Ahhoz, hogy rátalálj Párizs igazi kincseire, magad mögött kell hagyni mindazt, amiért egy turista odautazik. Nincsenek méregdrága macaronok, órákig tartó sorban állás a nevezetességek előtt vagy kávézás néhai francia költők szellemeivel. Csak Te vagy és Párizs.

Párizs csodái

“Csak Te vagy és Párizs”

Párizs csodái #1

Párizsba kétféleképpen érdemes utazni. Pontos tervvel vagy teljesen céltalanul. A francia főváros ugyanis annyi látványossággal bír, hogy néhány nap alatt lehetetlenség mindent befogadni. Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy a legtöbb japán turista például szabályosan kudarcnak éli meg a franciáknál töltött napokat, mivel számukra Párizs egy mesevilágot jelent Európa szívében. Olyan különleges csodára várnak, amelyből végül nem valósul meg szinte semmi. Csak végig rohannak a látnivalókon és közben elfelejtik megélni azokat. Ezt nevezik Párizs-szindrómának. Ehhez persze hozzájön a jet lagis, a repülést követő átállás és fáradság, így szegény japánok végül kimerülten és szomorúan utaznak haza. De nem kell ahhoz japánnak lenni, hogy csalódottságot érezzen az ember. Sajnos azonban csak kevesen ismerik fel időben a probléma gyökerét, hogy tulajdonképpen nem Párizzsal van a baj, hanem velünk, turistákkal.

Megjártam én is a magam köreit. Vártam órákig a Notre Dame oldalában, hogy feljussak a vízköpőkhöz, pedig gyerekkoromban nem is szerettem a toronyőrről szóló mesét.

Bepasszíroztam magam a La Closerie des Lilas-ba, hogy rám találjon Hemingway szelleme és vettem méregdrága macaront is a Ladurée-ben a Saint-Germain-des-Prés-nél. Aztán itthon mindig úgy éreztem, valami kimaradt. Több alkalommal is volt szerencsém Párizsba utazni azelőtt: 16 évesengimnazistaként, évekkel később pedig többnyire újságíróként. Nemrégújra odavezetett az utam. Elhatároztam, hogy a céltalanságot választom. Nem lesz a kezemben térkép, bejelőlve rajta a legfontosabb nevezetességekkel.

Reggel ébredés után, amihez éppen kedvem van, oda megyek. Három napom volt minderre. Egy biztos tervem azért volt, kirándulni Giverny-be (erről élménybeszámoló itt) A fennmaradó időben sétáltam, zenét hallgattam, végre láttam és éreztem is Párizst. De ehhez nekem is több alkalommal csalódnom kellett azelőtt.

Sajnos nagyon befolyásolhatóak vagyunk. A magazinok rendszerint Párizsról szóló cikkeik címeiben is úgy fogalmaznak, hogy ’10 dolog, amit látnod KELL Párizsban’ vagy ‘5 KIHAGYHATATLAN múzeum Párizsban’. Talán a Notre Dame az egyik legjobb példa minderre. Ezidáig nem tudtam olyan korai időpontban odaérni a katedrálishoz, hogy már jóval a nyitás előtt ne kacskaringózott volna sor az oldalában. Nem állítom, hogy nem fogadja a turistákat gyönyörű kilátás a városra, de pontosan mi marad meg igazán mindabból, amit ott látnak fent? Őszintén megérinti a szívüket? Vagy csak egy gyors szelfiért fizettek a belépőért, hogy utána elmondhassák másoknak, ők már jártak ott?

 

(Sacré Coeur és környéke)

Párizs csodái #2

Hogy valaki nem követi a tömeget, még nem azt jelenti, hogy nem látja ezeket a világhírű építményeket. Sőt, ha az ember korán felkel, még turisták nélkül is megcsodálhatja azokat, körbe járhatja, igazán felfedezheti rejtett kincseiket, hiszen nemcsak a látnivalók, hanem a hozzájuk vezető út is számtalan élmény rejt. Számomra gyönyörű emlék a Sacré Coeur. Még alig múlt reggel hét óra, amikor már felfelé sétáltam a Montmartrekanyargós lépcsőina fehér kőépülethez. A kávézók teraszai még üresen álltak, csupán egy maréknyi embert láttam erre-arraalépcsőkön ülni vagy sportolni. Akik szeretnek fotózni, mint én is, ilyen korán érdemesútnak indulni, hiszen nem zavarja meg a fotókat -és az élményeket- a hömpölygő tömeg.

A nap éppen hogy csak felkelt, első sugarai sejtelmesen ragyogtak át a dús lombú fákon, árnyékot vetve a több száz éves egyenetlen macskaköves útra. Ha már a macskáknál tartunk, Párizsban mindenfelé kóborolnak, legtöbbet aMontmartre-on láttam.A Sacré Coeur-höz nem messze van egy iskola, ahol még az első óra előtt a gyerekek az udvaron játszottak. Az onnan kiszűrődő nevetések vidámsággal töltötték meg a levegőt. Mivel hozzátartozott az ottani mindennapokhoz, inkább közelebb hozták a francia életérzést, nem olyan ricsajnak fogtam fel, mint a turisták hangoskodását. Az iskola melletti meredek, hepe-hupás lépcsőfokokat fák és kandelláberek fogták közre.

