Két hete érkezett Birmingham-ből. Bejárt a balett termek próbáira, a színpadon ülve figyelte a díszletek építését, saját kezével igazította a táncosok jelmezeit a ruhapróbán, lehunyt szemmel, követte a zenekart a nézőtérről, ahogyan Csajkovszij zenéjét játsszák a zenekari árokban. Sir Peter Wright idén kilencven éves, mégis teljes odaadással és meg merem kockáztatni, épp olyan izgalommal élte át a Csipkerózsika próbáit, mint egykoron a The Royal Ballet falain belül.
Egy hete mutatkoztunk be Sir Peter Wright-nak és kértük fel egy rövid interjúra az Így készül: A Csipkerózsika sorozatunkhoz. Kedves és barátságos volt, kiderült, azelőtt már felfigyelt ránk, vagyis inkább Dénesre, aki a balett teremben hol táncolt, hol pedig őt fotózta a tükör előtt. Kérte is, mutassuk majd meg neki a képeket. A beszélgetésre végül az Operaház kávézójában került sor 11-én, hétfőn.
Különleges helyzetben találtuk magunkat Dénessel, ugyanis eltérő szakmáink révén mindketten más kérdéseket tettünk volna fel Sir Peternek. Dénes inkább a balett művészi oldaláról kérdezte volna, én pedig egy életrajzi interjúra gondoltam. A felkészülés alatt nem egyszer vitattuk meg a kérdéseket, melyik helytálló és melyik kevésbé. Végül közös nevezőre jutottunk, és fele-fele arányban kérdeztünk. Hiába a ‘Sir’ lovagi cím és a tudat, hogy a világ egyik legismertebb balett koreográfusával ülünk szemben, Sir Peter Wright áraszt egyfajta nyugalmat, de úgy, hogy közben mégis tekintélyt követel. A kezei soha nem nyugszanak, minden mondatát kézmozdulatokkal is kifejezi, mintha az egész életét képzeletben levezényelné egy darabban.
Karrierje a második világháború végén indult útjára Németországból. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
– Elég komplikált történet az enyém, nemrég írtam is erről egy könyvet (Wrights and Wrongs), hamarosan megjelenik. A szakmai munkásságomról mesélek benne, erről a közel 75 évről. A történetem édesanyámmal kezdődik, aki két lánytestvéremmel együtt engem is elvitt egy tánciskolába. Akkoriban, a 30-as évek derekán ez volt a divat Angliában, minden kislány táncolni tanult, azonban fiú csak én voltam egyedül a csoportban. Imádtam ott lenni. Idővel az oktatóm tanácsolta édesanyámnak, írasson be egy komoly balett iskolába, mert van tehetségem a tánchoz. Édesapám azonban hallani sem akart a dologról, nem volt mit tenni. Elküldött a Leighton Park School magániskolába tanulni, azonban az őszinte szenvedélyt nem lehet csak úgy elnyomni senkiben, így előbb-utóbb újra feltörtek a művészet iránti érzéseim. Nagyon nehéz időszak volt ez a számomra, mert apám válaszul még szigorúbb magániskolába küldött, ahol már egyenruhát is kellett viselni. Utáltam az egészet. De még itt sem értek véget a megpróbáltatások, rövid időn belül egy harmadik iskola következett. A mindent eldöntő fordulat akkor következett a sorsomban, amikor édesanyám elvitt egy balett előadásra, a Szilfidre. Amit aznap este láttam felnyitotta a szememet. Rögtön tudtam, hogy ez az, amit szeretnék az élettől, balett táncos leszek. Édesapám újra próbált közbelépni, borzasztóan bánt velem. De elérkezett az a pont, amikor nem hagytam magam és elszöktem otthonról. A színházak közelében akartam lenni, ezért különböző munkákat vállaltam, hogy megéljek valamiből. Mindenféle területen dolgoztam, csak hogy a balett közelében lehessek. Cserébe bejárhattam a balett órákra gyakorolni. Eleinte minden tudásomat lopva tanultam a többieket figyelve.
