Mintha csak tegnap lett volna az esküvő, épp olyan csillogó szemekkel kezd el mesélni nekem. Egyik mondatában még a ruháját magasztalja, a másikban már a a szertartásról lemaradt barátnőkről sztorizik. Az innen-onnan szemezgetés végül egy közel másfél órás lányos csevegéssé növi ki magát.

‘Három évig éltünk kint a párommal, Alexszel Frankfurtban. Hatalmas motiváció volt, hogy azért hajtsak a munkahelyemen, mert Daalarna ruhát szeretnék vásárolni az esküvőnkre. Amikor hazaköltöztünk, az első dolgom volt megtalálni a tökéletes darabot. A Secret kollekció bemutatóját néztem az interneten, ott leltem rá egy térd alá érő, bájos csipkeruhára. Vicces volt, hogy Alex is megnézte a bemutatót nélkülem, majd ő is arra a ruhára szavazott, ami nekem tetszett.Bementem a szalonba, hogy felpróbáljam. Adtam lehetőséget három másik darabnak is, szándékosan a legvégére hagytam a kedvencemet. A húgom és a barátnőm kísértek el, fotóztak a telefonommal, ha mégis döntésképtelen lennék, legyen képem mindegyikről. De amikor kijöttem az utolsó ruhában, mindenki egyöntetű véleménye -beleértve a sajátomat is- volt, hogy az vagyok én.Nem sokkal később visszamentem, hogy méretet vegyünk. Csak egy apróságot változtattam rajta, a hátsó cipzárat gombokra cseréltettem. Egy évvel az esküvő előtt elmondhattam, a legfontosabb feladat kipipálva, jöhet minden más.’

Menyecskeruhád is volt?

– Dehogy! Úgy voltam vele, ha már ekkora szerelem volt a menyasszonyi ruha, nem fogom néhány óra után levetni és másikra cserélni. Minél többet szerettem volna viselni.

Akkor valóban nem volt kérdés, hogy a ruhához igazítjátok az esküvőt. Mi volt a következő lépés?

– A Belle kollekció kampányfotóin a modellek gyönyörű virágkoszorúkat viseltek a fejükön, azonnal beleszerettem a tündéres kiegészítőbe. Rákerestem arra a dekoratőrre, aki készítette őket. Láttam, hogy egy olyan esküvő team-mel dolgozik együtt, ahol fotós, filmes, esküvőszervező, mindenki egyszerre felfogadható. Ők lettek végül a mi csapatunk is.

 

Voltak konkrétumok, elképzelések, mit és hogyan szeretnétek?

– Voltunk néhány esküvőn, ahol fejben jegyzeteltem, mit nem szeretnék a sajátunkon látni. Ez is egy jó kiindulási pont, ha az ember legalább annyit tud bizonyosan, mit nem akar. Egyébként szabad kezet adtunk az esküvőszervezőnknek és a dekoratőrnek.A kölcsönös bizalomnak köszönhetően csak a leglényegesebb kérdésekben kellett döntenünk, de a dekoráció teljes összeállításában szabad kezet kaptak.

A fotók alapján nem mindennapi helyszínt találtatok.

– Az esküvőszervezőnk, Vágvölgyi Andi megkérdezte, hogy egyáltalán voltunk e már olyan esküvőn, ahol megfogott minket egy hangulat, egy helyszín. Emlékeztünk egy rusztikus angliai menyegzőre, amely egy pajtában volt. Mindkettőnknek nagyon tetszett az a laza romantika. Erre Andi a szentendrei Skanzent javasolta. Mókás volt, hogy nem tudta, jómagam szentendrei lány vagyok, abban az utcában laktam, amely a Skanzenhez visz, sőt, a nagyim ott dolgozott. Nem akartam negatív lenni, de nem értettem, miért akar minket a Skanzenbe vinni, csak egy fogadóházra emlékeztem, amely nem éppen álmaim helyszíneként lebegett a szemem előtt. Megnyugtatott, hogy nem arra az épületre gondol, hanem egy pajtára, amit csak kevesen ismernek. Költségesebb megoldás volt ugyan, de igaza lett, tökéletes helyszín volt. Mindent oda kellett szállítani, a székeket, az asztalokat, a dekorációt, a cateringet. Egy ilyen feladatnál kellő bizalmat kell szavazni, mert elsőre valóban csak egy régi, üres pajta volt, nem tudtam elképzelni, hogyan lesz esküvői partihelyszín, de bíztam a csapatban.

