„Szűk körű, szeptemberi esküvőnk volt. Az ünneplés hangulatát egyrészt a helyszín klasszikusan elegáns és mégis bohém stílusa biztosította, másrészt a zene. Minden momentumhoz mi magunk választottuk a számunkra ideális zenéket, amit a DJ-n játszott le a megfelelő pillanatban. A menyasszonytánc alatt pedig a Bürkös zenekar játszott népzenét – ők gyerekkorom óta fontos részei az életemnek. A férjem, Laci és a barátai a Peaky Blinders sorozat stílusában voltak felöltözve, és a díszítés színvilága is sötétebb volt, mint a megszokott (burgundi és navy kék), ami mind-mind egy fricska volt a hagyományos esküvőkhöz képest.” Rovatunkban ezúttal gyönyörű Daalarna menyasszonyunkat, Debit kérdeztük élete nagy napjáról.
Hogyan ismerkedtetek meg, és milyen volt a lánykérés?
Mindkettőnk szülei ugyanabban a kisvárosban élnek, ezért elképzelhető lett volna, hogy egyszer összefussunk valahol és megismerkedjünk. Viszont amikor először találkoztunk, akkor Laci már régen Budapesten élt és csak nagyon ritkán utazott haza, akkor épp egy barátja születésnapja miatt. Nem ugyanabba a baráti tásaságba jártunk, és csak egy gyerekkori barátnőm unszolása miatt mentem el a partira. Az este folyamán egymás mellé keveredtünk, szimpatikusak voltunk egymásnak és beszédbe elegyedtünk. Ez után, a következő egy évben sűrűsödtek Laci hazautazásai és a reggelig átbeszélgetett éjszakák. Egy év után, amikor már minden ismerősünk annak szurkot, hogy végre kezdeményezzen már valamelyikünk, Budapesten jártam és megbeszéltük, hogy találkozunk. Végül sok pohár bor után, a Margitszigeten sétálva csókoltuk meg egymást először a felkelő nap eső sugarai alatt.
Rám nem igaz, hogy kislány korom óta a „Nagy Napot” tervezgettem volna, de miután először megcsókoltuk egymást, hamar felmerült bennem a gondolat, hogy vajon mikor fogja megkérni a kezem.

