Olykor hajlamosak vagyunk azelőtt véleményt alkotni, mielőtt tüzetesebben megvizsgálnánk és megismernénk valakit vagy valamit. Mindezt annak ellenére, hogy megannyi könyvben, cikkben vagy interjúban olvashatjuk nap mint nap, hogy bizony a kíváncsiság az ember egyik legősibb tulajdonsága. Csalár Bence és a Daalarna műhelytitkai.
Rendkívül hálás vagyok azért, hogy divatújságíróként nem csupán a lehetőség adatott meg ezen szomjúságom kielégítésére, hanem úgymondván ez egyfajta kötelesség. A megismerés iránti vágy így legalább annyira a mindennapjaim része, mint maga a kíváncsiság. A blogomon egyre többször olvashattok tervezőkről, akiknek műhelyébe ellátogatva és azt dokumentálva mutatom be őket, munkásságukat és azokat a kreatív folyamatokat, amelyek eljuttatják őket a alkotásaik megvalósításához.
Ezen kalandjaim során talán a Daalarna műhelyébe való betekintés volt a leglátványosabb. Egyrészt nagyon kellemes volt látni, ahogy egy ízig-vérig kreatív elme, Benes Anita álma megtestesült – akár egy ruhában, akár a varrodát körüllengő odaadó atmoszféra formájában. Másrészt az ottani pezsgő kreativitás nem ismer határokat, amely rám is nagyon inspirálóan hatott.
Anita épp a férje dédnagymamájának esküvői fényképéről mesélt nekem beszélgetésünk kezdetén, amelyen egy hagyományos ruhát viselt nógrád megyei esküvőjén. Boldogan emlegette a fotón látható pártát, amely a mai napig a család tulajdonában van. Ráadásul pontosan ez az a vonal, amelyhez még sosem mert nyúlni tervezőként, habár nem lehet tudni, hogy mikor fogja újraértelmezni a magyar népviseleteket a Daalarna nyelvén.
Ha már inspirációknál tartottunk és egy kollekció megalkotásánál, bátran tettem fel a kérdést a márka megálmodójának: vajon tényleg minden esetben tudatosan alakulnak a ruhák és áll össze egy kollekció vagy olykor utólag tűnik fel az ihlet forrása, amely korábban a tudatalattinkba férkőzött?
“Előfordult már, hogy egy sajtóanyagot olvastam egy nemzetközi márka legfrissebb kreációiról és valójában csak aztán állt össze a teljes kép a koncepcióról, ez pedig bennem felvetett több kérdést. Annyira változó, hogy hogyan jön létre maga a kollekció, hogy egyszerűen nem lehet általánosítani. Olykor már a tervezés előtt tudom, milyen irányba szeretném biztosan elvinni a látványt, máskor pedig fokozatosan alakulnak a tervek. Valami természetesen elindítja az emberben a folyamatokat, de az intuíciókat mindig nehéz papírra vetni. Ez egy picit olyan, mint a Burberry esőkabátjai, hiszen – akárcsak az esküvői ruhák tekintetében – ott is ugyanabban a témában kell szezonról szezonra megújulnod tervezőként, amely egy nagyon komoly kihívás hosszútávon. Még Vera Wang pink esküvői ruhái sem váltak be teljesen, hiszen minden ara egy elbűvölő romantikus világra vágyik legbelül.”
Ha már kezdetek és tervek, nem szabad megfeledkeznünk azokról a szakemberekről sem, akik mindazt, melyet Anita szezonról szezonra megálmodik el is készítik. A műhely tagjai egytől egyig csodálatos emberekből állnak, akik számára a precizitás és szakmai alázat legalább annyira fontos, mint a tervezőnek. Ez pedig alighanem a tökéletes csapatmunka ismérve.
“Nagyon örülök, hogy ilyen sok fiatal és tehetséges divattervezőnk van, hiszen ez csodálatos dolog és kétségtelenül elindult valami itthon ezáltal. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy pont azokból a fontos szakemberekből van hiány, akik a terveket meg tudják valósítani az adott márkák vizualizált hitvallása szerint. Így például nagy a hiány kreatív mintavarrónők vagy modellezők tekintetében. Egy varrónőnek jó kapcsolatot kell ápolnia a tervezővel, hiszen tudnia kell, hogy a rajzon melyik részlet hogyan kivitelezhető jobban. Én például nagyon hálás vagyok, hogy ilyen alkotóerővel bíró emberekkel dolgozhatom, hiszen az idő alatt annyira összecsiszolódtunk, hogy ismerik az arányrendszeremet és a stílusomat olyannyira, hogy az saját kreativitásukkal együtt működjön a kivitelezés során.”
Ez rögtön egy egyre általánosabb jelenségre vezette át diskurzusunkat, amely a tervezői világban tombol. Egyre több designer lép a reflektorfénybe, mint híresség-celeb és mindezt a közösségi média felületek adta “lehetőségek” csak tovább fokozzák. Anita elmondása szerint számára mindig is nehézkes volt eldönteni, mennyit mutat meg önmagából, elvégre – hogy őt idézzem – “nem én vagyok a termék”. Éppen azért annyira nem hisz a magamutogatásban, jobb szereti ha személyes alkotásai beszélnek helyette a sajátos nyelvén.
“Hol van az a pont, ahol még benne lehetsz a dolgokban és mikor jön el a pillanat, amikor minden csak a ruháról kell szóljon, illetve a munkásságról?”
Mindez természetesen egy újabb nemzetközi jelenségre kíván reflektálni, miszerint az óriási versenyben már nem elég a tehetség és a gyönyörű kreációk, hanem az alkotó személye is felkeltheti a sajtó és a szakma figyelmét, amelye egyet jelenthet a sikerrel? A költői kérdés már csak az, hogy mennyire van értelme önmagunkat egy egészen más kondíciókkal rendelkező platformhoz hasonlítanunk vagy azt mintaként használnunk?
