Nagyon sok olyan kifejezést és szakzsargont használ az esküvői szakma, amely a még friss jegyesek számára sokszor ismeretlen. Ez gyakorta megnehezíti az eligazodást abban, hogy milyen feladatokkal bízzák meg a kiválasztott szolgáltatókat, milyen lehetőségek közül válogathatnak, vagy hogy egyáltalán hogyan lássanak hozzá a szervezéshez. Ennek megkönnyítésére összegyűjtöttünk egy listát a leggyakrabban forgó kifejezésekről, amelyek egy kis útbaigazítást adnak az első lépésekhez… és olykor a továbbiakhoz is. Sorozatunk újabb részéből megtudhatod, hogy mint jelent a tányérszervíz, a dugódíj vagy például a kasír.
Az ételek felszolgálásának módja az esküvőn
Miután kiválasztottuk az esküvői helyszínt, érdemes döntést hoznunk arról, hogy milyen tálalási formát szeretnénk. Ezt befolyásolhatja a helyszín stílusa, a násznép létszáma, illetve a pár ízlése és gasztronómia iránti szeretete is.
A legszélesebb körben a tálszervíz elterjedt, mely során 4-5-6 személyes tálakon szervírozzák ki a vacsorát. Ez azonban a legkevésbé „dekorációbarát”, hiszen nem túl esztétikus, mikor a szépen feldekorált vacsoraasztalra felhelyezik a tálakat, majd az ételek szedése után gurul a rizi-bizi az asztalon.
A büfészervíz, vagy más néven svédasztal az ideális akkor, ha a násznép nagy száma, és vegyes ízlése miatt nem akarjuk egy-két főételre bekorlátozni az étkeztetést.
A tányérszervíz esetén a felszolgálók egy előre egyeztetett menüsort szervíroznak a vendégek részére. Ez a legkevésbé elterjedtebb felszolgálási mód, mivel nagyon nehéz előre meghatározni és részben bekorlátozni a vendégek igényeit. Érdemes ezért inkább a tányérszervízt a büfészervízzel vagy tálszervízzel együtt alkalmazni.
Dugódíj fizetésére akkor kerülhet sor, ha nem a helyszín által felajánlott italcsomagot választjuk, vagy azon túl kívánunk még egyéb italt behozni az adott helyszínre. A családtagok által készített egy-egy itallal nagyon sok helyszín megengedő, azonban minden más – különösen alkoholos – italra számíthatnak fel dugódíjat.
Kasír és székszoknya
A kasír, azaz az asztalszoknya, valamint a székszoknya az elegánsabb esküvők dekorációjának része, amely az asztalok és székek ünnepi borítását jelenti. A székszoknya a körasztalos ültetésnél a legelterjedtebb, a kasír pedig jellemzően a főasztalt díszíti.
Catering és partiszervíz
Sokan egyként kezelik a catering és partyszervíz szolgáltatásokat, amelyekben bár van átfedés, mégis két külön feladatkört látnak el.
A catering cégek felelnek az étel-, illetve italkínálatért, a partiszervíz pedig ezen felül további szolgáltatatásokat is biztosít, például asztalok, székek, székszoknyák, abroszok, ét- és pohárkészlet bérlési lehetőségét. Mindkettő előnye, hogy nem helyhez kötött szolgáltatások, igény szerint szinte bármilyen rendezvényhelyszínre kitelepülnek.
Sorozatunk korábbi részei:
- E-session fotózás, same day slideshow és társai – kattints érte!
-
Szertartásvezető vagy anyakönyvvezető? – kattints érte!
Ha kihagytunk valamit, ami téged érdekelne, írd meg nekünk az info@secretstories.hu címre és egy következő cikkben felfedjük a fogalom jelentését. Kövessetek minket az Instagramon is!