“…A kezdés előtti néhány percben döbbentem rá igazán, mennyi szakember,művész kivételes tehetsége és szorgalma szükséges ahhoz, hogy mi, nézők jól szórakozzunk egy szerda este…”

A premier hét

Ahogyan közeledett a premier napja, egyre nehezebb volt koncentrálnom a jegyzetelésre. Lassan minden kellék, jelmez, fejdísz és lépés a helyére került, egyre inkább úgy éreztem magam a nézőtéren, mintha valóban egy előadáson ülnék. Ehhez az érzéshez hozzásegített a zenekar belépése is a próbára, akik ezidáig más időben, más helyszínen játszották Csajkovszkij Csipkerózsikáját, hogy ne zavarják meg a táncosokat az esetleges leállásokkal, hibákkal.Néha még így is nehéz volt összeegyeztetni a ritmust és a tánclépéseket. Előfordult, hogy egy-egy balerina kérte a karmestert, legyen lassabb vagy gyorsabb az ütem.

Ezeket a próbákat már nemcsak a koreográfusok és a betanító mesterek figyelték, hanem egyre gyűltek a táncosok is a nézőtéren. Voltak, akik gyakorló ruhában, míg mások jelmezükben ültek körém. Egy alkalommal arra lettem figyelmes, hogy a székem mellett jobb oldalon a sorok közötti folyosó szőnyegén spárgában ül egy nimfa balerina, közben táblagépét a magasba emelve veszi az éppen színpadon próbáló másik nimfa szereposztás jelenetét. Erre feltételezem azért volt szüksége, hogy a rögzített felvételt többször is meg tudja nézni, így is tovább fejlesztve a saját koreográfiáját.

Pénteken, a nyílvános főpróba előtti zárt főpróbán is meglepetésben volt részem. A Magyar Táncművészeti Főiskola kis növendékei jöttek el és nézték végig az előadást. 10-12 évesek lehettek, lányok és fiúk egyaránt. A balerinák egytől-egyig szigorú, tökéletesre fésült kontyot viseltek. Az előttem lévő sorban mintha ötös ikrek ültek volna, még a testtartásuk is ugyanolyan volt. Láttam egy-két balerina álmodozó tekintetét, ahogyan elképzelik magukat a színpadon, Csipkerózsika jelmezében. Később a szünetben egymásnak mutatták a kézmozdulatokat, a lépéseket és elkaptam néhány ‘Láttad, amikor…’ kezdetű mondatot is, aminek a második felét sosem értettem, úgy elhadarták a különböző francia lépéseket. Később beszélgettem erről néhány táncossal, akik elmesélték, őket is és minden intézetben tanuló fiatal táncost rendszerint elhoztak az Operaházba, hogy lássák az előttük lévő táncos generációt a színpadon.‘ Olyan ez, mint amikor mi néztük gyerekekként például Aleszja Popovát és igen, elképzeltük, milyen lesz, ha egyszer majd mi vehetjük fel azokat a gyönyörű jelmezeket és eltáncolhatjuk a szerepeket. Nekik mi vagyunk a példák, ha úgy tetszik, példaképek. Ezért küzdenek minden nap, hogy később ők álljanak a mi helyünkön. Tudtuk, hogy ma jönnek megnézni minket, ezért még izgultunk is. Nagyon fontos, milyen élménnyel mennek haza a színházból.’

Nemcsak a jövő generációja, hanem a Csipkerózsikában táncoló művészek is sok esetben beülnek megnézni egy-egy előadást, mint néző. A nagy premier egy első magántáncosnő, Tanykpayeva Aliya ölthette magára először Csipkerózsika szerepét, Florimund herceg pedig Timofeev Dmitry első magántáncos volt. Erre az előadásra az őt követő páros, Felméry Lili és Balázsi Gergő, valamint az őket váltó szereposztásból Leblanc Gergely is beült. Hogy miért nézik meg, valamint pontosan mit néznek ilyenkor a szólisták egy előadáson, különböző válaszokat kaptam. ‘Nagyon szeretem nézni, ahogyan Aliya táncol. Én nemcsak tanulni, hanemkikapcsolódni is jövök egy előadásra. Gyönyörű premier volt, hálás közönséggel. Szebb élményről nem is álmodhat egy táncos.’ – mesélte Lili. Ehhez képest Leblanc Gergely például máshogyan éli meg ezeket az előadásokat a nézőtérről. ‘Én sajnos nem tudok elvonatkoztatni a saját szerepemtől. Miközben nézem az adott szereposztást, mozognak az izmaim és fejben csinálom a lépéseket. Egyszer előfordult, hogy szabályosan leizzadtam egy előadás végére, mert annyira görcsösen koncentráltam és táncoltam magamban.’