(Sir Peter WrightCarulla Leon Jessicaval, a szenvedély tündért megformáló balerinávalpróbál)
Hogyan kapott mégis lehetőséget arra, hogy megmutassa tudását a színpadon?
– Először John Cranco (1927. augusztus 15-1973. június 26, balettművész és koreográfus a Sadler’s Wells Ballet és a Stuttgart Ballet-nál, később a Stuttgart Ballet igazgatója) figyelt fel rám. Kaptam egy felvételi lehetőséget a Sadler’s Wells Ballet-nál és még Ninette de Valois-val (1898. június 6 – 2001. március 8, balettművésznő és koreográfus. 1931-ben megnyitotta a Sadler’s Wells Ballet-t, amely később a Royal Ballet nevet kapta.) is megismertetett. Azonban ez a szereplésem kudarcba fulladt. Nagyon szépen felkészültem, volt egy gyönyörű kis részletem, amit eltáncolhattam egy darabban. Forró éjszaka volt, a sminkem lefolyt az izzadságtól az arcomon, bele a szemembe és semmit nem láttam. Tudtam, hogy Ninette valahol a nézőtéren ül és engem figyel, ettől pedig lámpalázas lettem. Az egészet elrontottam. Próbáltam utána megkeresni Ninette-t, hogy kapjak egy második lehetőséget, de nem sikerült. De nem adtam fel. Végül a Jooss Ballet-nál kezdtem balettozni, elég későn, 17 évesen. De végül csak vittem valamire (nevet). Később a Sadler’s Wells Ballet-hoz is felvettek. Táncosi pályafutásom mellett később koreográfusként és tanárként is dolgoztam. 1961-ben John Cranco, a Stuttgart Ballet igazgatója felkért, csináljam meg neki a Giselle-t. Eleinte tiltakoztam ellene, mert nem tetszett a történet, végül mégis elvállaltam a feladatot. Hatalmas siker lett, ezt követte több klasszikus balett, köztük a Csipkerózsika is.
Olyan darabokról beszélünk, mint A hattyúk tava, a Diótörő vagy éppen a Coppélia. Az apropó, amiért most itt ülünk Önnel szemben, egy szintén nagysikerű klasszikus, a Csipkerózsika. Miben különbözik ez a balett a többitől?
– A Csipkerózsikát először a Cologne-ban, Németországban vittem színpadra. A Giselle után szerettem volna egy újabb klasszikus balettet koreografálni. Nagyon kicsi színpad volt, alacsony létszámú társulattal, de végülis működött. Frederick Ashton (1904. szeptember 17 – 1988. augusztus 18, brit balettművész, a Sadler’s Wells Ballet, később a Royal Ballet vezető koreográfusa) is eljött megnézni a darabot. Később, amikor Ninette de Valois után igazgatója lett a Royal Ballet-nak, felkeresett, hogy csináljam meg neki is a művet. Marius Petipa (1818-1910, francia balettművész, koreográfus és balettmester) 1889-ben alkotta meg a darabot, egy gyönyörű csontvázat hagyott hátra a következő klasszikus balettekhez. Az ő verziója arról szól, hogy bemutassa a klasszikus balett virtuozitását, amely nagyon jó alapnak bizonyult a későbbiekben is. Azonban ő nem tündérmesét készített. Érdekesség egyébként, hogy a Csipkerózsika balett csak az első része a teljes történetnek. Amikor Auróra és Florimund egymásra találnak és összeházasodnak a herceg édesanyja féltékeny lesz Aurórára és a szerelmükre. Emiatt Florimund meggyűlöli anyját és belelöki őt egy kígyóverembe. Kész horrortörténet kerekedik a végére, de ez mind kimaradt a balettből. Ha most fiatalabb lennék, megcsinálnám a második részt is (nevet). Az a Csipkerózsika, amit bemutattunk a látványról, a jelmezekről, a díszletről is szólt, egy elvarázsolt mesevilágról, amely legalább annyira fontos pillérei a balettnek, mint maga a tánc.
