Gyakran halljuk manapság az „elköteleződéstől való félelem” kifejezést, amellyel lassan már olyan magabiztosan dobálózunk, mint a depresszióval vagy a nárcisztikussal. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy ahogyan természetesen nem minden ember nárcisztikus, akivel összetűzésbe kerülünk, netán a romantikus kapcsolatunk zátonyra fut, úgy nem minden ember retteg az elköteleződéstől, aki nem akar azonnal összeköltözni, megházasodni, gyereket vállalni friss szerelmével. Sőt, önmagában az, hogy valaki tart az elköteleződéstől, egyáltalán nem egy egészségtelen szokás.
Míg vannak emberek, akik valóban annyira rettegnek bárki felé is elköteleződni, hogy képtelenek a hosszú távú romantikus kapcsolatok fenntartására, vagy akár csak létrehozására – ők sokszor arról ismerszenek meg, hogy évekig vagy évtizedekig nem tudnak senki mellett hosszabban megmaradni, és gyakran barátaikat, munkájukat is folyton váltogatják -, addig vannak emberek, akik azért nem adják be könnyen a derekukat egy romantikus kapcsolatban, mert mélyen átérzik az elköteleződés felelősségét. Ők nem fóbiásak, hanem felelősségteljesek.
Miről is szól az elköteleződéstől való félelem?
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik egyik kapcsolatból a másikba ugranak, és nagyon hamar képesek letenni a voksukat egy új partner mellett. Ők gyakran általában nem is tudják hosszan fenntartani aktuális kapcsolatukat. Mások viszont akár évekig is egyedül vannak, mígnem rátalálnak arra, akivel valóban tudnak hosszú távra tervezni. Ilyen formájában tehát az elköteleződéstől való félelem egy teljesen természetes és normális érzés: annak megértése, hogy valaki felé elköteleződni, vele házasságra lépni, gyereket vállalni egy hatalmas lépés az életben, amelyet nem lehet fél vállról venni. Azok számára, akik valódi intimitáson és szereteten alapuló kapcsolatot szeretnének, az elköteleződés azt jelenti, hogy az egész életet, a jót és a kevésbé jót is meg kell osztani, “amíg a halál el nem választ”. Ez nem kis dolog, különösen, ha pénzügyek, életkörülmények és mások (pl. gyerekek, barátok, családtagok és háziállatok) élete is érintett.
Ezzel szemben a romantikus kapcsolatokat túl könnyen kialakítók esetében sokszor nincs is szó valódi elköteleződésről. Ők azért képesek komolyabb gondolkodás nélkül belemenni kapcsolatokba, mert tudatosan vagy tudattalanul, de nem is terveznek valójában elköteleződni, így nem kockáztatnak sokat: mivel számukra a kapcsolatok felcserélhetők, komolyabb szívfájdalom nélkül megszakíthatók. Ha azt érzed, hogy nehezedre esik igazán kinyitni a szívedet egy partnerrel kapcsolatban, és nem vagy biztos abban, hogy elköteleződés-fóbiás vagy, esetleg valami másról van szó, gondold végig az alábbiakat, és megkapod a választ.
Tényleg csak magától az elköteleződéstől félsz?
Valóban örömteli a másikkal lenni, és szíved legmélyén is azt érzed, hogy illetek egymáshoz, de szorongással tölt el, ha meg kell címkézni a kapcsolatot, vagy más okok is vannak félelmed hátterében? Légy őszinte magadhoz, és ne szégyelld az érzéseidet és a felmerülő gondolataidat. Vedd sorra, hogy mi az, ami esetleg zavar a másikban vagy a kapcsolatotokban, és aminek köze lehet ahhoz, hogy nehezebben szánod rá magad az elköteleződésre.