Egy közeli kis utcában rám köszönt egy fiatal francia fiú. Nem tűnt tolakodónak, inkább csak kedves és udvarias volt a fejbiccentéssel egybekötött ‘Bonjour Mademoiselle’.Nem tudom, pontosan merre sétáltam, csak körbe-körbe nézelődtem mindenfelé. A Sacré Coeur mögött az utcai festők friss vásznakat szereltek fel állványaikra, használt, összefestékezett ecseteik és palettáika földön hevertek szanaszét. Közben egy harmónikás játszott,leginkább még csak saját magának, de úgy tűnt, ez korántsem zavarja.Körülbelül két órát sikerült úgy sétálnom a montmarte-i dombtetőn, hogy eszembe sem jutott, voltaképpen én csak turistaként szemlélem az ott lakókat.

 

(Luxembourg-kert)

Párizs csodái #3

Hasonló érzés kerített hatalmába, amikor úgy döntöttem, végig sétálok a Szajna partján, hol az egyik, hol a másik oldalon. De nem a hídak mellett, hanem alattuk. A szintén főleg macskaköves utak szélesek, kényelmesen elférnek egymás mellett a futók, a biciklizők és a turisták. Utóbbiak közül csak kevesen választják az alsó korzót, mivel úgy lemaradnak a Champs Elysées üzleteiről, a Concorde térről, a Louvre előtti téren álló üvegpiramisokról, és hogy a másik oldalt is említsem, a Musée d’Orsay-ról.

Érdemes mindkét útvonalon sétálni egyet, főleg mert így lesz még inkább érezhető a különbség. Érdekes módon a zajos észsúfolt belváros ott lent nem érzékelhető. Olyan, mintha szintén kívülállóként sétálnék és közben egészen máshogy látom a monumentális és híres építményeket. A Pont Alexandre III oldala is végig szobrokkal díszített, lentről felfelé nézve még magasztosabb látványt nyújtanak. Nincs olyan évszak, amelyben az aranyhíd ne lenne csodálatos látvány. Láttam már esőben tavasszal, szikrázó napsütésben ősszel és fagyos hidegben télen. Az arany csillogása a legzordabb időjárásban sem lesz kevésbé fényes.

A franciák nem csak próbálják, tudják is, hogyan kell megélni Párizst. Bármerre vitt az utam, mindig láttam idős embereket petanque-ozni (labdajáték) vagy sakkozni, a parkokban elszundikálni. Az öltönyös férfiak és az elegánsfrancia nők hazafele meg-megállnak egy számukra kedves helyszínen és élvezve a város adta lehetőségeket, megisznak egy kávét vagy elolvasnak egy magazint. A Luxembourg-kert, a Tülériák kertje, a Notre Dame mögötti virágospark számtalan szépségeket rejt, a franciákra oly jellemző szimmetrikus építkezés a virágok ültetésére is igaz. A színek harmóniája, a hatalmas terek kihasználása, a szökőkutak elrendezése mind-mind azért vannak, hogy többek között a turisták is lelassítsanak egy pillanatra, leüljenek és gyönyörködjenek abban, ahol éppen járnak.

 

(Bal oldalon a Luxembourg-kert részlete, jobb oldalon a Tülériák kertje)

Párizs csodái #4

Az üvegpiramisok szerintem szépek, sok francia szerint azonban csúfságok, nem oda illő építmények. Ezt mindenkinek szíve joga eldönteni. Azonban tény, ami tény, elveszi a figyelmet a Louvre hatalmas épületegyütteséről, amelynek nagyságát először a Szajna túlpartjáról, az alsó korzóról érzékeltem először. Hosszú percekig sétál az ember mellette, olyan hosszan terül el a parton.Aki elhatározza, hogy bentről is szeretné megcsodálni az épületet, megnézni egy-egy részletét, annak érdemes a nyitástól a zárásig az épületben töltenie egy napot. A japánok valahol itt veszhetnek el véglegesen és esnek Párizs-szindrómába, nem beszélve a Stendhal-szindrómáról, amely a befogadóképesség egy bizonyos szintje után tör az emberre a végeláthatatlan festmények és szobrok láttán.

A Mona Lisa minden ’10 dolog, amit Párizsban látnod KELL’ kezdetű cikkben szerepel, és persze, ha már ott sétálsz a falak között érdemes vetni rá egy pillantást, de hogy ne kiábrándulás legyen a világ egyik legnagyobb és legszebb tárlata -mivel a Mona Lisa a vártnál kisebb festmény, valamint mindig nagy tömeg áll előtte-, érdemes kiválasztanodegy-egy szakaszt, amit aztán alaposan, nem végig rohanva, körbejárhatsz. Néhány évvel ezelőtt kiszámolták, hogy körülbelül 3 évre lenne szükség, hogy minden kiállított tárgyat, festményt végignézzen valaki a Louvre-ban,tehát felesleges próbálkozni is azzal, hogy mindez egy nap alatt sikerülhet.