 

A nagy premier után a színpadon, a függöny mögött egy fogadást tartanak a táncosoknak, így ünnepelve meg az első előadást és természetesen az előző hónapok kemény munkáját. Az ünnepségen jelen volt Sir Peter Wright és a Nemzeti Balett igazgatója, Solymosi Tamás is. Sir Peter Wright utolsó estéje volt ez az együttessel, illetve az éppen aktuális szereposztással. Hogy ne csak a premieren táncolóknak mondhassa el tapasztalatait és fejezze ki köszönetét az elmúlt hetekben látott kitartó próbákért, írt egy levelet az egész együttesnek, amelyet másnap a harmadik emeleti titkárság és próbaterem közös átjárójában tűztek ki a falra. A vasárnapi premier után a következő előadás szerdán, Felméry Lilivel és Balázsi Gergővelfolytatódott…

Egy nap az Operaházban

Mivel valóban kíváncsi voltam, hogyan zajlik egy előadás napja, úgy döntöttem, szerdán a 10 órai fakigyakitól -már ahogyan a táncosok emlegetik a reggeli fakultatív balettgyakorlatot- egészen az előadás végéig az Operaházban leszek.Reggel beültem a színpad szintjén lévő büfébe, oda, ahol a táncosok két próba között megpihennek, kávéznak, ebédelnek. Először Balázsi Gergővel találkozom, aki Anyegin próbáról érkezik a büfébe. Leül mellém egy szendviccsel, néhány perccel később pedig a melegszendvicse is elkészül. ‘Ne nevess, kell az energia, főleg ma. Hamarosan Anyegin premierünk van (Geri Lenszkij szerepében lesz látható – a szerk.) így már azt is javában próbáljuk, miközben ma este Csipkerózsika premierem van. Hamarosan elindulok haza, hogy pihenjek. Előadás napon mindig van lehetőségünk néhány órát szabadon eltölteni, remélem, tudok majd aludni egy kicsit, az mindig sokat segít.’

 

Miután Geri körülbelül tíz percen belül megette a szendvicset és a melegszendvicset is, gyorsan vissza is ment az egyik balett terembe az utolsó próbájára. Hamarosan én is követem őt a már jól ismert harmadik emeletre, hogy megnézzem, milyen próbák zajlanak éppen. Az Anyegin mellettA makrancos Kata és egy modern balett, a Walking Mad lépéseit is gyakorolják már a táncosok. Összetalálkozom a folyosón Majoros Balázzsal, akit megkérek, válaszoljon néhány kérdésemre. Az interjúhoz gyönyörű környezetet választunk, az Operaház erkélyét. Balázs a Csipkerózsika harmadik felvonásának elején szerepel az úgynevezett pasdequatre-ban, amely négyes táncot jelent két fiú és két lány előadásában. ‘A történethez nem kapcsolódik, de a legtöbb romantikus balettben van ilyen táncbetét. Öt részből áll. Egy kezdésből, azaz Entrée-ból, az első balerina női variációjából, a két balett táncos közös táncából, a második balerina női variációjából, végül a közös fináléból.’ Balázs szerint a premier mindig egyfajta plusz stressz, mert befolyásolja a következő előadást is. ‘Könnyebb kimenni a színpadra, ha a premiered jól sikerült. Ha rontottál, ott van benned a félelem, hogy valami újra rosszul alakulhat. A pas-deux-quatre technikás lépéssor, nemcsak a színpadon nyújtott teljesítmény, hanem az azt megelőző órák is számítanak. Minden előadást bemelegítés előz meg, ahol a táncosnak ügyelnie kell a nyújtási gyakorlatokra, nem szabad túlmelegítenie, nehogy már a balett teremben elhasználja az energiáit.’ Hogy ne mindig csak a táncról kérdezzem, eszembe jutott egy hagyomány, amit nem egyszer hallottam már a táncosoktól: Toi, toi, toi és nyomás! ‘Ez egy jókívánság, így jelezzük a másik felé, hogy sok sikert kívánunk. Ennek az elődje a fenékbe rúgás volt, azért ez annál kellemesebb (nevet).

