Czank Lívia nemrégiben megjelenő könyve, az Igen! Minden, amit az esküvőről tudnod kell az ötletektől a megvalósításig kíséri végig az esküvőt megelőző szervezést, hogy a nagy nap igazán különleges és felejthetetlen legyen.
Hét éve foglalkozol újságírással, elsősorban az utazás és az interjúk világában mozogva. Noha az utóbbi terület nem maradt érintetlen a könyvedben – sőt, közel nyolcvan interjúalany szerepel benne –, de önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés, most miért pont esküvőkről írtál könyvet?
– A tipp egy kedves barátomtól, Tóth Mihályceremóniamestertől jött. Említette, hogyvan egy olyan ötlete, amely esküvő témában hiánypótló lehetne. Hogy mindez egy interjú-kötet formában jelenjen meg, igazából az én könnyebbségem volt.Nagyjából két hónap alatt kikristályosodott, hogy mit szeretnék megvalósítani.
Hogyan láttál neki az írásnak, mi volt az első lépés?
– Van egy barátnőm, aki esküvőfotósként dolgozik, ő már a könyvet megelőzően is mesélt az esküvőfotózásokról. Vele és egy dekoratőr ismerősével hármasban leültünk és készítettünk egy próbainterjút. Ez volt az első olyan lépés, amire azt mondhatom, hogy éreztem, ebben valóban van potenciál. A másik abarátaim voltak, feleségek vagy éppen menyasszonyok.Leültettem őket egy kis csajos borozásra és elkezdtünk beszélgetni. Kérdezősködtem az esküvői szervezéssel kapcsolatban, elhozattam velük az esküvői albumokat – egész egyszerűen kíváncsiskodtam a téma iránt. Előbb vagy utóbb kijöttek a szervezés során felmerülő problémák, amelyek azt az érzést keltették bennem, hogy van értelme belevágni a könyv megírásába.
Mi volt a célod az Igen! megírásával?
– Olyan könyv még nem született, amely kifejezetten a szakmával készült interjúkon alapszik. Egy barátnőm, Lilla – aki párjávalszerepel is a könyvben– eljárt velemaz interjúkra, mint valódi menyasszony, mert neki tényleg akkor kellett megszerveznie az esküvőjét. Ahogyan Krisztiánnal együtt végigkövették a kézirat megszületését, én is benne voltam az ő nagy napjuk szervezésében.A célomaz volt, hogy valóban egy hasznos könyv kerüljön a párok, menyasszonyok, sőt,mindennőkezébe. Olyan témák vannak benne, amelyek nem csak esküvőknél hasznosak. A dekorációt például előszeretettel alkalmaztam a saját lakásom berendezésénél is. A színek, a harmónia ugyanaz mindenütt. Ha öt percre ki tudok szakítani egy nőt ebből a szürke, rohanó világból és egy picit belefeledkezik az élménybe, már megérte. Ugyanezért lapozol női magazinokat is. Egy cikk egy élmény.Egy önös érdekem is volt, mégpedig, hogy a határaimat feszegessem. Harminc éves korom alatt szerettem volna megírni az első könyvemet.
(nyomdai képek: Csöllei Balázs)
Mit javasolsz azoknak, akiknek a közelmúltban kérték meg a kezét? Hogyan érdemes kezdeni a szervezést?
– Van, aki rögtön a menyasszonyi ruháért vagy meghívókért rohan, de akad, aki a cateringet választja. De az igazság az, hogy minden a helyszínnél és a stílusnál kezdődik. A helyszín befolyásolja a vendégek számát, de a menyasszonyi ruhát is. Például egy kastélyhoz illik egy nagy, hercegnős ruha, de egy extrém körülmények közé szervezett menyegzőhöz már lehet, nem ideális választás.
Érdekes, hogy szinte csak menyasszonyokról beszélünk, noha az esküvőknek két főszereplője van. Ha egy vőlegény kezébe veszi a könyvet, ugyanúgy le tudja kötni őt is?
– Schiffer Miklós örült annak, hogy a vőlegényeknek is szántam egy külön részt a kötetben – ő az egyik interjúalanya egyébként a fejezetnek. Fontosnak találtam, hogy a vőlegényeket is megszólítsam a könyvben, hiszen az ő öltözködési kultúrájuk ugyanolyan figyelmet érdemel, sőt, ugyanolyan lehetőségeik vannak a szépségápolás, készülődés terén is. Egyébként ügyeltem arra is, hogy a könyv egészében a párokhoz beszéljek, ne csak a menyasszonyokhoz. Nyilván a vőlegények a menyasszonyi ruháról szóló fejezetet nem olvassák akkora elánnal, de úgy gondolom, hogy az egész könyv szólhat nekik is.Tévhit, hogy a férfiak nem szeretik kivenni a részüket a szervezésből, csak épp másként élik azt meg. Ez az ő napjuk is.