Nyolc évig vártam rá… Egy örökkévalóság volt!
De a leánykérés végül kárpótolt a várakozásért. Menorcán nyaraltunk, ahol az egyik este a tengerparton ültünk egy üveg borral és néztük a naplementét. Szóba kerültek a barátaink, akiknek akkoriban volt az esküvőjük, és Laci bevallotta, hogy bár Ő eddig nem érezte magát késznek a házasságra, de a szertartásuk alatt teljesen átszellemült, és arra gondolt, vágjunk bele mi is. Én félig elbambulva nosztalgiáztam magamban, hogy milyen szép is volt az esküvőjük… majd hirtelen tudatosult bennem, hogy mit is mondott. Azonnal visszakérdeztem, hogy „TESSÉK?!”, de Ő addigra már előttem térdelt, és jött a várva várt kérdés. Majd kinyitotta a dobozt, és ott volt benne „A” gyűrű! Annyira elvarázsolt, hogy nem mondtam semmit, csak elvettem, felhúztam az ujjamra és elsírtam magam. Majd mikor kezdtem visszatérni a valóságba, rájöttem, hogy nem is ő húzta a gyűrűt az ujjamra, hiszen kikaptam a kezéből. Újra nekifutva igent is mondtam, és végül hagyományosan is megtörtént a gyűrűhúzás. Ez volt a mi tökéletes pillanatunk!
Milyen esküvőt álmodtatok meg magatoknak?
Ha egy mondattal kellene válaszolnom a kérdésre, akkor a következőt mondanám: egy klasszikus, elegáns esküvőt képzeltünk el magunknak, a ránk jellemző fricskával.
Mivel nem igazán vagyunk társasági emberek, ezért csakis szűk körű esküvő jöhetett szóba. Csak a legfontosabb embereket hívtuk meg, akikkel felszabadultak lehettünk, és akikkel szívesen megosztottuk azt a meghitt eseményt, hogy Lacival hivatalosan is összekötöttük az életünket.
Mindenképpen olyan esküvőt szerettünk volna, ami minket jellemez. Igyekeztünk távol maradni a kliséktől, és próbáltunk minél többet belecsempészni a személyiségünkből a részletekbe. Például a férjemnek és a barátainak az öltözéke az 1920-as évek férfi divatját idézte (háromrészes öltönyök, nadrágtartók, flatcapek).
A helyszín esetében is törekedtünk arra, hogy eltérjünk a megszokottaktól, ezért esett a választásunk a klasszikusan elegáns, de mégis bohém stílusú Le Til Kúriára. A dekoráció színvilágához sötét árnyalatokat választottunk: dominált a burgundi, megspékelve egy kis navy kékkel.
A zenére kiemelt figyelmet fordítottunk, mert nagyon fontos szerepe van a mindennapjainkban is, és szerettük volna, ha ez az esküvőnkön sem lenne másképp. Éppen ezért minden zeneszámot mi magunk válogattunk össze, amiket a DJ – az előzetes instrukcióink alapján – a megfelelő pillanatokban játszott le. A vacsora alatt Frank Sinatra szólt, a partin pedig a szokásos esküvői zenék helyett a barátainkkal közös kedvenceink csendültek fel a brit indie rocktól az 50-es évek rockabilly zenéjéig. Sőt, még a magyar népzene is szerepet kapott, mivel a gyerekkorom óta része az életemnek és ezért nem volt kérdés, hogy a menyasszonytánc alatt az szól majd. Egyébként a Bürkös zenekart kértük fel, akik nagyon izgalmas színfoltjai voltak az estének.
Az esküvői fényképeinket sokadik alkalommal is mosolyogva nézem végig, és közben mindig magával ragad a teljesség érzése, hogy ez így volt tökéletes. Sikerült megszerveznünk álmaink esküvőjét!

Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
Nehéz kérdés, hiszen csakis emlékezetes pillanatok voltak. 🙂 Viszont van néhány olyan pillanat, ami ilyen vagy olyan okból, de mégis kiemelkedik a többi közül.
Például már az előző este is emlékezetes volt számunkra. Egy barátnőm és a két tanúnk a párjaikkal már előző nap megérkeztek a szüleim házába, hogy az utolsó simításokban segítsenek. Mivel már nem volt túl sok teendő, így idővel átalakult a program egy fergeteges, spontán kertipartivá. Ez az este tökéletes megalapozása volt az esküvő napjának, mert mindenki felszabadult volt és együtt hangolódtunk rá a „Nagy Napra”.
A first lookot és a bevonulást azért emelném ki, mert különösen meghatóak voltak.

Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy melyik zenére szeretnénk az oltár elé vonulni. Sikerült megtalálni a tökéleteset, viszont onnantól, hogy megpillantottuk egymást, teljesen megszűnt létezni a világ körülöttünk, és semmit nem hallottunk a zenéből.
Számomra az is nagyon kedves emlék, amikor a szüleinknek írt pár soros köszönőbeszédet mondtuk el. Nagyon megérintette őket, jó volt látni, hogy gondolataink ennyire jólesnek számukra.
Illetve nagyon kellemes pillanat volt, amikor visszaértünk a kreatív fotózásról, és már az asztaloknál ült a teljes násznép. Beléptünk a terembe és érezhető volt, hogy már vártak minket, és örültek, amikor ismét csatlakoztunk hozzájuk.
Végezetül pedig a top 5-be befér egy „kár lett volna kihagyni” típusú pillanat is: egyikünk sem szerepel szívesen – és ezt a vendégeink is jól tudták –, de ennek ellenére mégis készültünk egy rövid koreográfiával az első táncunkhoz. Bár tartottunk tőle, végül nagy sikerünk volt. Nagyon jól éreztük magunkat közben is és igazán pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál?
Magam miatt izgultam a leginkább…
Hogy nem fogom tudni igazán átélni a fontos pillanatokat. Hogy egy év szervezés után ott lesz a tökéletes esküvő, amiről mindig is álmodtam, de én nem leszek ott lélekben, és így nem fogom tudni átérezni.
Maximalista vagyok, ami a legtöbb esetben nem segít, hanem inkább hátráltat… Még akkor is azt elemzem, hogy minden úgy alakul-e, ahogy terveztem, amikor már csak hátra kellene dőlnöm, és élvezni a munkám gyümölcsét. Ezért megesik, hogy elszaladnak mellettem a fontos pillanatok, és utólag mindig bűntudatom van, hogy már megint nem a lényegre koncentráltam.
Szerencsére (na meg persze a tudatos odafigyelésnek köszönhetően) sikerült a nagy napon átadni a gyeplőt. Bíztam abban, hogy az előkészületek során mindenre gondoltam, és bíztam a szolgáltatóink professzionalizmusában is.
El tudtam engedni magam, és így megélhettem a nap minden egyes mozzanatát. Olyan emlékékeket gyűjtöttem, amikre mindig boldogan fogok visszaemlékezni!

Változtatnál valamin utólag, ha lehetne?
A válaszom egy határozott nem!
Őszintén mondom, hogy kiélveztem minden pillanatot. De nem csak az esküvő napján… A leánykérés után egy hónappal szerveztünk egy kerti partit, hogy megünnepeljük a családunkkal és a barátainkkal az eljegyzésünket. Gyönyörű volt: mindenhol fényfüzérek, virágok, mécsesek… olyan volt, mint egy tündérkert! Mindenki nagyon jól érezte magát, és mivel majdnem ugyanaz volt a meghívotti kör, mint az esküvőn, viccelődtünk is vele, hogy akár az is lehetett volna az esküvőnk!
Aztán elkezdtem vezetni az esküvői naplót, amit az eljegyzési partin kaptam. Nagyon élveztem töltögetni és nagyon sokat merengtem fölötte hétvégenként. Vezettem benne a kezdetektől minden teendőt, minden kiadást, és ha egy feladatot kipipáltam, akkor készítettem hozzá a témának megfelelően egy apró matricát is és beleragasztottam az adott hónap lapjára. A végére olyan lett a naplóm, mint egy személyre szóló esküvői képregény.
Programot körítettem minden fontosabb „elintéznivaló” köré, amihez csak lehetett. Például a ruhám kiválasztását egy kétnapos nézelődés előzte meg. A team minden tagjának készítettem egy személyre szabott ajándéktasakot, ami névre szólóan fel volt matricázva, mindenkinek benne volt a kedvenc üdítője, egy csoki, hogy bírják a strapát, egy csomag zsepi, ha esetleg megható lenne egy-egy pillanat, egy 5 kártyából álló szavazótábla a véleménynyilvánításhoz és egy szintén személyre szóló jegyzettömb, amibe leírhatták a gondolataikat. 🙂
Szépen (és persze kontroll alatt) követték egymást az események. Haladtunk előre az esküvőnk felé vezető úton, amit próbafrizurák és -sminkek, varrodai ruhapróbák és próbavacsorák szegélyeztek. Mindegyik egy-egy olyan izgalmas élmény volt, ami színessé, emlékezetessé tette a szervezéssel eltöltött évünket. A „Nagy Nap” pedig maga volt az érzelmi hullámvasút! Vagy azért sírtunk, mert megható volt a pillanat, vagy azért csordult ki a könnyünk, mert annyira jóízűen nevettünk.
Minden fantasztikus volt és nem változtatnék semmit: sem az előzményeken, sem az aznapon.
Ezért a leendő menyasszonyoknak és ez éppen esküvőt szervező lányoknak azt tanácsolom (ha elfogadjátok tőlem), hogy élvezzenek ki minden pillanatot! Szervezzenek programot minden döntési pont köré, vagy éppen ünnepeljenek meg minden sikeres szerződéskötést a szolgáltatókkal, mert máskülönben iszonyatos sebességgel rohan el mellettetek az előkészület időszaka… Az esküvő napjáról meg ne is beszéljünk! Töltekezzetek fel minél több pozitív pillanatból, szívjátok magatokba az összes szeretetet, amit kaptok, és szerezzetek minél több boldog emléket a szervezés közben, hogy még évek múltán is mosolyt csaljon az arcotokra, ha visszaemlékeztek egy-egy pillanatra… 🙂