Balázzsal visszasétáltunk az öltözőjéhez, hogy magához vegye kékesszürke ballonkabátját és fekete kalapját. A Walking Mad jelmezei ezek, amelyek az aznapi próbához kellenek. A teremnél elköszönünk és én újra a büféhez igyekszem, mivel megbeszéltem egy ebédet Leblanc Gergellyel. Aznap még merem faggatni azokról a témákról, amelyeket az aznapi premiereseknek pusztán már csak együttérzésből sem hozok fel. Például arról, milyen hibák lehetnek egy előadás alatt és hogyan élik azokat meg a táncosok. ‘Hogy egy forgás nem jön ki, az benne van a pakliban. Tökéletes előadás nem létezik, mert adott esetben pont a Csipkerózsikánál nagyon sok táncos van a színpadon és bonyolultak a lépéssorok is, nagy a hibázási lehetőség. Viszont, ha olyan hiba történik, amire a mesterek sokszor figyelmeztettek, akkor én is és a betanítók is sokkal mérgesebbek, mert ez nem annak a kérdése, hogy jó napom van-e, hanem a koncentráció hiányából fakad.’ Rákérdezek, egyébként pontosan mi alapján mondhatja azt egy táncos, hogy jó napja van-e? ‘Van délelőtti és esti előadás is. Én most mindkét napszakban táncolom Florimundot. Ha 11-kor kezdődik a darab, akkor korán felkelek, mintsem kapkodni kelljen, mert a szétszórtság és rohanás kihat a szereplésemre. Az esti előadások esetében már jobban fel tudom építeni a napomat. Reggel nyugalomban iszom meg az első kávémat, majd bejövök gyakorolni. Korán hazamegyek, hogy aludjak egy kicsit, hiszen jót tesz, ha tiszta fejjel és testtel megyek neki az előadásnak. Délután a kezdésig pontosan megvan az ütemterv, mit mikor és hogyan csinálok. Ettől semmi nem téríthet el. Megvan, mikor megyek sminkelni, mikor öltözöm át, milyen gyakorlatokkal melegítek be, mindent a saját tempómban csinálok. Az elmúlt hat évben kitapasztaltam, mi a legjobb nekem. Ezen múlik, hogy akkor és ott a színpadon a legjobb formámban legyek, hogy be tudjak robbanni. Nem én mondom meg, mikor akarok táncolni, nem attól teszik függővé, hogy éppen készen állok-e vagy sem. Éppen ezért nagyon szigorúan veszem az előadásnapokat, nincsen más program, sőt, erre már előző nap is ügyelek. Nem eszem már olyan ételeket, amelyek megterhelik a szervezetemet. Sok vitamint szedek és ami nekem még jól bevált módszer, hogy passzívan pihenek, tehát nem a tánccal foglalkozom, hanem zenét hallgatok, filmet nézek stb.’

Gergely 24-én, vasárnap lép először színpadra Balaban Christinaval (Őket követi a negyedik szereposztásban Melnik Tatiana és Lagunov levgen– a szerk.).Ők már összeszokott páros, együtt táncoltak például a Diótörőben. ‘Most bőven volt időnk betanulni a darabot, át tudtuk beszélni a lépéseket, még a legspontánabbnak tűnő mozdulatok mögött is több tíz óra gyakorlás van. Vannak fontos apróságok, amelyek a közönségnek nem láthatóak, nekünk azonban döntőek lehetnek egy-egy lépéssornál. Ilyenek a fogások, a húzások. Nem mindegy, hogyan fogjuk például a partnerünk kezét. Mindenki máshogyan érzi stabilabbnak magát. Ennyi szabadságot mindig kapunk a koreográfusoktól, hogy megkönnyítsük egymás dolgát. De ezeket minden egyes lépéshez át kell beszélni, ki kell próbálni a különböző variációkat, majd betanulni azokat. A színpadon már rutinból megy.’ Örültem, hogy Gergelyilyen sokat mesélt nekem, bár nagyon fáradt volt, hiszen aznap ő három különböző előadást is próbált. Hagytam is őt tovább ebédelni, az órára pillantva gondoltam sétálok egyet a színpad felé, megnézem, hol tartanak az építési munkálatok.