Milyen élményei, tapasztalatai vannak a Magyar Nemzeti Balett próbáiról?
– Nehéz kérdés, hiszen ezen a héten zajlanak a színpadi próbák, beleértve mindent, ami egy előadáshoz kell. Most küszöböljük ki a legapróbb hibákat is, hogy minden tökéletes legyen a bemutatóra. A világításnak mindig nagyon fontos szerepet tulajdonítok, a tánc, a díszletek, a jelmezek és a világítás összefonódik a színpadon, egységet kell alkotniuk. Izgulok kicsit a premier miatt, de tudom, hogy minden sikerülni fog. Az együttes nagyon tehetséges táncosokból áll, magasak feléjük az elvárások és teljesítik is azokat. A próbák alatt azt tapasztaltam, hogy a kisebb táncoknál az előadásmód stílusába volt nehéz beleképzelniük magukat. De erre való ez a folyamat, idővel ha tesznek érte és akarják, rátalálnák az útra. A másik nagyon fontos feladat, hogy az Aurórát táncoló művésznők fel tudják építeni a karakterüket. Komoly kihívás, idő és rengeteg gyakorlás szükséges hozzá, nem véletlenül az egyik legáhitottabb szerep a balerinák között. Az első felvonásban még kislányként mutatják be a kérőknek, majd a második felvonás álomvilágában egy sokkal romantikusabb és misztikusabb személyt kell megtestesítenie a színpadon, majd jön a harmadik felvonás, ahol érett nőként kell táncolnia a herceggel. Csodálatos szerep, amit egykor Margot Fontain (1919. május 18 – 1991. feburár 21, minden idők egyik legnagyobb klasszikus balettművésznője, a Royal Ballet primabalerinája) balerina Frederick Ashton segítségével tökéletesen táncolt el a színpadon 1939-ben.
Az utóbbi napokban figyeltem Önt a próbákon, mindig közel álltam, hogy halljam az instrukcióit. Végső soron úgy éreztem, a művészi kifejező erőt szeretné megmutatni nekünk, hogy ezt tartja a legfontosabb eszköznek a mi művészetünkben. (Dénes)
– Mindig megkövetelem a művészi kifejezőerőt. Sokan azt gondolják, a klasszikus balett lépései önmagukban is jelentéssel bírnak, pedig nem. Tudni kell életre kelteni ezeket a mozdulatokat és kifejezni velük a jelentéseket, például azt, hogy szeretlek. A Csipkerózsikában a tündéreké nagyon fontos szerepkör. A csecsemő Aurórát kell elbűvőlniük táncukkal, kézjátékukkal, zenéjükkel. Minden tündérnek különbözőnek és figyelemfelkeltőnek kell lennie, különben hamar unalmassá válnak. Nem az a kérdés, mit csináltok a színpadon, hanem az, hogyan.Anna Pavlova (1881-1931, orosz príma balerina)mondta egyszer, hogy a klasszikus balett technikájának elsajátítása csupán a kezdet. Minden azon múlik, végül ki mennyit ad a lelkéből a színpadra.
Sir Peter Wright kitüntetései és díjai
1981 – Evening Standard Award for Ballet kitüntetettje 1985 – A Brit Birodalom parancsnoka kitüntetés (CBE) 1990 – Zenei díszdoktori címet kap a London University-től – A birminghami egyetem a Performance Studies professzorává nevezi ki – A Royal Academy of Dancing II. Erzsébet Koronázási díjjal tünteti ki. 1991 – Digital Premier Award díjazottja 1993 – II. Erzsébettől lovagi címet kap 1994 – A birminghami egyetem díszdoktora 1995 – Critics’ Circle Award 2004 – British National Dance Awards keretein belül átveszi a Valois Awardot.