Nem kíváncsiskodtál, hogyan képzelik el a dekorációt?

– Volt egy pont, ahol tudtuk, hogy elég, ha az esküvő napján kukkantunk rájuk, előtte hagyjuk őket kibontakozni. Amikor felvetették, hogy legyen a pajta előtt két fehér bőrkanapé, némileg furcsáltam az ötletet. Minek az?! Kérdeztem. Gyenes Szilvi, a dekoratőr próbált megnyugtatni, hogy éppen a kontraszt miatt lesz különleges és imádni fogják a vendégek.Végül tényleg nagyon jól nézett ki, sokan ültek ki oda az este folyamán, levegőzni, beszélgetni, megpihenni a sok táncolás után. Örülök, hogy ebben is rájuk hallgattam

 

Milyen kép fogadott, amikor először léptetek be a feldíszített pajtába?

– Őszintén, majdnem elsírtuk magunkat a látványtól. Mimózák, füvek, abszolút nem megszokott növények, virágok díszítették a helyiséget, az egyik asztalon egy komplett fa állt. A színek terén még közösen döntöttünk úgy, hogy csak fehéret vagy annak árnyalatait szeretnénk. Különleges hatása volt a barna faszerkezetnek és a fehér kiegészítőknek együtt. A torta és a desszertasztal is fehér süteményekből állt, a csipke visszaköszönt a desszerteken. A nagyim megkérdezte az esküvő előtt néhány nappal, hogy milyen sütiket készítsen. Nem szerettem volna megbántani azzal, hogy elveszem tőle a sütés örömét, ezért annyit mondtam neki, hogy bármilyet, csak fehér legyen rajtuk a máz. Annyira szép formákat talált ki nekünk, valóban bele tudtuk illeszteni a többi édesség közé.’

Ha jól értettem, akkor a vőlegény a szertartás előtt látott a ruhádban?

– Mi lazán álltunk hozzá ehhez a kérdéshez is. Tudta, hogy melyik ruhát választottam, sőt, a szertartás előtt egy helyen készülődtünk, nem volt külön menyasszony és vőlegény részleg. Együtt szerettük volna megélni a nap minden percét.’

Akkor feltenném a kérdést: mégis volt bármi, amiben úgy viselkedtél, mint egy ‘átlagos’ menyasszony? Egy kis pánik, egy kis stressz?

– Volt egy olyan tényező, amit sajnos nem lehetett befolyásolni. Paráztam az időjárás miatt. A pajta előtti terület füves, földes volt, ami ha elázik, sár lesz belőle. Az esküvő előtti napon hatalmas eső volt. Most mégis mi lesz?’ Vegyünk gumicsizmákat a vendégeknek? Terítsük le ponyvával a bejárat előtti részt? Andi aztán kezébe vette az irányítást és azt mondta: Detti, nyugodjál meg szépen, ez az én felelősségem, nem a tiéd. Ha esni fog, megoldok mindent.’ Őszintén mondom, ez a két mondat is elegendő volt ahhoz, hogy lehiggadjak. Végül persze nem is esett.’

Nagyon hamar, még a beszélgetésünk legelején említetted, hogy voltak, akik lekésték a szertartást.