 

Mivel már elmúlt délután három óra, a díszletesek, a kellékesek és a fénytechnikusok mind a színpadon voltak. A prológus és az első felvonás díszletelemei még darabjaiban, de már a színpadon álltak. Ahogyan azt már az első részben Zenovitz Zénó műhelyvezető mesélte, körülbelül három óra kell ahhoz, hogy elkészüljenek mindennel a kezdésre. Egy jól begyakorolt ütemterv szerint haladnak, amelynek minden lépése kulcsfontosságú. A színpad két oldalán a női és férfi szóló táncosok öltözői sorakoznak, az ajtóra az éppen aktuális darabban táncolók neveit teszik ki. Én a balerinák oldalán sétáltam. A nyitott ajtók mellett láttam, hogy a jelmezek már a fogasokon várják a táncosnőket. Felméry Lili öltözőjében találkoztam Szakács Vera öltöztetővel, aki éppen Lili három fejdíszét és a hozzájuk passzoló fülbevalókat igazgatta a fésülködő asztalon. ‘A szólistáknak már délután három óra körül idehozzuk a jelmezeiket és a fejdíszeket, hogy lássák, minden megvan a kezdéshez, ne izguljanak. Előző nap kitisztítjuk a ruhákat, megvarrjuk, ha elszakadnak valahol. Mi felelünktovábbá a harisnyákért, valamint egy ideje az öltözőkbe is teszünk gyantát a balerinák spicc cipőjéhez. Van, aki a talpát is szereti begyantázni, hogy még jobban tapadjon. Előre neokoplasztot vágunk a ruhákhoz. A jelmezek tetején van ugyanis egy zsinór, ami ráfeszíti a ruhát a testre. Ezt szoktuk leragasztani, hogy ne kandikáljon ki. A nyakláncokat odaragasztjuk a balerinák nyakához, hogy ne mozduljanak el.’

Ahogyan a fodrászok, úgy az öltöztetők is bensőséges kapcsolatot ápolnak a táncosokkal, hiszen ott vannak az előadás előtti órákban és a felvonások között, sokszor lelkileg is támogatják őket. ‘Általában fél négy körül érkeznek, akkor még jókedvűen csacsognak. A kezdés előtt fél órával egyre feszültebbek, érezhetően átalakul a hangulatuk, ilyenkor már nem is szeretem zavarni őket. Ami nagyon fontos, hogy a ruhák ne okozzanak plusz problémát az egyébként is stresszes előadásokon. Több praktikánk is van. Például a balerinák ruhái általában hátul kapcsolódnak, de ahhoz, hogy biztosan ne nyíljanak szét a partnerek fogásai miatt, még össze is varrjuk az anyagot. Amikor le kell venni a jelmezt, gyakorlatilag kivágjuk őket belőle. Miközben táncolnak, ugrásra készen állunk, az éppen aktuális jelmez minden színéből van nálunk cérna. Ha olyan szakadást veszünk észre, ami a balerinát nem zavarja és a közönség ebből mit sem érzékel, akkor feleslegesen nem stresszeljük a táncost. Ha viszont feltűnő a probléma, egy pillanat alatt összeöltjük a foltot.’ Megtudom azt is, hogy az úgynevezett gyorsöltöztetések a legkomplikáltabbak, és a Csipkerózsikában két ilyen rész is van. ‘Az álomképnél Csipkerózsika abban a ruhában fekszik a párnák között, amiben az első felvonásban táncolt. Így a második felvonás álomképében, amikor az Orgonatündér megmutatja a hercegnek, hogy Auróra száz éves álmát alussza a rengetegen túl, akkor Csipkerózsikának először az ‘alvó jelmezét’ kell felvennie, majd néhány perccel később már a herceggel táncol a színpadon egy másik ruhában. Később újra megtörténik a csere, amikor a herceg rátalál Aurórára és csókjával felébreszti őt. Itt nagyon gyorsan és precízen kell dolgoznunk és főleg nagyon vigyáznunk kell arra, hogy nehogy bármi elszakadjon vagy a fejdísz beleakadjon a frizurába. Lassan négy óra lesz, szerintem Lili már a harmadik emeleti öltözőben sminkeli magát, utána jön le hozzám, hogy felöltözzön. Ahogyan őt ismerem, most még aranyosan nevetgélni fog, majd ahogy közeledik a hat óra kissé csapongó lesz, majd csöndes, elkezd koncentrálni, amiben már egyáltalán nem szoktam megzavarni őt.’

