“Csak álltam vele szemben, és megállt az idő – örökre bennem marad ez a pillanat.” – Kata és Ádám nagy napjával folytatjuk valódi esküvőket bemutató sorozatunkat. 

“Csak álltam vele szemben, és megállt az idő” – Kata és Ádám nagy napja

A nagy találkozás

Egy budapesti szórakozóhelyen találkoztunk először 2010. október 3-án, ahol én aznap este egy alkoholos italt reklámoztam. Ádám közös ismerősökkel érkezett, és ekkor mutattak be minket egymásnak. Megvártak, majd tovább álltunk egy másik bulihelyre, ahol hajnalig táncoltunk és igazi gentlemanként viselkedett. 🙂 Immáron nyolcadik éve leszünk együtt.

Az eljegyzés

Ádám 2016. december 22-én kérte meg a kezem. Életem egyik legszebb estéje volt, nem is tudtam az adrenalintól aludni reggelig. 🙂

Úgy indult az egész, hogy egy megbeszélésre indultam a Brody Studios-ba, majd hirtelen a 30. meglepetésszülinapomba csöppentem. Semmit nem sejtettem hiszen december 24-én van a szülinapom és azt gondoltam, hogy majd a két ünnep között megünnepeljük a harmadik X-et. A köszöntések után leültettek egy vetítővászon elé és egy szülinapi videót kaptam, amiben a barátaim elmesélték, hogyan ismertek meg, miért szeretnek.

Ez már önmagában meghatóra sikerült, de ezután a videó elkezdett a szerelmünkről szólni (még ekkor sem sejtettem semmit), majd a film végén Ádám elindult felém, kinyitotta a dobozkát és ott állt álmaim gyűrűjével,valamint a kérdéssel.

Azt hiszem, sosem voltam még olyan boldog! Csodálatos élmény volt, hogy a számomra fontos emberek is ott lehettek és velünk együtt örülhettek.

Így képzeltük el a nagy napunkat

Fiatalos, bohém és laza esküvőt álmodtunk meg magunknak és már a legelején voltak kikötéseink a szertartással kapcsolatban. Az esküvő előtt nagyjából egy évvel kezdtük el a szervezést, és mindent mi csináltunk a barátainkkal és a családdal közösen.

A polgári eskünket az esküvő napján reggel tettük, laza öltözékben. A délutáni szertartáson pedig a legjobb barátnőm adott össze minket. Ő az a személy, aki mindkettőnket a legjobban ismeri és szereti; hiszek ezekben az őszinte energiákban.

A helyszínt illetően rengeteg kutatás és nézelődés után, a családom ötlete alapján, Ópusztaszerre esett a választás. A helyi csárdát a nagybátyám, Zsurka Péter vezeti, aki nagyon nagy szabadságot adott a tervezésben és a kivitelezésben.

Dekor & meghívó

Ennél a pontnál voltam a leghálásabb a barátainknak és családunknak, akik az esküvő előtti napon mind ott voltak, estig robotoltak és segítettek nekünk. Ezúton szeretném kiemelni Kovács Hortenziát, a mamám barátnőjét, aki olyan csoda virágokat szerzett nekünk, mint a mesékben. Valamint Megyeri Évit, akinek bármilyen inspirációs képet mutattam, megvalósította.

A másik csoda élmény volt, hogy az oltárt is együtt raktuk össze a barátokkal: együtt gyűjtöttünk hozzá ágakat a közeli erdőben, így mindenki belerakta a kis energiáját. A szőnyegek, amik az oltár előtt voltak, mind gyerekkori emlékek, nagyon sokat játszottam rajtuk és a mamám örömmel áldozta fel őket az esküvőre.

Ragaszkodtunk ahhoz, hogy nem szeretnék papír alapú meghívókat, mert környezetszennyezőnek tartom és a 21. században nincs is rá feltétlenül szükség. A The Knot weboldalon készítettünk egy weblapot, amit utána online elküldtünk mindenkinek és folyamatosan frissítettük az esküvő napjáig.

Catering & édességek

Mivel a nagybátyám cateringszolgáltató céget vezet, így maximálisan rábíztuk a menüt. Egyetlen kikötésünk volt, hogy fiatalos és egészséges ételek is legyenek.

Hagyományos magyar menüt sem szerettünk volna, illetve fontosnak tartottuk, hogy mindenki találjon a vacsorában kedvére valót. A násznépben volt vegetáriánus, cukorbeteg, laktóz- és gluténérzékeny is. Előételnek mártogatós ételeket is választottunk: spenótos krémsajtos, zakuszka illetve füstölt pisztráng remolade . Másodikként fürjlevessel folytattuk a menüt (a vegetáriánusoknak külön készítettek levest), amit grillvariációk követtek csirkével, tarjával, pljeskavicával, különböző színű édesburgonyákkal és zöldségekkel. Köretnek rozmaringos pirított burgonya, friss kevert saláta és majonézes saláták voltak. Éjfélkor mini töltött káposztával és töltött cukkinivel zártuk a menüt.

