Teljes sötétségben ülök a nézőtéren. Mögöttem Sir Peter Wright, Solymosi Tamás és a darabot betanító mesterek súgják utolsó instrukcióikat egymásnak. Majd felcsendülnek az előző hetekből már jól ismert dallamok és a függöny felemelkedik. Minden, amit azelőtt csak részleteiben láttam az Operaház műhelyeiben, most a színpadon életre kelnek. Elkezdődtek a Csipkerózsika színpadi összpróbái.

Díszlet és világítás

Kanyargós csigalépcsőkön sétálunk egyre feljebb és feljebb a karzaton, közvetlenül az Operaház színpada mellett. Dénes minden emeleten megáll egy kevéske időre és elmutogatja a legfontosabb technikai berendezéseket, de csak felsorolás szintjén, mivel nemsokára találkozunk a színpadmesterrel, aki részletesen is mesél majd nekem az itt zajló munkálatokról. A színpadról kopácsolás, nyüzsgés zaja hallatszik fel a negyedik emeletre. Ilyen magasságból már az egész színpad belátható. Hatalmas díszletelemek sorakoznak mindenfelé, egy-kettőre ráismerek a két héttel ezelőtt Zenovitz Zénó műhelyvezetőnél látott makettek és fotók alapján.

Nem sokkal azután, hogy körbejártuk a terepet, találkozunk az előbb említett színpadmesterrel, Sárkány Istvánnal, akitől megtudom, hogy a hétfői napok a szerelésről és a világításról szólnak, amely munka sokszor átnyúlik kedd délelőttre is. Ilyenkor minden nyers díszletet lehoznak a csapdán keresztül (lásd bővebben a sorozat első részében – a szerk.) a festőteremből és a lakatosműhelyből, majd a színpadon elkezdik összeszerelni az elemeket. “A gördülékenység a legfontosabb” és, hogy pontosan lássák a szakemberek, mit kell még átalakítani, átfesteni, ha szükséges.

 

Szerda este lesz az első színpadi összpróba, majd a hét további napjain, a vasárnapot kivéve, a díszletek között gyakorolnak a táncosok. Ez a folyamat minden premier előtt két-három héttel hasonlóképpen zajlik le.

Azonban egyszerre több produkció is megy az Operaházban, tehát valahogyan meg kell oldani, hogy ezek a több méteres díszletek sérülésmentesen legyenek tárolva az előadások között is.“Legjobb esetben a hátsószínpadra kerülnek, összeszerelt állapotban. Ha ez nem megoldható, akkor az oldalsó raktárakban tároljuk a díszleteket és szétszereljük azokat. Minden aprólékos munkát lejelölünk, cenáriumot írunk, ha jövőre vagy néhány év múlva újra műsorra tűzik a darabot, legyen egy pontos terv, egy mankó a kivitelezők kezében.”

Egy ilyen, veszélyektől sem mentes üzemben, ahol egyetlen hiba is láthatóvá válik a közönség számára vagy rosszabb, ha a táncosokat zavarja meg az előadás közben, roppant összeszedett és koncentrált csapatra van szükség. A színpadi műszak bonyolult rendszeréről is kaptam némi felvilágosítást Istvántól:

“Az Erkel színházzal közösen 90 fős létszámmal dolgozunk az előadások előtti, közbeni és utómunkálatok során. Nekünk is fontos, hogy a táncosokkal együtt próbáljuk a feladatainkat a színpad mögött, hogy az előadásokra a legapróbb részleteket is magabiztosan kezeljük. Sokszor éjszaka is dolgozunk. A színpadi díszítőcsoporton belül vannak, akik a díszletmozgásokat bonyolítják le, majd következnek a zsinórosok, akik a bekötésekkel foglalkoznak. A zsinórpadláson három szakember pultokról irányít 53 trégert (ezekkel tudnak belógó elemeket, például csillárokat a színpadra húzni vagy vászonra festett háttereket változtatni), valamint a zsinórosok közül hatan az alsógépészeti berendezésekért, forgószínpadokért, pódiumokért, utcákért felelősek.”