 

Reméltem, hogy ez a sorrend valóban így lesz, ahogyan Vera elmondta, mivel az interjú után úgy döntöttem, bekopogok Lilihez és megpróbálok vele is beszélgetni egy keveset. Mosolyogva nyitott ajtót, félig sminkben, a haja összecsavarva még fodrászra várt. Most ő is magát sminkelte, így volt időnk beszélgetni. Az asztalán egy hatalmas doboz rózsacsokor díszelgett, az első premierajándéka Florimund hercegtől. Rá is kérdezek erre az ajándékozási szokásra, mivel 17-én, a premier napján is láttam az öltözőben apró tündérbabákat, amiket feltételezem, a tündéreket megformáló balerinák kaptak a társaiktól. ‘Jelképes ajándékokat szoktunk venni egymásnak, ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni, azokat leped meg, akihez hozzáérsz a színpadon. Én így a hercegemnek és a négy kérőnek veszek egy-két apróságot. De egyébként ez attól függ, bárki bárkitől kaphat meglepetést, az örömszerzés a fontos.’ Lili feltűnően nyugodt és jókedvű. Mivel hozzá személyes barátság is fűz az előző évekből, tudom róla, hogy már napokkal a premier előtt koncentrálni kezd az előadásra, számára nagyon fontos a pihenés mind testileg, mind mentálisan. ‘Képzeld, olyan jót aludtam délután. Kipihenve ébredtem, pedig reggel korán kellett kelnem egy televíziós riport miatt. De most sok energiát érzek magamban.’ Rákérdezek, esetleg evett vagy ivott-e valamit, ami még hozzásegítette ehhez a fittséghez, mire nagyot nevet és csak ennyit mond: ‘most éppen a banán és az étcsoki segíti ezt a produkciót.’ Hogy kicsit komolyabb vízekre evezzünk a fekészülésről kérdezem, neki mi a legfontosabb egy előadás előtt. ’Tegnap már bekészítettem a spicc cipőimet, lefestettem és megvarrtam azokat, tiszta dresszt, fehérneműt csomagoltam el…’ Mivel nem értettem, mit jelent, hogy lefesti a spicc cipőit a szavába vágva visszakérdezek. ‘Magam festem a cipőket. Veszek cipőkhöz használható festéket és a megfelelő színre befestem azokat. Most épp púder rózsaszínűre. Egyébként mindig új spicc cipőt viselek. Ez is változó, minden balerina mást szeret. Van, aki jól bejáratott darabban érzi jól magát.’

Lili szülei minden premieren, sőt, ha tehetik a legtöbb előadáson ott vannak. ‘Ma apukám és a nagypapám, szombaton anyukám és a testvérem jönnek el megnézni. Régen zavart és frusztrált, hogy tudtam, ott ülnek és engem figyelnek. Biztosan öregszem, de ma már igénylem, hogy itt legyenek (nevet).’ Én már elköszönnék, nem szeretném zavarni, hiszen már tudom a korábbi interjúkból, hogy a sminkelés is egy olyan folyamat, ahol a táncosnők mentálisan készítik fel magukat a szerepekre. De ő még tovább mesél. ‘Tudod, a premier valóban nagyon fontos és izgalmas előadás, de többször mondták már nekem és próbálom tartani magam ahhoz, hogy ne csak izguljak, hanem élvezzem is, hogy táncolhatok a színpadon. Olyan rövid szakma a miénk, meg kell élni ezeket a pillanatokat, mert különben mi marad? Nagyon várom, hogy ma este táncolhassak, hogy megmutathassam, miért dolgoztam hosszú heteken át a balett termekben.’

