Kétségtelen, hogy a 2020-as esküvőszezon nem várt kihívások elé állította az idei párokat. Most induló cikksorozatunk középpontjában az újratervezés áll: esküvői szolgáltatókat kérdeztünk arról, hogy milyen megoldási javaslataik, bátorító üzeneteik vannak azok számára, akiknek 2020-ra van kitűzve az esküvőjük. Elsőként Benes Anita, a Daalarna tervezője válaszolt, ezúttal pedig Gulácsi-Szakács Emese (Natural Wedding Decor) osztja meg gondolatait a Secret Stories olvasóival:
Hiszek benne, hogy valamiért ennek így kellett lennie, és biztos vagyok benne, hogy az esküvőknek sokkal nagyobb ereje lesz, ha túl leszünk ezen. Eddig is a rabja voltam az esküvőkön jelenlévő szeretethullámnak, de csak elképzelni tudom, hogy milyen intenzív érzelmek lesznek ezután.
Őszi esküvői dekor: Natural Wedding Decor, Tóth András Photography
Én személy szerint egyszerűen imádom az őszi és téli esküvőket, szóval arra bátorítok mindenkit, hogy ha egy kicsit is tetszenek valakinek ezek a varázslatos hangulatok, és hagyja, hogy magával ragadja, nem fogja megbánni! Az őszben bolondulok a színekért, a különleges kiegészítőkért, amikhez ilyenkor nyúlni lehet, imádom, hogy nincs olyan meleg. A téli esküvőknek pedig tényleg nincs párjuk, aki egyszer átélte, garantáltan beleszeret. Különleges, emlékezetes, varázslatos a sok kis meleg fénnyel, ahogy kint hideg van, bent mindenkit átjár a melegség.
Ha mégis úgy döntötök, hogy jövőre teszitek át az esküvőt, az is rendben van. Ilyenkor gondoljatok arra, hogy mennyire könnyű lesz addig lezongorázni minden elintéznivalót, és a nagy napnak tökéletes nyugodtsággal állhattok majd neki.
Téli esküvői dekor: Natural Wedding Decor, Rokolya Photography
Mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert egy hétvégén több esküvőn is dolgozunk, ezért szinte biztosan el tudjuk vállalni az esküvőt az új időponton is. Nálunk a párok nincsenek veszélyben a módosítás miatt. Ha viszont valamilyen szolgáltatóról le kell mondanotok, ne búsuljatok, rengeteg fantasztikus szolgáltató van a szakmában, és biztos vagyok benne, hogy az esküvőn mindenki a tökéletes boldogságotokon fog dolgozni.
- Újratervezés – Landesz Katalin tanácsai 2020-as menyasszonyoknak
- Újratervezés – Benes Anita tanácsai 2020-as menyasszonyoknak
- Újratervezés – Dunai Misi tanácsai 2020-as menyasszonyoknak
- Ha inspirálódnál az esküvődre, nézz körül a Pinterest és az Instagram oldalainkon is!