 

Néhány perccel később a színpad alatt találom magamat, ahol főleg a lépcsőket, süllyesztőket, szőnyegeket tárolják. A színpad szintjén van egy kezelőpult, ahonnan a süllyesztőket irányítják. Három métert tudnak le és fel mozogni. Mindig ketten dolgoznak előadás közben azon, hogy minden a megbeszéltek szerint működjön. A táncosok a próbákon begyakorolják, hova kell állniuk ahhoz, hogy a süllyesztővel a színpad alá vagy éppen ellenkezőleg, a színpadra jussanak. Előfordult már, hogy valaki véletlenül a közönségnek háttal érkezett meg. Hasonló, apró bakik bármikor becsúszhatnak.

Ilyen távolságokból a munkások rádión keresztül beszélnek egymás között, az ügyelő viszont egy érdekes szerkezettel kommunikál, színes fényekkel jelez a távolabb álló technikusoknak, mikor mit kell bekapcsolni, kikapcsolni az előadás alatt.Az egyetlen szomorú részlete az Istvánnal való beszélgetésemnek az volt számomra, amikor kiderült, ők tulajdonképpen mit sem látnak az előadásokból. Vakon, az előbb felsorolt technológia segítségével dolgoznak, de a színpadi látvány a kulisszák mögül láthatatlan.

 

Smink és frizura próba

Két héttel a premier előtt a táncosok már a színpadon (is) próbálják a darabot, nem csak a balett termekben. Ezt nevezik színpadi összpróbának. Hogy ne maradjak le a hét legfontosabb történéseiről, Dénes segített eligazodni a beosztásban.

Csütörtökön, körülbelül másfél órával a kezdés előtt érkezem, ugyanis a jelmezek mellett már sminket és frizurát is próbálnak a táncosok. Ez a feladat nemcsak a balerinákat, hanem a férfi táncosokat is érinti. Az ő jelmezeikhez is szükséges néha póthaj, esetleg paróka és némi smink sem árt, amely kihangsúlyozza a vonásaikat. Ahogyan a harmadik emeleti folyosón, a balerinák öltözőinél sétálok, az öltöztetők névre szólóan válogatják és adogatják be az öltözőkbe a káprázatos jelmezeket a balerináknak.

(A táncosok április 1-jén próbálták fel először a jelmezeket és a fejdíszeket)

 

Simkó Dóra fodrászhoz igyekszem a folyosó végén található szobába. Közben egy ládára leszek figyelmes, amelyben rózsaszín virágokkal tűzdelt, fehérszínű parókák vannak halmozva. Akkor már tudtam, hogy jó helyen járok. Dóra egyike azoknak az operaházi dolgozóknak, aki már több mint tíz éve készíti előadásról-előadásra a művészek és művésznők frizuráit, parókáit. “Ahhoz, hogy a művészek magabiztosan tudjanak teljesíteni a színpadon, nem csak lelkileg, hanem külsőleg is tökéletesnek kell lenniük. Ez egy nagyon zárt világ. A táncosok, énekesek bizalmi viszonyban vannak velünk. Fontos, hogy ismerjük a szokásaikat, az igényeiket, hiszen minden ember más, így ők is különbözőféleképpen szeretnek felkészülni az előadások előtt.”

Miközben Dóra a művészek szokásait említi és feltételeztem, ezek a szokások a fodrász székéhez köthetőek, beugrik egy két évvel ezelőtti kép. Felméry Lilit fotóztuk egy interjúmhoz, aki a Hófehérke premierjére készült akkoriban. Miközben a fodrász a haját igazította Lili keze folyamatosan járt a levegőben. Gondolatban egészen máshol volt, minden percet kihasznált arra, hogy gyakoroljon a szerepére, ha csak néhány kézlendítés erejéig is. Úgy fest, el is találtam, Dóra mire gondolt. “Van olyan balerina, aki csöndben ül, miközben készítem a frizuráját, újra és újra átgondolja magában a lépéseket. De olyan is akad, akivel viccelődünk, mert arra van szüksége, hogy egy jót nevessen. Az előadás előtt a táncosok bemelegítéssel kezdenek. Változó, ki hogyan szeret a balett teremben készülni. Valaki kontyban, már kész frizurával, más még csak lazán összegumizza a haját és felkészülés után jön be hozzám. Megbeszélik egymás között, ki mikor szeretne érkezni, ezt mindig rájuk bízom.”