Ne félj a saját válaszaidtól
Ha valóban az elköteleződéstől való félelem áll a háttérben, kérdezd meg magadtól, hogy milyen személyes okai vannak ennek. Elképzelhető, hogy nem biztonságos a kötődési stílusod, esetleg korábbi fontos kapcsolatodban becsaptak, elárultak, vagy csak általában is nehezebben oldódsz fel egy új viszonyban, és idő kell, amíg megérleled magadban, mit is érzel a másik iránt? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása segítségedre lesz abban, hogy feltárd kötődéstől való félelmeid gyökerét – ha valóban benned kell keresni az okokat. Ha azonban a jelenlegi kapcsolattal vagy partnereddel is gond van, őszintén kell választ adnod arra is, mik azok. Lehetséges, hogy komolyabb jelek, vagy csak sok kis apróság azt mutatja, hogy hosszú távon nem lesz sikeres a kapcsolat, és ezért félsz elköteleződni.
Vezess naplót!
A naplóírás nagyon hasznos, és önreflexióra, az érzéseid és gondolataid mélyebb átélésére és konkretizálására is kiváló módszer. A legjobb, ha próbálsz szabadon asszociálni, és egy picit felszabadítani a tudattalanodat, és leírni, ami csak eszedbe jut. Erre jó alkalom lehet, ha este tíz óra után, vagy hajnalban írsz, amikor lazul kicsit a kontroll, és olyan dolgokat is engedsz átszüremleni az elméden, amelyeket máskor nagyon leszabályozol. A rendszeres naplóírással nagyon fontos üzeneteket kaphatsz a valódi érzéseiddel, így az elköteleződéstől való félelemmel kapcsolatban is.
Beszélj őszintén és szeretettel a partnereddel
Bármi is lett az önvizsgálat eredménye, fontos, hogy egy nyugodt pillanatban beszéljétek meg a partnereddel, mit érzel és annak mi lehet az oka. Fontos, hogy ő is megértse, miért esik nehezedre az elköteleződés, akkor is, ha alapvetően benne van az ok, akkor is, ha a kapcsolatban vagy az ő személyében. Ha például arról van szó, hogy egy korábbi kapcsolati sérülés miatt nem tudod kinyitni magadat a másik felé, akkor mondd el neki, hogy ezt a sebet még be kell gyógyítanod, és ehhez idő kell. Ha attól félsz, hogy az elköteleződéssel az életed nagyon sok aspektusa megváltozik, akkor azt is beszéljétek meg, miért félsz ettől, és hogyan lehetne a félelmeidet csökkenteni. Az is fontos, hogyha a kapcsolattal vagy a partnereddel vannak komoly problémáid, ás emiatt nem tudsz elköteleződni, azt őszintén és empatikusan mondd el neki – az ő idejét sem szabad vesztegetned azzal, hogy hiába vár rád.
Az elköteleződés hatással van a partner életére, valamint a pár egymást keresztező világában élő összes emberre. Egy másik embernek elköteleződni az élet egyik legnagyobb öröme és felelőssége, ezért valóban bölcs dolog szembe nézni az összes felmerülő félelmünkkel ezzel kapcsolatban. Ha félelmet érzel az elköteleződéssel kapcsolatban, használd ezt jelként, hogy segítsen meghozni azt a döntést, amely a legjobb lesz neked, a partnerednek és a kapcsolatodnak. A legtöbbet abból kapjuk, amibe a szívünket és a lelkünket beletesszük, és ez különösen a szeretetkapcsolatainkat illetően igaz nagyon.
- Még több pszichológiai tárgyú cikket olvashatsz ebben a rovatunkban.
- Vajon jó férj lenne a párodból? 10 jel, amiből eldöntheted
- JLo, Liz Taylor és a többiek – Híres nők az örök szerelem nyomában
- Minden, amit 20 évesen nem tudtam a szerelemről, de 40 évesen már tudok
- Egy tartós kapcsolat öt szakasza
- A pszichológus válaszol: Esküvő helyett szakítás
- Társfüggő vagy? Így lépj ki az ördögi körből
- Kövess minket Pinterest és Instagram oldalainkon is!