+1: Miért ezt a ruhát választottad?
Két ruhapróbán voltam a Daalarnában. Az első alkalomra egy 10-15 ruhát felsorakoztató listával érkeztem, fontossági sorrendben, kiemelve, hogy melyik miért tetszik… Szóval azt hiszem, hogy kijelenthetem: kellőképpen fel voltam készülve! 🙂
A szalonban Niki és Kata voltak a segítségemre, egy rövid bemutatkozás és egyeztetés után el is kezdtük a próbát. Az elején még elég feszült voltam, mert a felpróbált ruhák közül egyik sem úgy állt rajtam, ahogy azt előzetesen elképzeltem… Azonban Niki nagyon hamar rám hangolódott, ráérzett, hogy mi az, ami komfortos számomra és melyik ruhák azok, amiket kár erőltetni, még ha fel is írtam a listámra őket, mert csak a bizonytalanságomban erősítenének meg. Végül a győztes darab sem az általam összeírt ruhák közül került ki. Mondhatnám, hogy nem én találtam rá a ruhára, hanem a ruha talált rám, de az igazság az, hogy Niki javasolta, hogy próbáljam fel.
Elővett egy ruhát, amit nem láhattam a weboldalon, mert ugyan a SUNSET kollekció része, mégis egyedi darab. Már a vállfán is nagyon tetszett, de miután felpróbáltam, tudtam, hogy más már szóba sem jöhet, megvan, amit kerestem. Éreztem, hogy ez az én ruhám! Minden benne volt, amire vágytam: amerikai nyakvonal, gyöngyök, csipke, minden…

A második próbára már csak a saját lelkem megnyugtatásáért mentem el, és semmi mást nem próbáltam fel, csak „A” ruhát. Viszont ez a próba is hasznosnak bizonyult, mert az elsővel ellentétben, itt már nem állt fenn a bőség zavara, és tudtam a részletekre is koncentrálni. Például, hogy milyen övet szeretnék a ruhához, hogy biztosan ragaszkodok a puhatüll szoknyához, illetve már akkor is tudtam, hogy este bőrdzsekit fogok felvenni, ha hűvösre fordul az idő, így volt lehetőségem elképzelni együtt ezt a két stílust is.
Utólag is úgy gondolom, hogy nem választhattam volna jobban. Még egyszer szeretném megköszönni Niki és Kata segítségét és támogatását. És legfőképpen szeretném megköszönni az anyukámnak, hogy lehetővé tette számomra ezt az élményt, mert ő vásárolta meg nekem álmaim menyasszonyi ruháját. Különlegesnek és szépnek éreztem magam benne.
Imádtam minden pillanatot, amit a ruhámban tölthettem.


































Helyszín: Le Til Kúria, Ceremóniamester: Villányi Máté, Zene: Show4You; Bürkös zenekar, Fotó: Bella Rose Photography, Videó: Balla Bence, Sminkes: Orosz Panka, Fodrász: Balogh Boglárka, Ruha: Daalarna
Te is szeretnél szerepelni rovatunkban? Küldd be nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva. Még több esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!