 

(Karina Sarkissova Carabosse szerepében)

Carabosse fejdíszére emlékezve komoly munka vár még Dórára, így megköszönöm a beszélgetést és magukra hagyom őket. A következő helyszín, ahova bepillantok egy női öltöző. A lányok már félig jelmezben, smink nélkül, de már parókákban sürögnek a tükrös asztalok között. Olyan terebélyes szoknyákról és abroncsokról van szó, hogy néha másik irányból kell megközelíteniük saját szekrényüket, mint a legkölezebbi útvonal, mert nem férnek el egymás mellett. Az öltözőkben mindenkinek van egy saját asztala tükörrel és polcokkal, valamint szekrények a ruháknak. A sötétbarna bútorok akár komor képet is kelthetnének, azonban a lányok igyekeznek minél több emlékkel megtölteni a privát környezetüket, fotókat, virágok közé rejtett leveleket, gratulációkat ragasztanak a tükrökre, ajtókra. Az ablak alatt egy heverő is van, ahol a táncosok kényelmesen le tudnak ülni vagy feküdni egy fárasztó próba után.

 

A balerinák legtöbbször saját magukat sminkelik a színpadra, ki ügyesebben, ki kevésbé.Bedő Dorisz kartáncosi pozícióban van az együttesnél, amely sok esetben azt is jelenti, hogy egy darabon belül több jelenetben is feltűnik. Ez tehát halmozottan nehéz feladat abban az esetben, mert egy előadáson belül több sminket is kell készítenie magának.“A Diótörőben voltam már egyszerre hópihe, majd spanyol táncosnő. A két szerep két teljesen különböző karakter és színvilág, tehát át kell sminkelnem magam a felvonások között. Ennyi év után rutinból megy, körülbelül negyed óra-harminc perc szükséges ahhoz, hogy egy komolyabb sminket feltegyek. Ha öregítésről van szó, vagy maszk jellegű sminkről, az azért több idő. Persze segítséget is kérhetünk, ha szükségünk van rá.”

Negyed óra-harminc perc. Inkább nem is mondtam neki, nekem mennyi időre lenne szükségem egy látványos smink elkészítéséhez, inkább tovább kérdezősködtem. Megtudtam, hogy általában nem kapnak pontos leírást, a stílusérzékükre bízzák, milyen színek állnak jól az egyes jelmezekhez, azonban a Csipkerózsikánál érkezett néhány instrukció.A rokokó stílusú ruhákhoz, amelyek egyébként is fényesek és színesek, fehér, púderes alapot,rózsás pírt, cseresznye ajkakat és hangsúlyosszemeket kértek a balerináktól.Egyébként minden évadban kapunk egy összeget, amit sminkre költhetünk, hogy ne a saját készletünket kelljen az Operába hozni. Idővel kiismered a saját vonásaidat és onnantól kezdve gyerekjáték az egész.” Valóban nem telt el negyed óránál több és Dorisz sminkje elkészült. Az első szerepe szerint vadászlányt alakít egy simléderes sapkában, így neki a frizura most nem égető probléma. Később neki is egy olyan fehér, rózsákkal tűzdelt paróka kerül a fejére, mint amilyet az öltözőjük előtt a ládában láttam.

