Eljegyzés a tenger mélyén - Egy különleges lánykérés története

Anna és Viktor nem mindennapi eljegyzésének történetét osztjuk most meg veletek, amelyre idén márciusban, Indonéziában került sor, egy közös búvárkodás közben. A különleges lánykérés részleteiről ők maguk, immáron menyasszonyként és vőlegényként meséltek nekünk.

Kezdjük a legelején: mióta ismeritek egymást?

Anna: Júniusban lesz egy éve, hogy először találkoztunk. A szórakoztató az egészben az, hogy egy olyan helyen ismerkedtünk meg, ahova mind a ketten évek óta járunk, de addig mindig elkerültük egymást. Az ezt követő héten Viktor elutazott Horvátországba búvárkodni (merthogy búvároktató). Szinte minden napot átbeszélgettünk, és egyik alkalommal random lehívott maga után.

Én pedig szó nélkül megvettem az első buszjegyet, és azóta együtt vagyunk.

Hogyan jött az indonéziai utazás ötlete?

Anna: Kicsit összetett a dolog, mert nem csak úgy kipattant a fejünkből, hogy irány Indonézia. Még mielőtt megismerkedtünk volna Viktorral, ő elhatározta, hogy kiköltözik Ausztráliába. Akkor még emiatt a kapcsolatunk is eléggé bizonytalan lábakon állt, mert neki szinte már minden elő volt készítve, november közepén költözött volna. Nyilván mérlegelni kellett sok mindent, hiszen ő teljesen máshogy élte már a mindennapjait, már arra készült, hogy felmond a munkahelyén, sorban számolta fel az itthoni dolgait, nem egy hosszútávú kapcsolatra készült.

Miután megszületett a döntés, hogy nem költözik, hanem marad velem, abban maradtunk, hogy ha Ausztráliába nem is, de valamilyen meleg helyre mindenképp elmegyünk együtt hosszabb időre.

Egyrészt, hogy kipihenjük magunkat, másrészt, hogy inspirációt gyűjtsünk a hogyan továbbra. Viktor ugyanis az utazás előtt fel is mondott. Megegyeztünk, hogy Ázsia felé vesszük az irányt, majd leszűkítettük a kört Indonéziára. Eredetileg két hétre mentünk volna, de végül egy hónap lett belőle.

Milyen helyeken jártatok? Mik voltak a kedvenceitek?

Anna: Jakartában szálltunk le, és onnan azonnal tovább is álltunk Yogyakartába (Közép-Jáva). Itt 2 napot töltöttünk, majd Kelet-Jáván további 3 napot (Malang és Banyuwangi városokban). Ezután következett 10 nap Balin, 2 nap Nusa Penidán, 5 nap Lombokon, majd 3 nap a Gili-szigeteken, végül 4 nap Komodón. Ez alatt az egy hónap alatt összesen kb. 2000 kilométert tettünk meg földön-vízen-levegőben, és ebben nincsen benne a különböző helyek látogatása. Egyébként szinte minden járművön ültünk: utaztunk robogóval, autóval, kisbusszal, komppal, kis hajóval, vonattal, repülővel.

Nehéz kiemelni kedvenc helyszínt vagy élményt, annyi helyen jártunk. Az egész utazás úgy, ahogy van, a kedvenc.

Viszont ami igazán emlékezetes marad, az Jáván a Tumpak Sewu vízesés és a napfelkelte túra a Kawah Ijen vulkánon, illetve a mindennapos bőrig ázások a robogón. Balin Ubudot mind a ketten imádtuk, nagyon tetszett az ottani atmoszféra. Illetve Nusa Dua strandjára szerintem még egy jó darabig vissza fogunk vágyni. Komodón a búvárkodás, illetve a hajós túránk marad felejthetetlen. Gili Trawangan pedig a lánykérés miatt marad örök emlék.

Számítottál a lánykérésre?

Anna: Eljátszottam a gondolattal többször is. Az szinte a megismerkedésünk óta egyáltalán nem volt kérdés egyikünk számára sem, hogy együtt akarunk megöregedni, ezért már amúgy is sokat beszélgettünk a jövőről. Lánykérés nélkül is szinte már az egész esküvőt megterveztük. Így persze Indonéziában többször is eszembe jutott, hogy adná magát a helyzet, hiszen napsütés, fehér homok, óceán, életünk utazása… De biztos, ami biztos, nagy elvárások nélkül utaztam ki, nehogy a végén esetleg csalódjak. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy így, ebben a formában soha nem képzeltem el a lánykérést. Minden elképzelést felülmúlt Viktor.

Viktor, hogyan jött a különleges lánykérés ötlete? És hogyan sikerült mindezt ilyen profin kivitelezned?

Viktor: Mivel búvároktató vagyok, és rajongok a vízért, nem volt kérdés, hogy egy neves eseményt ott éljek meg. Egy esküvő túl extrém lenne a víz alatt, és sok mindenki ki is maradna belőle, ezért “maradt” a lánykérés. Ami kicsit nehezített a dolgon, hogy Anna ezelőtt még sosem búvárkodott, úgyhogy mielőtt ezt megléptük, még meg is kellett tanítanom, de kijelenthetem, hogy a legjobb tanítványom lett. 🙂

Úgy vágtunk neki az egésznek, hogy a konkrétumok még nem voltak meg a fejemben, csak az, hogy a víz alatt akarom megkérni a kezét. Ehhez viszont elég sok mindennek tető alá kellett kerülnie, amiről fogalmam sem volt még induláskor, hogy hogyan lesz vagy hogy mit is akarok pontosan. Szerencsére volt rá kint elég időm, hogy kitaláljam, hol, mikor és hogyan történjen. Megírtam a szöveget is az egyik kompút alatt, illetve lebeszéltem a helyi búvárbázissal előzetesen a forgatókönyvet.

