A 14 órás hosszú repülő út fáradalmait azonnal kárpótolja Mauritius meseszép, smaragdzöld vízpartjának látványa, amelyet szivárványszínű korallzátonyok ölelnek át. Szerencsére az időeltolódás csak 3 óra, így legalább az átállás viszontagságaival nem kell törődni. A bungallók nyújtotta fennséges kényelemhez már csak egy hűsítő koktélra van szükség, amelyből egyetlen korty feledteti az óceánon túl hagyott rohanó hétköznapokat.

Az egzotikus nászutak közül – a teljesség igénye nélkül – az egyik leggazdagabb kultúrával és természeti kincsekkel megáldott térség a világon.Mauritius történelmi tényezői hamar alátámasztják majd előbbikijelentésemet, miszerint ilyen gazdag és színes kultúrával kevés térség büszkélkedhet.
Történelme
Ugyan az 1500-as években már jártak a térségben portugálok, azonban a nagy felfedezést 1598-ban a hollandoknak köszönheti a világ. Ők nevezték el Mauritiusnak az Indiai-óceán gyöngyszemét (egy dél-afrikai kormányzó, Maurits von Nassau után kapta nevét) A 17. század elején megérkeztek az első holland telepesek, de évtizedeken keresztül hol elhagyták a szigetet, hol visszatértek. 1710-ben végleg tovább hajóztak, majd a 18. század elején franciák érkeztek meg és telepedtek le Mauritiuson. 1719-ben a francia király, XV. Lajos az Indiai Társaság fennhatósága alá helyezte a szigetet. Azonban 1764-ben a Társaság tönkrement, így a francia király visszavette a területet. A Nagy francia forradalom keze idáig is elért. 1792-ben eltörölték a rabszolgaságot, majd 1803-tól Charles Decau katonai kormányzás alá helyezi Mauritiust. Nem sokkal később, 1810-ben a franciák megnyernek egy víziütközetet az angolokkal szemben, de az angoloknak a csatától egy távolabbi ponton sikerül kikötniük és elfoglalni a szigetet. A franciáknak el kellett fogadniuk az angolok által szabott feltételeket. 1832-től az angol lesz a hivatalos nyelv. Az elkövetkezendő száz évben gazdasági és ipari fellendülés következett, majd 1968-ban március 12-én kimondták Mauritius függetlenségét. 1992 óta -szintén március 12-étől- az államforma köztársaság.
A lakosság összetételét illetően a legtöbben (68%) indiaiak, kreolok (27%), kínaiak (3%) és franciák (2%). Mauritiuson indiai, európai, kínai és afrikai hagyományok és nemzeti értékek is jelen vannak, ugyanakkor nem egybeolvadva, hanem egymás mellett, békésen élnek a különböző kultúrák. A mauritius-i lakosokra a szeretet és a harmónia jellemző. Ahogyan a kultúra, úgy a vallási hovatartozás is szerteágazó. Igazi turisztikai látványosság az egymás mellé épült mecsetek, templomok, kínai és buddhista épületek. A magazinok tartalmai iskét nyelven is olvashatóak. Egy cikket bal oldalon angolul, jobb oldalon franciául írnak meg.
(Forrás: Pinterest)
Krokodil és a hétszínű föld
Mauritius a baktérítő közelében fekszik, vagyis az éghajlat szubtrópusi. Ez azt jelenti, hogy két évszak uralkodik a térségben, egy szárazabb és egy csapadékosabb, de esőre szinte bármikor lehet számítani. A legmeleg időszak (30 fok körüli hőmérséklettel) januártól márciusig tart, a leghidegebb hónapok (25 fokos csúcsértékekkel) júliustól szeptemberig húzódik. Az esőzések miatt a páratartalmat (közel 80%-os) kell leginkább megszoknia a turistáknak. A sziget déli és északi részén eltérőek az időjárási viszonyok, a kiszámíthatatlanság azonban mindkét térségre jellemző.
A sziget közepétől délnyugati irányba húzódik a közép fennsík, legmagasabb csúcsa a 828 méter magas Piton de la Petite Riviére.Mauritius-on a környezet védelme nagyon fontos feladat, hiszen számos növényt és állatot veszélyeztet a kihalás. A Black River Nemzeti Park ad otthont több mint 1000 őshonos növénynek és számtalan madárfajnak. Van olyan fa, amelyet még az első holland telepesek is burjánzva láthattak.Hasonló látványosság a La Vanille Krokodil Park, ahol ahogyan nevében is benne van, többek között krokodilokat gondoznak, de vannak még hüllők, majmok és teknősök is.Természeti szépségekkel a nemzeti parkokon túl is találkozhatnak az ideérkezők. A vízezések közül a Tamarind és a Chamarel a legtöbbet látogatottak, utóbbihoz közel található a helyiek által csak hétszínű földnek nevezett természeti képződmény. A színátmenetes föld izgalmas látványa kimeríthetetlen téma a fotózni vágyóknak.
Mauritius partjaira legalább annyi időt érdemes szentelni, mint a kirándulásokra. A korallzátonyokkal körbevett vízi paradicsom alkalmas búvárkodásra, vízisportokra, a fehér homokos óceánpartok mellett korallhomokos területeket is találni a nyugalmas sétákhoz. A sok esőzés megteszi jótékony hatását a növényzetre, így gyönyörű zöld lombok és virágok vannak mindenfelé, ameddig csak a szem ellát. A szállodákat itt nem égig érő tornyokként kell elképzelni, helyettük kis házikókat, bungallókat építettek, amelyhez sokszor önálló partszakaszok, stégek is tartoznak.A naplementét egy nyugágyból élvezni a saját teraszunkon ahogyan mondani szokás, bakancslistás élmény.
A helyiek vendégszeretete valószínűleg az egyébként is boldog, kiegyensúlyozott életvitelük hozadéka. A portékájukat, ételeiket árulók nem csak a nyereség miatt mézesmázosak, érezhető rajtuk, hogy őszintén kedvesek a turistákkal. Annak, aki szeretne elvegyülni a mindennapi életben -persze még jó néhány turistával együtt- érdemes buszra szállni és úgy körbeutazni a szigetet. A helyi járatok körülbelül negyed óránként járnak. Aki bátrabb, akár autóval vagy biciklivel is nekivághat a kalandnak, de a taxik rendelése sem rossz ötlet, ha egy közeli látványossághoz szeretnénk eljutni.
Néhány közkedvelt strand Mauritiuson:
Flic en Flac Mont Choisy Trou au Biches Belle Mare Le Morne La Cuette
Gyakori kérdések, valós félelmek egy ilyen távoli úti cél kiválasztása előtt, vajon tényleg azt kapjuk-e, amire befizetünk? A képeslapokra hasonlító, mesebeli tájat, a romantikus vízparti házikókat, a szavak nélküli naplementét, amelynek ezernyi színétől könnybe lábad a szem.Vajon igazak-e azok az ábrándok, amelyek eszünkbe jutnak, amikor ezekre az egzotikus szigetekre gondolunk? Minden ember más, ahogyan az elvárások is. Mauritius azonban magabiztosan néz elé a kihívásoknak.