Szintén a harmadik emeleten, csak a másik oldalon találhatóak a férfiöltözők. Egyébként minden folyosót, ahogyan a balett termeket is, az előadásokon készült fotókkal teszik nosztalgikussá. Most csak egy-egy kép látszik a falakról, mivel az öltöztetők már áthozták a jelmezeket a műhelyekből, így egymás mellett vállfákon sorakoznak a táncosoknak névre szólóan a ruhadarabok és kiegészítők. Összefutok Apáti Bencével, aki szintén a smink és frizura elkészítésére várt. Ő alakítja a darabban Aurora édesapját, a királyt. Bencét néhány perc erejéig félrehívom, hogy válaszoljon nekem a sminkelés világának férfias oldaláról. “Volt szerencsém megszemélyesíteni tőlem fiatalabb és idősebb karaktereket is. A Csipkerózsikában nem is öregítenek, inkább egy rokokó stílusú sminket kapok, amely főleg az árnyékolásról, pirosításról szól. A smink mellé kapok egy parókát is, így lesz összesen 15-20 perces folyamat a külsőm elkészítése a szerepre. A jelmezek gyönyörűek, de nagyon nehéz felvenni őket. A palásttal nehezen bánok a színpadon, kaptam is néhány instrukciót a viseléséről.” Arra a kérdésemre, vajon ő mennyit bajlódna egy saját kezüleg készített sminkkel, meglepetésemre komoly választ kapok. “A Balett Intézetben a tánc mellett a sminkelést is oktatták, amikor gyerekként ott tanultam. Ügyes kezem volt hozzá, sokszor dícsértek is érte. Szerettem rajzolni, a kézügyességemet a szüleimtől örököltem. Azonban, ahogyan sok más dologgal az életben, ha nem gyakoroljuk, elfelejtjük, így lett ez a sminkeléssel is. Tavaly a Diótörőben arabot táncoltam, ahol nekem kellett kisminkelni magamat. Nagyon mulatságos végeredmény született, mondták is, hogy fussak neki még egyszer (nevet).”

 

A próba

A színpad két oldalában kezdenek gyülekezni a táncosok. Ahogyan a balett termekben, úgy itt is nyújtanak, spicc cipőt igazgatnak, nevetgélnek egymással. Azonban a jókedv mellett megfigyelhető valami más is. Az izgalom jelei. Vagy épp az izgatottságé. Egy balett táncos barátom egyszer kijavított, amikor megkérdeztem tőle egy premierje előtt, hogy izgul-e? Ő erre azt felelte, nem izgul, hanem izgatott. Nem a félelem az, amit ilyenkor éreznek, hanem az izgatottság, hogy színpadra léphetnek, hogy végre a tükröktől mentes valóságban táncolhatnak.

 

 

A balettmestereken kívül az igazgató és a darab koreográfusa, Sir Peter Wright is helyet foglal a sorok között. A 90 éves balettművész egy hete követi a próbákat, a díszletépítést és most a színpadi próbákra is megérkezett a nézőtérre. A héten kezdtem el olvasni Julie Kavanagh: Rudolf Nureyev című könyvét. A világhírű orosz balettművészről készített életrajzi mű közel ezer oldalas terjedelme miatt elég nagy falatnak bizonyult egy olyan időszakban, amikor a legtöbb időmet magam is a színházban töltöm, csak épp írással. Éppen ezért, hogy további kérdéseket és inspirációt gyűjtsek a cikkeimhez, középen csaptam fel a könyvet, ahol Nureyev már a legnagyobb szerepeket kapta. Hogy véletlen volt-e vagy sem, szinte az első sorok között megragadt a szemem a Csipkerózsika néven. Nureyev-re természetesen a herceg szerepét osztották rá, még fotókat is találtam a könyvben a premierről. Kíváncsi lettem, vajon találok-e a magyar együttes korábbi tagjai között Csiperózsika szereplőket. Az interneten való kutatás gyors eredményt hozott.

Solymosi Tamás balettigazgató egykor szólistaként táncolta el Florimund herceget a Csipkerózsikában. Nem csak táncolta, hanem maga Sir Peter Wright tanította be neki egykoron a szerepet. Oda is megyek megkérdezni egy próba előtt az igazgató urat, hogyan emlékszik vissza azokra az időkre. “Amszterdamban ért utól a megtisztelő felkérés, hogy eltáncolhassam a Csipkerózsika férfi főszerepét. 8. évfolyamos voltam akkor az intézetben, így visszatekintve komoly döntés lehetett az igazgató úr részéről. Sir Peter Wrigth azelőtt is látott már táncolni, valószínűleg ezek a tapasztalatok segítették őt a döntésnél. A Csipkerózsika után is találkoztunk Bécsben, Londonban, számos helyen a világban, de most először adódott olyan lehetőségünk, hogy én, mint igazgató és megrendelő, ő pedig, mint koreográfus dolgozunk együtt. Mivel már járt az én cipőmben korábban, pontosan ismer minden bennem femerülő problémát, hihetetlen rutinnal és hozzáértéssel segíti a munkámat a próbafolyamatok alatt.” Ezt tudván, volt némi nosztalgia is abban, ahogyan ők ketten a közönség soraiból figyelték az együttest és közösen vitatták meg a részleteket.

