Valódi esküvőket bemutató sorozatunkban ezúttal Reni és Bali meghitt, természetközeli és családias hangulatú nagy napjának történetét ismerhetitek meg. Íme a csodás képek és a menyasszony élménybeszámolója a gyönyörű pannonhalmi esküvő legszebb pillanatairól!
Hogyan ismerkedtetek meg?
Balival szomszédos településeken nőttünk fel. Már általános iskolás korunk óta ismerjük egymást, közös volt a baráti körünk. A gimi után fordult komolyabbra kapcsolatunk.
Milyen volt a lánykérés?
2018 márciusában egy hetet töltöttünk kedvenc városunkban, Barcelonában. Aznap a Tibidabo-hegyet látogattuk meg, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a vársora. A Tibidabo tetején egy csodálatos katolikus templom áll, melynek kilátóján abban a pillantabna csak mi ketten tartózkodtunk. Én gyögyörködtem a tájban, mikor szólt, hogy forduljak meg. Ott térdelt előttem egy gyönyörű gyűrűvel a kezében, elmondta, hogy én vagyok élete szerelme és velem szeretné leélni az életét. Megkérdezte, hogy leszek-e a felesége, amire természetesen örömmel mondtam igent. Nagyon meghatódtam.

Mi volt az esküvő koncepciója, milyen esküvőt képzeltetek el magatoknak?
Az esküvő koncepcióját illetően két fontos szempontot határoztunk meg. Egyrészt, hogy természetközeli legyen, másrészt olya helyszínt szerettünk volna, ahol minden egy helyen lebonyolítható. Így esett a választásunk a lakóhelyünkhöz közeli Pannonhalmára.
Hogyan találtátok meg az ideális helyszínt?
Egy vasárnapi kirándulás alkalmával látogattunk el Pannonhalmára, ahol megpillantottuk a Boldogasszony-kápolnát, mely az erdőben egy csendes helyen a fák alatt végtelen nyugalmat árasztott magából. Tudtuk, itt akarunk örök hűséget fogadni egymásnak. Utánanéztünk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre egy esküvő megszervezéséhez.
Szerencsénkre a koncepciónkba tökéletesen passzoltak a Pannonhalmi Főapátság kínálta lehetőségek.
A készülődés, illetve a vendégek elszállásolása a Szent Jakab Házaknál, a Pannonhalmi Főapátság Vendégházában történt. A vendégfogadást és a polgári esküvőt a Viator Apátsági Étterem és Borbár teraszán tartottuk. Az anyakönyvvezető, Mónika nagyon személyes, ránk szabott szertartást tartott, mely igazán megható volt. Utána együtt az egész násznéppel felsétáltunk a Boldogasszony-kápolnához. Ahol az egyházi szertartást, Arnold atya igazán fesztelen és a tőle megszokott vidámsággal tartotta. (Őt még azóta is sokan emlegetik, vidáman visszagondolva). A vacsorát és a reggelig tartó táncot szintén a Viatorban töltöttük.