Mentálisan is visszatérve a műhelybe több korábban bennem felvetődő kérdésre kerestem a választ a tervező munkássága okán. Így például a különböző munkafázisokat összeadva mennyi idő alatt készül el egy végleges ruhaköltemény? Hány szakember keze munkáját dícséri a pazar látvány, amelyet Anita kifutóra küld?
“A legegyszerűbb ruhánk 30-32 munkaórát ölel fel, mely csak a varrást foglalja magába, hiszen külön kezeljük a 4-6 órás szabászati időt, illetve kettő-négy óra kézimunka az apró részletek kidolgozása miatt, így például a gyöngyözés mindig plusz időt vesz igénybe. Természetesen folyamatosan dolgozunk a részleteken az egész folyamat alatt, de a végén mindig szükségünk van egy kis plusz időre a tökéletes eredmény eléréséhez. Egy látványosabb ruha teljes elkészítése azonban már 48-50 órától kezdődik, mely 16-20 további munkaórát igényel a kézzel készített részletek végett. 2010 óta nagyon népszerű, hogy a láthatatlan tüllre csipkéket varrunk kézzel, szóval egyre több speciális igénnyel állunk szemben. ”
Daalarna műhelytitkai, Fotók: Kondella Misi
Miután sikeresen sokkot kaptam a számadatok közlése útán, joggal merült fel bennem a kérdés, hogyan jut idő a rengeteg megrendelés teljesítése mellett egy lenyűgöző hatvan darabból álló kollekció teljeskörű létrehozására? Energia, kreativitás és türelem egyaránt mérhetetlen mennyiségben szükségeltetnek az említett pontok teljesítéséhez. Hogyan kezeli mindezt Benes Anita?
“Ez kicsit olyan mint a hadseregben, kell hozzá egy megfelelő logisztika! (nevet – a szerk.) Az a jó valójában, hogy az évek alatt nem egyszerre lett nagyon sok munkánk, hanem fokozatosan érkezett egyre több megrendelés. Mindez pedig óriási segítség volt abban, hogy tanuljunk az esetleges hibáinkból és mindent egy biztos alapra építsünk. Éppen azért van egy olyan varrónőm, aki csak az új mintadarabokat varrja mindig, így mi már augusztus végétől az új kollekción dolgozunk ketten. A legfrissebb 2016-os kollekcióból már kész volt 30-32 darab októberre ezzel a tempóval. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt a kereskedelmi darabok és a merészebb kreációk között minden új kollekciómban. Mindeközben a varroda további része természetesen dolgozik a fontos megrendeléseinken.”
Anita azt is elmesélte, hogy imádja a varrónőit, hiszen mindannyian másban a legjobbak. Az éves nagy bemutató előtti héten mindenki csak és kizárólag a kollekción dolgozik, s a munkafázisok is annak megfelelően oszlanak meg, hogy ki mihez ért a legjobban. Mindez pedig alighanem az odaadó maximalizmus záloga.
Ezáltal egyenes az út a nemzetközi porondokra, amelyből a tervezőnek és csapatának egyre több jut. Sokszor megfigyeltem, hogyan küldik/csomagolják a designerek kollekcióikat egy külföldi szállításra. Arra azonban még mindig nem tudtam a választ, miképp lehet több mint harminc óriási menyasszonyi ruhát New Yorkba juttatni? Kérdésem gyors választ kapott, ugyanis Anita elárulta, hogy az évek alatt sokat dolgoztak azon, hogy megtalálják a legoptimálisabb szállítási formát a ruháiknak. Mindehhez egy laposabb “pizzás doboz-szerű” tárolót használnak, amelybe két-három ruha is kényelmesen elfér, ráadásul a kellemetlen gyűrődések egyaránt elkerülhetők. Mindent a saját “kárukon” tanultak meg helyesen az idő teltével, így pedig a Daalarna azon kevesek közé tartozhat, akik a negyedik szezont kezdi egy nagy volumenű nemzetközi kiállításon.
Valamiért itthon ez egy érzékeny, bár cseppet sem elhanyagolható téma, de mégis mi a helyzet a méretekkel? Létezik plus size Daalarna ruha? Mennyire gazdag a márka kínálata a változatos női alkatok terén?
“Természetesen nagyobb méreteket is készítünk, hiszen megrendelésre, egyedi méretekkel dolgozunk. Tavaly volt egy erősebb testalkatú hölgy, akivel minden próba öröm volt, hiszen sugározta magából a jókedvet és az életörömöt. Nagyon gyorsan és magabiztosan döntött, ráadásul sok esetben bízta rám magát, amely nagyon jól esett. Ránk nem igaz Vera Wang filozófiája, miszerint az alakot kell a ruhához igazítani. Természetesen egy nagyobb méretű ruhánál figyelembe kell venni, hogy egy 34-es vagy 38-as fazon egészen másképp fog állni az alakon, éppen azért máshol kezdek neki a tervezésnek, hiszen szeretném, ha minden menyasszony ragyogjon a nagy napon, mérettől függetlenül!”
A beszélgetés végén arról értekeztünk, hogy ahány ara, annyi üzenet létezik, amelyet a viselt ruhával közvetíteni kívánnak. Éppen ezért bárhogy is nézzük, nincs két egyforma Daalarna ruha, két ugyanolyan menyasszony vagy éppen alkat. Pont ez az, amely széppé és izgalmassá varázsolja a műhely falait és teremti meg a korábban említett elbűvölő miliőt. Egy dolog azonban elengedhetetlen: legyünk tisztában az üzenettel.