– Alex brit-magyar kettős állampolgár, plusz a három éves frankurti életünk révén is sok külföldi barátunk lett. A meghívóban egyértelműen jelezve volt, hogy a szertartás egy templomban lesz Szentendrén. A külföldi barátoknak csináltunk egy Facebook event-et is, amiben viszont csak a Skanzent jelöltük be. Néhány külföldi barátnőmnek kedveskedni szerettem volna, így szerveztem nekik sminkest és fodrászt. Ahogyan az lenni szokott, elcsúsztak az idővel. Felhívtak, hogy nem érik el a kibérelt buszokat, amelyek a helyszínre viszik a vendégeket. Mondták, hogy semmi gáz, fognak egy taxit és utánunk jönnek. Csak hogy a meghívókat nem hozták magukkal és a Facebook szerint a Skanzenba kérték magukat. Így szépen lemaradtak a szertartásról.’

 

Milyen volt a parti?

– A vendégek előtt Alex-szel beosontunk a pajtába. Két oldalra nyitható kapun lehetett bemenni, ami akkor még zárva volt. Mi szerettük volna fogadni őket, egy vidám dalra kinyitni a kaput, hogy érezzék, innentől kezdve csak a bulizásé a főszerep. Olyan jól sikerült a belépőnk, hogy onnantól kezdve komolyan kétségbe estünk, hogyan fogjuk leültetni őket vacsorázni. Eszméletlen hangulat lett úrrá a pajtában, amit főleg a DJ-nek köszönhetünk. Egyetlen kérdést tett fel nekünk még az esküvő előtt: Szerintetek a vendégek fesztiválra mennének szívesebben vagy diszkóba? Mondtuk, hogy fesztiválra. A partin olyan zenéket rakott be egymás után, hogy el sem hittük. Igazunk lett, a tömeg megveszett a jobbnál jobb partizenékért, ez a videónkon is látszik majd.’

És ha még itt lenne a vége…a kreatív fotózásotokat sem lehet éppen mindennaposnak titulálni. Hogyan került képbe a buborékfújó és a négy hatalmas kutya?

– Én eredetileg le akartam fújni a kreatív fotózást, mert úgy gondoltam, rengeteg képünk lett már magáról a nagy napról is. Az esküvő után két nappal Alex-szel mininászútra indultunk Horvátországba, így annak a lehetősége, hogy közvetlenül az esemény után fotózkodjunk, lehetetlen volt. A fotósunk, Jaksa Timi viszont ragaszkodott a képekhez, így belementünk. Timi szerint mi nem vagyunk egy beállítható pár, nekünk kell a vidámság, a szeleburdiság, így kitalált egy különleges témát. Éppen kapóra jött, hogy a Margitszigeten buborékfújó délutánt szervezett egy csapat. Timi még a Facebook-on is kreált egy eseményt ‘Detti és Alex esküvői fotózása a Margitszigeten’ elnevezéssel. Titkon meghívott mindenkit, aki szolgáltatóként részt vett az esküvőnkön. Benes Anitát is értesítette, aki nem tudott eljönni, viszont kárpótlásul felajánlott egy másik ruhát a fotózásra. El sem akartam hinni! Egyszerre ismét a szalonban találtam magamat, ahol választhattam. Két ruha között vaciláltam, végül megkaptam mind a kettőt, plusz az egyik, általam csak görög istennős ruhának nevezett darabhoz egy plusz uszályt is, tehát összesen három verzióm volt és még a menyasszonyi ruhám. Timi retro bicikliket is kibérelt, ezt is ajándékba kaptuk. Már-már az volt az érzésünk Alex-szel, úgy kezelnek minket, mintha sztárok lennénk. Hatalmas élmény volt az a délután.

 

És a kutyák?

– Megláttam őket a Margitszigeten, és beléjük szerettem. És mivel egy menyasszony nem ismer lehetetlent, megkértük a kutyák gazdáit, hogy egy-két kép erejéig kölcsön adják-e nekünk a kutyákat. Szerencsénkre örömmel vettek részt a fotózásban. Mint a profi modellek, úgy pózoltak, megzabáltuk őket.

Szöveg: Czank Lívia, Fotó: Jaksa Tímea