 

(Sir Peter Wright és Solymosi Tamás)

Hasonló érzés kerített hatalmába, amikor beültem a sorok közé, mint amikor egy igazi előadásra megyek az Operába. Most azonban bármelyik széket választhattam. Beültem a második sorba, a jobb oldalon. A függönyt már leengedték, a táncosokat azonban hallani lehetett a színpadról, még a kezdő szóra vártak. A karmester és a zongorista is elfoglalta helyét a zenészárokban. A zenekar természetesen még nem próbál teljes csapattal a helyszínen, hiszen ahogyan a táncosoknak, úgy a zenészeknek is meg-meg kell állniuk, így elég nagy össze-visszaság lenne a színpadon.

Amint felhangzott Csajkovszkij ismerős muzsikája és a függöny felemelkedett nem hittem a szememnek. Mivel az első lépésektől végigkövettem a tervezést, az építést, a varroda és a kalaposműhely munkáját, semmihez nem volt fogható az élmény, milyen látványt varázsoltak a kivitelezők és a szakemberek a színpadra. Hiába sétáltam a műhelyekben, simítottam végig az ujjaimat egy-egy gyönyörű jelmezen, az első gondolatom az volt, vajon hogyan valósították meg mindezt? Ugyan ezek ‘még csak’ a színpadi próbák, mégis olyannyira élvezhető volt a darab, hogy sokszor elfeledkeztem arról, nekem most jegyzetelnem kéne, mit is látok magam előtt.

A ruhák selyemből, bársonyból, csipkéből készültek, bíbor, narancs, arany, ezüst, fekete, mélyzöld színekben pompáztak. Az Orgonatündér jelmeze például egy csupacsipke, ragyogó ezüst, hosszú ruha, amelynek ujjai a táncosnő felkarjától a földig hullanak, a csipkedíszítés még a nézőtérről is gyönyörűen látszik.Szinte minden táncos frizuráját csillogó kövekkel kirakott fejdíszek ékesítették, amelyek szórták a fényt a nézőtér felé. Látszott, hogy a ruhák néha akadályt jelentettek, a balerinák még le-lenéztek a lábuk elé, a párjuk biztosan nem lép-e rá a szoknyájuk szélére.

A nézőtérről mikrofonos megoldással folyamatosan instruálják a táncosokat magyarul, angolul és néha franciául is. Minden apró mozdulat ilyenkor kerül a helyére, akár percenként leáll a zene. Előfordult, hogy a koreográfus olyan hosszasan beszélt egy leálláskor, miközben a balerinák egy lábon egyensúlyoztak, hogy egyszerre csak ennyit hallottam magam mögül: “folytassuk, mert szegényeknek lassan leszakad a lábuk.” Persze az ilyen megjegyzéseket halk kacagások követik.

 

Voltak ijedelmek is, például amikor Carabosse-t először emelte fel négy balett táncos egy nagy, fekete hintóval együtt és az egy pillanatra megbillent a nyolc kéz alatt, vagy amikor az egyik szólista keze megcsúszott a balerina jelmezén egy emelésnél.

Számomra a leglátványosabb jelenet az volt, amikor a tüskebokrok körbeveszik a palotát. A mélybarna és ragyogó arany színekkel befújt elemek lassan ereszkednek le a mennyezetről, körbevéve a palotát, elszenderült lakóit és természetesen Aurora hercegnőt, hogy senki ne háborgassa őket, amíg valaki meg nem töri az átkot.

Ez volt az utolsó részlete a tündérmesének, amit láttam, majd a szünetben úgy döntöttem, nem megyek vissza a nézőtérre. Kiváltságos élményben van ugyan részem, de azért magamnak is megtartanék némi meglepetést a premier estéjére, amely pontosan egy hét múlva, este 19:00-kor kezdődik.

Szöveg: Czank Lívia, Fotók: Darab Dénes

A Csipkerózsika balett cselekményéről és a jövő heti premier színpadi szereposztásáról bővebben: http://www.opera.hu/musor/megtekint/csipkerozsika-2015/eloadas-201604171800/