 

Délután öt óra. Visszasétálok a színpadhoz, ahol Tóth Lilla fénytechnikus a színpad közepén egy széken ülve felügyeli az utolsó simításokat. Immáron 32 éve van a színháznál. Ő általában azokban a darabokban dolgozik, ahol külföldi a világítástervező és a koreográfus. ‘Peter Teigen, a Csipkerózsika világítástervezője februárban járt nálunk először. Megnézte a lehetőségeket, átbeszéltük a részleteket, majd ezek alapján készítette el a végleges tervét. A fővilágosító, a rendező és a fénytechnikus közösen dolgozik. Mindenkérésnek van egy világításjele, amit betáplálunk egy számítógépbe, az pedig megjegyzi a sok lámpát, illetve az átúszás idejét is, mikor mi történjen a színpadon. Például minden lámpa 50%-on és kéken világítson, utána sárgán, majd a sarokban legyen egy nagy fehér kör. Amikor az egész készen van úgy képzeld el, mint egy könyvet, amelyben 50-100-300 jel is lehet. Csinálunk ezeknek egy könyvtárat, amit bemásolunk a fénytechnikusi pultba. Végül a zenei felügyelő beírja, melyik hangra melyik jel hány másodpercig látszódik. Ezt a folyamatot természetesen elmentjük és amikor újra repertoárra kerül a darab, elővesszük és akkor már könnyebb dolgunk van.’

Hamarosan megérkeznek az első táncosok a színpadra, akik jelmezben még egyszer utoljára elpróbálnak bizonyos részeket a színpadon. Dénessel is itt találkozom aznap először, aki szintén felöltözve, parókában várja az első felvonást. A fényképezőgépe is be van készítve azokra a jelenetekre, amikor nincsen színpadon. Még egyszer átbeszélünk egy-két ötletet és tervet, majd lassan én is kisétálok, hogy leüljek a helyemre a nézőtéren.

A nézőtérről és a színpadról

A prológust és az első felvonást a nézőtérről, a második és harmadik felvonást a színpadon, közvetlenül a táncosok mellől néztem meg. Abban biztos voltam, hogy a varázs számomra nem lesz kevesebb attól, mert az előző hetekben láttam a darab minden kulisszatitkát. Ettől még nézőként ugyanúgy élveztem az előadást. Az izgalom azonban eddig nem ismert méreteket öltött, ami őszintén meglepett. Mindig is féltettem a barátaimat és tulajdonképpen minden táncost, mert azt eddig is tudtam, hogy keményen dolgoznak azért, hogy abban a néhány előadásban a legjobb formájukat hozzák a nekik kiszabott szerepekben. Azonban most, hogy ott voltam velük a próbákon, emlékeztem, mikor melyik lépéssor ment nehezebben, lett esés a végéből, vagy kifulladás a pörgések után, sokkal jobban izgultam értük, mint bármikor. A díszlet, a fények, a jelmezek, hirtelen a Csipkerózsika minden egyes részletéért aggódni kezdtem. Valamiért a kezdés előtti néhány percben döbbentem rá igazán, mennyi szakember kivételes tehetsége és szorgalma szükséges ahhoz, hogy mi, nézők jól szórakozzunk egy szerda este.Majd lassan kihunytak a fények és ismerős dallamba kezdett a zenekar.

 

Már értettem, Lili mire mondta, hogy a közönség hálás volt. A nézők együtt éltek a darabbal. Amikor Carabosse először lépett a színpadra, szinte mindenki egyszerre hördült fel a hatalmas, csillogó fejdíszes, hosszú fekete ruhás boszorkány láttán. Majd az első felvonásban, amikor néhány másodpercig késleltetik Auróra első belépőjét, a szereplők hosszú másodpercekig merednek a távolba, éreztetve, hogy közeledik a hercegnő. A közönség egy emberként dőlt jobbra, hátha belátnak a kulisszák mögé. Az Orgonatündér varázslata, amikor áthatolhatatlan rengeteggel veszi körbe a kastélyt, szintén egy olyan momentuma volt az előadásnak, amit a nézők lélegzetvisszafolytva és talán kicsit meghatódva figyeltek végig.

