Néhány nappal ezelőtt megmutattuk a Daalarna legújabb, 2018-as esküvői kollekciója, az OCEAN kampányfotóit, melyeknek helyszíne Réunion szigete volt. Most a kulisszák mögé invitálunk titeket a kampányfotókon is látható Tóth Sára segítségével, aki kamerájával végigdokumentálta a fotózás minden mozzanatát, így Sára írása mellett egy izgalmas werkvideó segítségével is bepillanthattok a kulisszák mögé. 

Réunion szigete volt a helyszíne a Daalarna kampányfotózásának

“Sokszor kísérleteztem rövid filmek, zenei klippek forgatásával, de a reunioni utazás volt életem első olyan lehetősége, ahol egy komolyabb projektet hozhatok létre. Az egész utazás alatt készítettem videófelvételeket. A zeneválasztással, vágásokkal, illetve a felvételekkel igyekeztem visszaadni a fotózások hangulatát. Számomra tényleg csodálatos, és felejthetetlen volt ez az egy hét. Rengeteget hülyéskedtünk, nevettünk a munka alatt, de mindeközben nagyon hatékonyan haladtunk.

Érkezés Réunion szigetére

Már az első pillanattól kezdve megfogott Réunion hangulata, varázsa. Emlékszem, amikor a reptrérről kilépve megláttam a fehér gomolyfelhőket, ahogy alábuknak a vulkán peremén. Már akkor éreztem, hogy ez a hely a szívembe fogja lopni magát. A szálloda felé haladva, az autópályán kanyarogva egyre többet mutatott magából a sziget, a mélykék tengertől kezdve az egekbe nyúló, függőleges sziklafalakig. Minden egyes újabb és újabb egzotikus növényre rácsodálkoztam.

Ami talán a legjobban megfogott, az a természet közelsége. Egyáltalán nem éreztem, hogy kíméletlenül meghódította volna ezt a szigetet az ember. Sőt, ellenkezőleg, az volt a benyomásom, hogy csak vendégségbe érkezett, és mélyen tiszteli a növényeket, állatokat. Még a sziget legsűrűbben lakott részén is több volt a zöld nyövényzet, mint a fehér lakóházak. De ennek ellenére tisztaság, rendezettség volt mindenhol.

A madarak kicsit sem tartottak tőlünk, bátran falatozgattak a lehullott morzsákból a szálloda teraszán. Akármerre fordítottam a fejem, valami mindig megmozdult, tele volt élettel a sziget.

De nem csak a természet ragadott magával. Az utolsó előtti napon hamarabb végeztünk a délutáni fotózással, és így lehetőségünk adódott ellátogatni az egyik helyi strandra. Szerintem mondhatom azt, hogy az a délután volt a legszebb élményem. Lenyűgöző, de egyben félelmetes volt ülni a parton, és az ötméteres hullámokat figyelni. Még sosem éreztem magam ennyire kicsinek, és törékenynek a természet ősi erejével szemben.

A strand természetesen tele volt élettel. A helyi lakosok, a cápaveszély ellenére, egymással versenyezve hullámszörföztek. A fiatalok bandákba verődve beszélgettek a parton, ugráltak ki-be a hullámokból, röpiztek, vagy éppen egy gitárral a kezükben énekelgettek. Ahogy ment le a nap, jobbra tőlem megjelent egy korombeli fiúcsapat, beástak a homokba egy nagy gumilabdát, majd a labdát trambulinként használva hármasszaltókat ugrottak.

Nagyon idilli volt ott ülni, és mindeközben a naplementét nézni, már-már klisésnek mondható, annyira meghitt és tökéletes volt az az este.

Tóth Sára a Daalarna OCEAN kampányfotóin, FOTÓ: PAPP ÉVA & SCHNEIDER ZOLTÁN, SMINK & FRIZURA: KISS CSILLA, MODELLEK: SZIKSZAI JOHANNA (VISAGE MODEL MANAGEMENT) & TÓTH SÁRA, A HELYSZÍNÉRT KÖSZÖNET AZ AIR FRANCE-NAK.

Réunion szigete – Látnivalók

Réunion egyik legnagyobb különlegessége a diverzitás. Ha valaki az egész hetét telepakolja programokkal, még akkor is marad valami felfedezni való a szigeten.

A fürdőzés a legtöbb helyen a cápa-, illetve a hullámzásveszély miatt tilos, de egy pár kilométeres partszakaszon, a lagúnában megengedett. Mindenképpen ajánlom, hogy ha már valaki a tengerpartra készül, egy sznorkell felszerelés segítségével fedezze fel a víz alatti világot. Nem is gondolná az ember, hogy milyen nagy élet rejlik a víz alatt is.

Ha valaki Réunionra látogat, szerintem közelező program egy helikoptertúra. Nem a legolcsóbb időtöltés, de mindenképpen megéri. Az utolsó napunkon már nem kellett fotóznunk, ezért kaptunk egy szabadnapot. A csapat egy része a hajnali kelés ellenére bevállalt egy ilyen utazást. Más emberként tértem vissza… Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy milyen látvány fogadott. Talán úgy tudnám a legjobban leírni, hogy olyan volt, mintha az Avatar világába csöppentem volna. A helikopter bevitt minket egészen a sziget belsejébe, függőleges oldalú hegyek között navigált, miközben jobbra-balra kapkodtam a fejem a lélegzetelállító vízesések látványától.

Nem csak a levegőből, hanem a földről is érdemes megnézni a vízeséseket. Mi az utolsó napunkon felkerestünk egy olyat, ahol megengedett a fürdőzés.

Az esőerdőn keresztül kellett elkirándulni a lábához, ami önmagában már egy csodálatos élmény volt. Miután belementem vízbe, felsikoltottam, annyira hideg volt. Persze a többiek jól kinevettek, de ahogy sorra belemerültek a tóba, követték a példámat. Nem is reszkettem, hanem már fájt a bőrőm a csontig hatoló hideg víztől. De hamar meg lehet szokni, és utána már a látványra koncentrálni. A tengerparti élményem után ez volt a második legemlékezetesebb. Az esőerdő közepén úszkáltam egy kis tóban, miközben nem tudtam levenni a szemem a magasból leömlő vízről. Leültem a zuhatag alá, és hagytam, hogy a víz végigfollyon az arcomon. Olyan érzés volt, mint egy simogató, hűvös zuhany. Ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor az emberméretű hullámokat néztem a partról.

Miközben a kamera képernyőjét néztem, igyekeztem az érentitlen dzsungel hangulatát megragadni, és az utazás legszebb pillanatait megörökíteni.

Ha részletesebben is érdekel titeket Réunion szigete, akkor ebben az írásunkban találtok róla még több információt. Ide kattintva megnézhetitek a Daalarna OCEAN kampányfotóit, ezen a linken pedig valódi esküvői beszámolókat találtok.