Nem vagyunk rá büszkék, de az esküvői tortát a nagy nap előtt egy héttel választottuk ki és rendeltük meg. 🙂

A szegedi Torta Művekre esett a választásunk. Én nem vagyok édesszájú, de a kóstolón alig bírtam lerakni a villát. A torta ízei alulról felfelé haladva erdeigyümölcsös joghurtmousse, csokimousse, málnás mascarpone. Valamint volt egy cukormentes-lisztmentes-tejmentes csokoládémousse is áfonyás gyümölcspürével, kókusztejszínes csokoládéhabbal. Továbbá desszertfagylalt is volt tölcsérben, illetve a szüleink által hozott aprósütemények.

A menyasszonyi ruha

Legelsőnek az OCN405-ös modellbe lettem szerelmes, de a próbán nem éreztem magam elég bátornak hozzá! Majd felpróbáltam a OCN409-et, kijöttem és a barátnőim elsírták magunkat. Nem volt kérdés, hogy ő marad. 🙂 Azt hiszem, még két modellt próbáltam fel, szóval elég gyorsan ment a kiválasztás.

A férjemnek és a vendégeknek is nagyon tetszettem, de kiemelném a kis unokatesóim szavait, akik egész este azt mondogatták, hogy olyan vagyok, mint egy tündér. 🙂

A részletek

Egy régi kedves barátunk, Baráth László készítette a hajunkat (Ádámé azt hiszem, 2 perc volt. 🙂 ). Imádom Lacus eleganciáját és a humorát, ami egy menyasszony számára jól jön ezen az izgalmas napon.

Mivel ékszert nem viseltem, a hajamban volt egyedül egy hajdísz.

Sokan kérdezték, hogy én fogom-e sminkelni majd magamat az esküvőn, hiszen ez a szakmám, de egyértelműen nem szerettem volna! 🙂

Egy olyan sminkes barátra volt szükségesem, aki aznap erőt és nyugodtságot áraszt. Ő volt Pataky Ági. Sminkpróbánk nem volt, mert maximálisan megbíztam a stílusában, de volt egy dolog, amit csak én csinálhattam, ez pedig a szempillaspirálozás. 🙂 Úgy gondolom, hogy azt csak magának tudja az ember szépen elkészíteni.

Egy másik kolléganőm és barátom, Skrionya Sára is a segítségünkre volt aznap – ő a barátnőimet és családomat varázsolta még szebbé.

A nagy nap emlékei

Hogy milyen volt a nagy napunk? Két szóval öszefoglalva: önfeledt és aktív! 🙂 Ádámnak és nekem is fontos a testmozgás, így a násznép köszönőajándékai lépésszámlálók voltak, így is ösztönözve őket a finomságok ledolgozására. 🙂 Mindenki felvette az órát és őrült mozgásba kezdett, nagyon vicces volt.

Ádám levezényelt még egy játékot, amelynek a neve Kahoot! ez egy online felületen történő játék, amelyre egyedi kérdéseket raktunk fel velünk kapcsolatban. Imádták és nagyon cukik voltak, ahogyan versengtek!

A legszebb élményem az volt, amikor édesapám bekísért az oltárunkhoz és átadott Ádámnak. Csak álltam vele szemben, és megállt az idő – örökre bennem marad ez a pillanat, ahogy egymás szemébe néztünk.

Illetve az is gyönyörű emlék, amikor anyukám egy puszit adott a homlokomra és hogy a mamáimat is megölelhettem a szertartás után.

A parti

A DJ-nk Nacsa Norbert volt. Eleinte vegyesen voltak fiatalabb és idősebb korosztálynak szóló zenék, majd este 11 után már főleg a fiataloknak játszott mai slágereket, partizenéket. Hajnali 3-ig buliztunk, ami szerintünk nagyon jó ahhoz képest, hogy előző este sokáig díszítettük még a helyszínt. A barátaink nagy része pici gyerekkel volt, illetve több várandós anyuka is eljött. Úgy éreztük, a lehetőségeihez képest mindenki igyekezett maximálisan kiélvezni és jól érezni magát.

Ami miatt izgultam

Minden miatt, de leginkább az első táncunkon aggódtam, mert a próbákra nem vehettem fel a menyasszonyi ruhámat és nagyon féltem, hogy elesek tánc közben. Végül nem estem el. 🙂

Az biztos, hogy nagyon gyorsan elrepül az idő a nagy napon, és nem tudsz mindenkivel eleget foglakozni. Csak bízom benne, hogy ezzel senkit sem bántottam meg a násznép közül.

Esküvői szolgáltatók Kata és Ádám nagy napján:

Fotó és cinematográfia: Pinewood Weddings
Helyszín: Szeri Csárda, Tiszavirág
Catering: Zsurka Péter
Virágdekor: Kovács Varga Hortenzia
Dekor: Megyeri Éva Lakberendező
Oltár és további dekor: barátok és család
Frizura: Baráth László
Smink: Pataky Ágnes, Skrionya Sára
Ruha: Daalarna – Benes Anita
Torta: Torta Művek, Szeged

Még több valódi esküvői beszámolót találsz ezen a linken, kattints! Vagy kövess minket az Instagramon még több inspirációért! A Daalarna aktuális esküvői kollekciói, az OCEAN és a SUNSET felpróbálhatók a Daalarna budapesti showroomjában. Időpont-foglaláshoz kattints ide az elérhetőségekért.