 

A második felvonás előtt átsétáltam a színpadhoz, ahol a függöny mögött gyors díszletcsere zajlott és a táncosok egy része gyakorolta a következő táncokat. Leültem a színpad oldalába, ahova a közönség már nem lát be. Mellettem egy balerina a földön ülve húzta fel a spicc cipőjét. Minden lábujja egyesével volt beragasztva. A spicc cipő felhúzása előtt egy zselés lábujjvédőt is felvett, ezzel is védve a körmeit és a bőrét a sérülésektől. Többször le és felvette a cipőt, úgy tünt, fáj neki a lába az előző felvonás után. Közben bejött egy másik balerina is, aki után a 2-3 éves kislánya hozta a spicc cipőjét és gondosan figyelte, ahogyan anyukája felhúzza azokat a lábára. A másik oldalon láttam Liliéket, ezért odamentem hozzájuk. Ő és Geri is vidámak voltak, eddig nagyon jól sikerült az összes táncuk. Ezek szerint csak én voltam ideges. Geri leolvasta az arckifejezésemet, majd mosolyogva megjegyezte: ’Nyugodj meg, nem ejtem le.’

Egészen más élmény volt a táncosokkal együtt megélni a darab további részeit. A Balázs által említett pasdequatre például valóban nagyon kimerítette a táncosokat. Lendületből érkeztek meg mellém és alig volt 10-15 másodpercük új erőre kapni és már mentek is vissza a színpadra. A közönség könnyednek, légiesnek látja a táncosokat. A magasba ugranak, a levegőben spárgáznak, piruetteznek. Onnan oldalról a balett keménynek, fullasztónak hat, hallani a férfi táncosok dobbanását, ahogyan talppal érkeznek le a földre, a balerinák spicc cipőinek kopogását és a gyantától egyfajta érdekes nyekergő hangot. A reflektor fénye csak tovább nehezíti a helyzetüket, nagyon melegük van, a smink gyakorlatilag éppen hogy kitart rajtuk az előadás végéig. Onnan a sarokból sajnáltam őket, ugyanakkor csak még inkább megerősített abban, hogy ez a szakma borzasztó nagy kitartást és precizitást követel, amiben ezek a táncművészek kivételesek. A közvetlenül mellettem álló és ülő táncosok kéz- és lábmozdulatokkal követték a színpadon szereplő társaikat. Mint megtudtam, ők a következő szereposztás, azért csinálják velük a lépéseket még itt is, hogy folyamatosan gyakoroljanak.

 

Az utolsó szólótáncok mindegyikét vastaps követte. Amikor a függöny összeért egybeolvadt a kinti ováció és a táncosok benti öröme. De nem sok idejük volt akkor még gratulálni egymásnak, sorba kellett állniuk, hogy amire újra szétnyílik a függöny, ők ott álljanak és együtt legyenek büszkék a közönség előtt állva. Megérkezett a színpadra Solymosi Tamás is a mesterekkel, akik gratuláltak a táncosoknak, majd egy-két jótanáccsal, instrukcióval segítették a következő előadást. Nagyon jó érzés volt látni a büszkeségüket. A táncosok sikerei az ő sikerük is. Sorra érkeztek a hozzátartozók, a barátok és egy-egy rajongó is, akik virágcsokrokkal és ajándékokkal kedveskedtek. Én is megöleltem azokat, akikkel közelebb állunk egymáshoz és megköszöntem Gerinek, hogy betartotta az ígéretét és nem ejtette le Lilit.Hagytam őket, örüljenek a sikerüknek, megdolgoztak érte. Öröm volt látni az arcukon a premier utáni megkönnyebbülést, a boldogságot, hogy végre át is élhették mindazt, amiért hetek óta határaikat feszegetve dolgoztak.Később, mikor már indultam volna hazafele, a művészbejáró kapujában rám köszönt Lili édesapja. Az ő soraival zárnám a sorozatot.

‘Mint szülő nagyon izgulok a lányomért minden egyes előadás végéig, de ez egyfajta érzelmi izgulás. A hitem abban, hogy szakmailag, művészileg meg tudja csinálni a neki szánt feladatot, abban biztos vagyok. Hiszek benne és tudom, hogy jó úton halad. Ha nem jön ki egy lépés, akkor nem jön ki, ez benne van. A művészetben sokkal inkább az számít, hogy az ember lelkének barázdáit növelje minden egyes kép, szobor, előadás, zenemű. És ha egy barázdával több van a lelkemben egy balett után, amit ráadásul a lányom okozott nekem, az plusz élmény. De a barázdák nőnek a többi táncostól, a díszlettől, a jelmezektől, a zenétől, mindentől, amit a szememmel abban a néhány órában látok és amit a fülemmel hallok. Ez a művészet értelme és lényege.’

Szöveg: Czank Lívia, Fotók: Darab Dénes