Mandy Moore rózsaszín esküvői ruhája az egyik legjobb inspiráció a 2018-as sztáresküvők felhozatalából. Gyönyörködjünk benne együtt!
Mandy Moore és kedvese, Taylor Goldsmith november 18-án, Los Angelesben házasodott össze egy szűk körben megtartott szertartáson. A 34 éves énekesnő-színésznő már korábban hangoztatta, hogy semmiképpen sem szeretne sztereotipikus esküvői ruhát viselni a nagy napon. Ennek oka talán az is lehetett, hogy nem ez az első esküvője: 2009 és 2015 között Ryan Adams felesége volt. Mostani párjával, a szintén zenészként dolgozó Taylor Goldsmith-szel már a válás évében randizgatni kezdtek, és tavaly ősszel el is jegyezték egymást.
Mandy Moore a Rodarte tervezőit, Laura and Kate Mulleavyt kérte fel arra, hogy készítsék el álmai ruháját az esküvőre.
A rózsaszín ruhacsoda többrétegű tüllből készült és egy színben hozzáillő fátyol, valamint virágcsokor tökéletesítette az összhatást a nagy napon. Mandy ruhája igazán üdítő és különleges inspiráció az idei, többnyire minimalista esküvői ruhákat felvonultató sztáresküvők között.
Az eseményen állítólag 50 vendég vett részt, köztük természetesen hírességek is. A nemzetközi sajtó Mandy Instagramjáról értesült az esküvőről, hiszen a sztár sok-sok gyönyörű fotót posztolt a hivatalos oldalára, amelyek közül most mi is megosztunk veletek néhányat.
Fotók: Kelly Brown Photographer/ Instagram.com/mandymooremm
Hogy tetszett nektek Mandy Moore rózsaszín esküvői ruhája? Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, vagy kövess minket az Instagramon még több inspirációért! Nézd meg a Daalarna legújabb esküvői kollekciójának kampányfotóit ide kattintva.