Párizsban szinte minden második kávéház történelmi jelentőséggel bír. Költők, írók, értelmiségiek közkedvelt találkozóhelyei voltak, amelyről előszeretettel emlékeznek meg a franciák. Természetesen annak, aki valóban nagyra tartja például F. Scott Fitzgerald írói múltját, annak valóban feledhetetlen élmény lesz meginnia egy kávét ott, ahol a szerző is ült és alkotott példáula Les Deux Magots-ban. Általában ezek a helyek rendszerint tele vannak, elveszítve így azt a hangulatukat, amiért tulajdonképpen beülnénk egy italra vagy süteményre.

Érdemes őszintének lenni magadhoz. Ha nem köt valós vágy egyik kávéházhoz sem, úgy ne álljsorba és fizesstíz-húsz eurotazért, hogy később eldicsekedhessazzal, jártálegy híres-neves francia kávéházban. Helyette ebédeljpéldául a szabadban. A legkisebb francia közértben is nagy a választék sajtokból, bagettekből és borból. Akár a korzón, akár egy parkban ülj isle, nyugodtan falatozhatszés közben élvezheteda pillanatot és a kilátást. Ezt a franciáktól tanultam meg.

 

(A Défense-negyed)

Párizs csodái #5

Amikor a gimnáziumi francia tagozattal voltam Párizsban egyáltalán nem tetszett a város modern környéke, a Défense-negyed. Felteszem azért, mert felesleges időpazarlásnak véltem, miután a tanárok által előre megtervezett útvonalon haladtunk egy héten keresztül, és csak nagyon kevés szabadidőt kaptuk. Plusz gyerekek voltunk még, így nem is nagyon császkálhattunk egyedül. Lenyűgöztek a parkok, a múzeumok, nem tudtam -hogyan is tudtam volna- betelni velük.

Ehhez képest a Défense-negyed nem adott semmilyen élményt, úgy éreztem, éppenhogy fontos időtvett el más látványosságoktól. Éppen ezért legutóbb úgy döntöttem, elmetrózom oda is, hátha most másként lesz. Az 1-es metró vonalán, az Esplabade de la Défense megállónál szálltam le. Itt hatalmas irodaházak -mondhatni kisebb felhőkarcolók-tornyosultak mindenfelől, a távolban pedig még látszódott a Diadalív, azon túl pedig egy rövidrészletea Champs Elysées sugárútnak. Tökéletes időpontban érkeztem, a lenyugvó nap sugarai visszaverődtek az irodaházak ablakairól, a Diadalív pedig mintha aranyból lett volna.

Többször előveszem azokat a fotókat, hogy gyönyörködjek a látványban és emlékeztessem magamat arra az estére, amelyörökre megváltoztatta bennem a Défense-negyedről alkotott képet. Hangulatos borpatikák és bistrok kínálták különleges boraikat az épületek aljában. Egyikük teraszáról egy plédbe bugyolálva néztem végig, hogyan sötétedik be Párizs fölött az ég, és hogyan kelnek életre azok a bizonyos franciákra jellegzeteskandelláberek.

 

 

Párizs csodái #6

Amit még biztosan tudok Párizsról, hogy a sanszonoknak tényleg varázserejük van. Azonban nem játszik minden sarkon zenész, legalábbis ha nem a Montmartre-on vagyunk. Még otthon lementettem a zenelejátszómra néhány francia film zenéjét, valamint egyzenekar, a ZAZ dalait, és azokat hallgattam a sétáim alatt. Sokkal intenzívebb élményekkel és konkrét dalokhoz köthető pillanatokkal térhettem haza. Azóta is, ha szeretném újra átélni a párizsi emlékeimet, csak elindítom az akkori listámat és máris emlékszem, amikor végig olvastam tucatnyi lakat szerelmes szavait a Pont des Arts-on, amikor esőillatban végig néztem az összes szobrot a Tülériákkertjében vagy amikor este egy pohár borral a kezemben kiültem a hajók mellé a korzóra, éppen a kivilágítottEiffel-toronnyal szemben.

Nem mindegy, hogy megnézedvagy látodis Párizst. A lelkedaz igazi és feledhetetlen élményektől gazdagodik, nem a mások által kitalált nadzolási és turistacsalogató lehetőségektől. Ha vágysza Notre Dame vízköpőire, minden percet megér a várakozás. Ha azért állszott, mert mindenki más is ott áll, a magasban sem érzelmajd semmit. Ha csak néhány órára is, de sikerül egy kicsit céltalanul bolyonganod és megfigyelned a körülötted lévő apró szépségeket is, akkor találnak majd rád Párizs igazi kincsei.

Párizs fotók és szöveg: Czank Lívia