Azért persze akadtak nehézségek is: Amikor ketten mentek el nyaralni, akkor viszonylag nehéz szabadidőt találni a másik tudta nélkül.. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy “éppen kifogyott a benzin a robogóból”, miközben a tisztítóba vittem a ruháinkat, így volt időm a szöveget kinyomtatni és lamináltatni még Lombokon a Gili szigetekre történő utazás előtti napon. Nem szoktam elsietni a dolgokat. 🙂

Így, amikor a szigetre átértünk, már csak véglegesíteni kellett a dolgokat a búvárbázissal, megtalálni a tökéletes merülő helyet, leszervezni a kamerást, és beavatni az érintetteket. Hogy ez is titokban tudjon maradni, én elmentem egyedül merülni az első ott töltött délután, egy olyan merülőhelyre, ahol jó eséllyel találkozhatunk cápákkal. Ez kapóra is jött (már a cápák), mert így Anna még a bázis közelébe sem akart jönni. Ennek köszönhetően a többiekkel itt leegyeztettünk mindent, kvázi forgatókönyvet írtunk, hogy mi, hogy és mikor lesz a merülés alatt.

Mire másnap odaértünk, már az egész bázis nagyon izgult, nyilván nem annyira, mint én, de lopva kaptam tőlük a bátorításokat, mikor Anna éppen nem figyelt.

Mennyire izgultál azon, hogy Anna mit fog válaszolni?

Viktor: Izgultam, az nem kérdés. De nem a válasz miatt. Elképzelni sem tudtam, mi lesz ebből, hogy fog elsülni, hogyan fog rá reagálni. Nálunk ez az elejétől kezdve egyértelmű, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, emiatt nem is volt más opció, csak IGEN a papíron. Attól féltem inkább, hogy Anna nem fogja élvezni, nem fog neki tetszeni, másképp képzelte el, hiszen ez mégiscsak életének (életünknek) egy meghatározó napja, eseménye.

Szóval ettől féltem, igen. Egyébként pedig szétizgultam magam, hogy minden úgy sikerüljön, mint ahogyan elképzeltem, amit szerintem nem is tudtam leplezni. Szerencsémre Anna figyelmét jobban lekötötte maga a merülés, amitől annyira félt, hogy semmi másra nem tudott koncentrálni. Így még az sem volt gyanús, amikor kiabáltam vissza a hajóra, már vízbemenetel után, hogy a sárga táskát feltétlenül dobják be, merthogy ebben volt a laminált szöveg, amit majdnem fent hagytam a hajón. A gyűrűt merülés közben csempésztem be a mellényébe. Mindent összevetve mindenkinek óriási (pozitív) sokk volt ez a lánykérés.

Anna: Itt azért annyi kiegészítést én is tennék, hogy Viktor tényleg nem túloz. Mivel ez volt kint az első merülésem, tényleg annyira rettegtem, hogy nehogy valamit elrontsak, hogy ebből az egészből nekem semmi nem tűnt fel. Amikor mondta, hogy jön velünk egy videós is felvételeket csinálni, akkor bár elgondolkoztam, hogy mégis minek, de nem tiltakoztam. Amikor Viktor elkezdett a táska után kiabálni, hogy kell neki, akkor rá sem kérdeztem, hogy minek. Sőt, utólag néztem, hogy a videón teljesen egyértelműen látszódnak a laminált lapok a táskában, nekem lent a víz alatt ez sem tűnt fel. A gyűrűt tényleg a víz alatt rakta a zsebembe, ebből sem észleltem semmit se. 🙂 Sőt, amikor mutatták, hogy térdeljünk le a homokba, akkor teljesen értetlenül néztem rá, hogy minek. Az egészben a vicc, hogy a második lapig le sem esett, hogy mi történik.

Miután realizáltam, hogy most éppen megkéri a kezem, azonnal elkezdtek ömleni a könnyeim, és határozottan kijelenthetem, víz alatt, búvármaszkban sírni nagyon nem egyszerű.

Anna, milyen érzés menyasszonynak lenni?

Anna: Egyszerre szokatlan és természetes. Szokatlan, mert még mindig legalább naponta tízszer megnézem a gyűrűm, és csak ámuldozom, hogy atyavilág, hamarosan tényleg feleség leszek. Másrészről természetes, mert olyasvalakinek mondtam igent, akit úgy gondolom, hogy mindig is nekem szánt az ég.

Az esküvőre is valami nagyon rendhagyót terveztek, vagy ott maradtok a hagyományosabb keretek között?

Anna: Is-is. Az biztos, hogy nem a víz alatt lesz. 🙂 Itthon fogjuk tartani az esküvőt, a helyszínt már ki is néztük. A programstruktúra a hagyományos mentén lesz kialakítva, azaz a polgári szertartás, a csokordobás, a vacsora és a torta, a mennyasszonytánc és a hajnalig tartó ünneplés kulcselemei lesznek a napnak. De a megszokotton felül több rendhagyó dologgal is készülünk a vendégeknek, így ezeket most még nem is árulnánk el. Maradjon addig meglepetés. 🙂

Közösségi oldalaink

Kategóriák