Hogyan, mennyi idő alatt szerveztétek meg az esküvőt?
Körülbelül három hónap alatt szerveztük meg ketten. Felkerestük az előre kiválasztott szolgáltatókat, szerencsére mindenki ráért aznap. A dátum is tudatos választás volt, 2019. 06. 08., pünkösdhétfő előtti szombat, így mindenkinek két napja volt kipihenni az esküvő fáradalmait. :)
Mi volt az álmotok a dekorra, a meghívókra és a grafikára vonatkozóan?
Abban már az elején egyet értettünk, hogy a helyszín önmagában is annyira gyönyörű, hogy nem szükséges tulzó dekoráció. Geometrikus díszekkel és sok zöld növénnyel díszítettünk, melyek jól passzoltak a helyszínhez, illetve a meghívóhoz.
Mi volt a catering koncepciója, milyen ételeket választottatok a vendégeknek?
Tányérszervíz volt az esküvőn. Hagyományos ízek, ötvözve tradíciót és modernitást. Ezzel is élményt szerettünk volna adni a násznépnek. Így esett a választásunk a következő menüsorra: Újházi tyúkhúsleves csigatésztával; klasszikus hortobágyi húsos palacsinta kacsamájjal és kolbács chipssel; tanyasi gyöngytyúkmell kakukkfűvel sütve, burgonyapürével és kakukkfüves cukkinivel; desszert: mogyorós körtés szelet áfonyafagylalttal. A gyerekeknek volt külön gyerekmenü.
Éjféli vacsorára mini házi grill kolbászkákat szolgáltak fel bajor káposztával. Mindenkinek nagyon ízlettek az ételek.
És a sütemények + menyasszonyi torta?
A süteményeket kedvenc cukrászdánkból, szintén az Apátsághoz tartozó Pausa cukrászdából rendeltük. Mini ekler, mini égetett tésztafánkok különböző ízesítesű krémekkel, financier valamint mini tarte képezték a kínálatot. A torta 3 emeletes volt, minden szint különböző ízesítésű, de mindegyiket – Bali kérésére – marcipánnal vonták be. Minden isteni finom volt, a vendégek körében is osztatlan sikert arattak. 🙂
Hogyan esett a választásod erre a különleges Daalarna esküvői ruhára? Milyen élményeid vannak a ruhapróbáról?
Érdekes, azt mindig tudtam, hogy Daalarna ruhában szeretnék férjhez menni, de sosem volt a fejemben egy konkrét ruha. Az első ruhapróba előtt a honlapot nézegetve kiválasztottam pár ruhát, amik nagyon tetszettek, felpróbálva viszont nem voltak az igaziak. A szalon munkatársa, Kata nagyon sokat segített, ő mutatta azt a kristálytüll szoknyát, amibe már akkor beleszerettem. Azt mondta, ez egy kicsit bohókás, illik hozzám. Mennyire igaza volt! A próba nagyon jó hangulatban telt, anyukám és a sógornőm kísértek el, akikről tudtam, őszintén fogják véleményezni a ruhákat. Így is történt, bár nyolc ruhát próbáltam fel, végül aznap nem született meg a döntés… legalábbis nem a szalonban.
Mikor hazaértünk, újra átböngésztem a honlapot, elsőként megakadt a szemem a Whisper kollekció egyik ruháján. Elképzeltem a felsőt a szalonban próbált szoknyával, és tudtam, ez lesz az én ruhám. A második próbára így már konkrét tervekkel érkeztem, felpróbáltam, a családom látta az arcomon, hogy ez lesz az.
Bár anyukámmal elég eltérő az ízlésünk, ebben egyetértettünk. Onnantól már nem volt kérdés. 🙂
Mit szóltak a ruhához a vendégek és a férjed?
A férjemet kicsit megvicceltem. Az esküvő előtt annyit mondtam neki, hogy elég nagy lesz a szoknya, amitől ő egy kicsit megijedt, nem ilyenre gondolt. Nagyon tetszett neki, mikor meglátta, az este folyamán többször is megdicsérte. A vendégek is tetszésüket fejezték ki az esküvőn, és azóta is. Igazán jól éreztem magamat benne egész nap, és nagyon jól lehetett benne táncolni.
Mesélsz kicsit a többi részletről is a megjelenéseddel kapcsolatban?
A kiegészítőket Nagy Adri, a Rienne Bride alkotója készítette. Tökéletesen kiegészítették a ruhát. Nem szerettem volna fátyolt, így egy gyöngyös fejdísz mellett döntöttem. A fülbevaló tökéletes választás volt, imádom. Adrinak mutattam egy képet a ruháról, és ő tudta mi illik hozzá, amiben rögtön egyet is értettünk.
A jegygyűrűket Molnár Zsófia, a Sophie Molnar Design megálmodója készítette. Igazából, amikor megjelent a Stardust jegygyűrű kollekciója, én még nem voltam menyasszony, de tudtam, ha egyszer az leszek, ebből a kollekcióból választunk. Így is lett.
A sárgaarany gyűrűmet gyémánttal, rubinnal és kék zafírral díszítette. A színek Barcelonára utalnak. Balinak egy sárgaarany fazettált gyűrűt választottunk. Mindketten büszkén viseljük.
A frizurámat Baranyai Vivien, többszörös hajfonó bajnok készítette. Bali kérése volt, hogy leengedett legyen a hajam, én szerettem volna egy kis fontatot a hajdíszhez, ezt ő nagyon ügyesen oldotta meg, egész reggelig tartott.
A sminket Máté Anna sminkes készítte, akit ajánlás alapján találtam meg. Nagyon jó hangulatban teltek a próbák, nagyon könnyen megértette mit szeretnék. Mint kiderült, a szüleink régóta ismerik egymást.
Milyen emlékeid vannak a nagy napról?
Mindig mosollyal az arcomon gondolok vissza az esküvőnk napjára. Igazán fantasztikus nap volt, mely tökélesre sikerült. Olyan természetes volt az egész nap, a készülődéstől kezdve, a szertartásokon át, a reggelig tartó táncig. Egy csepp izgalom sem volt bennünk. Mikor reggel visszaértünk a szállásra, boldogon beszéltük, kár, hogy ilyen hamar eltelt, még egyszer átélnénk.
Milyen volt a zene? Meddig tartott a parti?
A vendégváráskor már a zenekar játszott a teraszon, laza, könnyed nyári dallamokat. A polgári szertartás alatt az álatunk választott Coldplay számok szóltak. Az első táncuk két részből állt, először Ed Sheeren Perfect című számára táncoltuk el az általunk kitalált koerográfiát, majd az Earth, Wind & Fire Septemberre indítottuk be a bulit. Bár én mindig is tudtam, a család az esküvőn szembesült a férjem kiváló tánctudásával. Szerencsére elég bulis volt a násznép, így reggelig táncoltunk együtt, a 80-as 90-es és 2000-es évek legjobb slágereire. A zenekar hajnali kettőig játszott, majd a zenekar vezetője, dobosa állt be a DJ pult mögé, és pörgette a dallamokat.
Mi volt a legszebb élményed?
Az egész nap. 🙂

Mi volt, ami miatt a leginkább izgultál az esküvő előtt?
Az időjárás miatt, izgultam is meg nem is, mivel nem tudjuk befolyásolni, de szerencsénk volt, kegyes volt hozzánk.
Volt rossz emléked vagy olyan részlet, amit megváltoztatnál utólag?
Semmit sem változtatnánk, ugyan így csinálnák mindent. Nekünk így volt tökéletes.
ESKÜVŐI SZOLGÁLTATÓK:
Helyszín: Apátsági Viator Étterem és Borbár, Torta és sütipult: Pausa Apátsági Kávéház, Anyakönyvvezető: Nagy Mónika, Ruha: Daalarna, Fülbevaló és hajdísz: Rienne Bride Accessories, Fotók: Art Is Love Photo, Dekor és meghívók: Art is Love Design, Haj: Baranyai Vivien, Smink: Máté Anna MUA, Ceremóniamester: Karácsony Balázs, Videó: Kovács Róbert (robertkovacs.net), Zenekar/DJ: Cascade Music Jam, Gyűrűk: Sophie Molnar Design
Te is szeretnél szerepelni Valódi esküvők rovatunkban? Küldd be nekünk Daalarna ruhás esküvődet ide kattintva. Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon és a Pinteresten még több inspirációért!