élvezni az egészet amiért egy évig dolgoztunk, hihetetlen érzés volt. Legszívesebben becsomagolnám ezt az egyhetes élményt egy bőröndbe, és mindig mindenhova magammal vinném, hogy aztán bármikor újra és újra átélhessem az egészet. Felemelő érzés volt az első percétől kezdve a legutolsóig.
Milyen volt a zene? Meddig tartott a parti?
A zenét egy helyi DJ szolgáltatta, aki csak azokat a zenéket játszotta, amiket előzetesen megbeszéltünk. Erre is volt egy külön elkészített listánk, és ő igazából csak a keveréssel és a sorrenddel foglalkozott. Aztán az igazi buli hajnali 3 után kezdődött – Olivér egyik legjobb barátja Bécsben DJ-ként is tevékenykedik, és neki tényleg nagy élvezetet nyújt, ha játszhat. Úgyhogy 3 után ő vette át az irányítást, és egy hatalmas buli kerekedett.
Már reggel 5 körül volt, amikor a medence tükrében láttuk, hogy kel fel a nap, és mindenki teljes extázisba került, annyira tökéletes volt a látvány, a zene és az a sok-sok érzelmi hullám, ami addigra azt a pár napot teljesen körülölelte.
Hajnali 6-7 körül még mindig tomboltunk, addigra már átalakult a buli, és egy nagyon komoly minőségű technopartiba csapott át. Mi nagy rajongója vagyunk ennek a műfajnak, és habár jártunk már sok jó buliban, azt kell mondanom, hogy életünk legjobb és legemlékezetesebb buliján vagyunk túl. Reggel 9 után már csak azért állítottuk le a zenét, mert elkezdték hozni a reggelit, és mindenki éhes lett, különben még ma is ott táncolnánk a medence szélén. 🙂

Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
A készülődés, a bevonulás, a gyűrű amit alig tudtam felhúzni Olivér ujjára, a másnap reggelig tartó buli. Egyszerűen imádtuk az egészet úgy, ahogy volt!
Mi volt a legszebb élményed?
Az, amikor a bevonulásnál megláttam Olivér arcát.
Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál az esküvő előtt?
Reggel 6:30-kor, amikor fogat akartam mosni és realizáltam, hogy az egész épületben nincs víz, és délre már oda volt rendelve a fodrász. Na, akkor egy kicsit elkezdtem izgulni, hogy ez most hogy fog megoldódni, pont az esküvő napján, de végül 1-2 órán belül már minden rendben volt. A második ilyen pillanat az volt, amikor délre kellett volna érkeznie a fodrásznak, és 2 után toppant be az ajtón, mondván, hogy neki ez volt beírva a naptárába. Kicsit olaszosan oldotta meg, de végül megérkezett, és én is elkészültem időben. Szerencsére Anna közben már csinálta a sminkemet, és folyamatosan nyugtatgatott, meg a kezembe nyomott egy limoncellót is, szóval utána már minden rendben volt. 🙂
Volt rossz emléked vagy olyan részlet, amit megváltoztatnál utólag?
Minden úgy volt tökéletes, ahogy volt.
Szolgáltatók:
Ruha: Daalarna – Benes Anita, Helyszín: Podere Ferranesi, Asciano (catering: Johny & Rita Thielens), Fotó és videó: Botond és Géza - Wertanco.ltd, Dekor/viragok: Chetres Event Decoration, Smink: Gyenei-Kovács Anna, Frizura: Ursula Spicchiaioli
Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon még több inspirációért! Nézd meg a Daalarna legújabb esküvői kollekcióját, a REBELLE-t ide kattintva.