Van olyan fejezet, amely különösen fontos volt a számodra?
– A menyasszonyi ruháról szóló fejezet, mert interjút készíthettem Anitával. Bár lehet, hogy ez hazabeszélés (nevet). Az előző években nagyon kevés cikket olvastam róla magazinokban, zömében elhatárolja magát ezektől a megjelenésektől, ezért is örültem, hogy nekem igent mondott a felkérésre. A Daalarna-t azelőtt is figyelemmel kísértem. Amikor elmentem a szalon előtt, meg-megálltam, hogy megnézzem, melyik ruha van kiállítva a kirakatban. Pedig engem nem foglalkoztat úgy az esküvő témája, mint más nőket.
Ahhoz képest írtál róla egy könyvet.
– Nem gondolom, hogy ehhez a sajátszemélyiségem hozzájárult. Én egy újságíró vagyok, aki gyakorlatilag elvégzett egy feladatot. Azt nem mondom, hogy nem találtam meg benne a magam romantikáját – akár a Daalarna ruhákon keresztül –, de alapvetően nem tervezem kislánykorom óta az esküvőmet, nincs otthon mappám összeragasztgatva menyasszonyi magazinokból kivágott képekkel.
(Fotó: Kondella Misi)
Korábban azt nyilatkoztad, hogy a könyv félúton jár az ismeretterjesztő és az album között, és többször említetted,milyen büszke vagy arra, hogy ilyen szép képanyagot sikerült összeállítani. Nem csoda, több mint harminc fotóssal dolgoztál együtt. Elárulsz valamilyen kulisszatitkot?
– Ezeket a képeket illusztációként kaptam magyar fotósoktól, de nem mondtam meg nekik, hogy mit küldjenek, rájuk bíztam a döntést. Egészen elképesztő anyag gyűlt így össze. Gleichauf Boglárka, kalligráfus kézzel fest gyönyörű meghívókat. Ő például egy önálló fotósorozatot készített a könyv kedvéért, amely igazi meglepetés volt a számomra.
Korábban említetted a Pinterestet is, mint a menyasszonyok inspirációs forrását. Célod volt, hogy azok a képek valóban megvalósíthatóak legyenek?
– A Pinterest azért becsapós, mert nem mindig valós esküvőkről mutatképeket. Ezek megkreált modellekkel elkészített fotók, tökéletes dekorációkkal, tökéletes beállítással, tökéletes fénnyel. Nagyon jó elszólása volt az egyik fotós lánynak, miszerint “ha lovashintós képet szeretnél az esküvődre, akkor lovashintóval kell érkezned”. A könyvben látható fotók igazi esküvőkről szólnak. Tehetséges magyar fotósaink vannak, és nagyon örülök, hogy ez a könyvben is megnyilvánulhat.
Mikor az embernek ki kellene csattannia örömében, hogy élete első könyvét tartja a kezében, te mégis szomorú voltál. Miért?
– Eltörtem akisujjamat a jobb kezemen a könyvbemutató előtt. Amikor telefonáltak a kiadóból, hogy megérkeztek a könyvek, én épp a sürgősségin ültem és vártam, hogy műteni kell-e a kezemet vagy sem. Szó szerint kisírt szemekkel mentem a kiadóba. Borzasztó élmény, az ember nem így képzeli el a pillanatot, amikor meglátja az első könyvét. Egy hetembe telt, hogy először belelapoztam. Így sikerült, de szerencsére senki nem veszi már el tőlem, csak-csak előjöttek a pozitív érzések is.
(A könyvhöz készült önálló fotósorozat egyik modellje Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa volt.)
Milyen érzés volt a pódiumon állni és bemutatni a könyvedet egy teltházas bemutatón?
– Alapvetően izgulós típus vagyok, de nagy meglepetésemre most előszörotthonosan éreztem magam a színpadon és nem remegett a lábam. Vass Virágíróval és Benes Anitával beszélgettünk a könyvről, az esküvők világáról. Azt éreztem, hogy most vagyok a legjobb helyen a karrierem szempontjából, ott fogtam fel igazán, mi történik körülöttem. Aznap este lapoztam bele először a könyvbe.
Tervezel még könyvbemutatót?
– Igen, több ötletem is van, de ezek még csak tervek.
